2011. január 30., vasárnap

Gold Moon - Arany Hold - 11. Fejezet - Szánalmas és kegyetlen

Ott feküdtem a nagyteremben. Halvány lila gőzöm sem volt, hogy mit kezdjek az újonnan megszerzett információkkal saját magamról. Nem tudtam semmit. Hogy mit kellene tennem ebben a helyzetben, hogyan tudok visszaváltozni vagy ilyesmi. Semmit. Még mindig hatalmas némaság telepedett az egész kastélyra. Tisztán lehetett hallani és érteni is, az emberek beszédét a környező utcákról. Még sosem voltak itt ilyen csendben. A körülöttem lévő vámpírok mind szoborként figyelték tetteimet, mintha veszélyt jelenthetnék számukra. Bár volt benne igazság, de azért ennyi vámpírral nem tudnék elbánni.
Hirtelen, mintha feleszmélt volna, Aro megköszörülte a torkát és nyájasan megszólalt.
 - Nos, mily meglepő fordulat – artikulált, s közben apró döntésekkel mozgatta a fejét, mintha ezzel próbálná ellensúlyozni a remek ötleteit velem kapcsolatban.
 - Barátom, ez az – szólt közbe ezúttal Marcus is.
 - Demetri, Alec! – kiáltott a két vámpírnak – Vigyétek le az egyik cellába! – üvöltötte ingerülten Caius. A két férfi közeledni kezdett felénk. Demetri hatalmas erővel markolt bele a bundámba, amire hangos vonyítással reagáltam. Mindent sokkal másabban érzékeltem, mint vámpírként. Mintha ezernyi késsel szúrta volna tele a bőröm.
 - Ne! Ne bántsátok! – kérlelte Layla. Ezúttal a figyelem ráterelődött.
 - Vajon mi történhetett köztetek, ami miatt ily hamar bajtársak lettetek? – nézett felénk Marcus, töprengő tekintettel.
 - Most! – szűrte a fogai között Caius. A két vámpír ismét közeledni kezdett. Én egy lomha mozdulattal felpattantam a helyemről, de Layla váratlanul elém ugrott.
 - Nem bánthatjátok! – üvöltötte a két férfira. Demetri néhány lépéssel kikerülte őt, majd rám vetette magát. Alec lefogva a húgomat, megpróbálta távol tartani tőlem.
Layla egy erősebb oldalba rúgással szabadította ki magát Alec karjainak maró szorításából, majd Demetri hátára ugrott elvonva annak figyelmét.
Hangos morgás tört erő a torkomból, ahogy végig néztem, hogy Demetri megfogta a húgom karját és előre rántotta maga mögül. Iszonytatos erővel vágta bele a márvány padló fényes kövébe. Feléjük rohantam letépve a férfit a húgomról. Alec robbanásként vágott oldalba, aminek a hatására eleresztettem Demetrit és a tíz méterre lévő falba csapódtam. Nyöszörögve tápászkodtam fel, mikor észrevettem, hogy ismét közeledni kezdtek felém. Ismét egy hangos morgás hallattam, majd futni kezdtem feléjük. Layla Alec-re vetette magát, én, pedig a másikat tepertem le. A húgom ajkai közül hangos sikoly tört elő, ahogy az ellenfele kettétörte az egyik karját.
Megrémültem. Olyan erő járta át a testem, amit eddig még nem éreztem sosem. A mancsaim szinte maguktól mozdultak. A talpamtól egészen a fejem búbjáig hatoló energia kényszerített a védelmezésre. Meg kellett óvnom a családom. Oltalmaznom kellett az egyetlen húgomat. Segítenem kellett rajta.
Demetri megpróbált felállni a mancsaim között, de nem sikerült neki, hisz ezúttal erősebbnek bizonyultam. Egyetlen csapással ütöttem arcom, majd téptem darabokra.
A teremre néma csönd vonult. Fenyegető tekintettel néztem, ahogy Alec a karjai között tartja a fájdalmaitól szenvedő húgomat. Pedig csak meg akart védeni.
Aro, Alec-ra nézett, majd bólintott egyet. Mire a vámpír elengedte a húgomat, aki hozzám futott.
Lenéztem a földre. Lábaim a földbe gyökereztek. A vámpír szétmarcangolt darabjai. A néma csend, ami fátyolként telepedett a teremre. Gyilkos lettem. Ismét. Nem kaptam levegőt, az érzés, hogy bántottam valaki, az érzés, hogy megöltem, megöltem őt. Végeztem Demetri-vel. A Volturi egyik legértékesebb kincsével. És akkor, ott az utolsó gondolatom hatására rájöttem.  Ráébredtem, hogy meg fognak ölni. Ha megtudják, hogy ismerem a titkot, hogy Layla a húgom, ő vele is végeznek.
Még mindig csend volt, megfagyott készenlétben nézték a mozdulataimat, a cselekedeteimet.
Egy halk nyüszögés tört elő a torkomból.
Féltem.
Nagyon féltem.
Remegni kezdtem. Végig söpört a gerincemen és a mancsaimon keresztül egészen a gyomromig hatolt.
Megtörten és megalázkodva rogytam a földre. A hajam lágyan hullott a szét a bőrömön, eltakarva az arcomon megbúvó szégyent és rettegést.
Aro sóhajtott. Majd halk és dühös morgásba kezdett. Összeszorította az öklét, majd erőt véve magán megszólalt.
 - Vigyétek a szemünk elől őket. Le a cellába. Azonnal! – szűrte a fogai között.
 - Demetri fontos volt a Volturi számára és ti végeztetek vele – szólalt meg dühösen Marcus.
 - Csak én! Layla nem tehet az egészről – feleltem szinte alig érthetően, de tudtam hogy tisztán értik minden rémülten csengő szavam. Drake felém lépett, majd a hátamra terítette fekete köpenyét. Önként felálltam, majd lehajtott fejjel a három vezető felé fordultam.
 - Sajnálom! Nem tudtam, mit teszek – suttogtam.
 - Ez nem mentség! – üvöltötte Caius – Immáron nem vagy pótolhatatlan! Te is csak egy vagy a szánalmas Cullen család babonájában élő szennyből. Szégyent hozol a névre!
 - A cellába! – üvöltötte ismételten Aro.
 - Igen is – Drake bólintott, majd Layla karját megfogva vonszolni kezdte. Alec ugyanezt tette velem.
Néma csendben lépkedtünk végig a folyosókon. A dohos szag átjárt mindent. A sötét falak még ridegebb hangulatot biztosítottak. Fagyott volt minden. Egy cseppnyi pozitív érzelem sem lakozott idebenn. Csupán a düh, a harag, a bosszú és a gyász tökéletes és sötét keveréke.
Szégyenkezve pillantottam fel a recepciós pult mögött álló Marion riadt és megrökönyödött tekintetébe.
Nem értette, hogy most mi lesz velünk. Igazság szerint én tudtam. Engem kivégeznek, és csak reménykedni tudtam abban, hogy Layla még élhet. Olyan fiatal még.
Most biztosan gyűlöl engem. Hogy is ne gyűlölne? Felforgattam mindent az életében. Én tehetek mindenről. Tönkre tettem. Lényegében én magam, a hülye védelmem miatt vittem őt is a halálba. Hisz Alec nem is akarta bántani. Mit tettem? Azt hittem ennél rosszabb már nem lehet, de tévedtem.
Kavargó gondolataimba merülve észre sem vettem, hogy a zárkához értünk. Drake bekísérte Layla-t, majd miután kijött, lehajtott fejjel megállt mellettem. Csak állt ott és nem szólt. Végül azt hittem, hogy nem mond semmit. Végül megszólalt.
 - Sajnálom – ahogy kiejtette szavait, tovább indult, majd eltűnt a lépcsőfordulóban.
Alec egyetlen erőteljes lökéssel a zárkába lökött, aminek a hatására összerogyva estem a hideg kőlapra. Nem néztem a húgomra, hisz úgy is gyűlöl. Nem akartam látni a szánalmasan utálkozó tekintetét.
Összegörnyedtem, lábaimat magam alá húztam és a hideg kőnek döntöttem a fejem. Olyan forrónak éreztem mindent. Mintha a pokol, kegyetlen tüze akarna bosszút állni rajtam. A testem halk rázkódásba kezdett. Szemeimből könnyek kezdtek csepegni. Halk szipogással próbáltam ellensúlyozni keservesen záporozó sírásomat.
 - Dawn – szólalt meg suttogva. Kezeivel végig simította az arcomba hulló, vörös tincseimet.
Még mindig nem mertem ránézni. Féltem.
 - Nem akartam – zokogtam tovább – Megérdemlem az utálatod, hisz miattam fogsz meghalni.
 - Nem – felelte még mindig alig hallhatóan.
 - Sajnálom – nyöszörögtem újra.
 - Köszönöm – folytatta. Felnéztem. Mit köszön meg? Hogy lényegében én magam tehetek arról, hogy megölik? Megköszöni hogy elvettem az életét, még ha nem is a saját kezemmel?
  - Mit? – néztem rá. A testem még mindig remegett. A lelkemtől, a saját magam iránti gyűlölettől fáztam. Belülről fagyos volt minden, de kívülről még mindig a pokol vad tüze égette a bőröm minden egyes pontját.
 - Hogy megvédtél – felelte – Köszönöm – borult a nyakamba.
 - Én köszönöm – mondtam.
 - Ugyan mit? – kérdezte meglepetten.
 - Hogy nem utálsz azért – elcsuklott a hangom – szóval, azért amit tettem – ajkaim elnyíltak és egy adag levegőt fújtam ki rajtuk.
 - Miért kellene utálnom téged? Hisz te csak segíteni akartál rajtam – felelte.
 - Layla! Dawn! – futott a rácsokhoz Marion. Ránéztünk mindketten – meghozta az ítéletet a Volturi – suttogta.

