Eredmények!

Kedves pályázók!
Nagyon szépen köszönöm, hogy jelentkeztetek és a rajzaitok elküldtétek nekem! Két rajz között vacillált a zsűri, és nagyon nehezen tudtuk eldönteni kié is legyen a nyertes mű. De végül kiválasztottunk Szabó Zsófia rajzát, aki egy nagyon szép pasztell rajzot küldött nekem (amit, nem mellékesen hamarosan felrakok..:D ). Továbbá még, volt egy pályázó, aki készített egy gyönyörű rajzot, ami nekem nagyon tetszett, ezért neki megszavaztuk a második helyet. Így ő szintén kap egy oklevelet és, ha igényt tart rá hirdetem a blogát.. Az ő rajzát azonnal csatolom is. :D
Illetve még annyi, hogy nagyon köszönöm a többi jelentkezőnek is, mindenkitől gyönyörű és igazán munkás rajzokat kaptam. Nagyon tetszett mind.

Gratulálok mindenkinek!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Baj van!

Szia mindenkinek! Szóval nagy baj van..na jó nem olyan vészes. Valami történt a gépemmel és nem tudom, hogy mi. Valószínűleg vírusos lett. Ez még nem befolyásolja, hogy nem tudok feljönni..csak a karácsonyi novellák mind azon voltak, így még mindig nem tudom őket feltenni. Ne haragudjatok. Próbálom pótolni őket, de eléggé elvagyok havazva...:) . Sietek nagyon! Szeretlek titeket drága olvasóim. Hamarosan jön az új fejezet is mert sajnos az is azon a gépen volt és csak most derült, ki hogy nem lehet megmenteni az írásaim...:'(
Még annyi, hogy Kati pont időben küldte el az adatait a komizás után. Így ő lett a heti nyertes. Eddig csupán Niky-nek járt volna még ajándék, de mivel nem írta le az adatait így nem tudok neki küldeni semmi. Kati nyereménye egy Twilight-os, pontosabban egy Jacob Black-et ábrázoló ceruza.
Itt a kép:

Küldj hozzászólást és egy e-mailt a szozsa914@gmail.com-ra, hogy te is nyerj Twilight-os relikviát! Köszi Kati neked is (Hétfőn postázom)
Puszi mindenkinek! Legyetek jók!

Boldog Karácsonyt!

Üdv: Zsani alias Szozsa914

Figyeljetek Karácsony van! :)

Békés, kellemes, beiglivel dobálós, halászlében pancsolós, vérfarkasokkal szaladgálós, vámpírokban gazdag karácsonyt kívánok mindenkinek! 

Először egy Twilight-os paródiával szeretnék kedveskedni, másodszor, pedig egy nagyon jó rajzos videóval.

Továbbá szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy még nem érkezett komment, így nem tudom kisorsolni a Twilight relikviákat! Gyerünk emberek hozzászólásokat az utolsó fejezethez! Had osztogathassam szét, amit a Jézuska hozott nektek..:D

Legyetek jók! 

Üdv.: Zsani alias Szozsa914

1. Karácsonyi meglepetés - Farkas Ünnep

Szia mindenkinek! Ugyan, ez még a tavalyi, de gondoltam újra megosztom veletek, hisz szerintem az egyik legjobb fejezet lett..:)
Előre is Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Sikerekben és Ihletben Gazdag Boldog Új évet Kívánok!

Legyetek jók! Kellemes olvasást!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Farkas Ünnep

