Gold Moon - Arany Hold - 13. Fejezet - Bűnbocsánatért esedezve

Szia mindenkinek! Szóval elég nehézkesen, de megszületett a folytatás. :) Remélem tetszeni fog mindenkinek, aki elolvassa. Nem is húzom tovább az időt. Kellemes olvasást kívánok!

Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Gold Moon - Arany Hold - 13. Fejezet - Bűnbocsánatért esedezve

Layla szemszöge:

A terv leírása és Drake beleegyezése után, visszamentem a cellába. Ugyan féltem attól, hogy Dawn nem lesz megelégedve vele, sőt attól is, hogy nem megy bele, hisz túl kockázatosnak fogja találni, de nem tehettem semmit. Ez volt az utolsó esélyünk és ezzel neki is tisztában kellett lennie. Ha ezt nem csináljuk végig, mindketten meghalunk. Már pedig, én még élni akarok.

Ahogy Drake távozott, kinyitottam a naplót és az orra alá dugtam.

 - Nézd meg – mondtam neki. A másodperc töredéke alatt olvasta végig a pár soros tervet, majd kikapta a kezemből a tollat és ő is körmölni kezdett, egyből az én levelem után.

„Biztos jó ötlet ez? Mármint nem azért, a terv kidolgozottsága remek, ahhoz képest, hogy most találtad ki, de kit kérünk meg, hogy segítsen nekünk? Ketten ezt nem tudjuk véghez vinni.”

 - Visszavettem a tollat, majd válaszoltam a kérdésére.

„A segítségre ott van Drake. Ő, majd elmondja a vezetőknek, hogy mire készülünk, és azért jön velünk, mert megbízzák, azzal, hogy velünk jöjjön.”

„Szerintem túl átlátszó. „

„Akkor keresünk mást!”

 - Körmöltem vissza a papírra.

„De mégis kit?„

„Van még egy ötletem. Mi lenne, ha Marion lenne az.”

„De hogy vesszük rá, hogy segítsen nekünk. Mi van, ha minden kiderül és megölik?”

„Nem fogják! Megvédjük! Mire a Volturi utolér bennünket, mi már máshol leszünk. Azt ugyan még nem tudom, hogy hol, de gondolkodom. Bevallom Londonra gondoltam.”

„Most már nekem is van egy ötletem. Tudod, meséltem a Cullen családról és hát Alice – tudod, aki a jövőbe lát – eljönne értünk Londonba. Ő azért tudná, hogy oda kell jönnie, mert látni fogja, de csak akkor, ha eldöntjük, hogy odamegyünk és találkozunk vele. Londonból, pedig egyenesen mehetnénk hozzájuk.”

„Rendben. Ez jó! Benne vagyok.”

 - Eszembe jutott valami! - visszalapoztam a naplóban - Marion írta ezt nekem egyszer! – Az orra alá dugtam a könyvecskét.

„Tudod, ő remek ember volt, kár, hogy sosem ismerheted meg, hisz biztos jó barátok lennétek. Azt mondta mindenki, hogy a vámpírrá válás után csak halványan fogok emlékezni, de tévedtek. Minden olyan éles - ha visszagondolok - mintha most történne velem.

22 éves voltam. Akkor nyáron a barátnőimmel eldöntöttük, hogy elmegyünk Londonba. Mind vágytunk már a kikapcsolódásra és néhány őrült – már ha egy ember viselkedésére lehet ilyesmit mondani – bulira. Az egyik bárban ismertem meg! Izmos és sármos colt.  Ráadásul csupán két évvel idősebb, mint én és zenész. Csodálatos dalokat játszott. Első pillantásra bele zúgtam. Akkor este meghívott egy italra és együtt töltöttük az éjszakát. Egész éjjel a sétáltunk és beszélgettünk. Aztán megkérdezte, hogy hol élek én, pedig elmondtam neki, hogy Olaszországban. Azt válaszolta rá, hogy egész életében ott szeretett volna élni. Én akkor, abban a pillanatban tudtam, hogy ő az. Egy hét múlva, mikor véget ért az üdülés ő velünk jött. Négy évig jártunk együtt.