2011. január 29., szombat

Twin Light - Iker Fény friss!!!!

Szia mindenkinek! 
Szóval csak annyit, akartam mondani, hogy fenn van a friss a Carly-val közös blogunkon.
Twin Light - Iker Fény - 2. Fejezet - Felejthetetlen

2011. január 28., péntek

2 új díj! Köszönöm Brigi Bogyónak!


Szia mindenkinek! Brigi Bogyótól kaptam két díjat is!
 Nagyon köszönöm! Imádlak érte, nagyon jól esett.
A feladatom, hogy 5 embernek küldjem tovább, amikről írnom kell egy rövidke jellemzést.
Hát bevallom, nem sok fanfiction-t olvasok, de azért majd igyekszem.
Az első hogy elmondom, hogy mivel Brigi Bogyó már kapott így neki nem tudom visszaküldeni, de nagyon nagyon megérdemelné.
Szóval, akkor kezdem is..



  1. Carly:
    Nagyon szeretem olvasni a történeteit, az egyik kedvencem az Emlékeimet keresve c. története, ami Bella és Edward elrabolt lányáról, annak visszatéréséről és elrablásának különleges, titokzatos körülményeiről szól. Megfűszerezve egy csipetnyi szerelemmel, néhol megszórva egy kis erotikával és sok sok önfejűséggel. Olvassátok el! Nagyon jó!
  2. Drusilla:
    Drusilla egy nagyon nagyon tehetséges lány, talán többen is ismeritek! Sőt biztos is! Az első kedvenc történetem tőle a Kártyán nyert szerelem, ami a Twilight korunkbeli világát egy kicsit más időbe helyezei...:P Nagyon jó, de a mostani története is egyszerűen csodás Ha a lélek összeforr címmel olvashatjátok!
  3. Allice:
    Carlisle és Aro színes történetéte Allice tollából.  A leggyerekesebb Volturi tagokról szól, de életük megváltozik. Megjelenik 2 lány az életükben és minden felborul, ami eddig megszokott volt számukra. Esme és Carlisle a világon egymást utálják a legjobban, de a végén mégis kezd kibontakozni valami.  Aro és Lili pedig szerelembe esnek már az első pillantás után. Van itt szerelem, gonoszság, boldogság, harc és minden, ami kell!
  4. Kate:
    Ellie elvesztette a húgát egy balesetben és ennek következményeként az apja elhagyja őt. Ellie szeret egy fiút aki rá se néz. Úgy érzi ez már több mint szerelem de nem érti, hogy szerethet valakit akit még csak nem is ismer. Egy nap ú elájul az iskolában és mikor a kórházban arra ébred, hogy extra képességei vannak(mint: extra hallás, szaglás, tapintás, látás, érzés) nagyon megrémül és az még csak súlyosbítja a helyzetet, hogy egyedül van evvel a nagy teherrel amit a képességei jelentenek. Olvassátok el a The Power című történetet, és megtudhatjátok mi lesz a folytatás.
  5. Bianka
    Alice normálisan éli mindennapi életét míg fel nem bukkan ő. Azután a nap után kilenc évig várakozik míg végül újra felbukkan. Ám a szerelem magával hozta a veszélyt és a bajt. Alice fontossá válik egy veszélyes embernek aminek az okát seni sem tudja. Vajon miért kell Tomnak? A The Moon Lights fejezeteiben megtudhatjátok a folytatást


Három dolog rólam:
 - Imádok blogolni!
 - Imádom a zenét, hisz az az élet, mindenhol ott van!
 - Imádom az olvasóimat!