Mindent fehérség borított. Elbújtam az egyik fa törzséhez és láthatatlanul kezdtem készülődni a csatára. Vámpír gyorsaságomat elővéve több mint 70 darab hógolyót gyúrtam az elmúlt másfél percben. Mindnek szabályos, gömb alakja és közepes mérete volt. A fenyő egyik gyökere alá rejtettem őket. Hirtelen egy hangos reccsenést hallottam. Valaki nagy lendülettel közelíteni kezdett felém.
- Ne! – kiáltotta Seth, majd egy hatalmas ugrással elém vetette magát, ezzel térítve el felőlem a hatalmas hólövedéket. Farkasom egy puffanással zuhant bele a majd harminc centis hóba, ami szinte azonnal olvadni kezdett forró testhőmérsékletének ostroma miatt. Emmett hangos nevetése az egész erdőt beterítette. Seth is kacagni kezdett. Jókedvűsége férfias hangját gyermekien felszabadulttá tette. Lassan megpróbált felkelni a földről, de a következő pillanatban ismét egy hatalmas hógolyó röpült felénk, aminek szintén Emmett volt a gazdája. Ezúttal viszont már nem engem, hanem a hóból feltápászkodni kívánó Seth-et célozta meg.
- Hé! – kiáltottam a néhány méterre lévő Emmett-re. Most már én is nevettem. Elővettem az egyik eldugott hólabdámat, majd rácélozva eldobtam azt, ezzel védve meg farkasom testi épségét. Lövedékem sikeresen talált célba. Pontosan találtam mellkason a tőlünk nem messze álló vámpírt. Az eddigi nevetését most abbahagyta. Lehajolt egy adag fehér daráért, majd néhány erősebb szorítással golyó alakúvá formálta. Elhajította, egyenesen homlokon találva. A következő néhány perces tűzharcunkba Seth és Jasper is csatlakozott. Farkasom oldalamra állva próbált helyt állni a háborúban, még Jazz az egyik fa tetejéről Emmettel együtt taktikázva vett részt a csatában. Eldobtam az utolsó labdámat is.
- Végünk van! – súgtam oda farkasomnak, aki lepillantva a földre megértette mondatomat. Szinte egyszerre fordultunk meg, majd futni kezdtünk. Emmett és Jasper utánunk vetették magukat. Seth néhány másodperc alatt változott át farkassá. Teste először megfeszült, majd egy hatalmas ugrással hajtotta végre átalakulását. Ruhái kis cafatokban hullottak a föld hófödte tetejére. Pár szökkenés után tappancsai megszokták a talaj hűvösét, ezzel téve lehetővé a könnyedebb mozgást számára. Seth lábainak hirtelen parancsolt megálljt, megfordult, és egy játékos ugrással Jasper nyakába vetette magát. Nekem maradt Emmett. Követve farkasom példáját egy gyors szökkenéssel felugrottam az egyik fa ágára, majd szándékos lendületet véve harci társam hátára ugrottam. Emmett előre rántott, majd egy könnyed dobással a fehér hóhegyek közé lökött.
- Srácok! Én befejeztem – mondtam, majd feltápászkodtam. Leráztam ruhámról az összes ráragadt jeges csapadékot, majd Seth felé fordultam, aki még mindig fogva tartotta az egyik mancsával Jazz mellkasát - Haza megyek átöltözni, és, majd Jacob-nál találkozunk – tettem hozzá. Mióta tudják, hogy félig alakváltó vagyok, egy kicsit szívesebben fogadnak a rezervátumban. Valójában azok az indián lakosok sem félnek tőlem, akik semmit sem tudnak a farkasok létezéséről. Így Jake, mint alfa, engedélyezte belépésemet La Push egész területére. Tehát a mai – remélem éjszakába nyúló – estét egy rakat farkas között fogom tölteni. Seth azt mondta, alig várja, hogy bemutasson az anyukájának. Illetve elmesélte, hogy náluk hogyan zajlik a szent este. Évtizedekkel ezelőtt még nem is ünnepelték a karácsonyt. Azonban az idő elteltével lassacskán átvették az amerikai hagyományokat, és manapság már minden évben megtartják ezt a jeles ünnepet. Persze a saját szokásaikkal fűszerezve. Ilyenkor összegyűlik a család, a barátok nagy része és különböző programokkal, énekekkel ünnepelnek. Mélázásomból az óra ketyegése ébresztett.
- Mindjárt elkésem – jegyeztem meg hangosan, miközben vámpír gyorsasággal száguldottam Alice szobája felé.
- Segítened kell! – kiáltoztam hatalmas adag levegővel megtöltve tüdőm. Tisztára, mint egy elmebeteg. Idegesebb voltam a meghívás miatt, mint eddig bármi miatt is az életben.
- Jól van és most szépen nyugodj meg! – Emberi lassúsággal kelt fel Jasper öleléséből, majd elővéve valódi gyorsaságát néhány másodperc alatt előkészített mindent. Mindössze egy általa kiválasztott fehér egyrészes ruhát és néhány kisebb kiegészítőt kellett felvennem. A hajamat egy jól irányzott mozdulattal rendezte kontyba. Következett a smink. Pár pillanat múlva már száradt a festék a szempilláimon és a rúzs is az ajkaimon. Diszkrét, de mégis kicsit csábos megjelenésem tükrözte nőiességem minden fokozatát.
- Látod már kész is vagy – mondta egy halk nevetést elfojtva, majd lágyan megölelt és végül visszament a szobába.
- Köszönöm – emeltem fel a hangomat, hogy biztosan meghallja még bentről is.
- Szívesen – válaszolta, majd hátat fordítva a Cullen ház karácsonyi díszeinek, csendes és elővigyázatos rohanással indultam a találkozó színhelyére. Apró gyöngyökkel díszített, szintén fehér magas sarkúm alig érintette a hófödte talajt.
Néhány méterre a határtól már csak emberi módon közlekedtem, nehogy feltűnést keltsen gyorsaságom és másságom a „tudatlan” lakók között. Innen már csak egy aprónyi rész volt az erdőből és lassacskán elértem Jacob és az apja, Billy Black házához. Seth még nem volt ott, de amint Jake észrevette érkezésem, egy hangos köszönéssel és integetéssel invitált be a nagynak nem mondható rezidenciájukba.
- Szia – mosolyogtam rá – Kellemes ünnepeket – suttogtam.
- Hali! Neked is – mondta vigyorogva – Seth hamarosan itt lesz. Telefonált, hogy késik egy kicsit – tette hozzá, majd elindult a saját szobája felé.
- Ülj csak le, nyugodtan – kiáltotta.
- Köszönöm – válaszoltam. A nappali nem volt túl nagy, de otthonos volt. A falak, mind az eredeti, fa mintázattal voltak borítva. Néhány különböző színű - talán fonálból szőtt – fali szőnyeg díszítette őket. Az ágytakaró is hasonló színű volt, eléggé hangulatos. Az aprónyi szobából két még parányibb szoba nyílt, az egyik a ház végében lévő Jacobé volt, a másik valószínűleg az apjáé.
- Apukád? – kérdeztem, majd egy lendülettel felpattantam, mintha ezzel jobban hallhatnám Jake válaszát.
- Már ott van! – kiálltotta – Mármint Bella apukája, tudod Charlie eljött és mivel ő is megvan hívva Sue-ékhoz, így elvitte apát is – magyarázta.
- Szerinted nem baj, hogy nem hoztam semmit? - tudakoltam. A választól azonban féltem. A nem túl nagy táskámban is csak az a pár nyaklánc fért el, amit a falkának vettem. Hozzáteszem kész anyagi csőd ennyi embert ajándékkal meglepni. Mindenkinek ugyanolyan láncot vásároltam, egy-egy farkas medállal ellátva, illetve persze Seth-nek még egy külön meglepetést is szántam. Egy a nyaklánchoz illő mancslenyomatos karkötőt. A dísz egyik oldalába belevan gravírozva, hogy örökké. Remélem tetszeni fog nekik.
- Már mért lenne baj? Különben is a konyhában lévő összes kaját a mi feladatunk elvinni – jegyezte meg. Néhány lépést tettem az étkező felé. Az alig pár embernek helyet szolgáltató asztalkán csak úgy roskadoztak a finomabbnál finomabb ételek. Nem hinném, hogy Jacobék csinálták volna itthon.
- Ezt ti készítettétek? – feltételezésemre hangos nyerítéssel válaszolt.
- Nem – még mindig csak nevetett – Emily, tudod Sam barátnője… - beszélt.
- A terhes lány? – kérdeztem.
- Igen, szóval ő kért meg minket, hogy vigyük el az ételeket – még mindig vigyorogva jött ki a szobából. Megállt mellettem, rápillantva az órára. Sóhajtása után már hallani is lehetett a ház ajtaja felé irányuló trappoló lépteket. Mindkettőnk figyelme a bejáratra szegeződött, amin pár pillanat múlva Seth robogott be.
- Gyerekek! Ez a hó! – jött be kacagva Seth.
- Haver, azt hittem már soha nem érsz ide – mondta Jake
- Én is – mondta ismét nevetve – kész őrültek háza van otthon. Anyu tiszta ideg, hogy bemutatlak neki – itt rám nézett, majd vissza az alfájára – és azért is, hogy mikor visszük már a kaját, amit Emily készített. Alig bírtam elszabadulni.
- Akkor indulhatnánk is. Ha Sue megharagszik, nem védelek meg! – horkantott fel Jacob, majd bement a konyhába. Seth közelebb lépett hozzám. Megsimította forró kezével az arcom, majd egy aprónyi csókot lehelt ajkaimra.
- Köszi a segítséget! – nézett ránk Jake az ajtóból. Egyszerre indultunk az alfa után. Nagy nehezen felpakoltuk az összes tányért és dobozt. Lassan hagytuk magunk mögött a parányi házat. Hamar kezdett sötétedni, és már messziről lehetett látni a ház melletti óriási fenyőn lévő égősor fényét. Közelebb érve még több díszt véltem felfedezni az egészen aprótól a néhány méretes darabig. Mind egyedi és kézzel készített dekoráció volt. A ház körül néhány fiatalabb srác ólálkodott, viccelődve egymással. Volt egy kisfiú, aki a saját lábában megbotolva, fejjel esett bele az előtte elterülő nagy hókupacba. Ezen a társai jót derülve hahotáztak fel, szinte egyszerre. Beléptünk a házba, mindent átjárt a finomabbnál finomabb ételek illata. A nappaliban az idősebbek – köztük, ahogy láttam Charlie is és Billy is – egy hatalmas körben ültek és valami törzsi mondát meséltek a mellettük helyet foglaló apróbb gyerekeknek. A falka nagyrésze a konyhában lebzselt, segítséget színlelve Seth anyukájának.
- Anyu! Meghoztuk a kaját – kiabált az én farkasom, majd előre engedve Jake-et és Seth-et én is beléptem a konyhába. Ínycsiklandó ételek sokasága várt már így is a kivégzésre. Sue még gyorsan ráöntött valamit a sütőben lévő monumentális pulykára, majd felénk fordult.
- Jajj, drágáim, de jó, hogy megjöttetek! – örvendett az apró termetű mosolygós hölgy. Néhány lépéssel közelebb jött és egy hatalmas öleléssel a nyakamba vetette magát.
- Szóval te vagy az a Dawn nevű lányka, aki rabul ejtette az én Seth-em szívét – mondta nevetve.
- Anya! – farkasom arca az eddigi színéről pirosra váltott.
- Igen! Azt hiszem – vigyorogtam zavaromban.
- Oh, kincsem itt nem kell zavarban lenned. Mi itt szívesen látunk. Különben is, már annyit hallottunk rólad, hogy már szinte ismerünk itt mindannyian. Az én pici kisfiam ódákat zengett rólad – itt Seth mellé sétált, és egy darab bőrt az arcáról az ujjai közé csípett és finoman meghúzogatta. Az én farkasom elfintorodva próbálta meg elhúzni fejét.
- Most pedig menjetek, rengeteg még a dolgom. Seth! Mutasd meg neki a házat. – tette hozzá. Farkasom, mellém lépett, majd megfogta a kezemet és magával húzott.
- Gyere megmutatom a szobám – mondta.
- Rendben – egyeztem bele. Az egész ház alapvetően világosabb volt, mint Jacobéké, de stílusban teljesen megegyezett azzal. A falakat és az ülőalkalmatosságokat itt is kézzel szőtt szőnyegek díszítették. Beléptem Seth szobájába. Nem nagy szoba volt, de pont elég. A szoba egyik felét egy hatalmas ágy tartotta rabul.
- Foglalj helyet! – szólított fel. Levettem földig érő, világosabb színű, téli kabátom, majd elmosolyodva – zavaromban – rá néztem. Szemeit meresztve mérte végig a testemet borító, selyem anyagot. Száját eltátva formázott egy hangos „ó”-t, majd egy utolsó sóhajtással hozzá tette.
- Gyönyörű vagy! Úgy nézel ki, mint egy angyal – felkelt, majd közelebb húzott magához. Kezeivel végig simított két karom mentén, mosolyogva figyelve reakcióimat. Hallottam szívének felgyorsuló ütemét. Éreztem a leheletét az ajkaimon, majd egy következő levegő vételnél – lehunyva szemeit – előrébb hajolt és szájon csókolt. Lágyan játszadozott ajkaimmal, kezeivel a derekamat szorította, mintha ezzel akarna maga mellett tartani. Elhúzódott.
- Adni akarok valamit – mondta, arrébb sétált, de az egyik kezem még mindig fogva tartotta. Babrált valamit az egyik fiókba, majd egy aprónyi, hosszúkás dobozt adott át. Elengedtem ujjait, majd leülve az ágy szélére felnyitottam a ládikát. Nem tudtam megszólalni. Egy gyönyörű, fa karkötő volt, rajta apróbb dísszel. Jobban megfigyelve vettem csak észre az egyik medál fémből volt. A fél hold alakú dísz, mely ezüstösen csillogott.
- Ezüst hold – sóhajtottam.
- Igen, gondoltam tetszene neked – vonta meg a vállát. Megfordítottam és megláttam. Ugyanaz a felírat, mint azon, amit én választottam.
- Örökké! – suttogtam mosolyogva, majd megfordulva előkaptam az én ajándékom is.
- Tessék! – adtam a kezébe én is egy hasonló dobozkát. Felnyitotta, majd ugyanazzal a reakcióval megfigyelve ajándékom, megakadt a szeme a medálon lévő feliraton.
- Örökké! – válaszolta.
- Köszönöm – nyögtük ki egyszerre felnevetve. Egyik kezemet az arcára helyeztem. Közelebb hajoltam, majd a leggyöngédebb érintéssel a világon megcsókoltam.
- Boldog Karácsonyt! – mondtam halkan
- Neked is! – válaszolta, majd újra megcsókolt.

