Szia mindenkinek! REMÉLEM EZÚTTAL TÖBB KRITIKÁT KAPOK! Komolyan azért ez már nekem is sok, nagyon rég óta fenn van már az előző fejezet és egyetlen egy darab kommentet nem írt senki! Legalább azt pötyögjétek be, hogy hagyd abba az írást ez nem érdekel senkit, vagy legalább annyit, hogy elolvastam van benne hiba, de azért folytasd. Azt ne mondjátok, hogy ennyi időtök sincs! Mert ez kb. egyetlen percet venne el az msn, a chat vagy a facebook idejéből. Lécci írjatok hozzászólást, mert tényleg nem tudom, hogy mennyire tetszik nektek! PLS.!!!
Legyetek jók vagy rosszak, ahogy kedvetek tartja!
Sok puszi! Jó olvasást! Kérlek bennetek írjatok néhány kommentárt!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914
Megkerestem a bőröndjeimben a szájfényeket, amikről Alice beszélt. Alkonyat vörös. A kezemben tartottam, majd végül letekertem a tetejét. Valóban bontatlannak tűnt a csomagolása, de egy apró papír gondosan becsomagolva - hogy látszódjanak rajta az írások - az asztalra hullott.
Precízen kibontogattam.
- Ha bármi baj van, csak döntsd el mit akarsz - lehetőleg az utolsó pillanatban, mert minket is figyelnek - és azonnal megyek érted. Szeretlek! Alice - szemeim ismét könnybe lábadtak. Tudta, hogy előbb vagy utóbb, de el kell, hogy meneküljek, még sem mondta. Bár, nem hittem volna neki akkor sem, ha tudatja velem.
- Kész vagy? - lépett be a szobába Drake.
- Azonnal - feleltem, majd felkentem a szájfényből egy keveset, végül pedig, hogy ne vegye észre a levelet gyorsan visszadugtam az apró üvegcsébe.
- Mehetünk! - keltem fel az asztaltól.
- Nekem van még egy kis dolgom, de majd várj meg a recepciónál.
- Rendben - sétálni kezdem az ismerős folyosókon.
- Itt még minden ugyanúgy néz ki - könyveltem el magamban.
A recepciós pult mögött egy vörös hajú fiatal vámpír állt.
Ő valószínűleg új volt itt, mivel még sosem láttam.
Leültem az egyik székre.
- Hozhatok esetleg valamit? - kérdezte a lány. Az arca mosolygós volt, de a szemei vörös színe elrontotta a kedves ábrázatot.
- Nem, köszönöm - ráztam meg a fejem.
- Ne haragudj, de új vagy itt, igaz? Csak mert még sosem láttalak.
- Fogjuk rá - válaszoltam.
- A nevem Marion - nyújtotta a kezét.
- Az enyém Dawn.
- Mióta vagy itt? - kérdeztem.
- Néhány hónapja - felelte.
- Akkor, azért nem ismerjük egymást.
- Igen - nevetett fel hangosan. Szimpatikus lány ez a Marion.
- Ha bármiben a segítségedre lehetek, nyugodtan szólj! - ajánlotta fel.
- Rendben, köszönöm.
- Marion! Ha jól tudom neked nem itt van a helyed! Te itt dolgozol, vagy tévedek? - emelte fel a hangját Drake, miközben emberi tempóban felém lépkedett.
- Igen, uram! - a lány lehajtotta a fejét, majd visszament a pult mögé és pakolászni kezdett.
- Gyere már! - szólt felém a férfi.
- Szegény lány, ne légy már vele ilyen ellenséges.
- De hát dolgozik!
- Tudom! De akkor is! Olyan modortalanul viselkedsz! - néztem rá.
- Hölgyem - kinyitotta előttem az ajtót és meghajolva előre engedett.
- Idióta - elnevettem magam.
- Már az sem jó, ha udvarias vagyok?
- Drake, bárhogy is viselkedsz te akkor is ellenszenves maradsz, ha nem is mindenkinek, nekem biztosan.
Rá kellett jönnöm, ha úgy viselkedem, ah hogy ő teszi velem, akkor ő maga ellen tudom fordítani az egészet. Most nem szabad arra hagyatkoznom, hogy mennyire utálok itt lenni és arra, hogy kit szeretek és kit nem, mert akkor veszítek. Taktika kell, és akkor talán van esélyem az életre.
