Szia mindenkinek! Felkerült a 6. Fejezet átirata is...remélem meglesztek vele elégedve...komikat kérek hozzá...:D
A 6. Fejezetet megtalálhatjátok ide kattintva!
Sok puszi mindenkinek!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914
2010. március 31., szerda
30. Fejezet - Égbolt
A szobát körül lengte valami mágikusan varázslatos hangulat, ami teljes mértékben beleette magát mindenünkbe.
Ajkaink még mindig vadul játszottak. Kezeivel gyengéden simogatta felhevült bőröm. Éreztem, ahogy farkasom testében a lüktető vér végigszáguld. A csábító illat beette magát az orromba.
Elhúzódott, majd csillogó szemeivel az enyéimbe nézett.
- Van egy ötletem! – mondta mosolyogva.
- Mi az? – ráztam a fejem kíváncsian.
- Elviszlek valahova – beszélte, még mindig egy édes mosollyal az ajkain.
- Hová? – kérdeztem, ezúttal viszonoztam a mosolyt.
- Majd meglátod! – beszélte.
- Ahogy gondolod – rántottam meg a vállam.
- Öltözz át, még a végén megfázol – kacagott jókedvűen, elfelejtve minden problémát.
- Rendben – válaszoltam.
- Addig én lemegyek, de siess – egy apró puszit lehelt a homlokomra.
- Egy pillanat – mondtam, majd beléptem a gyönyörű gardróbomba. Kiválasztottam egy fehér melegítő nadrágot, hozzá egy hasonló stílusú felsőt, majd valami márkával ellátott cipőt is felkaptam. Hosszú hajamat lófarokba kötöttem, majd elindultam a nappali irányába.
- Na, sziasztok! – ugráltam lefele a lépcső fokain, még mindig vigyorogva.
- Hová mentek? – kérdezte Emmett, utánam sétálva a nappaliba.
- Nem tudom – ráztam a fejem – Seth nem hajlandó elmondani – vágtam rá.
- De ne felejtsd el az ígéreted – nevetett fel Emmett.
- Oké – rákacsintottam.
- Gyere, menjünk! Még be kell ugranunk előtte valahová – ujjait az enyéimbe kulcsolta.
- Majd jövök! – intettem hátra, majd farkasom után lépkedtem.
- Szóval, hova viszel? – néztem felé kérdőn, ahogy elhaladtunk az erdő sötét fái között.
- Majd meglátod – felelte könnyedén, és ajkai egyetlen lágy mosolyra húzódtak. Némán ballagtunk a rezervátum irányába. Halottam, az erdő éjjeli élőlényeinek halk neszét.
A felhők lassan eltűntek az égről, majd folyamatosan előbukkantak a csillámlóan világító csillagok. A Hold fénye bevilágított az erdőben lévő fák lombjainak rései között.
- Azon gondolkodtam – kezdett bele – hogy hova is akartál utazni délután – sóhajtott egyet, majd félve rám pillantott.
- Hát – megrántottam a vállamat – szóval tudod, hogy Angliában születtem, és hát Leah úgy is azt mondta, hogy jobb lenne, ha haza mennék és nem itt rontanám a levegőt – beszéltem egy levegővel, majd folytattam – és úgy gondoltam, hogy úgy is régen jártam már otthon.
- Értem – bólintott egyet, majd rávezetett egy félreeső, kis ösvényre – Erre – mutatott a házak irányába.
- Ki lakik itt? – kérdeztem végig nézve, a rezervátum egyik aprócska, de mégis valahogy elragadó házán.
- Dylan – felelte, majd szembefordult velem. Nyomott egy gyors csókot ajkaimra – Itt várj – felelte, majd megfordult, és egy egyszerű ugrással átvetette magát az alacsony kerítésén. Csöndben figyeltem a körülöttem zajló eseményeket. A ház egyik oldalablakában láttam felgyúlni egy kisebb fényű lámpát, majd halottam, ahogy kinyitódik a bejárati ajtó.
Mivel más hangot úgysem hallottam, úgy gondoltam, körülnézek az erdő ezen felén. Lassú léptekkel indultam felderítő utamra. A sötétség körüllengte a hatalmas fákat. Az éjszakai levegő frissítő hatása beette magát az orromba. Igaza volt Sethnek, hogy öltözzek fel, még így is fáztam egy kicsit, bár nem volt vészes.
Hirtelen fordultam a megreccsenő levelek hangjának irányába.
- Hát te meg miért kolbászoltál el? – nézett rám mosolyogva farkasom.
- Csak gondoltam körülnézek – válaszoltam vigyorogva.
- Mehetünk? – kérdezte, majd ismét belekapaszkodott tenyerembe és hatalmas léptekkel indultunk tovább az erdő belsejébe.
- Erre nem jártam még – könyveltem el hangosan.
- Hát, mi itt, La Push-ban sem szoktunk erre járkálni – felelte.
- Hogy-hogy? – néztem vissza rá.
- Tudod, az itteni lakosok körében van erről is egy legenda – ecsetelte – még Dylan apukája mesélte nekünk, mikor még egészen picik voltunk – elmosolyodott az emlék hatására – Akkoriban mindig rémálmaim voltak tőle. Szóval a monda úgy tartotta, hogy a környéken vagyis errefelé az erdőben lakott egy öreg indián, akit az éj leple alatt különös lények gyilkoltak meg. Az nem derült ki, hogy mi volt, de azóta nem sokan járnak errefelé – beszélte – úgy hét éves lehettem, amikor szinte minden időmet Dylan-el töltöttem, olyan volt nekem, mint egy igazi testvér. Persze nem úgy, mint Leah, de hát ő lányos volt – mondta nevetve, még mindig az emlékeken merengve.
- Az egyik éjjel, úgy négy éve elszöktünk otthonról és megtaláltuk ezt – felmutatott az egyik hatalmas fa tetejére.
- Ez tök jó! – ámuldoztam. Ott állt, a fa ágai közé építve az óriásinak mondható házikó. A fa törzsére néhol egy-egy deszka volt szögelve.
- Gondoltam tetszene – felelte, majd szemeivel pásztázni kezdte enyéimet. Rápillantottam gyermekien csillogó mosolyára. Kezeit derekamra helyezte, majd egyetlen erőfeszítés nélküli mozdulattal közelebb vont magához. Megcsókolt. Ajkai édes mámorral kényeztették az enyéimet. Lélegzetünk hangos lihegéssé változott.
- Gyere! Menjünk fel – suttogta – szeretném, ha látnád – fejezte be mondatát.
- Rendben – feleltem, és egyik kezemmel jeleztem, hogy nyugodtan menjen ő előre.
- Oké – felnevetett, majd hatalmas léptekkel mászni kezdett a felszögelt deszkákon. Én követtem, kecses mozdulatokkal, igaz sokkal lassabban, mint egy vámpír, de megoldottam. Percek teltek el, míg lomha, emberi mozdulataimmal feljutottam a célig. Farkasom már fent várt rám. Hatalmas vigyor jelent meg ajkain, amikor lihegve felértem a házikóba.
- Tán elfáradt kegyed? – nevetett fel.
- Akinek még rutinja is van benne, emberi tulajdonsággal nehezebb minden – mondtam, majd én is nevetni kezdtem, de én inkább az ő cselekedetein.
Farmerzsebéhez nyúlt, majd előkapott egy kopottasnak tűnő, fekete kulcsot, majd beleillesztette a zárba. Halk kattanással kinyitódott a lakat. Egy gyors és édes pillantást vetett felém, majd, ugyan lehajtott fejjel és egy kicsit görnyedve, de bejutott a ház belsejébe.
- Na, jössz már? – kérdezte türelmetlenül. Én persze gyönyörködtem a táj azon részében, melyet a földről látni sem lehet. Ennél csodálatosabbat nem láttam még. A hatalmas fák zöld lombjai olyan hatást keltettek, – még a sötétben is – mintha a mennyekben lennék, csak nem fehér, hanem zöld felhők vettek volna körül. Felpillantottam az ég kéklő tengerére. A látvány egyértelműen meglepett, az eddig rabként fogva tartott eget most semmi nem árnyékolta be. Innen minden tisztán látszott. A csillagok ragyogó fénye sejtelmes, de mégis csodálatos képet nyújtott, ahogy megvilágították a fák lombjainak tetejét.
- Na jössz már? – jött ki utánam. Ránéztem mosolygó tekintetére.
- Igen persze – válaszoltam, közben megrázva fejemet.
- Akkor jó – könyvelte el magában.
Beléptem a faházba. Rengeteg minden volt benne, csoda, hogy nem szakadt le. A falakat hatalmas poszterek borították. Volt köztük olyan, amit zenekarok, volt, amit egy-egy csodálatos tájkép borított. Voltak autók és robotok. Elnevettem magam, ahogy az egyik ilyen masinának nevezett gyerekjátékra pillantottam. Kezembe vettem a babanagyságú robotot, és farkasom felé kezdtem vele hadonászni.
- Bip. Bip. Tönkrement a mechanikám. Bip. Bip – ejtettem ki eltorzított robot hangon. Először kaptam egy elmeállapotomban kételkedő nézést, majd hangos nevetésben tört ki.
- Igazán megnyerő előadás volt – rázta a fejét, még mindig hahotázva. Közelebb lépett hozzám, egyik kezével végigsimított arcomon. Behunytam szemeimet, élvezve a pillanatot. Egy gyengéd mozdulattal karjaiba vont, majd satuba fogva arcom édes csókot nyomott ajkaimra. Mérhetetlen gyengédséggel és érzékiséggel játszadozott ajkaimmal.
Megint elhajolt. Neee! Akarok még!
- És akkor most jön a többi, gyere, menjünk fel – mondta.
- Hová? – kérdeztem értetlenül. Kezét felemelte és egy kart megfogva lehúzott valami létra szerűséget, majd könnyedén kinyitotta a felettünk lévő csapóajtó féleséget.
- Ide! – utasított, amit előszeretettel követtem. Néhány lépéssel felkerültem a faházikó tetejére, körben végig ilyen anyagból készült kerítés, amit a körülöttünk elhelyezkedő lombok szegélyeztek. Az éjjeli égbolt itt még jobban látszódott. A csillagok, mint ezernyi gyertya úgy ragyogtak az ég sötéten kéklő egén. Csodálatos látványt nyújtott. Csodálatos látványt nyújtott.
Hamarosan ő is utánam jött.
- Na? Hogy tetszik? – kérdezte érdeklődéssel a hangjában.
- Ez valami hihetetlen – feleltem, de szavaim k sem fejezték a látvány gyönyörűségét.
- Akkor tetszik – könyvelte el magában.
- Igen! Köszönöm – beszéltem, hangomban mérhetetlen boldogsággal.
- Mit? – nézett rám, közelebb csúszva, egyenesen velem szembe.
- Hát, hogy ennyit foglalkozol velem – beszéltem, s zavaromban lehajtottam a fejem, s a bal karomon lévő karkötőhöz kaptam, s finom érintésekkel kezdtem simogatni.
- Még mindig nem fogtad fel? – kérdezte sóhajtva – Te vagy nekem a világon a legfontosabb – ejtette ki teljes komolysággal szavait.
Képtelen voltam bármilyen emberi beszédre, vagy kommunikációra. Szemeim könnyel teltek meg. Felpattantam helyemről és Seth nyakába vetettem magam. Számat az övére tapasztottam, majd vad csókot nyomtam ajkaira. Kezeimmel beletúrtam rövid és puha hajába. Pillanatunkat furcsa hangok szakították félbe. Az avar száraz levelein lépkedő alak egyre közelebb ért a házikóhoz. A lépéseken kívül mást nem lehetett hallani. A csattogó hang hirtelen megállt közvetlen a fa alatt.
Seth halkan felkelt. Engem maga mögé vonva.
- Van ott valaki? – kérdezte hangosan.
- Nyugi, haver csak én vagyok – mondta lentről valaki. Seth az égnek emelte tekintetét, ahogy visszafordult felém. Kipréselt egy adag levegőt, majd ismét megszólalt.
- Mit akarsz Dylan? – beszélte.
- Szólnom kell nektek! – felelte, majd folytatta – Jacob telefonált, hogy Cullenék hívták, hogy nagy baj van, és hogy menjetek haza – habogta még mindig teljes hangerővel.
- Micsoda? – kérdeztem, majd elindultam lefele, meg sem várva farkasom.
- Azt mondta, hogy nem részletezi, de minél előbb menjetek haza, Alice-ről van szó – fejezte be a beszédet.
A szívem hirtelen megállt, majd vámpír énem előtörése végett, kecsesen ugrottam le a fa tetejéről.
- Otthon találkozunk! – ejtettem ki szavaim.
- Ne Dawn! Várj meg – kiáltotta utánam farkasom, de én nem is figyeltem rá.
Te jó ég! Mi van ha történt valami? Vámpír gyorsasággal száguldottam végig a Cullen ház felé vezető úton.
Ajkaink még mindig vadul játszottak. Kezeivel gyengéden simogatta felhevült bőröm. Éreztem, ahogy farkasom testében a lüktető vér végigszáguld. A csábító illat beette magát az orromba.
Elhúzódott, majd csillogó szemeivel az enyéimbe nézett.
- Van egy ötletem! – mondta mosolyogva.
- Mi az? – ráztam a fejem kíváncsian.
- Elviszlek valahova – beszélte, még mindig egy édes mosollyal az ajkain.
- Hová? – kérdeztem, ezúttal viszonoztam a mosolyt.
- Majd meglátod! – beszélte.
- Ahogy gondolod – rántottam meg a vállam.
- Öltözz át, még a végén megfázol – kacagott jókedvűen, elfelejtve minden problémát.
- Rendben – válaszoltam.
- Addig én lemegyek, de siess – egy apró puszit lehelt a homlokomra.
- Egy pillanat – mondtam, majd beléptem a gyönyörű gardróbomba. Kiválasztottam egy fehér melegítő nadrágot, hozzá egy hasonló stílusú felsőt, majd valami márkával ellátott cipőt is felkaptam. Hosszú hajamat lófarokba kötöttem, majd elindultam a nappali irányába.
- Na, sziasztok! – ugráltam lefele a lépcső fokain, még mindig vigyorogva.
- Hová mentek? – kérdezte Emmett, utánam sétálva a nappaliba.
- Nem tudom – ráztam a fejem – Seth nem hajlandó elmondani – vágtam rá.
- De ne felejtsd el az ígéreted – nevetett fel Emmett.
- Oké – rákacsintottam.
- Gyere, menjünk! Még be kell ugranunk előtte valahová – ujjait az enyéimbe kulcsolta.
- Majd jövök! – intettem hátra, majd farkasom után lépkedtem.
- Szóval, hova viszel? – néztem felé kérdőn, ahogy elhaladtunk az erdő sötét fái között.
- Majd meglátod – felelte könnyedén, és ajkai egyetlen lágy mosolyra húzódtak. Némán ballagtunk a rezervátum irányába. Halottam, az erdő éjjeli élőlényeinek halk neszét.
A felhők lassan eltűntek az égről, majd folyamatosan előbukkantak a csillámlóan világító csillagok. A Hold fénye bevilágított az erdőben lévő fák lombjainak rései között.
- Azon gondolkodtam – kezdett bele – hogy hova is akartál utazni délután – sóhajtott egyet, majd félve rám pillantott.
- Hát – megrántottam a vállamat – szóval tudod, hogy Angliában születtem, és hát Leah úgy is azt mondta, hogy jobb lenne, ha haza mennék és nem itt rontanám a levegőt – beszéltem egy levegővel, majd folytattam – és úgy gondoltam, hogy úgy is régen jártam már otthon.
- Értem – bólintott egyet, majd rávezetett egy félreeső, kis ösvényre – Erre – mutatott a házak irányába.
- Ki lakik itt? – kérdeztem végig nézve, a rezervátum egyik aprócska, de mégis valahogy elragadó házán.
- Dylan – felelte, majd szembefordult velem. Nyomott egy gyors csókot ajkaimra – Itt várj – felelte, majd megfordult, és egy egyszerű ugrással átvetette magát az alacsony kerítésén. Csöndben figyeltem a körülöttem zajló eseményeket. A ház egyik oldalablakában láttam felgyúlni egy kisebb fényű lámpát, majd halottam, ahogy kinyitódik a bejárati ajtó.
Mivel más hangot úgysem hallottam, úgy gondoltam, körülnézek az erdő ezen felén. Lassú léptekkel indultam felderítő utamra. A sötétség körüllengte a hatalmas fákat. Az éjszakai levegő frissítő hatása beette magát az orromba. Igaza volt Sethnek, hogy öltözzek fel, még így is fáztam egy kicsit, bár nem volt vészes.
Hirtelen fordultam a megreccsenő levelek hangjának irányába.
- Hát te meg miért kolbászoltál el? – nézett rám mosolyogva farkasom.
- Csak gondoltam körülnézek – válaszoltam vigyorogva.
- Mehetünk? – kérdezte, majd ismét belekapaszkodott tenyerembe és hatalmas léptekkel indultunk tovább az erdő belsejébe.