Köszönöm!

Szia mindenkinek! Még egyszer meg kell, hogy említsem, hogy nagyon hálás vagyok és nagyon köszönöm nektek, hogy ennyi ideig kitartottatok mellettem és a blogom mellett. Ahogy, megígértem közzéteszem a blogom statisztikai adatait, mint érdekességet. Bár még így sem zárkózhatok fel a nagyokhoz..:) de azért ez nem semmi..nagyon szépen köszönöm nektek.

Statisztika:

A blog eddigi összes megjelenítése: 6872

Az eddigi összes bejegyzés száma: 62, ezzel együtt 63

A legtöbbet megjelenített bejegyzés száma: 188
Rendszeres olvasók száma: 42

Oldalmegjelenítések száma országonként:

Magyarország: 6444

Amerikai Egyesült Államok: 142

Németország: 105

Románia: 73

Szlovákia: 30

Dél-Korea: 22

Ukrajna:  22

Oroszország: 30

Szerbia: 12
Az összes eddigi megjegyzés száma:168
Ebből a negatív megjegyzések száma: 5 
És, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy eddig kitartottak mellettem: szám adatokkal leírhatatlan...Köszönöm drága olvasóim! 
Legyetek jók, vagy rosszak, ahogy kedvetek tartja! 
Hamarosan jön a következő fejezet!
Szeretlek titeket!
Puszi: Zsani alias Szozsa914
 

Boldog Szülinapot!

Szia mindenkinek! Boldog szülinapot a blognak! :)
Imádlak titeket drága olvasóim! Ezúton szeretném megköszönni nektek, hogy ez alatt az egy év alatt végig kitartottatok mellettem és a blog mellett. Nagyon köszönöm a rengeteg hozzászólást, ami ez idő alatt érkezett a fejezetekhez. Nagyon nagyon szeretlek titeket és tényleg nagyon hálás vagyok, hogy mindig itt voltatok és neveteket felvállalva vagy névtelenül biztattatok, hogy írjak és írjak...
Köszönöm, illetve még annyi, hogy hétfő délután új fejezet!
Íme néhány Szülinapi Twilight-os kép..:D

Még egyszer Boldog Szülinapot! Legyetek jók!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Meglepetések, nyeremények, szülinap és karácsony! :)

Szia mindenkinek!
Hát néhány nap, (pontosabban négy) és az oldal betölti az első életévét..:) Arra gondoltam, hogy ennek örömére néhány meglepetést hozok..:)

1. meglepetés: Gyorsabb, akár mindennapos fejezet frissítés..:)
   A lényege annyi, hogy minden fejezet után lesz kommenthatár, azaz 5 darab hozzászólás után, azonnal jön az újabb fejezet. Ez mind csak rajtatok múlik..:)
2. meglepetés: Érdekességek az oldal statisztikájával kapcsolatban..:)
3. meglepetés: Még több pályázat (a jövőben tervezek novellapályázatokat is..)
4. A legjobb és leghosszabb kommentelők díja, amit ez év végéig minden héten kisorsolok, azaz pontosan három hét alatt három nyertest húzok ki a kis képzeletbeli kalapomból, aki a legjobb, legszebb és legkifejtősebb komikat írta nekem..:D
   Az ajándékok: Twilight relikviák (pl.: kitűzők, poszterek, ceruzák és tollak)
5.  meglepetés: Karácsonyi novellák: Embry és Leah, Dawn és Seth és Paul és Rachel, továbbá az utolsó novella főszereplőit szavazásban lehet, majd kiválasztani.
6. meglepetés: Új történetek tőlem: Leah és Embry szerelmi története ( A cím még bizonytalan) stb.

Remélem sok hozzászólást kapok, hogy minél több ember között sorsolhassak. :) Ne feledjétek a kommentárokba beleírni az e-mail címeteket. Ha sokan írtok kritikákat az is lehet, hogy még több nyertest választok..:)
A szavazás hamarosan kinn lesz! Sok Puszi!
Boldog olvasást! Meghitt komizást..:D és Kellems ünnepeket kívánok nektek..:D

Gold Moon – Arany Hold – 7. Fejezet - Add vissza!

Szia mindenkinek! Érdekelne, hogy szerintetek mi áll a háttérben? Mi lesz a bonyodalom? Ha gondoljátok írjátok meg kommentben.
Továbbá arra gondoltam, hogy ha kapok 5 kommentet még ma hozom a frisset, azaz a 8. fejezetet

Sok puszi! Legyetek jók! Kellemes olvasást4

Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Az erdőben álltunk. A szél vad táncot járt hosszú, vörös tincseimmel. A bőrömön apró libabőrök jelentek meg, hűvös volt, már- már hideg. Körülöttünk egy árva lélek sem tartózkodott, még a vadállatok is némán hallgatták mozdulataink halk zaját. A néhány méterre elhelyezkedő fákon kívül már nem láttam semmit. A szívem vadul kalimpált, mintha ki akarna szakadni a helyéből, hogy átadhassa magát a szerelemnek. Seth, egyik kezével finoman a fülem mögé simította valamelyik kósza hajtincsemet, én, pedig egy lágy és apró puszit nyomtam forrón izzó bőrére. Nem szólaltunk meg, csak hangtalanul meredtünk egymás vágyakozó tekintetébe. Apró mosoly jelent meg az száján. Derekamra helyezte birtokló ujjait, majd közelebb vont magához. Apró simításokkal próbálta felmelegíteni testem. Fejét, didergő vállaimra helyezte, majd egy halk levegő adagot fújt ki.

Egyetlen édes csókot lehelt a nyakamra, majd égetően forró kezeivel sóvárogva szorította meg az arcom. Újra felém hajolt. Édes és puha ajkai robbanásként érintették az enyéimet. Mintha sosem lett volna problémán, mintha egyszerűen vége lenne minden szörnyűségnek, ami velem történt. Éreztem, ahogy a vágy átjárja a testem, éreztem, ahogy a puha bőre selyemként védelmezi a bőröm, éreztem, ahogy mámorító illata drogként szökik az orromba. Hallottam, ahogy az akadozó levegő vadul próbál menekülni a tüdejéből.

A vágy, mely átjárta a testem tökéletesebb volt mindennél, tökéletesebb, mint bármelyik pillanat az életemben.

Egyetlen érintésétől meghaltam volna, hogy azután egy-egy felejthetetlen csókjával villámcsapásra hozzon vissza az életbe.

Hirtelen mindent kívülről és tisztán láttam. Figyeltem, ahogy én és Seth ott állunk az erdő közepén, egymás karjaiban, szerelmesen, majd hirtelen elhajoltam és az eddig a sajátomnak tűnő ábrázat, váratlanul megszűnt létezni. Nem voltam ott, helyettem egy szintén vörös hajú és zöld szemű lány állt.

Seth lágyan elmosolyodott.

Halk lépteket hallottam körbe, mindenfelől. Fekete árnyak settenkedtek köréjük, de ők nem figyeltek. Figyelmeztetni akartam őket, de nem hallottak. Torkom szakadtából üvöltöttem Seth felé, de észre sem vett.