- Tudtad, hogy Aro és Marcus azt akarták, hogy a feleségem légy?
- Nem! - na persze, azért ilyen egoista szemét.
- Csak Caius megakadályozta.
- Még jó, hogy nem alakult így - feleltem.
- Így gondolod? Szerintem kár, hogy nem jött össze kis tigris.
- Fejezd már be a kis tigrisezést!
- De hát olyan aranyos - folytatta - ilyen szót sem hallottam még tőled - tényleg elég furán hangzik az ő szájából.
Megálltunk a nagyterem ajtaja előtt, ahol két ismerős vámpír állt, de a nevükre nem emlékeztem.
- Régen láttunk - vetette az egyik felém.
- Igen - mosolyogtam leplezve zavarom.
- Caius már vár benneteket - jegyezte meg a másik.
- Beléptünk a hatalmas terembe. Ez is pontosan úgy nézett ki, mint az emlékeimben. Azokba a rémálmoknak tűnő emlékekbe.
- Drake és Dawn! - Milyen jó látni titeket - mondta szívélyes nyájassággal a hangjában.
- Téged is Caius - közelebb léptem hozzá és két puszit nyomtam az arcára, mint régen, mikor még nem arra használt, hogy gyilkoljak.
- Egyre szebb leszel gyermekem - jegyezte meg.
- Köszönöm - lehajtottam a fejem.
- És jól érzed itt magad? - kérdezte, pedig valójában tudtam, hogy hátsó szándék van minden egyes szava és kérdése mögött. Drake-re pillantottam, majd egy gúnyos vigyort vetettem felé. Kezei ökölbe szorultak, mikor rá jött, hogy el akarom mondani Caius-nak, hogy hogyan is bánt velem.
- Persze, bár volt néhány - ezt kihangsúlyoztam - említésre sem méltó kellemetlenségem - tudom, hogy simán beköphettem volna Drake-et, de azért nem tettem, mert még jól jöhet a kapcsolatunk.
- Értem. Feltételezem szeretnéd, majd látni a szüleid.
- Igen, persze - ráztam meg a fejem mosolyogva.
- Rendben, de előtte lenne némi feladatom a számodra.
- Igen? - lehajtottam a fejem várva az utasításokat.
A mögöttem lévő ajtó kinyílt, majd egy vörös hajú tizenhat év körüli lány lépett be rajta.
Nem szólalt meg, csak végig nézett rajtam, majd Caiusra pillantott végül, pedig bólintott felé egyet.
- Győzd le! - felelte felém.
- Hogy mi? - kérdezte a Volturi vezetője felé fordulva.
- Az esélyeitek szinte egyenlőek. Csupán néhány évvel fiatalabb nálad.
- De - kezdtem bele, de a szavamba vágott.
- Mellesleg azt is tudom, hogy évek óta nem harcoltál komolyabban, ez a lány, pedig ugyanazt a kiképzést kapta, mint te mielőtt megszöktél. Tehát a feladatod, hogy győzd le!
A lány felém fordult, majd elmosolyodott.
Egyetlen ugrással került mögém.
Egy egyszerű lökéssel neki vágott a hatalmas díszekkel teli oszlopnak, ami hangos reccsenéssel omlott darabjaira.
Felpattantam, mintha mi sem történt volna.
A lány ismét támadni készült, de megelőztem.
Vámpír gyorsasággal ütköztem neki, erősen belemarkoltam a vállaiba és egy könnyed mozdulattal neki csaptam a földnek.
Ugyanúgy mozog, mint én. Egy egyszerű szaltóval ugrottam a falhoz. Behunytam szemeimet, majd egy hatalmas levegőt vettem.
A terem összes fénye kialudt.
A lány meglepődötten állt a helyiség másik végében.
Láttam Caius arcát, ahogy mosolyra húzódik.
Kezeim tűzforrón égtek, végül kigyulladt a láng, melyet oly régóta nem használtam. Egyre gyorsabb kör-körös mozdulatokkal örvényt képeztem, majd egyenesen a lány felé irányítottam. Hatalmas ugrásokkal próbálta kikerülni az ezernyi tűznyalábot, melyek apró parázsdarabokat hagytak maguk után.