- Erre nem jártam még – könyveltem el hangosan.
- Hát, mi itt, La Push-ban sem szoktunk erre járkálni – felelte.
- Hogy-hogy? – néztem vissza rá.
- Tudod, az itteni lakosok körében van erről is egy legenda – ecsetelte – még Dylan apukája mesélte nekünk, mikor még egészen picik voltunk – elmosolyodott az emlék hatására – Akkoriban mindig rémálmaim voltak tőle. Szóval a monda úgy tartotta, hogy a környéken vagyis errefelé az erdőben lakott egy öreg indián, akit az éj leple alatt különös lények gyilkoltak meg. Az nem derült ki, hogy mi volt, de azóta nem sokan járnak errefelé – beszélte – úgy hét éves lehettem, amikor szinte minden időmet Dylan-el töltöttem, olyan volt nekem, mint egy igazi testvér. Persze nem úgy, mint Leah, de hát ő lányos volt – mondta nevetve, még mindig az emlékeken merengve.
- Az egyik éjjel, úgy négy éve elszöktünk otthonról és megtaláltuk ezt – felmutatott az egyik hatalmas fa tetejére.
- Ez tök jó! – ámuldoztam. Ott állt, a fa ágai közé építve az óriásinak mondható házikó. A fa törzsére néhol egy-egy deszka volt szögelve.
- Gondoltam tetszene – felelte, majd szemeivel pásztázni kezdte enyéimet. Rápillantottam gyermekien csillogó mosolyára. Kezeit derekamra helyezte, majd egyetlen erőfeszítés nélküli mozdulattal közelebb vont magához. Megcsókolt. Ajkai édes mámorral kényeztették az enyéimet. Lélegzetünk hangos lihegéssé változott.
- Gyere! Menjünk fel – suttogta – szeretném, ha látnád – fejezte be mondatát.
- Rendben – feleltem, és egyik kezemmel jeleztem, hogy nyugodtan menjen ő előre.
- Oké – felnevetett, majd hatalmas léptekkel mászni kezdett a felszögelt deszkákon. Én követtem, kecses mozdulatokkal, igaz sokkal lassabban, mint egy vámpír, de megoldottam. Percek teltek el, míg lomha, emberi mozdulataimmal feljutottam a célig. Farkasom már fent várt rám. Hatalmas vigyor jelent meg ajkain, amikor lihegve felértem a házikóba.
- Tán elfáradt kegyed? – nevetett fel.
- Akinek még rutinja is van benne, emberi tulajdonsággal nehezebb minden – mondtam, majd én is nevetni kezdtem, de én inkább az ő cselekedetein.
Farmerzsebéhez nyúlt, majd előkapott egy kopottasnak tűnő, fekete kulcsot, majd beleillesztette a zárba. Halk kattanással kinyitódott a lakat. Egy gyors és édes pillantást vetett felém, majd, ugyan lehajtott fejjel és egy kicsit görnyedve, de bejutott a ház belsejébe.
- Na, jössz már? – kérdezte türelmetlenül. Én persze gyönyörködtem a táj azon részében, melyet a földről látni sem lehet. Ennél csodálatosabbat nem láttam még. A hatalmas fák zöld lombjai olyan hatást keltettek, – még a sötétben is – mintha a mennyekben lennék, csak nem fehér, hanem zöld felhők vettek volna körül. Felpillantottam az ég kéklő tengerére. A látvány egyértelműen meglepett, az eddig rabként fogva tartott eget most semmi nem árnyékolta be. Innen minden tisztán látszott. A csillagok ragyogó fénye sejtelmes, de mégis csodálatos képet nyújtott, ahogy megvilágították a fák lombjainak tetejét.
- Na jössz már? – jött ki utánam. Ránéztem mosolygó tekintetére.
- Igen persze – válaszoltam, közben megrázva fejemet.
- Akkor jó – könyvelte el magában.
Beléptem a faházba. Rengeteg minden volt benne, csoda, hogy nem szakadt le. A falakat hatalmas poszterek borították. Volt köztük olyan, amit zenekarok, volt, amit egy-egy csodálatos tájkép borított. Voltak autók és robotok. Elnevettem magam, ahogy az egyik ilyen masinának nevezett gyerekjátékra pillantottam. Kezembe vettem a babanagyságú robotot, és farkasom felé kezdtem vele hadonászni.
- Bip. Bip. Tönkrement a mechanikám. Bip. Bip – ejtettem ki eltorzított robot hangon. Először kaptam egy elmeállapotomban kételkedő nézést, majd hangos nevetésben tört ki.
- Igazán megnyerő előadás volt – rázta a fejét, még mindig hahotázva. Közelebb lépett hozzám, egyik kezével végigsimított arcomon. Behunytam szemeimet, élvezve a pillanatot. Egy gyengéd mozdulattal karjaiba vont, majd satuba fogva arcom édes csókot nyomott ajkaimra. Mérhetetlen gyengédséggel és érzékiséggel játszadozott ajkaimmal.
Megint elhajolt. Neee! Akarok még!
- És akkor most jön a többi, gyere, menjünk fel – mondta.
- Hová? – kérdeztem értetlenül. Kezét felemelte és egy kart megfogva lehúzott valami létra szerűséget, majd könnyedén kinyitotta a felettünk lévő csapóajtó féleséget.
- Ide! – utasított, amit előszeretettel követtem. Néhány lépéssel felkerültem a faházikó tetejére, körben végig ilyen anyagból készült kerítés, amit a körülöttünk elhelyezkedő lombok szegélyeztek. Az éjjeli égbolt itt még jobban látszódott. A csillagok, mint ezernyi gyertya úgy ragyogtak az ég sötéten kéklő egén. Csodálatos látványt nyújtott. Csodálatos látványt nyújtott.
Hamarosan ő is utánam jött.
- Na? Hogy tetszik? – kérdezte érdeklődéssel a hangjában.
- Ez valami hihetetlen – feleltem, de szavaim k sem fejezték a látvány gyönyörűségét.
- Akkor tetszik – könyvelte el magában.
- Igen! Köszönöm – beszéltem, hangomban mérhetetlen boldogsággal.
- Mit? – nézett rám, közelebb csúszva, egyenesen velem szembe.
- Hát, hogy ennyit foglalkozol velem – beszéltem, s zavaromban lehajtottam a fejem, s a bal karomon lévő karkötőhöz kaptam, s finom érintésekkel kezdtem simogatni.
- Még mindig nem fogtad fel? – kérdezte sóhajtva – Te vagy nekem a világon a legfontosabb – ejtette ki teljes komolysággal szavait.
Képtelen voltam bármilyen emberi beszédre, vagy kommunikációra. Szemeim könnyel teltek meg. Felpattantam helyemről és Seth nyakába vetettem magam. Számat az övére tapasztottam, majd vad csókot nyomtam ajkaira. Kezeimmel beletúrtam rövid és puha hajába. Pillanatunkat furcsa hangok szakították félbe. Az avar száraz levelein lépkedő alak egyre közelebb ért a házikóhoz. A lépéseken kívül mást nem lehetett hallani. A csattogó hang hirtelen megállt közvetlen a fa alatt.
Seth halkan felkelt. Engem maga mögé vonva.
- Van ott valaki? – kérdezte hangosan.
- Nyugi, haver csak én vagyok – mondta lentről valaki. Seth az égnek emelte tekintetét, ahogy visszafordult felém. Kipréselt egy adag levegőt, majd ismét megszólalt.
- Mit akarsz Dylan? – beszélte.
- Szólnom kell nektek! – felelte, majd folytatta – Jacob telefonált, hogy Cullenék hívták, hogy nagy baj van, és hogy menjetek haza – habogta még mindig teljes hangerővel.
- Micsoda? – kérdeztem, majd elindultam lefele, meg sem várva farkasom.
- Azt mondta, hogy nem részletezi, de minél előbb menjetek haza, Alice-ről van szó – fejezte be a beszédet.
A szívem hirtelen megállt, majd vámpír énem előtörése végett, kecsesen ugrottam le a fa tetejéről.
- Otthon találkozunk! – ejtettem ki szavaim.
- Ne Dawn! Várj meg – kiáltotta utánam farkasom, de én nem is figyeltem rá.
Te jó ég! Mi van ha történt valami? Vámpír gyorsasággal száguldottam végig a Cullen ház felé vezető úton.
2010. március 26., péntek
Újabb díj már a 4.!!(L)
Szabályok:
1.) Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad (belinkelve a blogjukat)!2.) Tedd ki a logót a blogodra!
3.) Írj magadról 7 dolgot!
4.) Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!
5.) Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!
Nagyon szépen köszönöm Stigabiga (L) Imádlak!!!
Szóval mivel az elmúlt egy hétben kaptam egy pár díjat..és írtam is magamról eleget ...azt hiszem ezeket most kihagyom..mert a többiből is megtudhatjátok..
Mindenkinek jár ez a díj akinek eddig küldtem...sok puszi!
Rem nem baj, hogy ennyivel elintéztem..de már sok volt:D annak ellenére, hogy nagyon örülök, hogy gondoltatok rám..SZERETEK MINDENKIT HÁLÁS VAGYOK HOGY OLVASSÁTOK ÉS ÉRTÉKELITEK AZ ÍRÁSOM...
KÖSZÖNÖM
Üdv.: Zsani alias Szozsa914
29. Fejezet – Édesebbnél is édesebb
Bocsi, bocsi, bocsi! Én csacsi azt hittem, hogy nem akartok írni kommenteket...pedig csak valahogy elállítottam a megjegyzés moderálást, ne haragudjatok rám...:'( sajnálom...
Ehhez a fejezethez 10 kommentár lesz szükséges, de ezúttal kiveszem a megjegyzés moderálást!
Tényleg bocsánat..remélem tetszeni fog mindenkinek!
sok puszi!
Üdv: Zsani alias Szozsa914
Ehhez a fejezethez 10 kommentár lesz szükséges, de ezúttal kiveszem a megjegyzés moderálást!
Tényleg bocsánat..remélem tetszeni fog mindenkinek!
sok puszi!
Üdv: Zsani alias Szozsa914
Seth szorosan ölelt magához, szemeiben még mindig tükröződött a félelem és a fájdalom ötvöződése. Mélyen belélegezte az életet adó levegőt, s közben remegve simogatta végig puha tenyerével libabőrös hátam.
A szellő vad táncot járt mindennel, ami elsöprő útjába került. Az eső lassú cseppekben kezdett hullani.
- Ne tedd ezt! – könyörögte, közben szenvedő szemeivel kikényszeríttette válaszom.
- Sajnálom – suttogtam forró vállaiba, s megremegett, mikor a hideg vízcsepp hozzáért, majd végig folyt bőrén.
- Ígérd meg, hogy nem mész el! – még mindig láttam a szemeiben a könyörgést. Halk sóhaj hagyta el szétnyíló ajkaim.
- Mennyivel tartozunk? – kérdezte a sötéthajú sofőrhöz lépve Alice.
Közelebb hajolt hozzám, majd ajkait az enyéimre tapasztotta.
Abban a pillanatban minden megszűnt körülöttem. Éreztem a gyomrom erős szorításának enyhülését, és a torkomban elhelyezkedő gombóc megszűnését.
Belélegeztem vérének csábítóan édes illatát. Forró bőre melegséggel töltött el. Megremegtem minden érzékeny érintésétől.
- Ne haragudj! – szólaltam meg hátrébb húzódva.
- Csak ne csinálj ilyet többé – emelte fel a hangját. Finoman bólogattam válaszként.
- Fiatalok! – nevetett fel legyintve Alice – Visszamegyünk? – kérdezte, majd integetve elköszönt a taxistól.
- Igen, mindjárt! – válaszolta Seth, majd ismét megcsókolt.
Elhúzódott, majd hatalmas ujjait enyéim közé kulcsolta.
- Na, gyere! – mondta mosolyogva, majd finoman maga után kezdett húzni egészen az autóig.
Teljesen megnyugodtam közelségüktől, de a lelkemben és a szívemben elhelyezkedő érzések még mindig bántottak. Leah szavai és szenvtelensége beette magát mindenembe. Ugyan jó érzés fogott el, mikor Alice és Seth utánam jött, boldog voltam, hogy számítok valakinek, valakiknek, de ahogy elképzeltem, hogy Leah igazából is úgy gondolja, ismét inkább elfutottam volna a gondok elől. Túl gyengének éreztem volna, magam ahhoz, hogy kiálljak boldogságomért, helyette inkább elfutottam volna igaznak tűnő szavai és mondatai elől.
Alice vezetési stílusa kicsit másabb volt, mint a taxisé. Pontosan olyan, mint ahogy elképzeltem. Egy csöppet sem figyelt az útra, ráadásul végigcsacsogta az út nagy részét.
Elmondta, hogy nagyon sokat jelent neki, hogy visszajöttem, és hogy nem azért engedett el, mert nem szeret, hanem pontosan azért nem próbált meg megállítani, mert fontos vagyok a számára, és azt akarja, ami nekem a legjobb. Ráadásul megígérte, hogy egyszer együtt elmegyünk Londonba, hogy megnézzük a Kensington parkot. Én persze szinte végig Seth karjaiban feküdtem.
Hogy lehettem ennyire önző, hogy szó nélkül elhagytam volna?! De most komolyan, hogy jutott eszembe, hogy itt hagyom az én gyönyörűséges, odaadó és szeretetre méltó farkasom?
Észre sem vettem a körülöttünk elterülő erdő zöldjét, mindössze arra eszméltem fel, hogy a kocsi befordult a Cullen ház előtti üres parkoló féleségbe.
Szétnéztem az erdő és a ház alkotta kompozíción, majd emberi lassúsággal kiszálltam az autóból. Szemeim körbefutottak azokon a személyeken, akik mind minket vártak.
Rose és Esme édes mosollyal üdvözöltek, közelebb sétálva hozzám.
A fiúk mind egy emberként nyomtak egy-egy puszit az arcomra.
Emmett nem szólalt meg. Nem is jött közelebb. Szemeivel sértődötten pásztázta a földet.
- Em – kezdtem bele, de elhalkultam a szó végére – Sajnálom – sóhajtottam, majd azonnal folyni kezdtek sós ízű könnyeim.
Remegő vállaimat erőteljes és hideg érintés nyugtatta meg.
- Ne sírj hugicám – mondta, édesen a fülembe suttogva, majd felemelve a földről, magához szorított.
- Emmett, te vagy a világ legeslegjobb és szeretetre méltóbb bátyja! Ne haragudj, ha megbántottalak – nyögtem ki, majd egy puszit nyomtam arcára.
- Hát igen, de ne gondold, hogy ennyivel el van intézve – elmosolyodott, majd rám kacsintott. Viszonoztam pillantását, majd elmosolyodtam.
- Megígérem, hogy játszunk egy meccset, de majd csak később – feleltem és elindultam a szobámba. Seth hatalmas léptekkel követett.
- Beszéltem Leah-val – mondta, lesütötte szemeit. Nem válaszoltam, ahogy kimondta nővére nevét, nem tetszett. Hangjából érezni lehetett a haragot.
- Ne haragudj rá! – szemeiben most keveredett a düh és a kín, amit érzett. Szerencsétlen milyen rossz lehet most neki. Én sem tudom kit választanék, a testvérem vagy a szerelmem. De, hogyan is gondolhatok ilyet. Hisz neki nem kell választania. Majd megoldjuk Leah-val valahogy. Legfeljebb úgy teszek, mintha nem is lenne ott, csak köszönök neki és ennyi.
- Már úgy is mindegy – megrántottam a vállam.
- Nem! Nem mindegy – emelte fel a hangját, kezeit ökölbe szorította.
- Jól van, ne haragudj - feleltem lehajtott fejjel.
- Én nem, csak már nem értem, hogy miért viselkedik így veled – mondta, s kezeit támaszként fejéhez emelte, majd ismét egy hatalmasat sóhajtott.
- Ne idegeskedj, majd megoldjuk valahogy – szólaltam meg lágy és együtt érző hangon, s közben egyik kezem forró vállára helyeztem.
Újra kipréselt egy adag levegőt tüdejéből.
- Rendben – fújtatott egyet, majd egy gyors mozdulattal megropogtatta ujjait.
Közelebb húzódtam hozzá, majd kemény mellkasára hajtottam fejem. Egy pici puszit nyomtam selymes bőrére, majd apró csókokat leheltem bőrének édes felületére. Egy beletörődő sóhajtás hagyta el ajkait. Erős kezeivel közelebb vont magához. Egy vad csókot nyomott számra. Tenyerei hevesen markolták csípőmet, míg lábaimat keresztbe kulcsoltam tüzes derekán, teljesen átadva magam a pillanat varázslatos hevének.
Forrónak éreztem már a saját testemet is, szívem zakatolva dübörgött a mellkasomban, hogy egy jól irányzott pillanatban vadul törjön ki helyéről.
Félelmetes gyorsasággal húzódtam el tőle, majd egy hatalmas adag levegővel töltöttem meg tüdőmet.