Az árnyak egyetlen mozdulattal lerántották magukról a leplet. Körbe tekintettem. Az ismerős és gonosz tekintetek mind engem figyeltek. Jane egyetlen vad és kárörvendő mosolyt küldött felém, de nem történt semmi.

Szemeimmel tovább kalandoztam. Apu és anyu is engem figyeltek. De anyu most valahogy más volt. Nem azért, mert vámpír volt és a haja nem barna, hanem vöröses árnyalatú volt. Egyszerűen nem éreztem azt, hogy ő lenne az édesanyám. Apu mosolygós és szeretetteljes pillantása sem volt a régi, de aztán, ahogy a pillantásunk találkozott a zsebébe nyúlt, majd egy apró csillogó kövekkel díszített medált húzott elő a zsebéből. Felém hajította én, pedig kinyújtott kézzel ugrottam az ékszer után. Emlékeztem erre, még anyu kapta a nagymamájától. Kinyitottam a medaliont. Egy régi barnás színű kép volt benne, a szüleimet és, egy csecsemőt ábrázolt a fotó.

Olyan vidámak és boldogak voltunk. Anyu állt középen, engem tartott a karjaiban, apu, pedig átkarolta édesanyám apró és törékenynek tűnő vállait.

Újra elfogott az érzés, hogy otthon vagyok. Emlékek hada öntötte el a fejemet, hogy egy végeérhetetlen fájdalom vegye át az uralmat a testem felett. Behunytam szemeimet, egy forró könnycsepp gördült le az arcomon egészen a ruhámig, hogy aztán a puha anyag nyelje el azt.

Ismét kinyitottam, hogy szemügyre vegyem még egyszer az ékszert, de már nem volt a kezeim között. Kutatva pillantottam végig a társaságon. Caius és Aro kárörvendő és fölényt sugárzó mosolya gyanakvóvá tett. Egyre zaklatottabban kerestem az ékszert, s közben az eddig elfelejtett párra terelődött tekintetem. Seth ismét egy mosolyra húzódott és egy újabb csókot lehelt az ismeretlen ajkaira. Nem láttam jól a lány arcát, de tudtam, hogy nem lehetek én.

Farkasom lassan elhajolt és finoman megsimogatta párja ajkait.

-         Szeretlek – suttogta vad érzelmekkel a lány.

-         Én is szeretlek Layla – mondta ki határozottan Seth.

Ismét sírva fakadtam. A hűvös szél csak jobban eleresztette a könnyeimet.  Valaki hirtelen átkarolta a testemet és biztonságot sugárzóan megszorította ujjaimat. Hátra néztem. Ezúttal Seth mögöttem állt. Visszapillantottam a lányra. Egy újabb csókot lehelt egy fiú ajakaira, de most már nem farkasom állt ott, hanem Drake. Layla elhúzódott a férfitől, majd felém fordult és elmosolyodott. Hosszú vörös haját hátra dobta, hogy a nyakában lógó medál feltűnő ragyogását ne takarja semmi.

-         Add vissza! Az a nyaklánc az enyém – sikítottam felé, de ő csak elhúzódott.

-         Ez nem igaz! A szüleimtől kaptam még mielőtt meghaltak – felelte.

-         Hazudsz! – üvöltöttem felé, mire elszaladt és egy idősebb férfi karjaiba borult.

Akkor jöttem rá, hogy az ismerős férfi, apu régi barátja, Lucas bácsi. Körbetekintettem a felfedezésem után. Jane, anyu és a Volturi összes tagja hangos, sátáni kacagásban törtek ki.

Megrémültem, de szerencsére éreztem, hogy Seth forró ujjai még mindig a tenyerem markolják. Ismét könnyezni kezdtem, elhúztam a kezem és nedves arcomat temettem a lassan kihűlni készülő tenyerembe. Seth felé közeledtem ő, pedig lágyan és megnyugtatóan karolta át remegő vállaimat, hogy megnyugtasson. A nevetésük viszont egyre hangosabb és hangosabb lent. Elviselhetetlenül mart legbelül. Nem tudtam lélegezni, sem mozdulni.

Félelmetes sikolyra ébredtem. Tüdőm vadul küzdött a levegőhiány ellen.

 - Mi történt? – rohant felém Drake vámpír tempóban. Nem bírtam válaszolni, így csak megráztam a fejem – Nyugodj meg! Hallod, Dawn?! Itt vagyok! Nincs semmi baj – átkarolta vállaimat. Lassan, de biztosan éreztem, hogy emberi tulajdonságaim eltűnnek, és helyüket átveszik a vámpírvonásaim. Már nem volt szükségem levegőre így elmúlt fuldoklásom is. Már szinte teljesen megnyugodtam.

 - Mi volt ez az egész? – nézett rám Drake.

 - Semmi – feleltem sértődött bizalmatlansággal.

 - Gondolom, azért sikítoztál, igaz?

 - Csak rosszat álmodtam és kész – szólaltam meg.

 - Ennyi? Egy buta álom miatt hozod ránk a frászt?

 - Rátok? Vérszomjas, vad és kegyelmetlen vámpírokra? Frászt? Ettől nevetnem kell.

 - Mit álmodtál?

 - Semmi közöd nincs hozzá – vetettem oda neki.

 - Ahogy gondolod – felkelt az ágyról, majd emberi tempóban elindult az ajtó felé – de, ha esetleg el akarnád mondani, majd keress meg – elfordult, majd egy gyors mozdulattal elhagyta a helyiséget.
Hátra dőltem az ágyon. Próbáltam a zakatoló agyamat is megnyugtatni.

Vajon mit jelentett ez az álom? Seth és Layla? Anya és apa? Lucas bácsi? Mi közük vannak ezeknek egymáshoz?

Tegnap miután eljöttem Layla-tól (egyébként sem valami sokat tudtam meg, mivel Caius egész délután „edzést” tartott neki) Szinte végig azon rágódtam, hogy valóban lehet-e akkora véletlen, hogy két félvámpír, akinek az apja vámpír, az anyja, pedig indián leszármazott találkozzon. Ráadásul, majd nem egyforma erővel rendelkezzen, ugyanazon a helyen éljenek fogságban, ugyanolyan kiképzést kapva és egy bizonyos Lucas bácsit is ismerve, de aztán rájöttem, hogy lehet mindezt csupán csak a Volturi akarja elhitetni velem, de mégsem vagyok annyira biztos benne.

Felkeltem az ágyról, átöltöztem, majd emberi tempóval a recepcióshoz mentem.

-         Szia Marion! Tudnál nekem segíteni?

-         Persze! Mit tehetek érted? – kérdezte bájosan mosolyogva.

-         Telefonálnom kellene.

-         Tessék – mosolygott – ezt bármikor használhatod – tolta elém az egyik vezetékes hívóeszközt.

-         Köszi – somolyogtam rá, majd tárcsázni kezdtem a számot, ami szinte az utolsó benyomott szám után már egyből kapcsolt is.

-          Szia! – csilingelt Alice hangja – Olyan régen hívtál már! Minden rendben van ugye?

-         Nyugodj meg! Persze! Ne aggódjatok! Csak meg akartam mondani, hogy szeretlek titeket és hiányoztok.

-         Értem – felelte a lány – Akarsz beszélni a többiekkel? – kérdezte egy újabb vidámságot sugárzó hangnemmel.

-         Persze – nevettem a kagylóba.

-         Akkor itt van Emmett – hallatszott, ahogy a műanyag mobilt halk puffanással kapja el a vámpír.

-         Szia Hugicám! – köszönt.

-         Helló Emmett! – hallatszott a hangomon, hogy újra boldog voltam.

-         Tudod épp arra gondoltam, hogy alig várom már, hogy haza gyere és egy rövidke meccsen újra legyőzzelek…

- Jó volna, ha.. – nem mondtam ki egyből – ha végre le tudnál győzni – hallottam a hangos kacajokat a telefon végéről.

Az egész családdal beszéltem már, de még egyetlen személy hiányzott ahhoz, hogy teljes legyen a létszám.

-         Mondjátok Seth nincs nálatok? – kérdeztem.

-         Azt hittem már sosem kérdezed meg – hallottam, ahogy megkönnyebbült.

-         Jajj! Már annyira hiányzol, ha tudnád mennyire – lelkendeztem a telefonba, mint egy tini, aki először jár egy fiúval, na jó nem állok messze tőle, de azért ez egy kicsit túlzás.