A lány hirtelen megállt szemeit behunyta és hatalmas levegőt vett.
Kezei közül csepegni kezdett valami.
Ugyanolyan mozdulatokat téve, mint én. Egyre nagyon vízörvényt képezve a kezével. A víz hirtelen megszilárdult és hatalmas jégoszloppá dermedt.
A lány egyetlen mozdulatával felém irányította azt.
Minden erőmet felhasználva egyetlen tűzfalat képeztem magam előtt. A felém száguldó oszlopokat vízzé olvasztva hárítottam el.
Hatalmas ugrással a lány felé dobtam az óriási falat. Kezei közül a víz hihetetlen gyorsasággal tört elő eloltva az összes tüzet.
A levegőből figyeltem, ahogy elalszik az tömérdek láng, melyet felé küldtem. A lány hátára vetettem magam. Kezeit hátra szorítottam és minden erőmmel a jéghideg földhöz szorítottam.
- Köszönjük a bemutatót hölgyeim - jött felénk tapsolva Aro. Caius arcán még mindig látható volt az- az elszánt mosoly, amit még akkor engedett meg magának, amikor használni kezdtem az erőm.
Leszálltam a lányról, aki egy rosszalló pillantást vetett felém, majd egy szökkenéssel talpra állt és elviharzott.
- Most már találkozhatsz a szüleiddel - felelte Aro - Vagy tévednék, barátom? - összehúzott szemöldökkel meredt Caiusra.
- Természetesen nem tévedsz, drága barátom. Dawn! Menj és találkozz a szüleiddel! - hangjában még mindig hallatszott, hogy örömét lelte a szenvedésünkben.
- Ki volt ez a lány? - kérdeztem.
- Egy hozzád hasonló félvér - válaszolta röviden.
- Az meg, hogy lehetséges? Azt mondtátok én vagyok az egyetlen.
- Akkor ezt még így is tudtuk - felnevetett.
- Most, pedig menj! - utasított Aro.
- Barátaim - törtetett be a terembe hihetetlen gyorsasággal Marcus - hamarosan itt vannak - beszélte.
- Igen is - válaszoltam, majd fejemet lehajtva Drake és az ajtó felé indultam.
- Jó voltál! - jegyezte meg. Gondolom kedveskedni akart.
- Biztos - megrántottam a vállam - tudsz valamit erről a lányról?
- Nem sokat, csupán a keresztnevét és, hogy őt is ugyanúgy tartják, mint téged - felelte.
- Mi? - szerencsétlen lány, tudom mit érezhet. Fogadni mernék rá, hogy még a zárkája is ugyanaz, mint az enyém.
- Ja, ez a kiképzés része, gondolom - megrántotta a vállát.
- És, hogy hívják? - érdekelt. Beszélnem kell a lánnyal.
- Layla - válaszolta.
- Be tudnál neki mutatni? - rá pillantottam.
- Hát, nem is tudom - gondolkodott el.
- Legyen! De előtte még beszélned kell a szüleiddel.
- Köszi! - beszéltem. Egy folyosón haladtunk végig. Rideg és félelmetes hatást keltett minden egyes dísz és dekorációs elem.
- Erre - mutatott jobbra az egyik fordulónál. Végül, pedig megállt egy ajtó előtt és benyitott.
- Damon - bólintott egyet apu felé - Lamia - majd egyet anyu felé is.
- Szervusztok drágáim - jött felénk a nő kitárt karokkal.
- Szia anyu - üdvözöltem egy öleléssel és egy puszival.
- Apu! - kibújtam az ölelésből és hozzá szaladtam.
- Kincsem! - megölelt és egy apró puszit nyomott a homlokomra.
- Gyertek üljetek le! - ajánlotta fel Lamia a helyet.
- Köszönöm, de nekem mennem kell, csak Dawn-t kísértem el - ellenkezett Drake.
- Ahogy, gondolod - nevetett fel apu, aki még mindig a karjai között tartott.
Az érzés, hogy újra megölelhetem csodálatos volt, mintha még mindig az az apró kislány lennék, akivel a Kensington Gardens-be sétálgatott.