A negyedik év végén már az esküvőnket tervezgettük, de nem volt elég pénzünk ahhoz, hogy a családjának repülőjegyet tudjunk venni. Eszünkbe sem jutott, hogy úgy esküdjünk meg, hogy nincs ott mindenki, akit mi ott szerettünk volna látni. A kettőnk fizetése is kevés volt hozzá. Szóval, hát szükség volt egy jobban fizető munkára. Így kerültem Volterrába. Egy meghirdetett recepciós állásra jelentkeztem. Aki a meghallgatást tartotta, közölte velem, hogy nem vagyok alkalmas a munkára, de én megvédtem magam, és azt mondtam, hogy bármi kell ahhoz, hogy engem felvegyenek dolgozni, én megteszem…

A Volturi ezt komolyan is vette. A titok a vámpírok létezéséről megpecsételte a kapcsolatunkat. Nem volt más választásom. Mindkettőnket megöltek volna. Így én itt maradtam. Michaelt, pedig elhagytam, hogy ne legyen neki feltűnő, ha bármi történt volna velem. Mindkét esetben kiderült volna, ha nem feleltem volna meg a munkára, megöltek volna a titok miatt, ha pedig jól teljesítek – mint, ahogy történt is – vámpírrá változtatnak. Le kellett vele zárnom minden kapcsolatot. Azonban, ő nem hagyta. Azt mondta, hogy nem megy el. Nem tudtam mit tenni. Minden nap találkoztam vele. Ezért a vezetőség elintéztette, hogy kitoloncolják az országból. Ő visszament Londonba. Ez már tíz éve történt ugyan, de már késő. Nyílván családja van már, és jól megy az élete. Én, pedig elviselem ezt, mert megígértem, hogy bármit megteszek, hogy ez a munka az enyém legyen.”

 - Sikerülhet – szólalt meg mosolyogva miután rám nézett.  Hangokat hallottunk.

 - Érted jönnek! Útközben szólj neki, hogy találkozni akarok vele – mondtam. Ő rám nézett, végül bólintott egyet. A cella ajtaját az egyik őr nyitotta. Nem szólalt meg csupán intett. Dawn utána ment. Néhány perc telhetett el, mire Marion le tudott jönni hozzám.

 - Szia! – üdvözölt – Dawn említette, hogy még találkozni akarsz velem – a mondat végére már szomorúbb hanglejtést használt, mintha csak most jött volna rá, hogy ez lehet az utolsó találkánk mielőtt…

 - Itt ezt olvasd el - szerencsére még várakoztam megírtam neki, amit tudnia kell.

„Ne szólalj meg, csak olvasd! Akarsz találkozni Michaelel? Ha igen bólints!”

 - Felnézett és bólintott, majd folytatta az olvasást.

„Dawn és én meg akarunk szökni, de kell nekünk ember. A terv az, hogy este a kivégzésen megszökünk. Tudom, hogy esélytelennek tűnik, de előbb olvasd el miért nem az. Téged és Draket már beavattuk. A lényeg annyi, hogy te a mostani találkozásunk után elmész a vezetőkhöz és elmondod nekik, hogy megtudtad, hogy el akarunk szökni. Meg fogják kérdezni, hogy mégis hogyan tudtál meg ilyesmit rólunk. Te beszámolsz arról, hogy megkértelek, hogy tarts velünk és segíts nekünk a kijutásban. A Volturi először meg akarja majd akadályozni, de ekkor jön Drake. Ő rábeszéli őket, hogy engedjék, hogy megszökjünk, hisz utána, úgy is a Cullenekhez fogunk menni. Így a Volturinak is bele kell, majd mennie abba, hogy minket elengedjenek. Hisz nagyobb zsákmányt jelent, majd a Cullen család, mint mi. Téged fognak utasítani, hogy gyere velünk, mint beépített ember, így te velünk jöhetsz majd.

Drake, pedig felajánlja, hogy elkísér téged. Ő elmondja, hogy a kapcsolatunk miatt akar jönni, mert így el tudja velem hitetni, hogy ő a mi oldalunkon áll. Szóval a vezetők este elengednek, majd minket. Mi innen Londonba megyünk majd, ahol te találkozhatsz vele, miután megkerestük Alice Cullent, aki értünk jön. Ne kérdezd, honnan fogja tudni. Azt a jövőt látja, ami el van döntve. Ő ott fog minket várni. Onnan, pedig Forksba megyünk a család többi tagjához. Szóval mit szólsz?”

 - Felnézett, mikor végzett az olvasással.

 - Nagyon szép ez a vers – kacsintott - de elrontottál néhány szót benne, de ha adsz egy tollat szívesen kijavítom – egy cinkos mosoly kíséretében adtam a kezébe a tollat.

„A terv eleje jó, de a Culleneknek nem fog baja esni? A Volturinak nagyon sok tagja van, hogy tudjuk, majd ott megvédeni magunkat?”