-         Te is nekem – nevetett fel a telefonba, bár tudtam, hogy ez nem igazi. Csupán egy álca – Mi van veled? Jól vagy? Jól bánnak ott veled? Nem bántanak vagy ilyesmi?

-         Teljesen jól vagyok. Ne aggódj nem bántott senki. Te? Veled minden rendben? Hogy vagy?

-         Elvagyok! Képzeld Leah és Embry összejöttek – terelte el a témát. Tudtam, hogy nincs jól és azt is, hogy hazudni sem tud nagyon, de azért elég rossz volt így hallani.

-         Gratulálok – feleltem – Ne haragudjatok, de most le kell tennem – mondtam, képtelen lettem volna tovább hallani a szomorú hangját. Még akkor is kihallatszott, ha épp boldog és jó hírekről beszélt.

-         Rendben. Hívsz még valamikor? – kérdezte.

-         Persze! Ne aggódj – feleltem – Szeretlek!

-         Én is téged, Dawn – ejtette ki a szavait, majd letette a telefont.

Leadási Határidő!

Szia mindenkinek! Szóval lejárt a határidő, a rajzokat e-mail-ben vagy postán várom. Abban az esetben, ha nem akarjátok, odaadni a rajzaitokat, akkor küldjétek a képeket vagy szkennelve, vagy pedig egy jó minőségű fotót készítve...:D, ha viszont nem probléma, hogy elküldjétek nekem a képeket, akkor írjatok egy e-mailt és én elküldöm a címemet.
Ne feledjétek a leadás időpontját: 2010. december 25.
Köszönöm mindenkinek, aki jelentkezett és, aki kirakta az oldalára, ezzel hirdetve a pályázatot.
Jó alkotást!
Hamarosan jön a következő fejezet! Bár egy kicsit elvagyok havazva, de sietek megígérem! :)
Sok puszi! Legyetek jók!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Rajzolj nekem! :)

Szia mindenkinek!

Szóval, már egy ideje gondolkodom ezen és azt hiszem, most eljött a megfelelő időpont arra, hogy kihirdessek egy rajzversenyt. :)

Feladat: Egy olyan rajz készítése, mely kapcsolódik a Silver Moon - Ezüst Hold-hoz, vagy a Gold Moon - Arany Hold-hoz. Arra kérlek benneteket, hogy rajzoljátok meg a kedvenc részeiteket, pl: Leah és Embry beszélgetését, Seth és Dawn első csókját, vagy a farkasokat, vagy a Volturit vagy egy-egy érdekes harci jelenetet. A lényeg, hogy valamelyest a két főszereplő vagy valamely mellék szereplő rajta legyen a képen. :) Hozzátenném, nem kell tökéletes rajznak lenni, csupán engedjétek el a fantáziátokat és alkossatok! Ennyit kérek.:)

Jelentkezési határidő: 2010. 12. 10.

Leadási határidő: 2010. 12. 25.

Eredményhirdetés: 2010.12.30.

Zsűri tagok:

* Rigó József /fényképész/

* Dido Taylor /blogger/

* Szozsa914 /Én :)) /

Nyeremények:

1. Válogatott Twilight poszter csomag, melynek tartalma:

* 6 db A/4-es poszter

* 2 db A/3-as poszter

2. Oklevél, melyet a nyertes megkap postán is személyesen, illetve e-mail-ben is.

3. Illetve kiemelt helyen hirdetem a blogját (1 hónapig)

4. Továbbá a nyertes kiválaszthat két szereplőt a Twilight-ból vagy a fan ficem-ből, és írok egy rövid novellát a számára, melyet a saját blogjában is megjelentethet.

Várom a jelentkezéseiteket: A szozsa914@gmail.com-ra vagy kommentben .

Az e-mail-ben történő jelentkezéseknél a tárgyhoz írjátok be, hogy rajzpályázat.

Remélem, hogy jó sokan jelentkeztek rá! Legyetek jók! Kellemes művészkedést!:)

Üdv.:Zsani alias Szozsa914

Bocsánat!

Szia mindenkinek!
Szóval, megújult az oldal! Remélem tetszik mindenkinek! Várom a hozzászólásokat még mindig..:) és utólag átgondolva, remélem nem bántottam meg senkit sem az előző két bejegyzésemmel. Szóval, azt akarom, hogy tudjátok, hogy ti vagytok azok, akik engem éltettek, de ha nem mondjátok el, hogy mit gondoltok nem tudom olyanná tenni a blogot, hogy nektek megfeleljen. :) Szóval, kérlek titeket, mondjátok el a véleményeteket, hogy bizonyítani tudjam, hogy fontosak vagytok a számomra.
Legyetek jók! Sok puszi!
Üdv.:Zsani alias Szozsa914

Kommentelj a blogokért!

Szia mindenkinek!

Írótársaim, Bloggerek és nem utolsó sorban kedves olvasók! A következő emblémával szeretném felhívni mindazok figyelmét, akik vagy hasonló helyzetben vannak, mint én magam (azaz, nem díjazzák a munkájukat kritikával) vagy csak elegük van abból, hogy nem tudnak elolvasni egy-egy fejezetet, mivel nincs meg az elegendő komment határ.

Arra kérek, mindenkit, akinek van saját blogja, hogy tegye ki ezt a képet az oldalára és tüntessünk az ellen, hogy az általunk szerkesztett és rengeteg munkával fenntartott blogjainkat ne kelljen felfüggeszteni, szüneteltetni vagy éppen bezárni! Bírjuk rá a névtelen és nevüket felvállalt olvasóinkat arra, hogy egyetlen percet rászánjanak még az idejükből arra, hogy kritikájukkal javítsák a blog fejlődését.

Gold Moon - Arany Hold - 6. Fejezet - Hallgatózni bűn!

Szia mindenkinek!

KOMMENTEKET KÉREK, KÖVETELEK!!!! ENNYIRE NEM SAJNÁLHATJÁTOK TŐLEM...

Remélem tetszik mindenkinek az új fejezet! Jó olvasást! Írjatok hozzászólásokat please!!! Kérlek titeket! Nagyon nagyon nagy segítség volna!

Jó olvasást mindenkinek! Legyetek jók! Sok puszi!

Üdv.: Zsani alias Szozsa914

6. Fejezet - Hallgatózni bűn!

Ez mit jelenthet?

 - „Remélem is, hogy elhiszi” – mit kell elhinnem? Most mi?

Tudnom kell, hogy miről beszélnek. Utánuk mentem. Tisztes távolságból hallgatóztam. Igen, tudom! Megint idáig süllyedtem.

Hallottam, ahogy benyitnak az egyik terembe.

 - Észrevett valamit? – kérdezte a női hang.

 - Nem hiszem, bár nekem úgy tűnik, hogy nem igen hiszi el, hogy az anyja életben van és egy kicsit furcsán viselkedik – mondta apu. Mi? Nem is viselkedtem velük furcsán.

 - Mindenesetre Caius nem örülne, ha kiderülne az igazság.

 - Teljes bizonyossággal állíthatom, hogy nem tudja – felelte anyu. Mit nem tudok? Nekem itt bűzlik valami.

 - Rendben van. Ezután is folytasd a munkád Celica – mondta a hang.

 - Igen! – felelte anyu, de ki az a Celica? Még mindig a falnak tapadva hallgatóztam. Hirtelen mindenki elhallgatott. Vámpír gyorsasággal száguldottam vissza a szobámba. Hihetetlennek tűnt ez az egész. Ki az a Celica? Apuék miért titkolóznak előttem? Mi az amit eltitkolnak? Mit nem vettem észre? Mit kell elhinnem?

Végre a szobámba értem, halkan becsuktam az ajtót magam mögött, majd a falnak dőlve meredten figyeltem észrevette-e valaki a hallgatózásom.

Halk, ütemes lépéseket hallottam.

 - Csak én megyek! – felelte a női hang, majd szinte azonnal be is nyitott a szobámba.

Hátrálni kezdtem, egészen a szoba közepén lévő asztalig.

 - Dawn! – mosolygott bájosan, de mégis gonosz és utálatos tekintettel.

 - Jane! – viszonoztam a pillantását.

 - Régen láttalak! Isten hozott! – folytatta a bájcsevejt.

 - Én is téged! Köszönöm – feleltem.

 - Tudod, azt hittem az előző alkalommal már megtanultad a leckét – kezdett bele.

 - Nem értem miről beszélsz – közönyösen viselkedtem, mintha tényleg nem tudnék semmiről.