Akinek még nem volt semmi problémája.
Hiányoztak mindketten.Örülnöm kellene annak hogy visszakaptam őket, de nem tudok. Valami azt súgja, hogy nem szabad bíznom bennük.
- Akkor viszlát - köszönt el Drake, majd elhagyta a szobát.
- Hol voltatok eddig? Miért hagytátok, hogy bezárjanak és úgy bánjanak velem, ahogy bántak? Miért nem akartatok engem? Anyu te nem haltál meg? Félre ne érts! Örülök, hogy nem, de akkor miért nem voltál mellettem és apu mellett? Egyáltalán miért kellett hazudni? - fakadtam ki.
- Nyugi, mindenre megkapod a válaszod - simította meg anyu a kezem. Elhúzódtam és leültem a távolabbi székre. Térdeimet felhúztam.
- Várom a magyarázatot - mondtam halkan.
- Nos - kezdett bele apu - emlékszel arra a napra, mikor édesanyád eltűnt? - kérdezte.
- Persze - feleltem.
- Azon a napon is együtt voltunk sétálni, mint mindig. Édesanyádat, pedig idehozták Volterrába, ezzel követelve, hogy átadjalak nekik.
- Már értem a lényeg, hogy azt mondtad anyu halott, én idióta elhittem, hogy te is és tűrtem, hogy szenvedjek, miközben ti, vígan éldegéltetek, igaz?
- Nem kicsim! Nem!
- Akkor?
- Szóval miután megtudtam, hogy mit akarnak téged egy barátomnál hagytalak.
- Igen! Lucas bácsinál - toldottam meg a mondatot, amire egy bólintást kaptam válaszul.
- Én pedig elmentem, édesanyádért, de őt nem találtam meg Volterrában.
- Caius tudta, hogy apád el fog értem jönni és azt is, hogy téged nem fog magával hozni - beszélte anyu.
- Caius tett nekem egy ajánlatot, ha oda adlak neki, mint diákot édesanyádat nem öli meg. Azt mondta, hogy jó sorod lesz és ki fog képezni, hisz a te tehetségedet kár volna elpocsékolni.
- De apád nem egyezett bele az én kérésemre.
- Mivel Aro úgy döntött - beleszólva Caius ügyébe, hogy engedélyt ad rá, hogy beszéljek Lamia-val. Így, hazamentem, hogy biztonságban elrejtselek téged, de mire Londonba értem, ott találtam Lucast fél holtan, de téged nem találtalak meg csak később, mikor rájöttem, hogy el tudtál menekülni.
- Ekkor még sikerült megszöknöm az őrök elől.
- Igen, azután, hogy ne találjanak meg minket - a szavába vágtam.
- Elköltöztünk.
- De egy évre rá ott is megtaláltak minket és téged akkor már magukkal vittek. Utánad eredtem Volterrába Caius-hoz, aki csak annyit mondott, hogy idézem: "Rosszul döntöttél". Így te is eltűntél és édesanyád is.
- Viszont Aro kegyelemből engedélyezte, hogy folytassam az életem vámpírként - mondta a nő - Később, mivel friss vámpír voltam ezért, ha a közelembe jöttél volna meg is ölhettelek volna, így apáddal úgy döntöttünk biztonságosabb ha Caius-al maradsz.
- Ja egy vámpír, vagy száz vámpír? Melyik a biztonságosabb.
- De Caius a saját érdeke miatt megvédett téged.
- Így, mikor már elkezdődött a kiképzésed, már úgy tudtad, hogy mi nem élünk. Így könnyebb volt neked, mintha tudtad volna, hogy mit tettünk veled - sírva fakadtam, ahogy kimondták az utolsó szavaikat.
Eldobtak és még csak nem is úgy történt, ahogy azt elmondták nekem.
- Most megyek, fáradt vagyok - szólaltam meg.
- Rendben van - felelték megértően, majd felkeltem és elhagytam a szobát. Megálltam nem messze az ajtótól.
- Szerinted elhiszi? Remélem, hogy nem faggatózik többet erről. - kérdezte anyu, ahogy kilépett az ajtón.
- Én is nagyon remélem - felelte apu, ahogy megfogva anyu kezét elindultak a másik irányba.