A díjat mindenkinek ajánlom, akit eddig megneveztem és akinek a neve vagy a linkje szerepel az oldalon! :)
Köszönöm mindenkinek! Hogy olvastok! Hogy díjakkal értékelitek a munkámat! Nagyon szépen köszönöm nektek! És még egyszer köszönöm Brigi Bogyónak!

2011. január 26., szerda

Lejárt a jelentkezési határidő!

Kedves pályázatra jelentkezők!
Kihirdetem, hogy a jelentkezési határidő lejárt! 
Íme a végleges jelentkezési lista:
  •  Alicebrandon 
  •  Allice 
  •  Alysia 
  •  Angyal 
  •  Bee 
  •  Bells 
  •  Bri 
  •  Carly 
  •  Cassidy Cleanwood 
  •  Cormy 
  •  Dadri 
  •  Dark Angel 
  •  Diara 
  •  Dreamea 
  •  Ennie 
  •  Anabella 
  •  Iceflower
  •  Isabella 
  •  Isabella Cullen 
  •  Kacey 
  •  Kesha 
  •  LaMes 
  •  Mazsolä 
  •  Mercédesz 
  •  Nori 
  •  Piroseper 
  •  Rek@ 
  •  Rosalie23
  •  Rosewoods 
  •  Suzan 
  •  Szélkisasszony 
  •  Szepy 
  •  Szimy 
  •  Tia 
  •  Timsi 
  •  Tpr és Viv 
  •  Valerin Lanz 
  •  Wanda Reeves 
  •  Wedo  
Összesen ennyien jelentkeztek: 39
Néhány jó tanács! Ezeket ne felejtsétek el:
  1. A művek terjedelme: A novella terjedelme: minimum 2 oldal, maximum 5 oldal.
    Az elbeszélés terjedelme: minimum 5 oldal, maximum 12 oldal.
  2. Word beállítások: Betűtípus: Times New Roman, Betűméret: 12, Sorköz: Szimpla
  3. Minden novellának és elbeszélésnek adjatok címet!
  4. Javítsátok ki a műveket, amennyire csak tudjátok! Olvassátok át őket, így könnyebben észreveszitek a hibákat. ( Ne feledjétek az oldalra javítás nélkül, a kritikák hozzáadásával kerülnek fel a művek!)
  5. Beküldési határidő: Február 25.
  6. A kész műveket ide küldjétek: janettedorothyfair@gmail.com
Sok-sok szabadidőt, múzsát, ihletet, jó ötletet és agyafúrt észjárást kívánok minden jelentkezőnek! A lényeg, hogy a képzeletetek szabadon szárnyaljon, legyetek kreatívak és legfőképpen érezzétek jól magatokat!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

2011. január 25., kedd

Kedves pályázók, pályázni akarók és nem pályázók!

Szia mindenkinek! Szóval, remélem nem felejtettétek el, hogy még ma lehet jelentkezni a novellapályázatra, ugyan a határidő már a végsőket rúgja, de ne csüggedjetek, aki még szeretne jelentkezni az ma éjfélig, azaz 00:00-ig még megteheti..de csak addig...:). Hajrá emberek! Nincs még veszve semmi, akkor sem ha éppen most, ebben a pillanatban tört rátok az ihlet hatalma és jutott eszetekbe egy-egy ütős novella vagy elbeszélés.
Ha jelentkezni akarsz itt megteheted:

  • szozsa914@gmail.com
  • janettedorothyfair@gmail.com
vagy esetleg kommentárban :)
Ne felejtsétek el megírni az e-mail és blog címeteket, milyen néven indultok, illetve, hogy milyen formában indulnátok a pályázaton (novella, elbeszélés). Megjegyezném: A VERS KATEGÓRIÁT  TÖRÖLTÜK, nem volt rá elég jelentkező, így nem lett volna tisztességes a másik két formában indulókkal szemben.
Köszönöm figyelmeteket, holnap jelentkezem, a teljes végleges névsorral.
Valamelyik nap felteszem az új fejezetet, csak nem sok időm van, de azért sietek nagyon!
Sok sok puszi mindenkinek!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

2011. január 20., csütörtök

Új blog!

Szia mindenkinek! 
KATT IDE, HOGY A BLOGHOZ JUSS!


Carly és én, azaz Szozsa914 összedugtuk a buksinkat és megszületett egy történet. Egy történet, amit nektek írtunk. Ti értetek hoztunk létre. Egy történet, ami a Cullenek hihetetlen, szívszorongatóan romantikus, elviselhetetlenül izgalmas és örökérvényű legendájának a folytatása. Egyetlen, igazán aprónyi változtatással. Ami, teljesen megkérdőjelezi az olvasók elméjében megszületett Twilight Saga folytatást. Most, utólagos engedelmetekkel nem részleteznénk, hogy mit is módosítottunk benne, hisz akkor kevésbé lenne érdekes az első fejezet csattanója.
Szóval, reméljük, hogy sikere lesz, hogy tetszeni fog nektek, és rendszeresen olvasni és kommentelni fogjátok a rengetek munkával elkészített fejezeteinket. A történetet két szemszögből olvashatjátok majd, az egyik Carly lesz, a másik, pedig nagy meglepetésetekre én.
Egy szó mint száz, arra kérünk benneteket így, még most a legelején, hogy egy aprónyit könnyítsétek meg a dolgunkat és hozzászólva a fejezetekhez meséljétek el a véleményeiteket, akár egy szóval, akár kisregénnyel.
Előre is köszönjük ezt a segítséget! Jó olvasást, az első fejezethez, amit már megtalálhattok a blogon!
Üdvözlettel a blog szerkesztői: Carly és Zsani, alias Szozsa914