Lassan sétálni kezdett a szobában és halkan kopogtatni kezdett az asztalon.

 - Ccc – rázta a fejét - A hallgatózás illetlenség – felelte.

Abban a pillanatban, ahogy kimondta szavait tudtam, hogy mi következik.

Szemei lassan összeszűkültek, ajkain egyetlen vad és kárörvendő mosoly jelent meg.

Hangos sikollyal rogytam a földre. Térdeimre zuhantam, de a maradék erőmből megpróbáltam megtartani magamat a kezeimmel, de nem sikerült az arcán még mindig az- az elvetemült mosoly látszott, mint mindig mikor kínoz valakit.

Egy újabb fájdalom hullám söpört végig a testemen.

Milliónyi kés szurkálta minden egyes porcikám, melyeket sikoltásaimmal próbáltam enyhíteni.

 - Remélem ezúttal megtanultad a leckét – nevetett fel melynek hatására egy újabb elviselhetetlen gyötrődés következett. Még mindig nem válaszoltam neki. Nem tudtam. A testem minden része vadul égett a pokol legmélyebb bugyraiban, a legsötétebb kínok között.

Már- már alig bírtam megtartani magam. Kezeim vad remegésbe kezdtek, hogy aztán egyetlen csuklással megadják magukat, és a földre zuhanjak. Ezúttal már vonaglott a testem. Izmaim gyötrően megfeszültek és magukkal rántották a csontjaimat is.

 A kínok kínja, így jellemezték Jane erejét. Volt benne igazság.

 - Jane! Elég lesz! – rontott be a szobámba Drake.

 - Nem hinném, hogy megtanulta a leckét – felelte, majd még egy mosolyt villantott felém. Amikor már azt hinnéd, hogy enyhül és a végéhez közeledik, csak akkor jön igazán a pokol.

Ismét felsikítottam a fájdalomtól. Egyik kezemmel a szőnyeget markoltam még másikkal erősen kapaszkodtam az ágy lábaiba.  Egy újabb sikítás. Összeszorítottam a szemeimet. Minden felé fekete és fehér foltokat láttam magam előtt.

 - Mondom elég! – lökte arrébb a lányt Drake.

 - Te egy senki vagy itt! – beszélte.

 - Pontosan úgy, mint te, Jane – válaszolta a fiú.

 - Hát rendben! De ezzel még nincs vége – felelte, majd hátra fordult és a szemembe nézett – Örülök, hogy találkoztunk – jegyezte meg, majd elhagyta a helyiséget.

 - Jól vagy? – segített fel a földről Drake.

 - Azt hiszem – beszéltem alig hallhatóan, hisz még mindig levegőért kapkodtam.

 - Mit tettél már megint? – rázta a fejét.

 - Hallgatóztam – válaszoltam, s egy gyors pillantást vetettem felé.

 - Értem- halk emberi sóhaj hagyta el ajkait – Ne csináld többé!

 - Ugyan mi közöd van hozzá, hogy mit teszek? – fakadtam ki.

 - Jajj, Dawn, ha most nem jövök még órákig kínzott volna.

 - Igen, tudom. És? – védekeztem, bár tudtam, hogy igaza van – Különben is, nem hallgatóztam volna, ha nem titkolnátok előlem valamit. Tudom, hogy tudsz róla – egyik ujjammal felé mutattam. Megrázta fejét.

 - Nem – felelte röviden.

 - Ugyan már Drake – csattantam fel – Legalább ne hazudj!

 - Nem lehet. Nem érted? – láttam, hogy zavarban van.

 - Ki az a Celica – bepróbálkoztam, hátha kitudok belőle húzni azért valami információt.

 - Egy vámpír nő – felelte ködösen. Most tényleg azt hitte, hogy nem tudom, hogy egy vámpírról van szó?

 - És mi a feladata? – néztem újra Drake szemeibe.

 - Ezt nem mondhatom el – beszélte.

 - Drake! Könyörgöm!

 - Tudod, Dawn, te mindig is fontos voltál nekem – nem bírta befejezni a mondatod, mert közbe vágtam.

 - Akkor meg? Miért nem segítesz nekem? – kérdeztem.

 - De annyira sosem voltál fontos, hogy az életemet is kockáztassam érted – mondta ki szavait, majd az eddig rajtam lévő pillantását elkapta és felkelt az ágyról. Végül szótlanul elhagyta a szobát.

Valami nagyon sántít az egész ügyben.

Nézzük csak, annyit tudok, hogy benne vannak a szüleim és persze Caius és Jane, meg az a Celica nevű nő.

Tudom, hogy valamit nem szabadott észrevennem és azt is, hogy nem fog nekem mondani senki semmi konkrét információt.

Ki kell derítenem! Még, ha az életemet is kell áldoznom az igazságért, akkor is.

Nem is hiszem el ezt az egészet. Otthon, mármint Forksban minden rendben volt. Újra éltem az életem, és szinte teljesen megvoltam elégedve vele.

Most meg itt vagyok ebben a lebujban, olyanokkal körülvéve, akik hazudnak nekem és inkább megölnének persze, minthogy segítsenek nekem.

Tudnom kell az igazságot! Rá kell jönnöm!

Talán Marion a recepcióról vagy Layla, hátha tudnak valamit, vagy észrevettek valamit.

Felpattantam az ágyról, majd kiléptem a sötét és embertelen folyosóra.

Végig száguldottam rajta, egészen a recepcióig.

 - Marion, igaz? – kérdeztem a vörös hajó lánytól.

 - Igen – mosolygott felém, mintha örült volna annak is, hogy emlékszem a nevére.

 - Azt mondtam, ha bármiben a segítségemre lehetsz csak szóljak.

 - Igen – felelte.

 - Hát most szólok. Be tudnál mutatni a lánynak, akivel harcolnom kellett? Aki nem sokkal Drake és utánam jött be a nagyterembe.

 - Layla-nak? – érdeklődte meg.

 - Igen, neki - válaszoltam.

 - Hát nem is tudom, de köztünk marad ugye? – kérdezte.

 - Természetesen – beszéltem.

 - Mennyire ismered? – néztem a lányra, ahogy elindultunk a hosszú folyosón.

 - Hát amióta itt vagyok, szinte mindennap lemegyek hozzá beszélgetni. Igaz, az elején szinte csak én beszéltem, de aztán megnyílt ő is.

 - Értem – jegyeztem meg.

 - De nem sok mindent tudok róla – tette hozzá, majd egy kisebb ajtót kinyitott, végül már azon a lépcsőn haladtunk le, ami ahhoz a teremhez vezetett, a hová engem is bezártak.

 - Itt is vagyunk – mondta – Gyere! – hívott maga után.

 - Layla! Ő itt Dawn! Szeretne megismerni téged – felelte, majd egy bájos mosolyt küldött felé.

 - Ki az a Dawn? – kérdezte.

 - Ő – mondta, majd két lépéssel hátrált a zárkából, megfogta a karom és maga után vont.

 - Szia – köszöntem halkan.

 - Mit akarsz tőlem? – tudakolta a lány, olyan hangnemben, mint, aki féltékeny, meglepett és dühös egyszerre.

 - Csak beszélgetni – feleltem bizonytalanul.

 - Ugyan minek? – még mindig olyan volt a hangja, mint aki épp gyilkolni készül a gondolataival.

 - Mert – nem tudtam szóhoz jutni – mert, hát…, szóval – makogtam még mindig – mert te meg én sokban hasonlítunk – nyögtem ki végül.

 - Te és én? – nevetett fel.

 - Igen, mit – feleltem ezúttal már egy kicsit határozottabban.

 - Hát, rendben – válaszolta beleegyezve.

 - Tudod, érdekelne, hogy te is olyan félvér vagy, mint én? – mondtam ki szinte azonnal az első kérdésem.

 - Félvér? Igen, édesanyám a vérfarkasoktól származott, ő maga nem volt az, csak a génjeiben hordozta. Édesapám, pedig vámpír volt – lehajtottam a fejem.

 - Az enyémek is. Éppen ezért lepett meg, hogy a képességünk, majdhogy nem egyforma.

 - Téged is Caius lépett ki? – kérdezte.

 - Igen – feleltem – Mióta vagy itt? – néztem felé.

 - Három hónapja.  A szüleim még egészen kiskoromban meghaltak és engem az egyik barátjuk nevelt fel. Az egyik nap, miután hazaértem a suliból, ott találtam halottan Lucas bácsit. Engem, pedig ide ráncigáltak és Caius felajánlotta, hogy kiképez és cserébe mindenem, amit csak szeretnék.