- Jajj nekem! – ziháltam oxigénért kapkodva.
- Mi a baj? – nézett rám aggódó tekintettel.
- Nincs semmi – még mindig alig kaptam levegőt – csak nem bírom a tempót – suttogtam egy mosollyal az ajkaimon. Egy cinkos mosoly terült szét arcán.
- Hát igen, a kor – elnevette magát. Háta megremegett az édes, gyermeki kacajtól, ami felszabadulva és problémákat elfelejtetve szabadult fel ajkai közül.
Elkerekedett szemekkel figyeltem, ahogy rajtam nevet, s közben játszott sértődöttséggel hajtottam fentebb fejemet.
- Ha már itt tartunk, neked nem is nagyon volt mibe kifáradnod – mondtam – hisz annyi energiád van még mindig, mint egy hatévesnek – azonnal abbahagyta a nevetést és megbántott arccal elfordult a hatalmas ágy másik oldalára.
- Seth? – közelebb másztam hozzá – Ne haragudj! – kérleltem – Nem akartalak megbántani.
- Hát attól függetlenül sikerült – mondta.
- Kérlek! – beszéltem halk, könyörgő hangon. Meglepő gyorsasággal fordult felém, testével rám nehezedett, majd satuba fogta arcom két oldalát.
- Idefigyelj te lány! Ne legyél már ilyen bűntudatos – fújtatott egyet, majd elengedett egy apró mosolyt – Hisz az eddigi próbálkozásaid sem sikerültek, mert egyszer sem te voltál a hibás – taglalta, hangjában felnőttes komolysággal.
- Bocsi! – szégyenemben lesütöttem a szemem.
- De már megint azt csinálod – elmosolyodott – Tudod, attól függetlenül, hogy zavaró, hogy mindig azt hiszed, hogy te vagy a hibás mindenért, attól olyankor nagyon is gyönyörű vagy – taglalta gondolatait.
- Tényleg? – kérdeztem.
- Mit tényleg? – nézett vissza rám érdeklődve.
- Hát, tényleg gyönyörűnek tartasz? – néztem felé. Szemei fogva tartották az enyéimet.
- Te most komolyan kérdezel ilyen butaságot? – megint komollyá változott a hangja.
- Hát, igen – zavaromban elkaptam tekintetem, és az ajtót kezdtem pásztázni.
- Néha ki tudsz hozni a sodromból – elmosolyodott, majd folytatta – Nálad csodálatosabb, gyönyörűbb és érzőbb lányt sosem láttam – vasakaratú tekintetének nem tudtam ellenállni. Gyengéden megfogtam nyakát, majd közelebb vontam magamhoz. Egy édesnél is édesebb csókot leheltem forró és száraz ajkaira.
Díj megint!
Szabályok:
1. Megköszönöd, akitől kaptad, és belinkeled.
2. Elküldöd azoknak, akik szerinted megérdemlik (max 10 ember).
3. Értesíted őket az ajándékról.
4. Leírod, miért szeretsz másoknak írni.
5. Pár mondatban bemutatkozol a nagyvilágnak.
1. Köszönöm szépen Dido-nak (L) Imádlak. Puszika! ( www.aftertwilightsaga.blogspot.com)
2. Akik szerintem megérdemlik:
- Join (L) : Vampire World
- Dzsenni (L) : Evernight - Örökéj
- Elena (L): Bloody Moonlight
- Rosalice (L): One More Chance
- Lana (L): Természet a könnycseppekből
- Lina & JéQa (L): Találkozások
- Ria (L): Everglow - Like a shooting star
Hát annak idején, mikor még általánosba jártam...sokat piszkáltak és bántottak az osztálytársaim. Egyszer aztán elkezdtem olvasni egy Meg Cabot könyvet...és onnantól kezdve beleszerettem az olvasásba és eldöntöttem, hogy író leszek. Az a tény, hogy engem akkor bántottak ráébresztett arra, hogy az olvasástól elfelejthetem a gondjaimat...szóval én azért szeretek írni másoknak, hogy elfelejtessem velük az éppen meglévő gondjaikat, hogy ugyan azt adjam vissza az írásaimmal, könyveimmel és történeteimmel, amiket akkor én kaptam különböző írók regényeiből. Hát szóval nagyjából ennyi.(L)
5. Kiskunfélegyházán lakok, végzős vagyok a közgében, nagyon nagyon szeretném elmondani egyszer magamról, hogy író lettem(L). Tovább tanulni Szegeden szeretnék...a Tudományegyetem Bölcsészettudományi karon, azon belül Kommunikáció és Médiatudomány abból is írott sajtó(L) :D.
Van egy kiskutyám, akit imádok a neve: Rudika, de úgy szoktam hívni, hogy Rúd XDD.
Továbbá imádok a barátaimmal lenni, nevetni, másokat megnevettetni és írni.
2010. március 24., szerda
Felhívás!!!
Szia mindenkinek! Szóval úgy látom, nem igazán akar összegyülni a 12 kommentár a 29. fejezethez, mondjuk ezzel nekem nincs semmi bajom...maximum nektek, majd ha lesz időtök úgy is írtok...főleg, ha már nagyon hiányzik valakinek! :D
Egyébként csak úgy mellesleg, már készen van a 32. Fejezetig..szóval ha olvasni akartok húzzatok bele a komizásba!!
Egyébként csak úgy mellesleg, már készen van a 32. Fejezetig..szóval ha olvasni akartok húzzatok bele a komizásba!!
2010. március 22., hétfő
Díj!!
DÍJ:
1)ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2)a logót kirakom a blogomba.
3)a szabályzatot kirakom a blogomba.
4)megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5)kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6)megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7)betartom a szabályokat.
A hat másik blog neve és linkje:
1.Jacob & Nessie fanfiction - Full Moon (szerk.:Stigabiga)
2.Jessica Carter naplója (szerk.:Betty)
3. Everglove - Like a shooting star (szerk.:Ria)
4. Bloody Moonlight(szerk.:Elena)
5. Forest of secret's (szerk.:Nessie - Cassis)
6. Midnight Sun (Szerk.: Benina)
Teszt:
Név: Szőke Zsanett
Becenév: Zsani vagy Szozsa914
Lakhely: Magyarország, Kiskunfélegyháza
Születési hely: Kiskunfélegyháza
Magasság:160 cm
Névnap: Május 30.
Foglalkozás: Tanuló
Testvér: Van egy húgom, Zsófinak hívják
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: magyar, angol
Gyűjtemények: Komolynak számító könyv és Twilight gyűjtemény (L)
Cipőméret: 37
Iskola: Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Kollégium Közgazdasági Szakközép Iskolája
Osztály: 12/C
Kedvencek: Twilight Saga
Hobbi: barátokkal lenni, ÍRNI, olvasni és zenét hallgatni
Zsebpénz: nem kapok! :'(
Kívánság: Egy saját könyv!!! ÉS RENGETEG KOMMENT:D
Álom: Kiadják a könyvemet és rengeteg olvasó(L)
Szerencse szám: 1,9,14
Szeretnék találkozni: Robert Pattinson-al(L) Dzsennivel és a többi olvasómmal (L)
A díjat ANDI - tól kaptam. Nagyon-nagyon örültem neki! Köszönöm szépen!!!
1)ha valaki adja, én elfogadom, ellenvetés nélkül.
2)a logót kirakom a blogomba.
3)a szabályzatot kirakom a blogomba.
4)megnevezek hat másik blogot, akiknek átadom a címet.
5)kitöltöm a tesztet, és kirakom a blogomba.
6)megnevezem, hogy kitől-, és mikor kaptam, és nagy, színes betűkkel kirakom a blogomba.
7)betartom a szabályokat.
A hat másik blog neve és linkje:
1.Jacob & Nessie fanfiction - Full Moon (szerk.:Stigabiga)
2.Jessica Carter naplója (szerk.:Betty)
3. Everglove - Like a shooting star (szerk.:Ria)
4. Bloody Moonlight(szerk.:Elena)
5. Forest of secret's (szerk.:Nessie - Cassis)
6. Midnight Sun (Szerk.: Benina)
Teszt:
Név: Szőke Zsanett
Becenév: Zsani vagy Szozsa914
Lakhely: Magyarország, Kiskunfélegyháza
Születési hely: Kiskunfélegyháza
Magasság:160 cm
Névnap: Május 30.
Foglalkozás: Tanuló
Testvér: Van egy húgom, Zsófinak hívják
Anyanyelv: magyar
Beszélt nyelvek: magyar, angol
Gyűjtemények: Komolynak számító könyv és Twilight gyűjtemény (L)
Cipőméret: 37
Iskola: Kiskunfélegyházi Szakképző Intézmény és Kollégium Közgazdasági Szakközép Iskolája
Osztály: 12/C
Kedvencek: Twilight Saga
Hobbi: barátokkal lenni, ÍRNI, olvasni és zenét hallgatni
Zsebpénz: nem kapok! :'(
Kívánság: Egy saját könyv!!! ÉS RENGETEG KOMMENT:D
Álom: Kiadják a könyvemet és rengeteg olvasó(L)
Szerencse szám: 1,9,14
Szeretnék találkozni: Robert Pattinson-al(L) Dzsennivel és a többi olvasómmal (L)
A díjat ANDI - tól kaptam. Nagyon-nagyon örültem neki! Köszönöm szépen!!!
2010. március 21., vasárnap
Felhívás az 5. Fejezetről!!!
Szia mindenkinek! Szóval felkerült az aloldalra az 5. Fejezet átirata, amit megtalálhattok itt.
Üdv.: Zsani alias Szozsa 914
U.I.: Még kell néhány kommentár a 29. Fejezethez!!!
Üdv.: Zsani alias Szozsa 914
U.I.: Még kell néhány kommentár a 29. Fejezethez!!!
2010. március 18., csütörtök
28. Fejezet – Betolakodó
Lábaimat még mindig vadul ostromolták a tenger sós hullámai. A szellő enyhítette a Nap sugarainak forró hőjét. Seth finoman markolta ujjaimat tenyerével. Szemeivel, hol engem, hol pedig a tenger kéklő vizét figyelte. Amint kiértünk a fehér homok puha felületére az egyik ismeretlen most egy mosollyal közeledett felém. Az egyik hosszú hajú - vagy Dylan vagy Kaleb – oda futott hozzánk. Egy apró fújtatás hagyta el szétnyíló ajkait, mikor lihegve megállt előttem.
- Szia! A nevem Kaleb – emelte felém kezét. Viszonoztam gesztusát, majd elmosolyodva én is hozzátettem.
- Hello, én Dawn vagyok – hosszú vörös hajam szállingózott a lágy nyári szellőben. Seth még mindig erőteljesen kapaszkodott belém. Néhány pillanat múlva rájöttem, miért lett hirtelen ilyen komor arca. Ránéztem Kaleb-re, majd visszafordultam farkasom felé. Szemeiben sütött a harag, a düh, amit akkor érzett, mikor a másik fiúra rápillantott. Szemöldökét össze-ráncolta, majd ajkai egyetlen vonallá préselődtek. Morgott valamit, de még én sem értettem. Közelebb hajoltam hozzá, majd lábujjhegyre állva egy apró puszit nyomtam orrának hegyére, végül a fülébe kezdtem suttogni.
- Mi a baj? – kérdeztem halkan, hangomban némi komikussággal.
- Semmi – felelte mérgesen – Csak mindegy, hagyjuk! - rázta meg fejét, ezzel elhessegetve rosszalló gondolatait.
- Hát, igen a féltékenység – kezdtem bele, még mindig a füléhez hajolva – az egy olyan, dolog, ami teljesen védtelenné teszi az embert – mondtam nevetve. Végre ő is elmosolyodott. Tekintetét rám emelte, majd tenyerével gyengéden végigsimított hullámos hajamon.
- Főleg, ha az ember egy szőke la pushi zenész csajra féltékeny – kezdte el – mint ki is? – gondolkodott – Ja, hogyan is felejthettem el, hát te – hangosan vihogni kezdett, kezeit hasához emelte és úgy nevetett tovább.
- Na, köszi – nevettem én is.
- Haver, jössz már? – jött felénk Paul, majd rácsapott egyet Seht nyakára.
- Na ide figyelj – fordult meg farkasom, majd futni kezdett a könnyesen röhögő Paul felé.
- Sziasztok! Visszatértem – sétáltam közelebb a lányokhoz, akik egymás mellett napozva beszélgettek. Kim, Rachel, Keira, majd tőlük egy kis távolságot tartva Leah is.
- De jó – jegyezte meg egy kedves fintorral az arcán.
- Nem hozzád beszéltem – folytattam, majd helyet foglaltam a puha homokon és a minket árgus szemekkel figyelő lányokra néztem.
- Szóval, megy a napozás? – kérdeztem mosolyogva.
- Igen – vigyorgott rám Rachel – Azt hittem elmentetek – tette hozzá, majd ragyogó mosolyát, még mindig rajtam tartotta.
- Nem, csak Seth megmutatta a másik részét a partnak – feleltem és viszonoztam pillantását.
- Bár ne közölnéd velünk – szólalt meg ismét csípősen Leah.
- Állj már le! Senki nem kíváncsi a piszkálódásodra – szólalt meg Kim, akiről nem gondoltam volna, hogy tud ilyet is – Komolyan Leah, minek kell tönkre tenned minden jót? – nézett rá, majd megrázta fejét.
Leah megforgatta szemeit, feltekintett az égre, majd megrántotta vállát.
- Ne is törődj vele, ő ilyen. Így érzi jól magát – tette hozzá Keira, aki szintén az én pártomat fogta.
- Szóval ti Seth-tel együtt vagytok? – kérdezte rám mosolyogva.
- Azt hiszem – feleltem, majd lehajtottam fejem.
- És honnan is jöttél? – kérdezte Leah ismét maró hatással, bíró hangsúllyal.
- Londonból – mondtam állva pillantását.
- Nem hiányzik? – beszélte felém.
- Néha, egy kicsit – válaszoltam egyszerű könnyedséggel, majd megrántottam vállam.
- Lehet, hogy jobb lenne, ha hazamennél, mármint Londonba – közölte ismét velem.
- Ezt nem hiszem el Leah, annyira pofátlan vagy – szólalt meg immár Rachel is.
- Sajnálom – elnevette magát – de hát, ha rajtam kívül senki nem veszi észre a betolakodót, akinek nem volt elég a vérszopó rezidencia, még ide is be akar furakodni – nyelt egyet miután kimondta veleig sértő szavait. Mély szúrás hasított legbelül, mintha valaki egy éles kést döfött volna testembe.
Fájt, ahogy beszélt rólam. Mi van, ha nem csak ő gondolja így? A tudat, hogy utál engem, beette magát az elmémbe, szemeim megteltek könnyel, de próbáltam ellenállni a kísértésnek, hogy záporként kezdjenek el ömleni a könnyeim.
Vettem egy hatalmas adag levegőt leküzdve a késztetést, majd kifújtam azt, ezzel hozva meg-nyugvást háborgó lelkemnek.
Játszott mosollyal fordultam vissza a lányok felé, akik meglepődve és engem sajnálva néztek, hol Leah-ra, hol pedig rám.
Halkan felkeltem a homokról, megfogtam a Napfénytől meleg ruháimat, és felvettem őket.
Rachel-ék némán figyelték mozdulataimat.
- Bocsássatok meg. Elfelejtettem, hogy még el kell intéznem valamit – mondtam elcsukló hangon.
Még mindig nem szóltak hozzám, Kim a földet bámulta, Keira sóhajtva rázta a fejét, Rachel pedig engem nézett.
Egy nyertes vigyor jelent meg ajkain, ahogy fölényesen felém fordult.
Villámgyorsasággal elsiettem a tengerpartról az erdő irányába.
Nem akartam, hogy bárki is utánam jöjjön, így Seth-nek sem szóltam távozásomról.
Beértem a hűsítő és nyugalmas takarásába. Hatalmas léptekkel szlalomoztam az avarban helyet foglaló rönkök között.
Talán igaza van Leahnak. Haza kellene mennem Londonba. Megnyugtatott, ha eszembe jutott az a város. Azok a gondtalan napok elevenen élnek bennem.
Amikor kézen fogva sétáltunk apuval London esős és vizes utcáin. Gondolataimba merülve értem el a Cullen ház előtti tisztást. A szél ugyan még mindig fújt, de most még ez is teljes nyugalommal töltött el. Egy egyszerű szökkenéssel ugrottam át a folyó túlpartjára, majd vám-pír gyorsasággal vetettem be magam a házba. Alice ott várt rám a nappaliban. Szemeiben félelem és szomorúság tükröződött. Nem szólaltam meg, hisz tudtam, miért ilyen az arca. Miért néz rám kérdően. Először végig tekintettem tökéletes külsején, majd a szoba többi részén. Szemeim megállapodtak a kanapé melletti bőröndökön. Lehajtottam fejem, majd sóhajtottam egyet, végül pedig belekezdtem.
- Szóval láttad – mondtam halk, elcsukló hangon. Szemeimet újra ráemeltem. Nem felelt, csak bólintott, ugyanolyan kínnal, mint ahogy az előbb rám nézett.