„E miatt ne aggódj. Dawn elmondása szerint ott az alakváltók a család legjobb barátai. Annyi kellene, hogy foglalj négy repülőjegyet Londonba ma estére a lehetőleg hét órára.  A reptérre, pedig autóval megyünk. Te és Drake várni fogtok minket. Ott találkozunk.”

„Rendben. Akkor előtte elintézem a Volturit.”

Drake szemszöge:

Egy barom voltál Drake, hogy azt mondtad velük mész. Nem hiszem el, hogy egy csaj, hogy tudta így elvenni az eszed, pedig eddig minden hülye liba csak arra kellett. Köztük Layla nővére is! Megéri neked a halált? Végül is már lassan mindegy, hisz itt állsz az őrök előtt, akik már kérdezés nélkül, nyitják a hatalmas kapukat. 

Most kellene meggyőznöm a Volturit arról, hogy nagyobb zsákmány fontosabb, mint két ilyen jelentéktelen korcs. Kellene valami jel. Valami amitől tudom, hogy helyesen cselekszem. Helyesen? Drake mikor lettél ilyen  „jó úton járok és nem érdekel semmi vagy senki más csak a szerelmem” hősszerelmes? Kezdek  nem ismerni magamra.

 - Drake! Örülünk, hogy látunk – kezdett bele Aro.

 - Bocsánat, hogy ilyenkor zavarok, de a ma esti vacsorán törtem a fejem. Találtam egy apró termetű, de annál inkább zamatos falatot. Igazi ínyencség.

 - Mily kedves, hogy felajánlod nekünk.

Az ajtó kinyílt és Marion – kissé sietősen – sétált be rajta.

 - Elnézést a zavarásért – térdelt le a vezetőség tagjai elé. Mire azok szinte egyszerre mosolyodtak el.

 - Kellj fel gyermekem a földről és mondd miért járultál színünk elé – folytatta Marcus, Marion „apja”.

 - Tudomásomra jutott valami, amit úgy érzem tudatnom kell szerény csapatunk becses vezetőivel.

 - Mondd gyermekem – felelte ismét.

 - Ugye tudják, hogy elég sok időt szoktam Laylaval tölteni. Ma is így történt lementem hozzá és ő elmondta nekem, hogy a testvérével együtt meg akarnak szökni és megkért, hogy én magam is tartsak velük. Bevallom elgondolkodtam az ajánlaton, de mivel ez itt az otthonom. Bűnbocsánatért esedezem – ismét letérdelt. Ha nem tudtam volna, hogy csak színleli még el is hittem volna. Na persze muszáj volt úgy tennem, hogy elhiszem neki, hisz furcsa lett volna, ha én kezdek el kételkedni.

Rápillantottam Caiusra. Az arcán ezernyi negatív érzelem lapult, mintha szét akarna robbanni a dühtől.

 - Nem! Ezt nem hagyhatjuk – horkant fel Marcus.

 - Aro! Mondd, te hogy látod – szűrte a fogai között Caius.

 - Előbbre kell hozni a kivégzést, hogy ne tudják megtenni. Nem szökhetnek meg, megölték az egyik legjobb szolgálónkat – beszélte kissé gondolkodóba esve.

 - Hacsak – kezdtem bele, amire minden tekintet rám szegeződött – szóval, ha engednék, hogy elszökjenek, még akár nagyobb zsákmány is lehetne belőle, mint két ilyen hasztalan, áruló korcs.

 - Mire gondolsz gyermekem? – érdeklődte Aro. Fejét fentebb emelte, mintha így jobban hallaná mit mondok.

 - Ha engednénk, hogy elszökjenek, még nyerhetnénk is belőle. Nyilvánvaló hová akarnak menekülni. Ha a Cullen családhoz, akkor akár egy egyszerűbb indokkal - miszerint olyanokat bújtattak, akik elárulták fajtánkat - őket is megölhetnénk.

 - Szép gondolat – gondolkodott el Aro.

 - Marion velük mehetne, hogy ne legyen túl feltűnő – szólt közbe Marcus is.

 - Kell valaki olyan is, aki el tudja játszani, hogy a barátjuk, de a kellő időben a mi oldalunkra áll.  Hallgattam.

 - Ha szabad megjegyeznem Drake eléggé magába bolondította Laylat. A lány folyton róla beszél – szólalt meg.

Hat óra előtt tíz perccel járt már az idő. Ha ember lettem volna, tuti az öngyilkosságon gondolkodtam volna. Mindent, amiben addig hittem félre dobtam egy hülye emberi érzésért. Nem még nincs késő Drake, még választhatod a tieid.