 - Várj! Mit is mondtál? Hogy hívták a nevelődet? – furcsa egy egybeesés nem?

Gold Moon - Arany Hold 5. Fejezet - Tűz és víz

Szia mindenkinek! REMÉLEM EZÚTTAL TÖBB KRITIKÁT KAPOK! Komolyan azért ez már nekem is sok, nagyon rég óta fenn van már az előző fejezet és egyetlen egy darab kommentet nem írt senki! Legalább azt pötyögjétek be, hogy hagyd abba az írást ez nem érdekel senkit, vagy legalább annyit, hogy elolvastam van benne hiba, de azért folytasd. Azt ne mondjátok, hogy ennyi időtök sincs! Mert ez kb. egyetlen percet venne el az msn, a chat vagy a facebook idejéből. Lécci írjatok hozzászólást, mert tényleg nem tudom, hogy mennyire tetszik nektek! PLS.!!!

Legyetek jók vagy rosszak, ahogy kedvetek tartja!

Sok puszi! Jó olvasást! Kérlek bennetek írjatok néhány kommentárt! 

Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Megkerestem a bőröndjeimben a szájfényeket, amikről Alice beszélt. Alkonyat vörös. A kezemben tartottam, majd végül letekertem a tetejét. Valóban bontatlannak tűnt a csomagolása, de egy apró papír gondosan becsomagolva - hogy látszódjanak rajta az írások - az asztalra hullott.

Precízen kibontogattam.

- Ha bármi baj van, csak döntsd el mit akarsz - lehetőleg az utolsó pillanatban, mert minket is figyelnek - és azonnal megyek érted. Szeretlek! Alice - szemeim ismét könnybe lábadtak. Tudta, hogy előbb vagy utóbb, de el kell, hogy meneküljek, még sem mondta. Bár, nem hittem volna neki akkor sem, ha tudatja velem.

- Kész vagy? - lépett be a szobába Drake.

- Azonnal - feleltem, majd felkentem a szájfényből egy keveset, végül pedig, hogy ne vegye észre a levelet gyorsan visszadugtam az apró üvegcsébe.

- Mehetünk! - keltem fel az asztaltól.

- Nekem van még egy kis dolgom, de majd várj meg a recepciónál.

- Rendben - sétálni kezdem az ismerős folyosókon.

- Itt még minden ugyanúgy néz ki - könyveltem el magamban.

A recepciós pult mögött egy vörös hajú fiatal vámpír állt.

Ő valószínűleg új volt itt, mivel még sosem láttam.

Leültem az egyik székre.

- Hozhatok esetleg valamit? - kérdezte a lány. Az arca mosolygós volt, de a szemei vörös színe elrontotta a kedves ábrázatot.

- Nem, köszönöm - ráztam meg a fejem.

- Ne haragudj, de új vagy itt, igaz? Csak mert még sosem láttalak.

- Fogjuk rá - válaszoltam.

- A nevem Marion - nyújtotta a kezét.

- Az enyém Dawn.

- Mióta vagy itt? - kérdeztem.

- Néhány hónapja - felelte.

- Akkor, azért nem ismerjük egymást.

- Igen - nevetett fel hangosan. Szimpatikus lány ez a Marion.

- Ha bármiben a segítségedre lehetek, nyugodtan szólj! - ajánlotta fel.

- Rendben, köszönöm.

- Marion! Ha jól tudom neked nem itt van a helyed! Te itt dolgozol, vagy tévedek? - emelte fel a hangját Drake, miközben emberi tempóban felém lépkedett.

- Igen, uram! - a lány lehajtotta a fejét, majd visszament a pult mögé és pakolászni kezdett.

- Gyere már! - szólt felém a férfi.

- Szegény lány, ne légy már vele ilyen ellenséges.

- De hát dolgozik!

- Tudom! De akkor is! Olyan modortalanul viselkedsz! - néztem rá.

- Hölgyem - kinyitotta előttem az ajtót és meghajolva előre engedett.

- Idióta - elnevettem magam.

- Már az sem jó, ha udvarias vagyok?

- Drake, bárhogy is viselkedsz te akkor is ellenszenves maradsz, ha nem is mindenkinek, nekem biztosan.

Rá kellett jönnöm, ha úgy viselkedem, ah hogy ő teszi velem, akkor ő maga ellen tudom fordítani az egészet. Most nem szabad arra hagyatkoznom, hogy mennyire utálok itt lenni és arra, hogy kit szeretek és kit nem, mert akkor veszítek. Taktika kell, és akkor talán van esélyem az életre.

- Tudtad, hogy Aro és Marcus azt akarták, hogy a feleségem légy?

- Nem! - na persze, azért ilyen egoista szemét.

- Csak Caius megakadályozta.

- Még jó, hogy nem alakult így - feleltem.

- Így gondolod? Szerintem kár, hogy nem jött össze kis tigris.

- Fejezd már be a kis tigrisezést!

- De hát olyan aranyos - folytatta - ilyen szót sem hallottam még tőled - tényleg elég furán hangzik az ő szájából.

Megálltunk a nagyterem ajtaja előtt, ahol két ismerős vámpír állt, de a nevükre nem emlékeztem.

- Régen láttunk - vetette az egyik felém.

- Igen - mosolyogtam leplezve zavarom.

- Caius már vár benneteket - jegyezte meg a másik.

- Beléptünk a hatalmas terembe. Ez is pontosan úgy nézett ki, mint az emlékeimben. Azokba a rémálmoknak tűnő emlékekbe.

- Drake és Dawn! - Milyen jó látni titeket - mondta szívélyes nyájassággal a hangjában.

- Téged is Caius - közelebb léptem hozzá és két puszit nyomtam az arcára, mint régen, mikor még nem arra használt, hogy gyilkoljak.

- Egyre szebb leszel gyermekem - jegyezte meg.

- Köszönöm - lehajtottam a fejem.

- És jól érzed itt magad? - kérdezte, pedig valójában tudtam, hogy hátsó szándék van minden egyes szava és kérdése mögött. Drake-re pillantottam, majd egy gúnyos vigyort vetettem felé. Kezei ökölbe szorultak, mikor rá jött, hogy el akarom mondani Caius-nak, hogy hogyan is bánt velem.

- Persze, bár volt néhány - ezt kihangsúlyoztam - említésre sem méltó kellemetlenségem - tudom, hogy simán beköphettem volna Drake-et, de azért nem tettem, mert még jól jöhet a kapcsolatunk.

- Értem. Feltételezem szeretnéd, majd látni a szüleid.

- Igen, persze - ráztam meg a fejem mosolyogva.

- Rendben, de előtte lenne némi feladatom a számodra.

- Igen? - lehajtottam a fejem várva az utasításokat.

A mögöttem lévő ajtó kinyílt, majd egy vörös hajú tizenhat év körüli lány lépett be rajta.

Nem szólalt meg, csak végig nézett rajtam, majd Caiusra pillantott végül, pedig bólintott felé egyet.

- Győzd le! - felelte felém.

- Hogy mi? - kérdezte a Volturi vezetője felé fordulva.

- Az esélyeitek szinte egyenlőek. Csupán néhány évvel fiatalabb nálad.

- De - kezdtem bele, de a szavamba vágott.

- Mellesleg azt is tudom, hogy évek óta nem harcoltál komolyabban, ez a lány, pedig ugyanazt a kiképzést kapta, mint te mielőtt megszöktél. Tehát a feladatod, hogy győzd le!

A lány felém fordult, majd elmosolyodott.

Egyetlen ugrással került mögém.

Egy egyszerű lökéssel neki vágott a hatalmas díszekkel teli oszlopnak, ami hangos reccsenéssel omlott darabjaira.

Felpattantam, mintha mi sem történt volna.

A lány ismét támadni készült, de megelőztem.

Vámpír gyorsasággal ütköztem neki, erősen belemarkoltam a vállaiba és egy könnyed mozdulattal neki csaptam a földnek.

Ugyanúgy mozog, mint én. Egy egyszerű szaltóval ugrottam a falhoz. Behunytam szemeimet, majd egy hatalmas levegőt vettem.

A terem összes fénye kialudt.

A lány meglepődötten állt a helyiség másik végében.

Láttam Caius arcát, ahogy mosolyra húzódik.