- Menj, ha úgy érzed ez a helyes döntés – sóhajtott egyet, majd folytatta – de – nem fejezte be.
- Mennem kell – feleltem ismét, hangom olyan magas volt, hogy még én is megijedtem. Láttam, ahogy remegni kezdenek apró vállait. Némán és könnyek nélkül fakadt sírva.
Lassan odasétáltam hozzá, szemeimből ismét ömleni kezdtek a hatalmas méretű könnyek.
- Sajnálom – beszéltem, majd teljes erőmből Alice törékenynek tűnő testéhez simultam. Karjaimat vállaira helyeztem, és egy apró puszit nyomtam arcára.
- Legalább elvihetlek a repülőtérig? – kérdezte fájdalmas hangon. Megráztam fejem.
- Ne fáradj! Nem okozok több gondot – mondtam elhaló hangon.
- Te kis butus, soha nem okoztál nekem gondot – újra a nyakamba borult, majd suttogni kezdett – a táskákban találsz egy útlevelet és némi pénzt – beszélte.
- Köszönök mindent Alice, soha nem felejtelek el – megint bőgni kezdtem.
- Dawn! Ígérd meg, hogy visszajössz – hangjában hallani lehetett a félelmet és a fájdalmat is.
- Nem tudom – feleltem, majd megfordulva elindultam az ajtó irányába. Hallottam, ahogy az autó befordul a ház elé. Megálltam az ajtóban, majd elmosolyodva megfordultam.
- Ezt is köszönöm – beszéltem Alice-hez.
- Szívesen – újra rázkódni kezdett a hangtalan sírástól.
- Szeretlek – feleltem. Majd kezeimet a kilincsre téve kinyitottam az ajtót és elindultam a fehér taxi irányába.
- Dawn! – szólt utánam, majd közelebb sétált az ajtóhoz – Ígérd meg! – hang nem jött ki el-nyíló ajkain, de minden szót értettem, amit mondott. Egyetlen lágy bólintással jeleztem válaszom, majd beszálltam az autóba.
- Jó napot! – köszöntem még mindig zavart hangon.
- Viszont – mondta a fekete hajú sofőr.
- A reptérre legyen szíves – ejtettem ki a szavakat, amire válaszként néhány bólintást kaptam.
Ismét átadtam magam a gondolataimnak. Szép emlékek hada rohamozta meg elmémet, ahogy láttam a magam mellett elrohanó fák törzseit, szinte éreztem, ahogy a szél végig cikázik a bőrömön, hogy belekapjon a hajamba pontosan úgy, mint a fák leveleibe.
Eszembe jutott az első alkalom, hogy a Cullen házban jártam. Mikor találkozhattam Nessie-vel és mikor először Seth csillogóan, gyermeki szemeibe nézhettem. Elmosolyodtam, ahogy újra és újra lejátszottam az emléket fejemben.
Még mindig sírtam, ha a döntésemre gondoltam. Igaz, ez volt a leghelyesebb, amit tehettem. Nem zavarhatok senkit, nem hihetem azt, hogy közéjük tartozom, és nem játszhatok el többé a gondolattal, hogy ők a családom. Annyi boldog percet kaptam tőlük, hogy viszonozni se tudnám soha, nem hogy még a nyakukba akasszam a hülye és elcsépelt „nincs családom” problémáimat.
Feleszméltem, ahogy a taxi megállt egy piros lámpa előtt. Körülnéztem, ahogy Forks köz-pontjába értünk. Az ablakon keresztül néztem, ahogy zajlik az emberek élete. Négy fiatal a kávézó környékén járkált, míg egy sötét hajú nő hatalmas szatyrait – amikkel kijött a boltból – elejtette, és a rengeteg piros színű alma szétgurult a járdán. Egy másik nő egy babakocsit tolt, és közben egy 2 év körüli kis gyerek kezeit markolva sétált az utcán.
Az autó egy hangos morgás után újra elindult. Láttam, ahogy a sofőr tekintete rám szegeződik a visszapillantó tükörből. Egy hatalmas levegőt vett, majd dörmögő hangon megszólalt.
- És hová utazik? – kérdezte.
- Londonba – feleltem udvariasan. Hangomban még mindig éreztem a lemondás halk dallamát.
- Az szép hely – mondta, erősen koncentrálva az útra.
- Igen – beszéltem – járt már ott? – kérdezte ezúttal én.
- Nem, sajnos még nem – válaszolta, majd ismét rám pillantott.
- Ön miért megy? – visszanézett az útra.
- Személyes okok – pillantásom a férfira vetettem.
- Értem – tette még hozzá, majd elhallgatott.
Újra a mellettünk szaladó tájra tekintettem. Az eget most csak néhol borította sötét felhő, jelezve, hogy az eső ismét győzedelmeskedik a Nap éltető fénye felett.
- Szereti a zenét? – tekintetét ismét rám szegezte.
- Igen – bólintottam. Felbátorodva, bekapcsolta a műszerfalon lévő rádiót, ami azonnal monoton beszédbe kezdett.
- Hamarosan ismét elered az eső, de addig is, hogy jó kedvünk megmaradjon, hallgassunk meg egy gyönyörű dalt Justinetól az elragadó énekestől. Tehát, most következzen itt a forksi rádióban Justine – Twilight című száma – beszélt a nő a hangszóróból, majd felcsendült dal-lamos női hang.
A következő negyed órában végig ellazulva, és gondolataimba mélyedve hallgattam a zenéket.
- De szép az a sárga autó mögöttünk – sóhajtotta a férfi – nekem sosem lesz ilyenem – rázta fejét beletörődve – És milyen gyors – beszélt tovább. Még mindig a visszapillantóra meredt tekintete.
Hátrafordultam. Megláttam az ismerős Porsche-t, amit egy kis koboldszerű lány vezetett.
- Megállna, kérem? – ütögettem meg az ülés háttámláját.
- Persze – húzódott le az út szélére. Alice ugyanígy tett, megállva a fehér taxi mögött. Rápillantottam a sárga autóra, ahogy kiszálltam. Lehajtottam fejem, ahogy becsaptam magam mögött az ajtót. Mély levegőt vettem, mikor meghallottam, hogy kiszáll valaki az autóból.
- Ne menj! – botladozott felém Seth. Felpillantottam feketének tűnő szemeibe. Arcán min-den érzelme tükröződött. Gyors lépésekkel közelebb futottam hozzá, majd karjaiba borultam. Könnyeim ismét eleredtek, s legördültek végig az arcomon, hogy farkasom forró vállán állapodjanak meg. Felpillantottam rá, kínnal teli szemekkel nézett vissza. Meleg ujjával lesimított egy könnycseppet ajkaimról, majd fentebb emelve állam, ajkait érzékien az enyéimre tapasztotta.
- Szia! A nevem Kaleb – emelte felém kezét. Viszonoztam gesztusát, majd elmosolyodva én is hozzátettem.
- Hello, én Dawn vagyok – hosszú vörös hajam szállingózott a lágy nyári szellőben. Seth még mindig erőteljesen kapaszkodott belém. Néhány pillanat múlva rájöttem, miért lett hirtelen ilyen komor arca. Ránéztem Kaleb-re, majd visszafordultam farkasom felé. Szemeiben sütött a harag, a düh, amit akkor érzett, mikor a másik fiúra rápillantott. Szemöldökét össze-ráncolta, majd ajkai egyetlen vonallá préselődtek. Morgott valamit, de még én sem értettem. Közelebb hajoltam hozzá, majd lábujjhegyre állva egy apró puszit nyomtam orrának hegyére, végül a fülébe kezdtem suttogni.
- Mi a baj? – kérdeztem halkan, hangomban némi komikussággal.
- Semmi – felelte mérgesen – Csak mindegy, hagyjuk! - rázta meg fejét, ezzel elhessegetve rosszalló gondolatait.
- Hát, igen a féltékenység – kezdtem bele, még mindig a füléhez hajolva – az egy olyan, dolog, ami teljesen védtelenné teszi az embert – mondtam nevetve. Végre ő is elmosolyodott. Tekintetét rám emelte, majd tenyerével gyengéden végigsimított hullámos hajamon.
- Főleg, ha az ember egy szőke la pushi zenész csajra féltékeny – kezdte el – mint ki is? – gondolkodott – Ja, hogyan is felejthettem el, hát te – hangosan vihogni kezdett, kezeit hasához emelte és úgy nevetett tovább.
- Na, köszi – nevettem én is.
- Haver, jössz már? – jött felénk Paul, majd rácsapott egyet Seht nyakára.
- Na ide figyelj – fordult meg farkasom, majd futni kezdett a könnyesen röhögő Paul felé.
- Sziasztok! Visszatértem – sétáltam közelebb a lányokhoz, akik egymás mellett napozva beszélgettek. Kim, Rachel, Keira, majd tőlük egy kis távolságot tartva Leah is.
- De jó – jegyezte meg egy kedves fintorral az arcán.
- Nem hozzád beszéltem – folytattam, majd helyet foglaltam a puha homokon és a minket árgus szemekkel figyelő lányokra néztem.
- Szóval, megy a napozás? – kérdeztem mosolyogva.
- Igen – vigyorgott rám Rachel – Azt hittem elmentetek – tette hozzá, majd ragyogó mosolyát, még mindig rajtam tartotta.
- Nem, csak Seth megmutatta a másik részét a partnak – feleltem és viszonoztam pillantását.
- Bár ne közölnéd velünk – szólalt meg ismét csípősen Leah.
- Állj már le! Senki nem kíváncsi a piszkálódásodra – szólalt meg Kim, akiről nem gondoltam volna, hogy tud ilyet is – Komolyan Leah, minek kell tönkre tenned minden jót? – nézett rá, majd megrázta fejét.
Leah megforgatta szemeit, feltekintett az égre, majd megrántotta vállát.
- Ne is törődj vele, ő ilyen. Így érzi jól magát – tette hozzá Keira, aki szintén az én pártomat fogta.
- Szóval ti Seth-tel együtt vagytok? – kérdezte rám mosolyogva.
- Azt hiszem – feleltem, majd lehajtottam fejem.
- És honnan is jöttél? – kérdezte Leah ismét maró hatással, bíró hangsúllyal.
- Londonból – mondtam állva pillantását.
- Nem hiányzik? – beszélte felém.
- Néha, egy kicsit – válaszoltam egyszerű könnyedséggel, majd megrántottam vállam.
- Lehet, hogy jobb lenne, ha hazamennél, mármint Londonba – közölte ismét velem.
- Ezt nem hiszem el Leah, annyira pofátlan vagy – szólalt meg immár Rachel is.
- Sajnálom – elnevette magát – de hát, ha rajtam kívül senki nem veszi észre a betolakodót, akinek nem volt elég a vérszopó rezidencia, még ide is be akar furakodni – nyelt egyet miután kimondta veleig sértő szavait. Mély szúrás hasított legbelül, mintha valaki egy éles kést döfött volna testembe.
Fájt, ahogy beszélt rólam. Mi van, ha nem csak ő gondolja így? A tudat, hogy utál engem, beette magát az elmémbe, szemeim megteltek könnyel, de próbáltam ellenállni a kísértésnek, hogy záporként kezdjenek el ömleni a könnyeim.
Vettem egy hatalmas adag levegőt leküzdve a késztetést, majd kifújtam azt, ezzel hozva meg-nyugvást háborgó lelkemnek.
Játszott mosollyal fordultam vissza a lányok felé, akik meglepődve és engem sajnálva néztek, hol Leah-ra, hol pedig rám.
Halkan felkeltem a homokról, megfogtam a Napfénytől meleg ruháimat, és felvettem őket.
Rachel-ék némán figyelték mozdulataimat.
- Bocsássatok meg. Elfelejtettem, hogy még el kell intéznem valamit – mondtam elcsukló hangon.
Még mindig nem szóltak hozzám, Kim a földet bámulta, Keira sóhajtva rázta a fejét, Rachel pedig engem nézett.
Egy nyertes vigyor jelent meg ajkain, ahogy fölényesen felém fordult.
Villámgyorsasággal elsiettem a tengerpartról az erdő irányába.
Nem akartam, hogy bárki is utánam jöjjön, így Seth-nek sem szóltam távozásomról.
Beértem a hűsítő és nyugalmas takarásába. Hatalmas léptekkel szlalomoztam az avarban helyet foglaló rönkök között.
Talán igaza van Leahnak. Haza kellene mennem Londonba. Megnyugtatott, ha eszembe jutott az a város. Azok a gondtalan napok elevenen élnek bennem.
Amikor kézen fogva sétáltunk apuval London esős és vizes utcáin. Gondolataimba merülve értem el a Cullen ház előtti tisztást. A szél ugyan még mindig fújt, de most még ez is teljes nyugalommal töltött el. Egy egyszerű szökkenéssel ugrottam át a folyó túlpartjára, majd vám-pír gyorsasággal vetettem be magam a házba. Alice ott várt rám a nappaliban. Szemeiben félelem és szomorúság tükröződött. Nem szólaltam meg, hisz tudtam, miért ilyen az arca. Miért néz rám kérdően. Először végig tekintettem tökéletes külsején, majd a szoba többi részén. Szemeim megállapodtak a kanapé melletti bőröndökön. Lehajtottam fejem, majd sóhajtottam egyet, végül pedig belekezdtem.
- Szóval láttad – mondtam halk, elcsukló hangon. Szemeimet újra ráemeltem. Nem felelt, csak bólintott, ugyanolyan kínnal, mint ahogy az előbb rám nézett.
- Menj, ha úgy érzed ez a helyes döntés – sóhajtott egyet, majd folytatta – de – nem fejezte be.
- Mennem kell – feleltem ismét, hangom olyan magas volt, hogy még én is megijedtem. Láttam, ahogy remegni kezdenek apró vállait. Némán és könnyek nélkül fakadt sírva.
Lassan odasétáltam hozzá, szemeimből ismét ömleni kezdtek a hatalmas méretű könnyek.
- Sajnálom – beszéltem, majd teljes erőmből Alice törékenynek tűnő testéhez simultam. Karjaimat vállaira helyeztem, és egy apró puszit nyomtam arcára.
- Legalább elvihetlek a repülőtérig? – kérdezte fájdalmas hangon. Megráztam fejem.
- Ne fáradj! Nem okozok több gondot – mondtam elhaló hangon.
- Te kis butus, soha nem okoztál nekem gondot – újra a nyakamba borult, majd suttogni kezdett – a táskákban találsz egy útlevelet és némi pénzt – beszélte.
- Köszönök mindent Alice, soha nem felejtelek el – megint bőgni kezdtem.
- Dawn! Ígérd meg, hogy visszajössz – hangjában hallani lehetett a félelmet és a fájdalmat is.
- Nem tudom – feleltem, majd megfordulva elindultam az ajtó irányába. Hallottam, ahogy az autó befordul a ház elé. Megálltam az ajtóban, majd elmosolyodva megfordultam.
- Ezt is köszönöm – beszéltem Alice-hez.
- Szívesen – újra rázkódni kezdett a hangtalan sírástól.
- Szeretlek – feleltem. Majd kezeimet a kilincsre téve kinyitottam az ajtót és elindultam a fehér taxi irányába.
- Dawn! – szólt utánam, majd közelebb sétált az ajtóhoz – Ígérd meg! – hang nem jött ki el-nyíló ajkain, de minden szót értettem, amit mondott. Egyetlen lágy bólintással jeleztem válaszom, majd beszálltam az autóba.
- Jó napot! – köszöntem még mindig zavart hangon.
- Viszont – mondta a fekete hajú sofőr.
- A reptérre legyen szíves – ejtettem ki a szavakat, amire válaszként néhány bólintást kaptam.
Ismét átadtam magam a gondolataimnak. Szép emlékek hada rohamozta meg elmémet, ahogy láttam a magam mellett elrohanó fák törzseit, szinte éreztem, ahogy a szél végig cikázik a bőrömön, hogy belekapjon a hajamba pontosan úgy, mint a fák leveleibe.
Eszembe jutott az első alkalom, hogy a Cullen házban jártam. Mikor találkozhattam Nessie-vel és mikor először Seth csillogóan, gyermeki szemeibe nézhettem. Elmosolyodtam, ahogy újra és újra lejátszottam az emléket fejemben.
Még mindig sírtam, ha a döntésemre gondoltam. Igaz, ez volt a leghelyesebb, amit tehettem. Nem zavarhatok senkit, nem hihetem azt, hogy közéjük tartozom, és nem játszhatok el többé a gondolattal, hogy ők a családom. Annyi boldog percet kaptam tőlük, hogy viszonozni se tudnám soha, nem hogy még a nyakukba akasszam a hülye és elcsépelt „nincs családom” problémáimat.
Feleszméltem, ahogy a taxi megállt egy piros lámpa előtt. Körülnéztem, ahogy Forks köz-pontjába értünk. Az ablakon keresztül néztem, ahogy zajlik az emberek élete. Négy fiatal a kávézó környékén járkált, míg egy sötét hajú nő hatalmas szatyrait – amikkel kijött a boltból – elejtette, és a rengeteg piros színű alma szétgurult a járdán. Egy másik nő egy babakocsit tolt, és közben egy 2 év körüli kis gyerek kezeit markolva sétált az utcán.