2011. január 18., kedd

Gold Moon - Arany Hold - 10. Fejezet - Vad és félelmetes

Szia mindenkinek! Tudom, hogy ez egy elég rövidre sikerült fejezet lett, de ettől eltekintve szerintem egész jó. Remélem tetszik majd nektek! Ne habozzatok leírni a véleményeteket!
Jó olvasást! Legyetek jók vagy rosszak!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Még mindig Caius elvetemült mosolyát figyeltem. Layla mellettem, a másodperc töredéke alatt fordult hátra és rökönyödött meg. A hatalmas ajtó egyetlen, apró lökéssel kinyílt és sorban egymás után számos, eddig ismeretlen vámpír lépett be rajta. Caius, emberi módon megköszörülte a torkát, mintha az kaparna, ezzel hívva fel a figyelmet mondani valójára.
Visszafordultam felé és tekintetem rászegeztem. Layla is így tett. A teremben halálos csend lett.
 - A feladatotok, hogy harcoljatok - mondta, majd ránk nézett gyilkos és önelégült tekintetével - Egyetlen szabály van! - folytatta magabiztosan - Öljetek! – ajkai ismét egyetlen kegyetlen és vad mosolyra húzódtak. Rápillantottam a húgomra, akinek a szemeiben ugyanazt a hitetlenséget véltem felfedezni, mint amit én éreztem.
Hátra néztem, hogy mérlegeljem a helyzetet. Több mint 20 vámpír állt mögöttünk. Vérszomjas vörös szemeik halálos fenyegetéssel vetődtek ránk. Ismét ránéztem a Volturi vezetőjére.
 - Igen – bólintott – jól látod, újszülöttek – rémisztő volt, ahogy ránk bámult, az aljas, megrögzött és elvetemedett ábrázatával.
Sóhajtottam. Nem mintha szükségem lett volna rá, csak nyugtatás képpen. Bátorítóan Layla-ra mosolyogtam. Tudta ő is, hogy ezúttal az életünkért harcolunk. Tudta, ha elbukunk, meghalunk és akkor esélyünk sem lehet kideríteni az igazságot. Ha most meghalunk sosem láthatom többé Seth-et, pedig erre vágytam a legjobban. Érezni akartam, ölelni és csókolni őt. Harcolnom kell és nyerni! Győzedelmeskedni, hogy újra láthassam őt. Ő érte, csakis miatta és a húgom miatt. Kellenek nekem és nem engedem, hogy veszítsünk. Megvédem Layla-t és magamat is. Nyerni fogunk! Nyernünk kell!
 - Ahogy gyakoroltuk – vetettem oda suttogva a húgomnak. Amire egy bólintást kaptam válaszul.
 - Akkor kezdődjön a móka – ült le a két másik vezető mellé Aro is, majd összecsapva két tenyerét elindította a – számukra – versenyt. Nekünk nem volt az, nekünk maga volt a túl élés.
Ketten, huszonhat újszülött vámpírral szemben. Nehéz lesz, de sikerülhet.
 - Enyém a jobb oldal – szólalt meg mellettem Layla egy Caius-éhoz hasonló elvetemült vigyorral – Vajon melyikünk lesz a gyorsabb? – szemöldökét fentebb húzta és egyetlen másodperc töredéke alatt belevetette magát a vámpír hadba.
Úgy tettem, mint ő. Az első néhány alkalommal, egy-egy jól irányzott ütéssel támadtam. A terem hatalmas csatatérré változott. Szlalomozva hárítottam el az ellenfelek támadásait, hogy aztán ütések hadával ostromoljam őket. Fél szemmel a húgomra pillantottam. Boldogult. Ez a tudat megnyugtatott és áramütésként töltött fel elég energiával ahhoz, hogy újult erővel merüljek bele a harcba. Néhányszor felugrottam és megpördültem a levegőbe, mintha csak egy egyszerű tornagyakorlatot mutatnék be. Majd egy-egy kecses mozdulattal az ellenfél hátára érkezve pusztítottam azt el.
Az újszülött teremtények erősek voltak, de egy alakváltót nem tudtak volna legyőzni. Minket farkasok ellen képeztek ki, nem mondom, hogy gyerekjáték legyőzni egy friss vámpírt, hisz ereje teljében van, de azért százszor nehezebb helyzetet is tudtunk volna kezelni Layla-val, főleg így együttes erővel.
Mindketten egyszerre hátráltunk. Pillantásunk összefonódott egy röpke pillanatra. Tudtuk mire gondol a másik. Tudtam, hogy még csak most jön a java. Egymásra bólintottunk. Szinte egyszerre vetettük bele magunkat ismét a tömegbe. Ezúttal viszont a képességeinket is használtuk. Layla víz oszlopaival próbálta meg távol tartani a vérengző lényeket, hogy addig én a tűzcsóváimmal gyilkoljam meg őket.  Szépen haladtunk, az eredetileg huszonhat fős hadsereg, már csupán hat tagból állt. A legerősebbek még mindig éltek.
Hirtelen egy óriási lökést éreztem a jobb oldalam felől. Hatalmas erővel repültem a szemközti fal jéghideg és kemény kövének. Hangos reccsenéssel repedt meg, majd apró szilánkokként hullottak a földre és gurultak szanaszét, hogy beleolvadva a környezetükbe elfoglalják helyüket.
Layla egy pillanatra megdermedt, de még pont volt ideje menekülni a támadói elől. Megpróbáltam felállni, de nem bírtam. Mellkasom szorítása nem engedett. Mély, nyilalló fájdalom járta át az egész bensőm. Szúrt és  nyomott. Nem bírtam mozdulni. Egy hosszú, sötét hajú nő ugrott rám, megakadályozva a lehetséges  menekülésem. Karmazsin vörös szemei beleivódtak az elmémbe. Erőt véve magamon és leküzdve az égető fájdalmat lábaimat felhúztam és egy óriási, erőteljes rúgással szabadítottam ki magam annak szorításából.
 - Layla! – kiáltottam, ahogy észrevettem, hogy a többi újszülött, egyként veti rá magát a húgomra. Feléjük rohantam. Elképesztő sebességgel csapódtam bele az egyik vámpír oldalába, aki majd 10 métert zuhant az ütésemtől. Ismét feléjük rohantam, hogy távol tartsam a támadókat a húgomtól, de ekkor valaki ismét nekem rontott oldalról. Megint a fekete volt. Hallottam és éreztem is, ahogy ütésének erejétől megreccsent, majd szilánkjaira tört vagy négy bordám, de nem foglalkoztam vele. Újra talpra pattantam, hogy felvegyem vele a harcot.
Meg kellett mentenem a húgomat. Meg kellett védenem. Nem hagyhatom, hogy most bukjunk el! Nem hagyhatom, hogy meghaljon! Éppen csak, hogy visszakaptam. Bármi is legyen vele kapcsolatban az igazság, ha a testvérem, ha nem, akkor is szeretem és kedvelem Layla-t és nem engedem, hogy bármi baja is essen.
Félszemmel ismét rá pillantottam. Láttam, hogy újra támadni kezdte a három másik vámpírt. Mos ő volt fölényben.
Egy észveszejtően gyors ugrással a levegőbe emelkedtem, majd az újszülött hátára ugrottam és egy gyors rántással kitörtem annak nyakát. Az előző vámpír közben magához tért és újult erővel felém kezdett rohanni. Vállaimba kapaszkodva szaltózott egyet. Lábaim a levegőbe emelkedtek és irdatlan sebességgel vágódtam  neki a márványpadló kemény lapjának, ami körülöttem, több méteres nagyságban repedt fel.
 - Dawn! – üvöltött felém hangos sikollyal a testvérem. Alig hallottam, mintha távolodott volna, mintha valaki el akarná szakítani tőlem ismét. Néhány perc múlva eszméltem csak magamhoz.  Felkeltem. Tekintetemmel Layla-t kutattam.
A maradék négy vámpír lefogta őt. Egy-egy a karjait szorították. Hallottam és láttam, ahogy kettétörik az egyik csontja. Egy fájdalmas nyögés hagyta el a torkát.
Ajkaim közül vad és félelmetes morgás tört elő, vállaim megfeszültek és furcsa, remegést éreztem a gerincemben. Olyan hirtelen történt minden. Az egyik másodpercben még ott álltam és figyeltem Layla fájdalmasan megrökönyödő tekintetét. A következőben, pedig már rávetettem magam a testvérem támadóira. Az egyikőjük lábát a fogaim közé szorítottam, majd nekivágtam a másiknak, aki hatalmas vetődéssel mélyedt bele a földbe. Layla riadtan hátrálni kezdett és az egyik vámpírt még utoljára, felém lökte. Én, pedig egy jól irányzott harapással téptem le annak fejét.
Hangosan zilálni kezdtem, behunytam a szemeimet. Majd a hideg földre feküdtem.
Layla mellém lépett és megsimogatta az arcom.
 - Köszönöm - felelte. Először rá pillantottam. Értetlenül figyelte mozdulataimat és közben végig mérte a testem. Tekintete megakadt a földön. Lenéztem én is fókuszálásnak helyére. Két, óriási szőrős tappancs pihent alattam.
Megakartam szólalni, de nem tudtam. Valami nyüszítés féle jött csak ki. A három vezetőre helyeztem tekintetem, akik ugyanolyan szótlan, szoborszerű meglepődéssel figyelték a cselekedeteimet.
Nem tudom mi történhetett velem, csak azt, hogy meg akartam menteni a húgomat. Meg voltam ijedve, még sosem fordult ez elő. Hogy ennyire elveszítettem volna a fejem. Mindig tudtam, mit teszek és sosem volt ilyesmire egyáltalán példa sem. Most, mintha kitörölték volna a harc minden mozzanatát a fejemből, csak az őrült düh járkált a fejemben és, hogy meg kell védenem.
Ismét a tappancsokra tekintettem. Majd megmozdítottam az egyiket, mint mikor a kezemet helyezem arrébb. Igen, ezek tényleg az enyémek. Pont olyanok, mint amilyenek a falka tagjainak is vannak. Mi történt velem? Akkor most mi vagyok én? 