Kezeim tűzforrón égtek, végül kigyulladt a láng, melyet oly régóta nem használtam. Egyre gyorsabb kör-körös mozdulatokkal örvényt képeztem, majd egyenesen a lány felé irányítottam. Hatalmas ugrásokkal próbálta kikerülni az ezernyi tűznyalábot, melyek apró parázsdarabokat hagytak maguk után.

A lány hirtelen megállt szemeit behunyta és hatalmas levegőt vett.

Kezei közül csepegni kezdett valami.

Ugyanolyan mozdulatokat téve, mint én. Egyre nagyon vízörvényt képezve a kezével. A víz hirtelen megszilárdult és hatalmas jégoszloppá dermedt.

A lány egyetlen mozdulatával felém irányította azt.

Minden erőmet felhasználva egyetlen tűzfalat képeztem magam előtt. A felém száguldó oszlopokat vízzé olvasztva hárítottam el.

Hatalmas ugrással a lány felé dobtam az óriási falat. Kezei közül a víz hihetetlen gyorsasággal tört elő eloltva az összes tüzet.

A levegőből figyeltem, ahogy elalszik az tömérdek láng, melyet felé küldtem. A lány hátára vetettem magam. Kezeit hátra szorítottam és minden erőmmel a jéghideg földhöz szorítottam.

- Köszönjük a bemutatót hölgyeim - jött felénk tapsolva Aro. Caius arcán még mindig látható volt az- az elszánt mosoly, amit még akkor engedett meg magának, amikor használni kezdtem az erőm.

Leszálltam a lányról, aki egy rosszalló pillantást vetett felém, majd egy szökkenéssel talpra állt és elviharzott.

- Most már találkozhatsz a szüleiddel - felelte Aro - Vagy tévednék, barátom? - összehúzott szemöldökkel meredt Caiusra.

- Természetesen nem tévedsz, drága barátom. Dawn! Menj és találkozz a szüleiddel! - hangjában még mindig hallatszott, hogy örömét lelte a szenvedésünkben.

- Ki volt ez a lány? - kérdeztem.

- Egy hozzád hasonló félvér - válaszolta röviden.

- Az meg, hogy lehetséges? Azt mondtátok én vagyok az egyetlen.

- Akkor ezt még így is tudtuk - felnevetett.

- Most, pedig menj! - utasított Aro.

- Barátaim - törtetett be a terembe hihetetlen gyorsasággal Marcus - hamarosan itt vannak - beszélte.

- Igen is - válaszoltam, majd fejemet lehajtva Drake és az ajtó felé indultam.

- Jó voltál! - jegyezte meg. Gondolom kedveskedni akart.

- Biztos - megrántottam a vállam - tudsz valamit erről a lányról?

- Nem sokat, csupán a keresztnevét és, hogy őt is ugyanúgy tartják, mint téged - felelte.

- Mi? - szerencsétlen lány, tudom mit érezhet. Fogadni mernék rá, hogy még a zárkája is ugyanaz, mint az enyém.

- Ja, ez a kiképzés része, gondolom - megrántotta a vállát.

- És, hogy hívják? - érdekelt. Beszélnem kell a lánnyal.

- Layla - válaszolta.

- Be tudnál neki mutatni? - rá pillantottam.

- Hát, nem is tudom - gondolkodott el.

- Legyen! De előtte még beszélned kell a szüleiddel.

- Köszi! - beszéltem. Egy folyosón haladtunk végig. Rideg és félelmetes hatást keltett minden egyes dísz és dekorációs elem.

- Erre - mutatott jobbra az egyik fordulónál. Végül, pedig megállt egy ajtó előtt és benyitott.

- Damon - bólintott egyet apu felé - Lamia - majd egyet anyu felé is.

- Szervusztok drágáim - jött felénk a nő kitárt karokkal.

- Szia anyu - üdvözöltem egy öleléssel és egy puszival.

- Apu! - kibújtam az ölelésből és hozzá szaladtam.

- Kincsem! - megölelt és egy apró puszit nyomott a homlokomra.

- Gyertek üljetek le! - ajánlotta fel Lamia a helyet.

- Köszönöm, de nekem mennem kell, csak Dawn-t kísértem el - ellenkezett Drake.

- Ahogy, gondolod - nevetett fel apu, aki még mindig a karjai között tartott.

Az érzés, hogy újra megölelhetem csodálatos volt, mintha még mindig az az apró kislány lennék, akivel a Kensington Gardens-be sétálgatott.

Akinek még nem volt semmi problémája.

Hiányoztak mindketten.Örülnöm kellene annak hogy visszakaptam őket, de nem tudok. Valami azt súgja, hogy nem szabad bíznom bennük.

- Akkor viszlát - köszönt el Drake, majd elhagyta a szobát.

- Hol voltatok eddig? Miért hagytátok, hogy bezárjanak és úgy bánjanak velem, ahogy bántak? Miért nem akartatok engem? Anyu te nem haltál meg? Félre ne érts! Örülök, hogy nem, de akkor miért nem voltál mellettem és apu mellett? Egyáltalán miért kellett hazudni? - fakadtam ki.

- Nyugi, mindenre megkapod a válaszod - simította meg anyu a kezem. Elhúzódtam és leültem a távolabbi székre. Térdeimet felhúztam.

- Várom a magyarázatot - mondtam halkan.

- Nos - kezdett bele apu - emlékszel arra a napra, mikor édesanyád eltűnt? - kérdezte.

- Persze - feleltem.

- Azon a napon is együtt voltunk sétálni, mint mindig. Édesanyádat, pedig idehozták Volterrába, ezzel követelve, hogy átadjalak nekik.

- Már értem a lényeg, hogy azt mondtad anyu halott, én idióta elhittem, hogy te is és tűrtem, hogy szenvedjek, miközben ti, vígan éldegéltetek, igaz?

- Nem kicsim! Nem!

- Akkor?

- Szóval miután megtudtam, hogy mit akarnak téged egy barátomnál hagytalak.

- Igen! Lucas bácsinál - toldottam meg a mondatot, amire egy bólintást kaptam válaszul.

- Én pedig elmentem, édesanyádért, de őt nem találtam meg Volterrában.

- Caius tudta, hogy apád el fog értem jönni és azt is, hogy téged nem fog magával hozni - beszélte anyu.

- Caius tett nekem egy ajánlatot, ha oda adlak neki, mint diákot édesanyádat nem öli meg. Azt mondta, hogy jó sorod lesz és ki fog képezni, hisz a te tehetségedet kár volna elpocsékolni.

- De apád nem egyezett bele az én kérésemre.

- Mivel Aro úgy döntött - beleszólva Caius ügyébe, hogy engedélyt ad rá, hogy beszéljek Lamia-val. Így, hazamentem, hogy biztonságban elrejtselek téged, de mire Londonba értem, ott találtam Lucast fél holtan, de téged nem találtalak meg csak később, mikor rájöttem, hogy el tudtál menekülni.

- Ekkor még sikerült megszöknöm az őrök elől.

- Igen, azután, hogy ne találjanak meg minket - a szavába vágtam.

- Elköltöztünk.

- De egy évre rá ott is megtaláltak minket és téged akkor már magukkal vittek. Utánad eredtem Volterrába Caius-hoz, aki csak annyit mondott, hogy idézem: "Rosszul döntöttél". Így te is eltűntél és édesanyád is.

- Viszont Aro kegyelemből engedélyezte, hogy folytassam az életem vámpírként - mondta a nő - Később, mivel friss vámpír voltam ezért, ha a közelembe jöttél volna meg is ölhettelek volna, így apáddal úgy döntöttünk biztonságosabb ha Caius-al maradsz.

- Ja egy vámpír, vagy száz vámpír? Melyik a biztonságosabb.

- De Caius a saját érdeke miatt megvédett téged.

- Így, mikor már elkezdődött a kiképzésed, már úgy tudtad, hogy mi nem élünk. Így könnyebb volt neked, mintha tudtad volna, hogy mit tettünk veled - sírva fakadtam, ahogy kimondták az utolsó szavaikat.

Eldobtak és még csak nem is úgy történt, ahogy azt elmondták nekem.

- Most megyek, fáradt vagyok - szólaltam meg.

- Rendben van - felelték megértően, majd felkeltem és elhagytam a szobát. Megálltam nem messze az ajtótól.

- Szerinted elhiszi? Remélem, hogy nem faggatózik többet erről. - kérdezte anyu, ahogy kilépett az ajtón.

- Én is nagyon remélem - felelte apu, ahogy megfogva anyu kezét elindultak a másik irányba.