Az autó egy hangos morgás után újra elindult. Láttam, ahogy a sofőr tekintete rám szegeződik a visszapillantó tükörből. Egy hatalmas levegőt vett, majd dörmögő hangon megszólalt.
- És hová utazik? – kérdezte.
- Londonba – feleltem udvariasan. Hangomban még mindig éreztem a lemondás halk dallamát.
- Az szép hely – mondta, erősen koncentrálva az útra.
- Igen – beszéltem – járt már ott? – kérdezte ezúttal én.
- Nem, sajnos még nem – válaszolta, majd ismét rám pillantott.
- Ön miért megy? – visszanézett az útra.
- Személyes okok – pillantásom a férfira vetettem.
- Értem – tette még hozzá, majd elhallgatott.
Újra a mellettünk szaladó tájra tekintettem. Az eget most csak néhol borította sötét felhő, jelezve, hogy az eső ismét győzedelmeskedik a Nap éltető fénye felett.
- Szereti a zenét? – tekintetét ismét rám szegezte.
- Igen – bólintottam. Felbátorodva, bekapcsolta a műszerfalon lévő rádiót, ami azonnal monoton beszédbe kezdett.
- Hamarosan ismét elered az eső, de addig is, hogy jó kedvünk megmaradjon, hallgassunk meg egy gyönyörű dalt Justinetól az elragadó énekestől. Tehát, most következzen itt a forksi rádióban Justine – Twilight című száma – beszélt a nő a hangszóróból, majd felcsendült dal-lamos női hang.
A következő negyed órában végig ellazulva, és gondolataimba mélyedve hallgattam a zenéket.
- De szép az a sárga autó mögöttünk – sóhajtotta a férfi – nekem sosem lesz ilyenem – rázta fejét beletörődve – És milyen gyors – beszélt tovább. Még mindig a visszapillantóra meredt tekintete.
Hátrafordultam. Megláttam az ismerős Porsche-t, amit egy kis koboldszerű lány vezetett.
- Megállna, kérem? – ütögettem meg az ülés háttámláját.
- Persze – húzódott le az út szélére. Alice ugyanígy tett, megállva a fehér taxi mögött. Rápillantottam a sárga autóra, ahogy kiszálltam. Lehajtottam fejem, ahogy becsaptam magam mögött az ajtót. Mély levegőt vettem, mikor meghallottam, hogy kiszáll valaki az autóból.
- Ne menj! – botladozott felém Seth. Felpillantottam feketének tűnő szemeibe. Arcán min-den érzelme tükröződött. Gyors lépésekkel közelebb futottam hozzá, majd karjaiba borultam. Könnyeim ismét eleredtek, s legördültek végig az arcomon, hogy farkasom forró vállán állapodjanak meg. Felpillantottam rá, kínnal teli szemekkel nézett vissza. Meleg ujjával lesimított egy könnycseppet ajkaimról, majd fentebb emelve állam, ajkait érzékien az enyéimre tapasztotta.
Felhívás a 4. Fejezetről!
Szia mindenkinek! Szóval mivel beígértem a 4. fejezet átiratát...el is készült és fel is raktam...:D
Remélem tetszeni fog nektek, annak ellenére, hogy egész sok mindent megváltoztattam a történetben.
A 28. fejezettel kapcsolatban még egyetlen egy kommentár szükséges ahhoz, hogy fent legyen!
Elég durvára sikeredett...legalább is, Dido azt mondta, hogy ez lett az eddigi legjobb fejezetem.( Szerinte, bár sztem is jobb, mint az eddigiek...attól függetlenül nem vagyok biztos benne, hogy ti is így fogjátok látni.)
Illetve, még annyi, hogy a következő fejezet azaz a 28-as eléggé fontos fejezet és ezúttal kivételt teszek...és nem 10, hanem 12 kommentárra lesz szükség ahhoz, hogy felkerüljön a 29. fejezet.)
Remélem meg vagytok elégedve mindennel, ha nem nyugodtan szóljatok hozzá, ahhoz, ami nem tetszik! :D
Kellemes olvasást! Legyetek jók! Sok puszi!
A negyedik fejezetet megtaláljátok itt.
Üdv.: Zsani alias Szozsa914
Remélem tetszeni fog nektek, annak ellenére, hogy egész sok mindent megváltoztattam a történetben.
A 28. fejezettel kapcsolatban még egyetlen egy kommentár szükséges ahhoz, hogy fent legyen!
Elég durvára sikeredett...legalább is, Dido azt mondta, hogy ez lett az eddigi legjobb fejezetem.( Szerinte, bár sztem is jobb, mint az eddigiek...attól függetlenül nem vagyok biztos benne, hogy ti is így fogjátok látni.)
Illetve, még annyi, hogy a következő fejezet azaz a 28-as eléggé fontos fejezet és ezúttal kivételt teszek...és nem 10, hanem 12 kommentárra lesz szükség ahhoz, hogy felkerüljön a 29. fejezet.)
Remélem meg vagytok elégedve mindennel, ha nem nyugodtan szóljatok hozzá, ahhoz, ami nem tetszik! :D
Kellemes olvasást! Legyetek jók! Sok puszi!
A negyedik fejezetet megtaláljátok itt.
Üdv.: Zsani alias Szozsa914
2010. március 17., szerda
Figyelem!!!
Szia mindenkinek! Gondoltam szólok, hogy senkit ne érjen meglepetésként...:D
De szóval hamarosan vége a történetnek. Ne csüggedjetek, mert jön a második rész!
A címe Gold Moon - Arany Hold lesz és ugyanitt lehet, majd olvasni.
Szóval azt hiszem ennyit akartam mondani..:P
Legyetek jók!
Sok-sok puszi!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914
De szóval hamarosan vége a történetnek. Ne csüggedjetek, mert jön a második rész!
A címe Gold Moon - Arany Hold lesz és ugyanitt lehet, majd olvasni.
Szóval azt hiszem ennyit akartam mondani..:P
Legyetek jók!
Sok-sok puszi!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914
27. Fejezet – A csodás nap 3. rész
A Nap forrósága még mindig égette bőröm, s közben a szél hűvöse enyhítette a hőséget. A tenger hullámának kinyúló karmai néhol hideg zuhanyként csapdosták felhevült testünket. Ott ültem Seth-tel és csókolóztunk. Egy örökkévalóságnak tűnt, ahogy nyelvünk vad táncot járt elnyíló ajkaink között. Néhol finoman belesimítottam a már alig nedves tincseibe, ő pedig erőteljesen kapaszkodott, hol a derekamba, hol pedig a hátamba. Néha zihálva elhajoltunk, levegőért kapkodva. Egyre többször fordult elő, hogy előjönnek Seth közelében – akaratlanul is – emberi tulajdonságaim. Azt hiszem erről, majd beszélnem kell Carlisle-al.
A szűnni nem akaró energikus érzés, ami elöntötte testemet - minden érintésénél és csókjánál – egyre csak erősödött.
Hangosan ziháltam, mikor ismét elhúzódott tőlem. Édes és mámorítóan hűsítő lehelete drogként hatott a már eddig is rózsaszín ködben lebegő tudatomra. Ismét megcsókoltam. Egyre vadabb és érzékibb érintésekkel kényeztettük egymást.
Ezúttal én hajoltam el. Szemeimmel csodálva néztem végig rajta Ahogy barna bőrén egy-egy csepp víz csorog le tincseiből, majd különböző utakat jár be, duzzadó izmainak dombjain.
- Várj! Kérdezni akarok valamit – feleltem, majd lehajtottam fejem, és végül újra csillogó szemeire pillantottam.
- Miről? – nézett rám, ajkai elnyíltak és egy édes, féloldalas mosoly jelent meg rajtuk.
- Hát több mindenről is akarok majd veled beszélni, de eszembe jutott, hogy a múltkor, tudod még a házban, még a Leah-val való incidensünk előtt – habogtam.
- Igen? – mondta még mindig mosolyogva.
- Szóval tudod, mondtam, hogy majd találkozni akarok Quillel és, hogy beszéljetek előtte vele – mondtam még mindig össze-vissza.
- Igen! – sóhajtása, majdhogy fújtatásba ment át – Elfelejtettem – kapott arcához, majd egy erősebb érintéssel végig simította homlokától egészen álláig a bőrét.
- Szóval, akkor egyikteknek sem jutott eszébe igaz? – kérdeztem, bár nagy volt a valószínűsége, hisz Quil nem úgy viselkedett, mintha egy új rokonát ismerné meg, amikor bemutatkoztunk. Tehát elkönyvelhetem magamban, hogy legközelebb nyugodtan figyelmeztethetem Quil-t, hogy a unokatestvérek vagyunk. Vagy legalább is valami hasonló.
- Nem – ide-oda rázta fejét – Ne haragudj! – nézett rám kétségbe esett szemekkel.
- Dehogy haragszom – nevettem el magam.
Ó, drága, egyetlen Seth-em. Hát még mindig nem érted, hogy sosem tudnék rád haragudni? Egyszer mindenféleképpen közölnöm kell ezt vele részletesen. Elnevettem magam gondolataimon.
- Édes vagy, amikor ilyen boci szemekkel nézel – fejtettem ki neki véleményem.
- Tényleg? – ajakai ismét egy egoista mosolyra húzódtak. Szemei úgy pásztáztak végig testemen, mintha fel akarna falni velük.
- Ezt részletezhetnéd is – mondta felvihogva.
Erre megint elnevettem magam. Milyen kis édes.
- Na, azért nem eshetünk túlzásba. Még a végén elbízod magad, aztán felszedsz valami szőke, la pushi, gitáros csajt és elhagysz – mondtam ki kacagással álcázva legnagyobb félelmeim.
- Nem ártott meg neked a Nap? Lehet, hogy napszúrást kaptál – megfogta homlokom, majd végig simított a hajamon – Nem érzed magad rosszul? Nem szédülsz – kérdezte aggódással a hangjában, de azért egy mosolyt most is megengedett hívogatóan csábító ajakainak.
- Nem, te kis bolond – mondtam vihorászva.
- Jól van – nevetett, majd közelebb húzott magához. Ajkaival egy lágy csókot lehelt homlokomra. Finoman megemelt, majd gyengéden lefektetett a puha és forró homokra. Fölém hajolt, vigyázva, hogy ne nehezedjen rám. Apró csókokkal kényeztette felhevült bőrömet. Végig járta az ajkaimtól a mellkasomig terjedő puha, de mégis kemény bőrfelületet. A felszabadító vágy hurrikánként söpört végig testemen. Combjaimat keresztbe kulcsoltam derekán, ezzel közelebb rántva magamhoz. Ismét egy forró és érzelmekkel teli csókot nyomott ajkaimra.
A Nap még mindig égetett mindent körülöttünk, bár én már egyáltalán nem ettől éreztem a hőt, Seth forró teste elemésztette mindenem. Éreztem lüktető vérének édes és éhséget ébresztő illatát.
A közeledő léptek beleolvadtak a környezet megszokott hangjaiba. A víz hullámainak sistergő becsapódásába, a nem messze lévő erdő élőlényeinek hangzavarába.
Csókunk egyetlen végtelennek tűnő pillanatnak hatott, mikor valaki megszólalt a sziklák takarása mögül.
- Seth! – üvöltötte a srác, majd kilépett a homokos partunkra. Elhúzódtam farkasomtól, majd zavaromban lehajtottam fejem. Seth egy hangos röffenéssel jelezte nem tetszését.
Elhúzódott tőlem, majd egy haragos pillantással nézett a part szélén álló Embry-re.
- Uhh, bocsika! – elfintorodott, majd sóhajtott egy hatalmasat – Ne haragudjatok – mondta ismét, ami egy újabb mosolyt csalt ajkaimra.
- Mi van? – kérdezte dühösen Seth.
- Mondtam már, hogy bocsánat – felelte Embry.
- Jól van bocs – rázta meg fejét farkasom, majd felkelt a puha homokról, és kinyújtotta felém hatalmas kezeit.
- Köszönöm – feleltem, miután felhúzott engem is a földről.
- Nincs mit – mondta, majd egy apró puszit nyomott arcomra.
- Szóval, miért kerestél – fordult ismét a fiú felé.
- Csak Paul mondta, hogy itt vagytok és, hogy szóljak neked, hogy már mindenki itt van és lejátszhatnánk végre a meccset, amit terveztünk – tüdejéből halkan kipréselt egy adag levegőt.
- Rendben, máris megyünk – ígérte Seth, majd kezeit az enyéimbe kulcsolva elindultunk a víz felé – Szóval mit szólnál, ha elmennénk valahová az este? – kérdezte egy mosollyal felém fordulva.
- Az igazán jó lenne – feleltem, s ismét elvörösödtem.
- És hová mennél a legszívesebben? – tudakolta ismét.
- Hát fogalmam sincs – mondtam.
- Mit szólnál egy éjszakai sétához Port Angelesben? Alden mondta, hogy oda mennek a barátnőjével Keira-val, és elmehetnénk velük – beszélte, majd leöblítve homokos testét elmerült a langyos és sós vízben.
- Ez jó ötlet. Úgy is körül akartam nézni ott egy kicsit – mondtam érdeklődve, és egy édes pillantással, amint visszatért a víz alól.
- Rendben – nyugtázta válaszom – És miről is akartál velem még beszélni? – emlékeztetett.
- Ááá, most már nem fontos – rántottam meg vállaim, és egy apró puszit nyomtam arcára.
- Ahogy gondolod – beszélte, majd maga felé fordított, és apró emeléssel közelebb húzott magához a sós vízben.
Ajkai elnyíltak, ahogy édes csókot lehelt a sós víztől nedves ajkaimra. Viszonoztam érintését. Amost már szűnni készülő vágyaim ismét fellángoltak, ahogy újra és újra megcsókolt.
A szél finoman fújta a hajam, és hűsítő érintést biztosított az eddig forrónak mondható bőrömnek.
- Nem haladnátok? – nyerítette hangosan Paul. Seth ismét elhúzódott és egy morgás hagyta el száját.
- A fenébe is! Kezdjétek el nélkülem – üvöltött vissza dühösen, majd egy újabb apró puszit lehelt homlokomba. Végül elengedett. Hatalmas léptekkel sétáltunk a derékig érő tengerben.
A társaság zaja egyre hangosabb volt, amint közelebb értünk a nagyobbik parthoz. Nessie és Claire még mindig a vár építésével foglalatoskodtak, bár már nem volt rajta nagyon mit építeni, hisz minden torony és minden virág a helyén volt. Pontosan úgy nézett ki, mint amit Nessie megmutatott.
A lányok nagy része napozott, azóta mióta mi elvonultunk, többen is megérkeztek. Itt volt már Leah is, és persze, ahogy meglátott, egy lenéző pillantást vetett rám. A fiúk között három új alakra lettem figyelmes. Egyiküknek vállig érő, sötét haja volt és majdnem olyan izmos felső teste, mint Seth-nek. A másiknak rövid haja volt, aminek színe nagyjából megegyezett a többiek árnyalatával, és volt egy harmadik is, akinek szintén egy kicsit hosszabb haja volt, de valamivel gyermekibbnek tűnt, mint a másik kettő. A rövid hajúhoz odasétált egy aranybarna hajú lány, majd egy édes csókot nyomott annak arcára, majd elmosolyodva visszafordult Rachel-höz.
- Kik ők? – kérdeztem Seth-et.
- Ja, bocs – mondta nevetve – a rövid hajú ott – itt felé mutatott – Paul mellett Alden, és a hosszú, világos hajú lány a barátnője Keira, róluk beszéltem. A másik kettő, pedig Dylan és Kaleb.
- Értem – feleltem egyszerűen.
A szűnni nem akaró energikus érzés, ami elöntötte testemet - minden érintésénél és csókjánál – egyre csak erősödött.
Hangosan ziháltam, mikor ismét elhúzódott tőlem. Édes és mámorítóan hűsítő lehelete drogként hatott a már eddig is rózsaszín ködben lebegő tudatomra. Ismét megcsókoltam. Egyre vadabb és érzékibb érintésekkel kényeztettük egymást.
Ezúttal én hajoltam el. Szemeimmel csodálva néztem végig rajta Ahogy barna bőrén egy-egy csepp víz csorog le tincseiből, majd különböző utakat jár be, duzzadó izmainak dombjain.
- Várj! Kérdezni akarok valamit – feleltem, majd lehajtottam fejem, és végül újra csillogó szemeire pillantottam.
- Miről? – nézett rám, ajkai elnyíltak és egy édes, féloldalas mosoly jelent meg rajtuk.
- Hát több mindenről is akarok majd veled beszélni, de eszembe jutott, hogy a múltkor, tudod még a házban, még a Leah-val való incidensünk előtt – habogtam.
- Igen? – mondta még mindig mosolyogva.