2011. január 11., kedd

Kedves Olvasóim!

Kedves névtelen és nevüket felvállaló olvasóim! Köszönöm, hogy már ilyen sokan jelentkeztek a pályázatomra, igazán örültem neki. :) De még nem ért véget, úgyhogy hajrá!
Szeretnélek megkérni bennetek, hogy aki olvassa az Arany Holdat, hogy akár névvel, akár névtelenül, de illessen meg némi kritikával. Nem azért, mert kivagyok éhezve rá, ne is gondoljátok. De megszeretnék felelni nektek! Szeretném, ha igen is segítenétek nekem, hogy jobbá tegyem a történetet. Ötleteket, tippeket vagy akár építő jellengő kritikát! Nagyon örülnék neki! Szeretném, ha elmondanátok a véleményeiteket, hogy meg tudjak felelni az elvárásaitoknak, hogy megtanuljam mi az érdekes számotokra. És szeretnék élni a lehetőséggel, hogy szórakoztató és ne csupán unalmas fejezetek kerüljenek fel az oldalra. Mert én nektek írok és nem csupán magamnak, mert akkor nem raknám ide fel! Kérlek titeket, hogy szánjatok rá egy csöppnyi időt és illessétek meg a fejezeteket akár egyetlen szóval!
Köszönöm a figyelmet! Remélem értékelitek, hogy én próbálkozom. :)
Sok puszi!
Zsani alias Szozsa914

2011. január 9., vasárnap

Gold Moon - Arany Hold - 9. Fejezet - A levél + Egyéb tudnivalók a pályázatról!

Szia mindenkinek! További tudnivalókat találhattok a pályázatról, A hét főbűn novellák hivatalos oldalán! KATT IDE!

Az érzés, ami elkapott átjárta a bensőm. Mintha az álmom teljes egészében megvalósult volna. Mintha ez csupán a képzelet játéka lenne. Féltem, attól, hogy igaz volt, amit láttam. Féltem attól, hogy valami olyasmi derül ki, ami megváltoztatna mindent. Pont úgy, mint, mikor anyu és apu megjelent Forksban. Utálom a meglepetéseket, főleg az ehhez hasonlókat.
 - Ez – ez lehetetlen – még mindig nem tudtam mást mondani.
 - Mi a baj? – kérdezte tágra nyitott szemekkel.
 - Várj! Eszembe jutott valami – feltartottam a mutató ujjam és az ajkaim elé emeltem, ezzel jelezve, hogy maradjon csendben. Bólintott – a gyakorlással kapcsolatban. Egy egész jó taktika – feleltem elterelésként.
 - És mi az? – nézett rám értetlenül.
 - Azonnal jövök! – vámpír gyorsaságomat elővéve a recepcióra rohantam, kértem egy köteg papírt és egy tollat, majd megköszöntem és ismét a terembe futottam.
 Layla még mindig furcsa pillantásokkal méregetett. De ismét jeleztem neki, hogy néhány másodperc és megtudja, hogy mit is akarok.
Körmölni kezdtem a papírra.

Nézd, tudom, hogy elég nevetséges, hogy „levelet írok”, annak ellenére, hogy itt állsz mellettem, de így nem hallja senki, hogy miről is beszélünk.
Layla! Kérdeznem kell néhány dolgot, hogy megbizonyosodjak valamiről. De ne szólalj meg, nehogy feltűnjön valakinek!

Ismét bólintott. Én, pedig újra írni kezdtem.

Tudom, hogy elég furcsa ez az egész, de meg kell tudnom! Honnan van az a medál?

Átvette a tollat, majd néhány betűt kanyarintott a papírra.

A szüleimtől kaptam, még mielőtt meghaltak volna.

Felém tolta a papírt, hogy könnyebben el tudjam olvasni. Ez olyan lehetetlennek tűnt.

Az egyik felén ugye egy családi kép van. Megnézhetném?

Bólintással jelezte a beleegyezését, majd a kezembe nyomta a nyakláncot. Megfogtam, majd az apró medál kapcsát szétpattintva kinyitottam azt. Egy nő egy férfi és egy kislány volt rajta. Szemeim megteltek könnyekkel. Hihetetlennek tűnt.