- Szóval tudod, mondtam, hogy majd találkozni akarok Quillel és, hogy beszéljetek előtte vele – mondtam még mindig össze-vissza.
- Igen! – sóhajtása, majdhogy fújtatásba ment át – Elfelejtettem – kapott arcához, majd egy erősebb érintéssel végig simította homlokától egészen álláig a bőrét.
- Szóval, akkor egyikteknek sem jutott eszébe igaz? – kérdeztem, bár nagy volt a valószínűsége, hisz Quil nem úgy viselkedett, mintha egy új rokonát ismerné meg, amikor bemutatkoztunk. Tehát elkönyvelhetem magamban, hogy legközelebb nyugodtan figyelmeztethetem Quil-t, hogy a unokatestvérek vagyunk. Vagy legalább is valami hasonló.
- Nem – ide-oda rázta fejét – Ne haragudj! – nézett rám kétségbe esett szemekkel.
- Dehogy haragszom – nevettem el magam.
Ó, drága, egyetlen Seth-em. Hát még mindig nem érted, hogy sosem tudnék rád haragudni? Egyszer mindenféleképpen közölnöm kell ezt vele részletesen. Elnevettem magam gondolataimon.
- Édes vagy, amikor ilyen boci szemekkel nézel – fejtettem ki neki véleményem.
- Tényleg? – ajakai ismét egy egoista mosolyra húzódtak. Szemei úgy pásztáztak végig testemen, mintha fel akarna falni velük.
- Ezt részletezhetnéd is – mondta felvihogva.
Erre megint elnevettem magam. Milyen kis édes.
- Na, azért nem eshetünk túlzásba. Még a végén elbízod magad, aztán felszedsz valami szőke, la pushi, gitáros csajt és elhagysz – mondtam ki kacagással álcázva legnagyobb félelmeim.
- Nem ártott meg neked a Nap? Lehet, hogy napszúrást kaptál – megfogta homlokom, majd végig simított a hajamon – Nem érzed magad rosszul? Nem szédülsz – kérdezte aggódással a hangjában, de azért egy mosolyt most is megengedett hívogatóan csábító ajakainak.
- Nem, te kis bolond – mondtam vihorászva.
- Jól van – nevetett, majd közelebb húzott magához. Ajkaival egy lágy csókot lehelt homlokomra. Finoman megemelt, majd gyengéden lefektetett a puha és forró homokra. Fölém hajolt, vigyázva, hogy ne nehezedjen rám. Apró csókokkal kényeztette felhevült bőrömet. Végig járta az ajkaimtól a mellkasomig terjedő puha, de mégis kemény bőrfelületet. A felszabadító vágy hurrikánként söpört végig testemen. Combjaimat keresztbe kulcsoltam derekán, ezzel közelebb rántva magamhoz. Ismét egy forró és érzelmekkel teli csókot nyomott ajkaimra.
A Nap még mindig égetett mindent körülöttünk, bár én már egyáltalán nem ettől éreztem a hőt, Seth forró teste elemésztette mindenem. Éreztem lüktető vérének édes és éhséget ébresztő illatát.
A közeledő léptek beleolvadtak a környezet megszokott hangjaiba. A víz hullámainak sistergő becsapódásába, a nem messze lévő erdő élőlényeinek hangzavarába.
Csókunk egyetlen végtelennek tűnő pillanatnak hatott, mikor valaki megszólalt a sziklák takarása mögül.
- Seth! – üvöltötte a srác, majd kilépett a homokos partunkra. Elhúzódtam farkasomtól, majd zavaromban lehajtottam fejem. Seth egy hangos röffenéssel jelezte nem tetszését.
Elhúzódott tőlem, majd egy haragos pillantással nézett a part szélén álló Embry-re.
- Uhh, bocsika! – elfintorodott, majd sóhajtott egy hatalmasat – Ne haragudjatok – mondta ismét, ami egy újabb mosolyt csalt ajkaimra.
- Mi van? – kérdezte dühösen Seth.
- Mondtam már, hogy bocsánat – felelte Embry.
- Jól van bocs – rázta meg fejét farkasom, majd felkelt a puha homokról, és kinyújtotta felém hatalmas kezeit.
- Köszönöm – feleltem, miután felhúzott engem is a földről.
- Nincs mit – mondta, majd egy apró puszit nyomott arcomra.
- Szóval, miért kerestél – fordult ismét a fiú felé.
- Csak Paul mondta, hogy itt vagytok és, hogy szóljak neked, hogy már mindenki itt van és lejátszhatnánk végre a meccset, amit terveztünk – tüdejéből halkan kipréselt egy adag levegőt.
- Rendben, máris megyünk – ígérte Seth, majd kezeit az enyéimbe kulcsolva elindultunk a víz felé – Szóval mit szólnál, ha elmennénk valahová az este? – kérdezte egy mosollyal felém fordulva.
- Az igazán jó lenne – feleltem, s ismét elvörösödtem.
- És hová mennél a legszívesebben? – tudakolta ismét.
- Hát fogalmam sincs – mondtam.
- Mit szólnál egy éjszakai sétához Port Angelesben? Alden mondta, hogy oda mennek a barátnőjével Keira-val, és elmehetnénk velük – beszélte, majd leöblítve homokos testét elmerült a langyos és sós vízben.
- Ez jó ötlet. Úgy is körül akartam nézni ott egy kicsit – mondtam érdeklődve, és egy édes pillantással, amint visszatért a víz alól.
- Rendben – nyugtázta válaszom – És miről is akartál velem még beszélni? – emlékeztetett.
- Ááá, most már nem fontos – rántottam meg vállaim, és egy apró puszit nyomtam arcára.
- Ahogy gondolod – beszélte, majd maga felé fordított, és apró emeléssel közelebb húzott magához a sós vízben.
Ajkai elnyíltak, ahogy édes csókot lehelt a sós víztől nedves ajkaimra. Viszonoztam érintését. Amost már szűnni készülő vágyaim ismét fellángoltak, ahogy újra és újra megcsókolt.
A szél finoman fújta a hajam, és hűsítő érintést biztosított az eddig forrónak mondható bőrömnek.
- Nem haladnátok? – nyerítette hangosan Paul. Seth ismét elhúzódott és egy morgás hagyta el száját.
- A fenébe is! Kezdjétek el nélkülem – üvöltött vissza dühösen, majd egy újabb apró puszit lehelt homlokomba. Végül elengedett. Hatalmas léptekkel sétáltunk a derékig érő tengerben.
A társaság zaja egyre hangosabb volt, amint közelebb értünk a nagyobbik parthoz. Nessie és Claire még mindig a vár építésével foglalatoskodtak, bár már nem volt rajta nagyon mit építeni, hisz minden torony és minden virág a helyén volt. Pontosan úgy nézett ki, mint amit Nessie megmutatott.
A lányok nagy része napozott, azóta mióta mi elvonultunk, többen is megérkeztek. Itt volt már Leah is, és persze, ahogy meglátott, egy lenéző pillantást vetett rám. A fiúk között három új alakra lettem figyelmes. Egyiküknek vállig érő, sötét haja volt és majdnem olyan izmos felső teste, mint Seth-nek. A másiknak rövid haja volt, aminek színe nagyjából megegyezett a többiek árnyalatával, és volt egy harmadik is, akinek szintén egy kicsit hosszabb haja volt, de valamivel gyermekibbnek tűnt, mint a másik kettő. A rövid hajúhoz odasétált egy aranybarna hajú lány, majd egy édes csókot nyomott annak arcára, majd elmosolyodva visszafordult Rachel-höz.
- Kik ők? – kérdeztem Seth-et.
- Ja, bocs – mondta nevetve – a rövid hajú ott – itt felé mutatott – Paul mellett Alden, és a hosszú, világos hajú lány a barátnője Keira, róluk beszéltem. A másik kettő, pedig Dylan és Kaleb.
- Értem – feleltem egyszerűen.
2010. március 16., kedd
Felhívás a 3. Fejezetről!!!
Szia mindenkinek! Sajnálatos módon még mindig nincs elegendő komment, hogy feltegyem a 27. Fejezet, de addig is megérkezett a 3. Fejezet átirata. Remélem ez is tetszeni fog mindenkinek.
Jó olvasást és sok puszi!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914
A 3. Fejezetet megtaláljátok itt.
Jó olvasást és sok puszi!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914
A 3. Fejezetet megtaláljátok itt.
2010. március 12., péntek
26. Fejezet – A csodás nap (2. rész)
- Hát akkor kezdjünk bele – mondtam, majd megfogtam az egyik kék színű homokozó lapátot, és neki álltam lapátolni egy hatalmas adag vizes homokot a Nessie által kiásott gödör aljáról.
A Nap még mindig teljes erejéből sütött. A fény szikrázó szépsége beragyogta a tengerpart ezen szakaszát. A srácok lármás labdajátéka törte meg a víz morajlásának hangját. A szellő finoman fújta felénk a tenger sós illatát és a Napfény simogató melegét.
- Ezt ide csináljuk – mutogatott Nessie a homokkupac egyik részére, majd közelebb sétált az építményhez, és egy adag vizes masszát kent az oldalára. Bronz vörös hajába lágyan kapott bele a szél, és játszadozni kezdett hosszú tincseivel.
- Jöhetek én is? – jött közelebb Rachel, majd leült közvetlen mellém. Renesmée finoman bólogatni kezdett, és elmosolyodott.
- Minél többen vagyunk, annál gyorsabban végzünk – egyik kezét csípőjére tette a másikat pedig felemelte egészen a válláig és így nyomatékosította csilingelően, gyermeki szavait.
- Igazad van Nessie – helyeselt Rachel, majd az eddig tiszta kezeivel, markolászni kezdte a puha homok tetejét.
A szél hamarosan nagyobb sebességre kapcsolt. A fiúk könnyű labdája ide-oda ringatózott a levegőben. Néhány pillanat múlva az eddig a fiúk feje felett lévő labda, most nagy puffanással zuhant a homokvár tetejére. Percekig figyeltük a játékszer rombolását. Nessie-re pillantottam, aki vöröslő arccal állt a romok előtt.
Szemei hatalmas könnycseppekkel teltek meg.
- Jake! – suttogta mérgében, lassan hátrafordultam, hogy lássam a falka tagjai éppen mit is csinálnak, majd visszapillantottam Renesméere.
- Jake, hogy tehetted ezt? – ejtette ki szavait nyűgösen.
- Sajnálom – felelte Jacob, majd két kezével megfogva Renesméet felemelte és finoman magához szorította.
- Jake! – suttogta ismét Nessie, halkan pityeregve.
- Nincs semmi baj – tette hozzá az alfa.
- Már hogyne lenne semmi baj, tönkrement a váram – még mindig sírt, kezeivel átölelve Jacob hatalmas mellkasát.
- Figyelj pici lány – mondta lágy hangon – majd mi is segítünk újraépíteni – beszélte, majd egy apró puszit nyomott Nessie hajába.
- Rendben – sóhajtotta Renesmée és apró tenyerét ökölbe szorította, majd megtörölte piros szemeit.
Seth letelepedett mellém, majd hatalmas karjaival átölelte vállaim, és finoman simogatni kezdte bőröm.
- Ilyen várat akarok – hívta fel Jacob figyelmét a kislány, majd megérintette a fiú arcát.
- Oké – mondta az alfa mosollyal az arcán. Lerakta a földre Nessie-t, majd eltávolítva a „gyilkos” labdát. Belekezdtünk építeni a homokpalotát. Mindenki egy emberként segített az építkezésben.
A szél még mindig erőteljesen fújt, de már néhol lehetett észlelni enyhülését. Az idő olyan fél tizenkettő fele járt, egy átlagos embernek ilyenkor nem szabadna a napon lennie, de nekünk ezzel nem volt problémánk. A levegőben érezni lehetett a néhány kilométerre lévő erdő és a pár méterre elhelyezkedő tenger sós és üde illatának keveredését. A társaság halk morajlása elnyomta a természet megszokott és felszabadító hangját.
Hamarosan néhány közeledő emberre lettünk figyelmesek, már messziről lehetett látni egyre világosodó alakjukat. Amint közelebb értek, a fiúk köszönés képpen abbahagyták a vár építését és egy-egy baráti kézfogással üdvözölték egymást.
- Nessie! Nézd, mit hoztam! – kiáltott a kislány – aki valószínűleg Claire lehetett – nem messze a sziklafal szélétől. Hatalmas hátizsákjával szaladni kezdett felénk.
- Mi a helyzet srácok? – kérdezte a rövid, sötét hajú srác felém fordulva, majd megölelve engem, bemutatkozott.
- Szia a nevem Jared, ő pedig a barátnőm Kim – mutatott a mögötte álló félénken mosolygós lányra. Világosabb bőre volt, mint a többieknek és hosszú világosbarna haja, ami tökéletesen kiemelte zöldeskék szemének szépségét.
- Örülök, hogy találkoztunk, a nevem Dawn – feleltem rájuk mosolyogva.
- Claire, ne fuss olyan gyorsan! Még a végén elesel – emelte fel a hangját az indián srác, majd egy laza kézmozdulattal felénk intett.
- Hali? Történt valami érdekes? – nézett felénk egy gyors pillanatra, majd szemeit ismét a Renesmée felé szaladó kislányra emelte.
- Hello pajtás – nevetett Jake, majd egy gyors kézfogást váltottak egymással.
- Quil, ő itt Dawn – mutatott be Rachel, zavaromban ismét lehajtottam a fejem.
- Ááá, szóval Seth barátnője – beszélte a fiú, majd egy kedves mosollyal fűszerezett biccentéssel köszönt nekem.
- Júj, Claire, de jó, hogy te is elhoztad – örvendezett a két kislány, ahogy felderítették egymás játékainak tartalmát.
A társaság egyre nagyobb zajjal hatolt be a természet egyszerű és megnyugtató világába. A szél a következő órákban ugyan csitulni kezdett, de ennek ellenére még mindig játszadozott hajunk tincsivel. A Nap még mindig teljes erejéből sütött. A forró homok égette a talpunkat.
- Nincs kedved úszni egy kicsit? – néztem farkasomra, majd egy rövid puszit nyomtam arcára.
- Ez remek ötlet – válaszolta, majd gyengéden összekulcsolta forró ujjait az enyéimmel.
Lassan sétáltunk a meleg tenger felé. A hullámok lágyan csapdosták lábunkat, ahogy besétáltunk a vízbe.
- Azon gondolkoztam, hogy valamikor elmehetnénk valamit csinálni – beszélte Seth, majd mosolygós tekintettel pillantott rám.
- Rendben – feleltem gyorsan, s közben éreztem, hogy arcom az eddigi megszokott színéből vörösre vált.
- És mit szeretnél csinálni? – kérdezett újra.
- Nekem bármi jó, csak legyünk együtt – feleltem mosolyogva.
A víz már egészen mély volt, körbe mentünk a sziklás részeknél. Ahogy bentebb hatoltunk a sós víz langyos mélységeibe, egy eldugottabb részhez értünk. Ugyan a sziklafal még itt is végig kísérte a tengert, de sokkal titokzatosabb és nehezebben megközelíthető volt ez a partszakasz. A tenger ezen felén egy apró homokos rész volt mindössze, aminek nagy részét így is eltakarta a víz hullámzó felszíne.
- De szép! – mutattam a homokos területre.
- Akarod közelebbről is megnézni? – kérdezte, majd ismét rám mosolygott.
Nehezített lépésekkel mentünk a fövenyes part felé. A végén már a vizes és homokos talajon sétáltunk, minden lábnyomunk eltorzult mintát hagyott a földön, amit alig néhány másodperc alatt el is mosott a tenger vízének kinyúló karja.
Seth helyet foglalt az egyik sziklának dőltve hátát, és egy apró sóhajtás hagyta el szétnyíló ajkait. Én követtem, majd forró mellkasára hajtottam fejem.
- Mi a baj? – kérdeztem, majd egyik kezemmel megsimogattam karját.
- Nincs semmi – felelte – boldog vagyok – tette hozzá. Úgy helyezkedtem, hogy egy csókot tudjak nyomni ajkaira.
Visszacsókolt, kezeit derekamra helyezte és közelebb húzott magához. Finoman feszültem forró bőrének felületéhez. Szívem hatalmas ütésekkel lüktetett mellkasomban. Alig kaptam levegőt, de ennek ellenére ujjaim telhetetlenül játszottak rövid, nedves hajával.
- Várj! Várj! – lihegte, vállaimat néhány centivel hátrébb tolva.
- Valami baj van? – ziháltam én is, és nem eresztettem tekintetét, gyermekien felnevetett.
- Semmi – felelte, majd ujjait lágyan nyakamra helyzete és egy újabb szenvedélyes, vad és érzéki csókot lehelt ajkaimra.
A Nap még mindig teljes erejéből sütött. A fény szikrázó szépsége beragyogta a tengerpart ezen szakaszát. A srácok lármás labdajátéka törte meg a víz morajlásának hangját. A szellő finoman fújta felénk a tenger sós illatát és a Napfény simogató melegét.
- Ezt ide csináljuk – mutogatott Nessie a homokkupac egyik részére, majd közelebb sétált az építményhez, és egy adag vizes masszát kent az oldalára. Bronz vörös hajába lágyan kapott bele a szél, és játszadozni kezdett hosszú tincseivel.
- Jöhetek én is? – jött közelebb Rachel, majd leült közvetlen mellém. Renesmée finoman bólogatni kezdett, és elmosolyodott.
- Minél többen vagyunk, annál gyorsabban végzünk – egyik kezét csípőjére tette a másikat pedig felemelte egészen a válláig és így nyomatékosította csilingelően, gyermeki szavait.
- Igazad van Nessie – helyeselt Rachel, majd az eddig tiszta kezeivel, markolászni kezdte a puha homok tetejét.
A szél hamarosan nagyobb sebességre kapcsolt. A fiúk könnyű labdája ide-oda ringatózott a levegőben. Néhány pillanat múlva az eddig a fiúk feje felett lévő labda, most nagy puffanással zuhant a homokvár tetejére. Percekig figyeltük a játékszer rombolását. Nessie-re pillantottam, aki vöröslő arccal állt a romok előtt.
Szemei hatalmas könnycseppekkel teltek meg.
- Jake! – suttogta mérgében, lassan hátrafordultam, hogy lássam a falka tagjai éppen mit is csinálnak, majd visszapillantottam Renesméere.
- Jake, hogy tehetted ezt? – ejtette ki szavait nyűgösen.
- Sajnálom – felelte Jacob, majd két kezével megfogva Renesméet felemelte és finoman magához szorította.
- Jake! – suttogta ismét Nessie, halkan pityeregve.
- Nincs semmi baj – tette hozzá az alfa.
- Már hogyne lenne semmi baj, tönkrement a váram – még mindig sírt, kezeivel átölelve Jacob hatalmas mellkasát.
- Figyelj pici lány – mondta lágy hangon – majd mi is segítünk újraépíteni – beszélte, majd egy apró puszit nyomott Nessie hajába.
- Rendben – sóhajtotta Renesmée és apró tenyerét ökölbe szorította, majd megtörölte piros szemeit.
Seth letelepedett mellém, majd hatalmas karjaival átölelte vállaim, és finoman simogatni kezdte bőröm.
- Ilyen várat akarok – hívta fel Jacob figyelmét a kislány, majd megérintette a fiú arcát.
- Oké – mondta az alfa mosollyal az arcán. Lerakta a földre Nessie-t, majd eltávolítva a „gyilkos” labdát. Belekezdtünk építeni a homokpalotát. Mindenki egy emberként segített az építkezésben.
A szél még mindig erőteljesen fújt, de már néhol lehetett észlelni enyhülését. Az idő olyan fél tizenkettő fele járt, egy átlagos embernek ilyenkor nem szabadna a napon lennie, de nekünk ezzel nem volt problémánk. A levegőben érezni lehetett a néhány kilométerre lévő erdő és a pár méterre elhelyezkedő tenger sós és üde illatának keveredését. A társaság halk morajlása elnyomta a természet megszokott és felszabadító hangját.
Hamarosan néhány közeledő emberre lettünk figyelmesek, már messziről lehetett látni egyre világosodó alakjukat. Amint közelebb értek, a fiúk köszönés képpen abbahagyták a vár építését és egy-egy baráti kézfogással üdvözölték egymást.
- Nessie! Nézd, mit hoztam! – kiáltott a kislány – aki valószínűleg Claire lehetett – nem messze a sziklafal szélétől. Hatalmas hátizsákjával szaladni kezdett felénk.
- Mi a helyzet srácok? – kérdezte a rövid, sötét hajú srác felém fordulva, majd megölelve engem, bemutatkozott.
- Szia a nevem Jared, ő pedig a barátnőm Kim – mutatott a mögötte álló félénken mosolygós lányra. Világosabb bőre volt, mint a többieknek és hosszú világosbarna haja, ami tökéletesen kiemelte zöldeskék szemének szépségét.
- Örülök, hogy találkoztunk, a nevem Dawn – feleltem rájuk mosolyogva.
- Claire, ne fuss olyan gyorsan! Még a végén elesel – emelte fel a hangját az indián srác, majd egy laza kézmozdulattal felénk intett.
- Hali? Történt valami érdekes? – nézett felénk egy gyors pillanatra, majd szemeit ismét a Renesmée felé szaladó kislányra emelte.
- Hello pajtás – nevetett Jake, majd egy gyors kézfogást váltottak egymással.
- Quil, ő itt Dawn – mutatott be Rachel, zavaromban ismét lehajtottam a fejem.
- Ááá, szóval Seth barátnője – beszélte a fiú, majd egy kedves mosollyal fűszerezett biccentéssel köszönt nekem.
- Júj, Claire, de jó, hogy te is elhoztad – örvendezett a két kislány, ahogy felderítették egymás játékainak tartalmát.
A társaság egyre nagyobb zajjal hatolt be a természet egyszerű és megnyugtató világába. A szél a következő órákban ugyan csitulni kezdett, de ennek ellenére még mindig játszadozott hajunk tincsivel. A Nap még mindig teljes erejéből sütött. A forró homok égette a talpunkat.
- Nincs kedved úszni egy kicsit? – néztem farkasomra, majd egy rövid puszit nyomtam arcára.
- Ez remek ötlet – válaszolta, majd gyengéden összekulcsolta forró ujjait az enyéimmel.
Lassan sétáltunk a meleg tenger felé. A hullámok lágyan csapdosták lábunkat, ahogy besétáltunk a vízbe.
- Azon gondolkoztam, hogy valamikor elmehetnénk valamit csinálni – beszélte Seth, majd mosolygós tekintettel pillantott rám.
- Rendben – feleltem gyorsan, s közben éreztem, hogy arcom az eddigi megszokott színéből vörösre vált.
- És mit szeretnél csinálni? – kérdezett újra.
- Nekem bármi jó, csak legyünk együtt – feleltem mosolyogva.
A víz már egészen mély volt, körbe mentünk a sziklás részeknél. Ahogy bentebb hatoltunk a sós víz langyos mélységeibe, egy eldugottabb részhez értünk. Ugyan a sziklafal még itt is végig kísérte a tengert, de sokkal titokzatosabb és nehezebben megközelíthető volt ez a partszakasz. A tenger ezen felén egy apró homokos rész volt mindössze, aminek nagy részét így is eltakarta a víz hullámzó felszíne.
- De szép! – mutattam a homokos területre.
- Akarod közelebbről is megnézni? – kérdezte, majd ismét rám mosolygott.
Nehezített lépésekkel mentünk a fövenyes part felé. A végén már a vizes és homokos talajon sétáltunk, minden lábnyomunk eltorzult mintát hagyott a földön, amit alig néhány másodperc alatt el is mosott a tenger vízének kinyúló karja.
Seth helyet foglalt az egyik sziklának dőltve hátát, és egy apró sóhajtás hagyta el szétnyíló ajkait. Én követtem, majd forró mellkasára hajtottam fejem.
- Mi a baj? – kérdeztem, majd egyik kezemmel megsimogattam karját.
- Nincs semmi – felelte – boldog vagyok – tette hozzá. Úgy helyezkedtem, hogy egy csókot tudjak nyomni ajkaira.
Visszacsókolt, kezeit derekamra helyezte és közelebb húzott magához. Finoman feszültem forró bőrének felületéhez. Szívem hatalmas ütésekkel lüktetett mellkasomban. Alig kaptam levegőt, de ennek ellenére ujjaim telhetetlenül játszottak rövid, nedves hajával.
- Várj! Várj! – lihegte, vállaimat néhány centivel hátrébb tolva.
- Valami baj van? – ziháltam én is, és nem eresztettem tekintetét, gyermekien felnevetett.
- Semmi – felelte, majd ujjait lágyan nyakamra helyzete és egy újabb szenvedélyes, vad és érzéki csókot lehelt ajkaimra.
2010. március 11., csütörtök
Hivatalos Eclipse trailer!!!
szia mindenkinek! És itt van és most már tényleg megérkezett közénk...a másfél perces Eclipse előzetes!!!Most már nem kell sok és kinn lesz a film is XDD ez már egy előre lépés...addig is elégedjünk meg ennyivel...másfél perc...(L)
Szóval remélem tetszeni fog mindenkinek!!
Komizzatok, mondjátok el véleményeteket!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914
Szóval remélem tetszeni fog mindenkinek!!
Komizzatok, mondjátok el véleményeteket!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914
2010. március 10., szerda
Hivatalos Eclipse trailer!!!
Szia mindenkinek! Szóval itt van! Megérkezett, a hivatalos Eclipse előzetes ...egy része..ugyan a hosszú és teljes változatra holnapig még várnunk kell, de addig is legyen elég, ennyi hosszú és Twilight újdonság nélküli nap után 11 másodperc, míg láthatjuk Edward, Bella és Jacob szívmelengető játékát a Twilight Saga harmadik részében.
Remélem tetszeni fog mindenkinek!
Jó szórakozást! Kommenteket ide is elfogadok!:D
Sok puszi! Legyetek jók!
Üdv: Zsani alias Szozsa914
Remélem tetszeni fog mindenkinek!
Jó szórakozást! Kommenteket ide is elfogadok!:D
Sok puszi! Legyetek jók!
Üdv: Zsani alias Szozsa914
Felhívás a 2. Fejezetről!!!
Szia mindenkinek! Szóval, ahogy ígértem felraktam a 2. fejezet átiratát, amit az aloldalon találtok meg. Remélem tetszeni fog mindenkinek!
Továbbá kérem a komikat még minimum négy kell és felrakom a 26. fejezetet is.
Komizzatok!Illetve kellemes olvasást mindenkinek!
Sok puszi! Legyetek jók!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914
A 2. Fejezetet megtalálhatjátok itt.
Továbbá kérem a komikat még minimum négy kell és felrakom a 26. fejezetet is.
Komizzatok!Illetve kellemes olvasást mindenkinek!
Sok puszi! Legyetek jók!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914
A 2. Fejezetet megtalálhatjátok itt.
2010. március 8., hétfő
25. fejezet – A csodás nap (1. rész)
- Igazán szép neved van – beszélte a Rachel nevű lány.
- Hát, nagyon köszönöm – mosolyogtam rá, majd folytattam – Egyébként neked is – tettem hozzá.
- Jake? – kérdezte Seth, aki a tengerről a lányra emelte a tekintetét.
- Azt hiszem Cullenéknél van – mondta, majd megrántotta vállait.
- Értem, és csak ennyien jöttetek? – kérdezett újra.
- Hát, ha jól tudom mindenki jön majd, de arról fogalmam sincs, hogy mikor – tette hozzá.
- Meddig álljak még itt egyedül? – üvöltött felénk a hang. A srác, aki előbb a labdát felénk dobta, most már a puha homokban feküdt.
- Megyünk már! – kiáltott vissza farkasom.
Lassan sétáltunk bentebb a parton. Éreztem, ahogy a hamvas homok finoman morzsolódik a talpamon. A talaj néhol egészen besüppedt a lábunk alatt és szétmosódott nyomokat hagytunk a fövenyes talajon. A hatalmas sziklafal fekete árnyékkal sötétítette el a part ezen szakaszának egy részét. Az árnyék végletes kontrasztot alkotott a homok napfénytől csillogó részével. A szellő magával hozta a tenger vizének sós illatát.
- Sziasztok! – köszönt a 25 év körüli srác, ahogy közelebb értünk hozzá.
- Hello! – vetette oda farkasom – Dawn, ő Paul, Rachel barátja – mondta felém fordulva.
- Szia! – nyújtottam a kezem – Dawn vagyok – mosolyogtam a srácra.
- Seth, már sokat mesélt rólad – vigyorodott el a srác, mintha olyasmi titkot tudna, ami nem tartozik rá.
- Oh – feleltem, majd elhúztam kezem az övéi közül.
- Haver, játszunk! – szólalt meg ismét Paul. Ezúttal Seth felé fordulva, majd öklével egy erőteljes ütést mért farkasom jobb vállába.
- Héé – mondta Seth, majd egyik tenyerével finoman simogatni kezdte az ütés helyét – Felőlem, de megverlek úgy is – beszélte, majd egy gyors mozdulattal elvette Paultól a labdát és szaladni kezdett a víz felé.
- Ti nem jöttök? – kérdezte felénk fordulva a srác.
- Nem, még napozunk egy kicsit – válaszolt helyettem is Rachel, bár én sem akartam még velük játszani.
- Nekem mindegy – rántotta meg vállát Paul, majd rohanni kezdett farkasom felé.
- Gyere ülj le! – mutatott a színes, indiánmintás lepedőre, amin néhány pohár és egy üveg gyümölcslé helyezkedett el.
- Ti együtt vagytok? – néztem először Rachel-re, majd a kicsit távolabb játszó Paul-ra, s közben elfoglaltam helyem a pléden.
- Igen – legyintett – Ne foglalkozz vele, ha néha kicsit fölényesen viselkedik – mondta.
- Ja, nem is vettem észre – rántottam meg vállaim.
- Gondolom – nevetett fel a lány csilingelő hangon. Egész szimpatikus volt. Valójában nem tudtam miről is beszélgethetnénk.
- Aranyosak vagytok Seth-tel – kezdett bele, majd folytatta – Ezt teszi a bevésődés – tette még hozzá, majd elhalkulva rápillantott a tengerben játszó fiúkra.
- Bevésődés? – érdeklődtem meglepődve.
- Te nem is tudsz erről? – kérdezett vissza, majd szemeivel ismét rám tekintett. Pillantását viszonoztam, majd fejemmel bólogatva jeleztem nemleges válaszom. Belekezdett mondandójába.
- Szóval, tudod a farkasoknál van egy olyan tulajdonság, hogyha megpillantják azt a személyt, akit a sors rendelt nekik, attól a pillanattól kezdve csak azt a bizonyos személyt szeretik, akibe bevésődtek – mesélte sóhajtva. Hosszú fekete haját megrázta, majd oldalra simította, barna kezeivel. – Paul nekem azt mondta, hogy azóta csak engem lát, más lányt észre sem vesz – nevetett fel és egy újabb szerelmes pillantást vetett párjára. Én még mindig nem szólaltam meg, csak hallgattam csilingelő hangjának monotonságát és figyeltem, ahogy a tenger apró hullámai finoman csapdossák farkasom lábszárát – Rám fért már a napozás – sóhajtotta Rachel, majd hátára fordulva kifeküdt a Nap sugarainak barnító fénye alá.
- És honnan tudjuk, hogy ez megtörtént? – kérdeztem immár kíváncsian.
- Hát csak arra a bizonyos személyre tudnak gondolni, akikkel ez megtörtént.
- Mi? Ezt most nem értem – értetlenkedtem, majd átkulcsoltam karjaimat felhúzott térdemen.
- Hát, szóval ez olyan – gondolkodott egy másodpercet, majd folytatta – mintha csak téged látna, legalább is Paul ezt mondta – mosolyodott el.
- Aha értem – tettem hozzá.
- És mondjuk ez neked jó? Mármint ez a bevésődés dolog, nem érzed úgy, hogy kötelesség? - kérdeztem zavarodottan.
- Dehogy! – nevetett fel – Ez jó, hisz van egy párom, akit nagyon szeretek és tudom, hogy ő is engem – beszélte mosolyogva, majd kezeit fentebb támasztotta és apró szívecskéket kezdett rajzolgatni a homokba – Ráadásul teljesen biztos vagyok abban, hogy sosem csal meg. Leéli majd az életét velem, és közben mindent megad a számomra – fejezte be, majd töprengve a sziklafal felé emelte tekintetét. Szemei lágyan csillogtak, ahogy az arcára egy szerelmes mosoly ült ki.
- Te nem vetkőzöl le? – kérdezte ismét rám pillantva.
- Ja, de! – nevettem fel – Rám férne egy kis szín – beszéltem, majd felkeltem a színes ülőalkalmatosságról. Lassan levettem a felsőm, közben vigyázva hajam épségére. Végül kevésbé vigyázva lehúztam magamról a rövidnadrágomat is.
Láttam, ahogy messzebb Paul valamit mond Sethnek. Farkasom tekintete szinte azonnal rám szegeződött. Néhány percig csak némán bámultuk egymást. Pillanatunkat Seth fejére zuhanó labda törte meg. Paul hangos vihogásban tört ki, amire én is hangosan kacagni kezdtem.
- Mindjárt jövök! – mondtam Rachelnek, majd amilyen gyorsan csak tudtam, farkasom felé kezdtem futni. Segítettem neki felkelni a vízből. Még akkor esett el, mikor bosszút akart állni barátján a gaztettért. Közelebb bújtam hozzá, és egy apró csókot leheltem sós bőrére. Felnéztem szemeibe, majd viszonoztam édesen rám mosolygó tekintetét.
Kezeivel satuba fogta arcom és ajkaimhoz hajolva, megcsókolta azokat.