Még egy utolsó kérdés Layla. Kik vannak a képen?

A képen lévő férfi az apukám, a nő az anyukám és a kis baba a nővérem, de őt sajnos nem ismerem. De mind ez miért lényeges?

Könnyeim ezúttal, már a bőrömön folytak végig, hogy útjuk végeztével beszívódjanak a sötét színű felsőbe, amit viseltem.

A képen lévő nő az anyám, a férfi az apám és a kisbaba, pedig én vagyok!

Layla tágra nyílt szemei elárulták, hogy pont ugyanolyan meglepett, mint amennyire én vagyok. Nem értem mit kellett volna tennem.

Ez meg, hogy lehetséges? Ezek szerint te vagy az eltűnt nővérem? És, hogy-hogy nem tudtál rólam? És hol voltál eddig? Mi folyik itt?

Nem értem én se! Valószínűleg, az egészért a Volturi hibás. És, ha igaz, hogy a képen a szüleid és a testvéred van, akkor valóban én vagyok az. És mivel egészen az elmúlt néhány héttel ezelőttig azt hittem, hogy a szüleim halottak ezért, nem gondoltam, hogy lenne egy kis húgom.

Ezt meg hogy érted, hogy „néhány héttel ezelőttig azt hittem, hogy a szüleim halottak”??

Hát mert, én tudod Forksban éltem egy vegetáriánus vámpír családnál és a Volturi eljött hozzám és bemutatta, a szüleimet, akiket már kicsit több mint fél évszázada nem láttam.


Hirtelen valami furcsa zajt hallottunk. Fejünket a hang irányába fordítottuk. A papírt eldugtam, az egyik zsebembe.
 - Nos, Layla, a fejedet mindig emeld fel. Ne felejtsd el! Caius mérges lenne érte – próbáltam menteni a helyzetet.
 - Így? – kérdezte.
 - Pontosan – bólogattam.
 - És most a lábadat fel és egy gyors ugrás! – folytattam.
 - Megmutatnád? – játszotta tovább ő is.
A zaj hamarosan megszűnt, mintha csupán ellenőrizni jöttek volna minket. Mikor már tiszta volt a levegő újra elővettük a papírt.

Még mindig nem értem. A szüleim halottak!

Az meg, hogy lehetséges? Hát itt vannak a kastélyban. Itt vannak Volterrában, és ma is beszéltem anyuval. Az lehetetlen, hogy halottak legyenek.

Dawn ők tényleg azok! Én még sosem találkoztam olyanokkal sem, akik egyáltalán hasonlítottak volna rájuk.

Hiába is próbáltam volna leírni a következő mondatomat, nem tudtam volna. Több ok miatt is. Fogalmam sem volt róla, hogy mit kellett volna írnom. Hogyan kellene reagálnom egy ilyen szituációra?
Néhány hete beállítanak a szüleim, azzal, hogy : „Szia kicsim! Élünk és virulunk”. Most megtalálom az elveszett húgomat, aki azt állítja, hogy mindez hazugság és tényleg halottak.
A másik ok, pedig az volt, hogy ismét jött valaki. Drake.
 - Sziasztok! Végeztetek a gyakorlással? – jött felénk a kérdés.
 - Persze – válaszoltuk szinte egyszerre.
 - Akkor az jó, hisz Caius vár már rátok – bólintottunk, majd együtt elindultunk, hogy ezúttal ne egymás ellen, hanem egymás oldalán harcoljuk.
A sötét és barátságtalan folyosókon sétáltunk végig. Előttünk Drake, lassú, emberi tempóban lépkedett. Layla néhány bátortalan pillantást vetett rám, de én minden alkalommal egy-egy biztató mosollyal viszonoztam.
Ha összetartunk sokkal erősebbek, lehetünk. Ugyan nehéz ezt felfogni és mindez elég meglepő, de ha igazak a jelek, akkor ő, csak az én húgom! Szóval, amúgy amíg a Volturi nem tud arról, hogy mi tisztában vagyunk rokoni szálainkkal, addig azt a saját előnyünkre tudjuk fordítani. Most már csak meg kell akadályoznunk, hogy Aro gyanút fogjon, mert egyetlen kézfogáson múlik a lebukásunk.
Még én gondolkodtam, addig a többiek – engem lehagyva – könnyed beszélgetésbe elegyedtek.
Némán figyeltem zavartalan szóváltásukat. Layla néhányszor csábosan a füle mögé simította egyik vörös hajtincsét, amit Drake mosolyogva és vágyakozva nézett végig.
Hamarosan már ismét ott álltunk a hatalmas ajtó előtt. Már szó nélkül kinyitották előttünk az ajtót. Beléptünk a terembe, majd a három vezető elé léptünk.
 - Dawn, Layla! Remélem ez a csekély idő elég volt arra, hogy megmutathassátok egymásnak mit is tudtok – szólított meg bennünket Aro.
Mi összepillantottunk és szinte egyszerre válaszoltunk egy-egy bólintással.
 - Akkor jöhet a meglepetés – nézett felénk Caius és egy hatalmas, rossz indulatú mosoly jelent meg ajkain.

2011. január 4., kedd

Pályázati felhívás!

Szia mindenkinek! Mostanában teljesen pályázat függő lettem..:D! Arra gondoltam, hogy ezúttal novellapályázatot hirdetek.
A pályázat témája: A hét főbűn
A hét főbűn:
  1. A kevélység (megjegyezném, hogy beletartozik a kevélység bűnébe a hiúság is, de ez tágabb fogalom... :) köszi Claire!)
  2. A falánkság
  3. A kapzsiság
  4. A lustaság
  5. Az irigység
  6. A harag
  7. A bujaság

Ide a szövegre kattintva átjuthattok a pályázat hivatalos oldalára!

A pályaműveknek nem kötelező ezt a címet adni, szólhat mind a hét főbűnről, de akár csak az egyikről is. A lényeg, hogy szárnyaljon a fantáziátok. :D

A művek kategóriái: novella, vers vagy elbeszélés
Terjedelem: 
  • Vers: nincs 
  • Novella: minimum 2 oldal maximum 5 oldal (Betűtípus: Times New Roman, Betűméret: 12, Sorköz: szimpla)
  • Elbeszélés: minimum 5 oldal, maximum 12 oldal (Betűtípus: Times New Roman, Betűméret: 12, Sorköz: szimpla)
Több műfajban is lehet jelentkezni egyelőre, de az indulók számától függően a változtatás lehetséges!
    Határidők:
    Jelentkezési Határidő: 2011. 01.25. (éjfél)
    Beküldési Határidő: 2011. 02. 25. (éjfél)

    Zsűri:
    én, azaz Szozsa914 :)
    ( a többiek még nem mondtak biztosat)

    Nyeremény: 
    Egyenlőre úgy gondoltam, hogy egy saját magam készített kis meglepetéssel kedveskedem az első három helyezettnek. Továbbá minden részt vevő kap oklevelet, az első három nyertes postán is megkapja, az ajándékaival együtt. De persze a jelentkezők számától függ a nyeremény is.

    Jelentkezni:
    Kommentben vagy e-mailben. ( Ne a chat-ben, mert nem tudom normálisan nyomon követni)
    Ha e-mailben jelentkezel:
    1. szozsa914@gmail.com ( Ebben az esetben, mindenféleképpen írd be a tárgyhoz : Novellapályázat)
    2. janettedorothyfair@gmail.com ( Jó volna, ha itt is megjelölnéd a tárgyat, de nem lényeges) :D
    Ha bármilyen kérdésetek, észrevételetek van, vagy csak tanácstalanok vagytok a novella, elbeszélés vagy a vers formai követelményeiben, esetleg a Word, vagy szövegszerkesztő használatában, nyugodtan írjatok egy e-mailt (tárgy: segítség) és én azonnal, persze ha tudok akkor segítek.
    Vagy írjatok hozzászólásban és azonnal válaszolok!
    A verseny további fejleményeiről a későbbiekben még jelentkezem..:D
    Legyetek jók! Sok ihletet és múzsát kívánok!
    Néhány nap és jön a friss!
    Üdv.: Zsani alias Szozsa914

    2011. január 2., vasárnap

    Gold Moon - Arany Hold - 8. Fejezet - Együtt!

    Bár lenne elég lelki erőm ahhoz, hogy ne kelljen így viselkednem Seth-tel. Az életem függ tőle, hisz ha nem lenne mellettem, vagy tudnám, hogy elhagy és már nem kellenék neki, egyetlen szó nélkül hagynám, hogy a Volturi bekebelezzen. De tartanom kell magam, ha megtudják, hogy mennyire fontos a számomra Seth, akkor sebezhetővé válok és megtalálják a gyenge-pontomat.
    Belegondolni sem merek, hogy mi történhetne az én drága kis farkasommal. Annyira hiányzik, hogy végre átkarolhassam és újra meleg karjai közé bújhassak. Hiányzik, ahogy a forró ajkai, lágy selyemként simulnak az enyéimre.
    Egyetlen sós, könnycsepp gördült le az arcomon, amit egy hirtelen és vámpír gyorsaságú mozdulattal söpörtem le az arcomról. Még szerencse, hogy a szobámban voltam.
    Egyre gyakrabban fordul elő, hogy ha csak Seth-re gondolok, már akkor is megjelennek az emberi tulajdonságaim. Eddig csak akkor fordult elő ez, ha vele voltam. De most elég ha csak eszembe jut és lőttek az életemnek, hisz nem ez a legelőnyösebb dolog egy vámpírokkal teli városban, ha jól gondolom.
    Visszatérve az álmomra. Tegnap éjjel újra ezt álmodtam. De fogalmam sincs mit is jelent valójában. Hisz ez csak egy álom. Amit átéltem, amik lényegesek voltak azok jönnek elő, ha alszom. Nem?
    Halk léptekre lettem figyelmes, amik egyre hangosabbak lettek, ahogy az ajtóm elé értek. Az ajtó kinyílt és anyu lépett be rajta.
     - Szervusz drágám! – köszönt felém, majd karjaival átölelt.
     - Anyu! – ugrottam fel az ágyról, ahogy megláttam ki jött be – Úgy értem, szia! – lehajtottam a fejem. Valamiért nem bízom benne.
    Gratulálok Dawn! Ő a saját anyád! Az ANYÁD! Egész életedben, azért nyavalyogtál, hogy nem volt anyukád, és most, hogy itt van visszakaptad képes lennél eldobni? Vagy nem bízol benne? Mégis mit hiszel? Hogy ez egy alakváltó, aki az anyádnak álcázza magát?
     - Kincsem! Hogy vagy? – nézett rám mosolyogva.
     - Jól – feleltem röviden.
     - Mesélj mi van közted és Drake között? – ült le az ágyam szélére, mint aki éppen a legfrissebb pletykára vár.
     - Semmi – beszéltem egy vállrántás után.
     - Én ezt nem hiszem – rázta a fejét – olyan furcsán viselkedtek egy mással! – tette hozzá.
     - Hogy-hogy furcsán? – kérdeztem vissza.
     - Tudod, úgy vibrál köztetek a levegő.
     - Bár ne tenné. De most komolyan nincs köztünk semmi. Drake és én már rég nem vagyunk olyan viszonyban, hogy bármi is lehetne valami a kapcsolatunkból.
     - Jaj, pedig olyan édesen néz rád. Mintha minden pillantásával fel akarna falni – kuncogott szóhasználattól.
     - Én már rég nem jövök lázba tőle, maximum a hányinger kap el, ha rágondolok, mint pasi jelölt férfira.
     - Hát, ahogy látod kislányom, de jobb, ha tudod, hogy nála jobb férfit, férjet úgy sem találsz.
     - Mit jelentsen ez, anyu? Férjet? Na, ne nevettess! – kezdtem bele talán egy kicsit sértő hangnemben – Én nem fogok összeállni Drake-kel.
     - Hát jó, ahogy látod drágám. És valami másról nem akarsz beszélgetni? – kérdezte mézes-mázas hangon.
     - Nos, lenne néhány kérdésem. Tudod még régről – mosolyogtam, ahogy felém nézett meglepett szemekkel.
     - Jaj, kicsim úgy meghatottál – sóhajtotta, mint egy ember – Azt hittem, sosem tudod, majd megbocsátani, hogy elhagytunk apáddal – nyeltem egyet.
     - Én már nem haragszom – feleltem, erőltetett hazugsággal a hangomban. Összeszorított öklömet hirtelen elengedtem és egy újabb mosolyt erőltettem az arcomra.
     - Szóval, mi érdekelne, kicsim? – nézett újra felém.
     - Hát, elmesélnéd nekem azt a történetet, amit még kiskoromban meséltél nekem egyszer?
     - Melyiket? – kérdezte.
     - Tudod, amelyikben a herceg kisasszonyt elrabolják és bezárják a legmagasabb toronyba – nem válaszolt, csak hallgatott. Láttam, ahogy zavarba jön és idegesen markolászni kezdi az ágyon heverő egyik párnát.
     - Tudod mit? Majd legközelebb elmesélem – felpattant az ágyról – Most mennem kell! – elviharzott a szobából.
    Itt annyira furcsa mindenki. Nem is értem mit keresek itt. Szóval valahogy ki kellene derítenem mi is folyik itt valójában.
    Újabb lépéseket hallottam. Ezúttal Drake volt az.
     - Szia kis tigris – csábos mosolyát elővéve nézett felém.
     - Mondtam már, hogy ne nevezz így!
     - Egyébként csak azért jöttem, hogy átadjam Caius üzenetét – összekulcsolta karjait, majd nekidőlt a falnak.
     - Mit üzent? – kérdeztem unalmasan.
     - Hogy vár téged a nagy teremben, egy újabb harcra a kislánnyal.
     - Milyen kislánnyal? Ugye nem megint Layla-al kell harcolnom? – néztem rá felháborodva.
     - Attól kell tartsak, hogy igen – felelte.
     - Ezt nem hiszem el. Megyek és megmondom Caiusnak, hogy bárkivel hajlandó vagyok harcolni csak vele nem.
     - Én nem tartom jó ötletnek! Ma nincs valami jó kedvében – javasolta, de mint mindig most sem hallgattam rá és villám gyorsasággal rohantam a nagy terem hatalmas ajtaja felé.
     - Sziasztok! Caius vár rám – a két őr bólintott, majd kinyitották előttem az ajtó két szárnyát – Mester – így szólítottam, hogy imponáljak, hátha beleegyezik.
     - Drága egyetlen Dawn! Hogy érzed itt magad? – kérdezte udvarias nem törődömséggel.
     - Köszönöm Mester, igazán jól – feleltem.
     - Lenne hozzád egy kérésem – kezdett bele – Szeretném, ha ismét harcolnál – mondta.
     - Éppen ezért jöttem eléd, ilyen hamar Mesterem – szólaltam meg.
     - Nem értem – felelte bizalmasan.
     - Nem szeretnék még egyszer megküzdeni azzal a másik tanítvánnyal.
     - Ugyan már – legyintette – Mi okod lenne rá? – nézett felém.
     - Arra gondoltam, hogy valaki sokkal erősebbel szeretnék ma. Hogy bizonyítsam számodra Mesterem, hogy a legjobb kiképzést tőled kaptam.
     - Hmm – gondolkodott el – Drake! – szólalt meg, s közben nem engedte tekintetem - Vezesd ide azonnal Layla-ot – kezdett bele.
     - Igen is! – felelte majd vámpír gyorsasággal eltűnt a teremből.
     - Eszembe ötlött egy remek gondolat – jegyezte meg – Te és Layla együtt fogtok harcolni, de nem egymás ellen, hanem egy csapatban, mint a társak.
     - Ez remek ötlet Mester – tudtam, hogy örülnöm kell neki, legalább nem verjük egymást szegény lánnyal. Nem tudom miért, de annyira furcsa érzésem van vele kapcsolatban. Mintha nem akarnám, hogy baja essen, mintha valami érthetetlen kötelék lenne kettőnk között.
     - Caius – szólalt meg hangosan Drake – Itt a lány – felelte, majd maga elé engedte Layla-ot.
     - Nos, Layla – beszélte – Ma harcolnotok kell, de ezúttal együtt – felelte.
     - Igen is Mester – lehajtotta a fejét. Pontosan úgy viselkedett, mint ahogy én tettem anno.
     - Drake! – felelte ismét. A férfi odasétált Caiushoz, majd egyet bólintott végül elviharzott.
     - Most menjetek! Készüljetek fel! Pontosan két óra múlva találkozunk – felelte, majd elfordult és valamit motyogni kezdett Marcusnak.
     - Köszönöm – felelte Layla, rám pillantva, ahogy kiértünk a recepcióhoz.
     - Mit? – kérdeztem.
     - Drake mondta, hogy nem akartál ellenem harcolni – megráztam a fejem, ezzel jelezve, hogy igaza van – ezt köszönöm.
     - Ugyan, csak valami azt súgta, hogy nem akarok ellened lenni többet – mondtam.
     - Nekem is állandóan ilyen érzésem van – rám mosolygott, majd ismét lehajtotta fejét.
     - Kell még a kiképző teremhez kulcs? – kérdeztem.
     - Igen – beszélte.
     - Marion! – kezdtem bele – Elkérhetnénk a kiképző terem kulcsát?
     - Persze – felelte, majd a kezembe nyomta a hatalmas, régi kulcsot – Mit csináltok? – nézett felénk.
     - Gyakorlunk – szólalt meg Layla.
     - Az remek, majd mondjátok el, hogy milyen volt – mosolygott.
     - Rendben – feleltük szinte egyszerre a lánnyal, majd vámpír gyorsaságunkat elővéve lesiettünk a teremhez.
    Némán egyetlen szót sem ejtve kezdtünk bele a gyakorlásba. Ő végig tudta, hogy én mire gondolok és fordítva is így volt. Beszélnünk sem kellett ahhoz, hogy ismerjük a másik lépését. Gyönyörű és teljesen hibátlan harci mozdulataink úgy hathattak kívülről figyelve, mint valami precíz és bonyolult tánc.
     - Mit szólnál? – kezdett bele, de nem engedtem, hogy befejezze.
     - Használjuk az erőnket? – rám nézett. Elvigyorodott és belekezdett.
    Mindketten hatalmas suhintásokkal próbáltuk felvenni a környezetünk különböző hatásait ő a hideget, én pedig, a meleget.
    A tűz és a víz ezúttal nem egymás ellenségeiként harcoltak, hanem együtt. Gyönyörű és legyőzhetetlen kompozíciót alkotva egymással.
    Hirtelen Layla abba hagyta, majd a hideg kőre térdelve keresni kezdett valamit.
     - Mi az? Mi a baj? – kérdeztem mellé térdelve.
     - Eltűnt! – mondta kétségbeesetten.
     - Mi? – néztem rá.
     - A láncom – felelte.
     - Hogy néz ki? – tudakoltam, hátha segíthetek neki megkeresni.
     - Van rajta egy ezüst medál, amin kívülről a családi címer van, belülről, pedig egy kép a családomról.
     Összes vámpír gyorsaságunkat és látásunkat bevetve keresgéltük végig a terem apró zugait, ahová elrepülhetett a nyakék.
    A poros és sötét helyiségben a régi és antik holmik szinte magukba ettek mindent. Nem lehetett mást látni, csak azt, amit ezek a tárgyak engedtek.
    Megálltam az egyik lépcsőnél. Megcsillant valami alatta. Lehajoltam, majd a kezembe vettem.
    Ott térdeltem a hideg és nyirkos kövön és a tenyeremben lévő apró holmit csodáltam. Néztem. Egyszerűen hihetetlen volt.
     - Ez-ez lehetetlen! - feleltem és Layla felé fordultam.