Teljes kábulatba estem vonzerejének hatalmától. Szédülni kezdtem és hálát adtam az égnek, hogy a hűvös tengervízben állok, mert különben biztos elájultam volna. Kezeit arcomról derekamra helyezte, közelebb rántva magához. Ajkaink vad táncot járva lettek egymáséi. Szívem olyan erővel dübörgött, mint valami hangos dobszóló. Lélegzetem elakadt, s alig kaptam levegőt. Erősen markoltam a karján duzzadó, feszes izmokat.
Elhajolt csókunkból, hogy egy gyors levegőt vegyen. Én még mindig nem kaptam levegőt, sőt valójában hatalmas rózsaszín ködöt láttam magam előtt. Térdeim gyorsan maguktól csuklottak össze.
- Hé-hé-hé. Kislány! Jól vagy? – tartott meg erős karjaival.
- Nem vagyok kislány – suttogtam forró mellkasába.
- Jó-jó – nevetett, majd megemelt és erősen magához szorított.
- Ezt én tettem veled? – kérdezte magabiztosan.
- Hát…nem – hazudtam – csak nagyon melegem van – folytattam tovább a füllentést.
- Persze – nevetett ismét – akkor nem baj, ha folytatom, igaz? – nézett rám egy hatalmas egoista vigyorral a képén.
- Ha elmondom az igazat, akkor is folytatod? – kérdeztem rá mosolyogva.
- Csak, ha akarod – suttogta fülembe.
- Még szép – emeltem fel hangom.
- Szóval, akkor ez miattam volt? – érdeklődött ismét.
- A fenébe! Pedig próbáltam terelni a témát – vihogtam.
- Hmm? – nem hagyta annyiban. Szemeit nagyra nyitotta és mélyen a szemembe nézett.
- Igen – feleltem röviden, majd megcsókoltam.
- Hali srácok – kiáltott hangosan Jacob, aki az egyik kezében Nessie-t még a másikban egy hatalmas rózsaszín mintás homokozó vödröt tartott.
- Sziasztok! – néztünk feléjük.
- Nézd Jake, itt van Dawn is – emelte fel hangját Renesmée.
- Igen – nevetett fel az alfa, majd hatalmas léptekkel közeledni kezdett felénk.
- Nessie, hát te mit hoztál? – kérdeztem, elengedve Seth-et, majd a kislány felé fordulva.
- Hát homokozót, hogy tudjak játszani. Jake azt mondta, hogy majd Claire is jön és vele is tudok majd várat építeni – mesélte.
- Mit szólnál, ha elkezdenénk? – kérdeztem – Amint látod Claire még nincs itt, és mire ideér, addigra már készen leszünk az előkészületekkel – ajánlottam fel Nessienek, aki rápillantott Jacobra. Az alfa egy mosollyal nyugtázta, hogy Renesmée velem akar játszani, majd nyomott egy puszit a homlokára és a földre tette.
- Akkor mehetünk? – néztem a kislányra.
- Igen – felelte és átvette a hatalmas vödröt és a benne lévő játékokat Jacobtól.
- Segítsek? – kérdeztem rámosolyogva.
- Nem kell – felelte, majd bukdácsolva cipelte az óriási műanyag vödröt.
- Nézd, itt jó lesz? – mutattam a part árnyékos szakaszának egy részére. Amire Nessie csak bólintva válaszolt. Nem messze voltunk Racheltől, aki mosolyogva figyelte Renesmée mozdulatait. Néhány perc alatt szétpakolt mindent a homok meleg felületén.
- Te hozz vizet – mutatott a vödörre, majd a tenger felé – Én pedig addig ások – fejezte be a mondatát.
- Rendben – feleltem nevetve. Kezemben a vödörrel elindultam a tenger irányába, Seth nevetve figyelte, ahogy vizet töltök a játékba, majd elindulok visszafelé. Teljesen hirtelen ugrott elém. Villámgyorsasággal csókolt meg, majd ölelt át és közben suttogott a fülembe.
- Észveszejtően gyönyörű vagy – majd ismét egy gyors puszit nyomott ajkaimra és visszament játszani a fiúkkal. Én pedig mentem várat építeni Nessie-vel.
- Na, itt van – mutattam meg a vödröt, majd nem túl messzire leraktam a homokba.
- Rendben – felelte rám nézve, majd folytatta a gödör ásását.
- Milyenre gondoltál? – kérdeztem tőle. Ismét rám pillantott, majd két lépést tett felém. Leültem arra a részre, ahol a sziklák már nem takarják el a napot.
- Megmutatom – mondta tömören, majd két apró tenyerét az arcomra helyezte. Képek sora zúdította el elmém. Egy gyönyörű kastélyszerű építményt mutatott, hatalmas és törékenynek tűnő tornyokkal. Finoman elhúzta kezeit és ismét hozzá látott a talaj kiegyenlítéséhez.
- Hát nem tudom, Nessie. Szerinted ezt meg tudjuk csinálni? – néztem rá egy aprónyi mosollyal.
- Megkérdeztem Alice-t, hogy szerinte megtudom-e építeni és azt mondta, hogy igen – beszélte, gyermeki hangjában felnőttes komolysággal.
- Hát akkor kezdjünk bele – mondtam, majd megfogtam az egyik kék színű homokozó lapátot és neki álltam lapátolni egy hatalmas adag vizes homokot a Nessie által kiásott gödör aljáról.
- Hát, nagyon köszönöm – mosolyogtam rá, majd folytattam – Egyébként neked is – tettem hozzá.
- Jake? – kérdezte Seth, aki a tengerről a lányra emelte a tekintetét.
- Azt hiszem Cullenéknél van – mondta, majd megrántotta vállait.
- Értem, és csak ennyien jöttetek? – kérdezett újra.
- Hát, ha jól tudom mindenki jön majd, de arról fogalmam sincs, hogy mikor – tette hozzá.
- Meddig álljak még itt egyedül? – üvöltött felénk a hang. A srác, aki előbb a labdát felénk dobta, most már a puha homokban feküdt.
- Megyünk már! – kiáltott vissza farkasom.
Lassan sétáltunk bentebb a parton. Éreztem, ahogy a hamvas homok finoman morzsolódik a talpamon. A talaj néhol egészen besüppedt a lábunk alatt és szétmosódott nyomokat hagytunk a fövenyes talajon. A hatalmas sziklafal fekete árnyékkal sötétítette el a part ezen szakaszának egy részét. Az árnyék végletes kontrasztot alkotott a homok napfénytől csillogó részével. A szellő magával hozta a tenger vizének sós illatát.
- Sziasztok! – köszönt a 25 év körüli srác, ahogy közelebb értünk hozzá.
- Hello! – vetette oda farkasom – Dawn, ő Paul, Rachel barátja – mondta felém fordulva.
- Szia! – nyújtottam a kezem – Dawn vagyok – mosolyogtam a srácra.
- Seth, már sokat mesélt rólad – vigyorodott el a srác, mintha olyasmi titkot tudna, ami nem tartozik rá.
- Oh – feleltem, majd elhúztam kezem az övéi közül.
- Haver, játszunk! – szólalt meg ismét Paul. Ezúttal Seth felé fordulva, majd öklével egy erőteljes ütést mért farkasom jobb vállába.
- Héé – mondta Seth, majd egyik tenyerével finoman simogatni kezdte az ütés helyét – Felőlem, de megverlek úgy is – beszélte, majd egy gyors mozdulattal elvette Paultól a labdát és szaladni kezdett a víz felé.
- Ti nem jöttök? – kérdezte felénk fordulva a srác.
- Nem, még napozunk egy kicsit – válaszolt helyettem is Rachel, bár én sem akartam még velük játszani.
- Nekem mindegy – rántotta meg vállát Paul, majd rohanni kezdett farkasom felé.
- Gyere ülj le! – mutatott a színes, indiánmintás lepedőre, amin néhány pohár és egy üveg gyümölcslé helyezkedett el.
- Ti együtt vagytok? – néztem először Rachel-re, majd a kicsit távolabb játszó Paul-ra, s közben elfoglaltam helyem a pléden.
- Igen – legyintett – Ne foglalkozz vele, ha néha kicsit fölényesen viselkedik – mondta.
- Ja, nem is vettem észre – rántottam meg vállaim.
- Gondolom – nevetett fel a lány csilingelő hangon. Egész szimpatikus volt. Valójában nem tudtam miről is beszélgethetnénk.
- Aranyosak vagytok Seth-tel – kezdett bele, majd folytatta – Ezt teszi a bevésődés – tette még hozzá, majd elhalkulva rápillantott a tengerben játszó fiúkra.
- Bevésődés? – érdeklődtem meglepődve.
- Te nem is tudsz erről? – kérdezett vissza, majd szemeivel ismét rám tekintett. Pillantását viszonoztam, majd fejemmel bólogatva jeleztem nemleges válaszom. Belekezdett mondandójába.
- Szóval, tudod a farkasoknál van egy olyan tulajdonság, hogyha megpillantják azt a személyt, akit a sors rendelt nekik, attól a pillanattól kezdve csak azt a bizonyos személyt szeretik, akibe bevésődtek – mesélte sóhajtva. Hosszú fekete haját megrázta, majd oldalra simította, barna kezeivel. – Paul nekem azt mondta, hogy azóta csak engem lát, más lányt észre sem vesz – nevetett fel és egy újabb szerelmes pillantást vetett párjára. Én még mindig nem szólaltam meg, csak hallgattam csilingelő hangjának monotonságát és figyeltem, ahogy a tenger apró hullámai finoman csapdossák farkasom lábszárát – Rám fért már a napozás – sóhajtotta Rachel, majd hátára fordulva kifeküdt a Nap sugarainak barnító fénye alá.
- És honnan tudjuk, hogy ez megtörtént? – kérdeztem immár kíváncsian.
- Hát csak arra a bizonyos személyre tudnak gondolni, akikkel ez megtörtént.
- Mi? Ezt most nem értem – értetlenkedtem, majd átkulcsoltam karjaimat felhúzott térdemen.
- Hát, szóval ez olyan – gondolkodott egy másodpercet, majd folytatta – mintha csak téged látna, legalább is Paul ezt mondta – mosolyodott el.
- Aha értem – tettem hozzá.
- És mondjuk ez neked jó? Mármint ez a bevésődés dolog, nem érzed úgy, hogy kötelesség? - kérdeztem zavarodottan.
- Dehogy! – nevetett fel – Ez jó, hisz van egy párom, akit nagyon szeretek és tudom, hogy ő is engem – beszélte mosolyogva, majd kezeit fentebb támasztotta és apró szívecskéket kezdett rajzolgatni a homokba – Ráadásul teljesen biztos vagyok abban, hogy sosem csal meg. Leéli majd az életét velem, és közben mindent megad a számomra – fejezte be, majd töprengve a sziklafal felé emelte tekintetét. Szemei lágyan csillogtak, ahogy az arcára egy szerelmes mosoly ült ki.
- Te nem vetkőzöl le? – kérdezte ismét rám pillantva.
- Ja, de! – nevettem fel – Rám férne egy kis szín – beszéltem, majd felkeltem a színes ülőalkalmatosságról. Lassan levettem a felsőm, közben vigyázva hajam épségére. Végül kevésbé vigyázva lehúztam magamról a rövidnadrágomat is.
Láttam, ahogy messzebb Paul valamit mond Sethnek. Farkasom tekintete szinte azonnal rám szegeződött. Néhány percig csak némán bámultuk egymást. Pillanatunkat Seth fejére zuhanó labda törte meg. Paul hangos vihogásban tört ki, amire én is hangosan kacagni kezdtem.
- Mindjárt jövök! – mondtam Rachelnek, majd amilyen gyorsan csak tudtam, farkasom felé kezdtem futni. Segítettem neki felkelni a vízből. Még akkor esett el, mikor bosszút akart állni barátján a gaztettért. Közelebb bújtam hozzá, és egy apró csókot leheltem sós bőrére. Felnéztem szemeibe, majd viszonoztam édesen rám mosolygó tekintetét.
Kezeivel satuba fogta arcom és ajkaimhoz hajolva, megcsókolta azokat.
Teljes kábulatba estem vonzerejének hatalmától. Szédülni kezdtem és hálát adtam az égnek, hogy a hűvös tengervízben állok, mert különben biztos elájultam volna. Kezeit arcomról derekamra helyezte, közelebb rántva magához. Ajkaink vad táncot járva lettek egymáséi. Szívem olyan erővel dübörgött, mint valami hangos dobszóló. Lélegzetem elakadt, s alig kaptam levegőt. Erősen markoltam a karján duzzadó, feszes izmokat.
Elhajolt csókunkból, hogy egy gyors levegőt vegyen. Én még mindig nem kaptam levegőt, sőt valójában hatalmas rózsaszín ködöt láttam magam előtt. Térdeim gyorsan maguktól csuklottak össze.
- Hé-hé-hé. Kislány! Jól vagy? – tartott meg erős karjaival.
- Nem vagyok kislány – suttogtam forró mellkasába.
- Jó-jó – nevetett, majd megemelt és erősen magához szorított.
- Ezt én tettem veled? – kérdezte magabiztosan.
- Hát…nem – hazudtam – csak nagyon melegem van – folytattam tovább a füllentést.
- Persze – nevetett ismét – akkor nem baj, ha folytatom, igaz? – nézett rám egy hatalmas egoista vigyorral a képén.
- Ha elmondom az igazat, akkor is folytatod? – kérdeztem rá mosolyogva.
- Csak, ha akarod – suttogta fülembe.
- Még szép – emeltem fel hangom.
- Szóval, akkor ez miattam volt? – érdeklődött ismét.
- A fenébe! Pedig próbáltam terelni a témát – vihogtam.
- Hmm? – nem hagyta annyiban. Szemeit nagyra nyitotta és mélyen a szemembe nézett.
- Igen – feleltem röviden, majd megcsókoltam.
- Hali srácok – kiáltott hangosan Jacob, aki az egyik kezében Nessie-t még a másikban egy hatalmas rózsaszín mintás homokozó vödröt tartott.
- Sziasztok! – néztünk feléjük.
- Nézd Jake, itt van Dawn is – emelte fel hangját Renesmée.
- Igen – nevetett fel az alfa, majd hatalmas léptekkel közeledni kezdett felénk.
- Nessie, hát te mit hoztál? – kérdeztem, elengedve Seth-et, majd a kislány felé fordulva.
- Hát homokozót, hogy tudjak játszani. Jake azt mondta, hogy majd Claire is jön és vele is tudok majd várat építeni – mesélte.
- Mit szólnál, ha elkezdenénk? – kérdeztem – Amint látod Claire még nincs itt, és mire ideér, addigra már készen leszünk az előkészületekkel – ajánlottam fel Nessienek, aki rápillantott Jacobra. Az alfa egy mosollyal nyugtázta, hogy Renesmée velem akar játszani, majd nyomott egy puszit a homlokára és a földre tette.
- Akkor mehetünk? – néztem a kislányra.
- Igen – felelte és átvette a hatalmas vödröt és a benne lévő játékokat Jacobtól.
- Segítsek? – kérdeztem rámosolyogva.
- Nem kell – felelte, majd bukdácsolva cipelte az óriási műanyag vödröt.
- Nézd, itt jó lesz? – mutattam a part árnyékos szakaszának egy részére. Amire Nessie csak bólintva válaszolt. Nem messze voltunk Racheltől, aki mosolyogva figyelte Renesmée mozdulatait. Néhány perc alatt szétpakolt mindent a homok meleg felületén.
- Te hozz vizet – mutatott a vödörre, majd a tenger felé – Én pedig addig ások – fejezte be a mondatát.
- Rendben – feleltem nevetve. Kezemben a vödörrel elindultam a tenger irányába, Seth nevetve figyelte, ahogy vizet töltök a játékba, majd elindulok visszafelé. Teljesen hirtelen ugrott elém. Villámgyorsasággal csókolt meg, majd ölelt át és közben suttogott a fülembe.
- Észveszejtően gyönyörű vagy – majd ismét egy gyors puszit nyomott ajkaimra és visszament játszani a fiúkkal. Én pedig mentem várat építeni Nessie-vel.
- Na, itt van – mutattam meg a vödröt, majd nem túl messzire leraktam a homokba.
- Rendben – felelte rám nézve, majd folytatta a gödör ásását.
- Milyenre gondoltál? – kérdeztem tőle. Ismét rám pillantott, majd két lépést tett felém. Leültem arra a részre, ahol a sziklák már nem takarják el a napot.
- Megmutatom – mondta tömören, majd két apró tenyerét az arcomra helyezte. Képek sora zúdította el elmém. Egy gyönyörű kastélyszerű építményt mutatott, hatalmas és törékenynek tűnő tornyokkal. Finoman elhúzta kezeit és ismét hozzá látott a talaj kiegyenlítéséhez.
- Hát nem tudom, Nessie. Szerinted ezt meg tudjuk csinálni? – néztem rá egy aprónyi mosollyal.
- Megkérdeztem Alice-t, hogy szerinte megtudom-e építeni és azt mondta, hogy igen – beszélte, gyermeki hangjában felnőttes komolysággal.
- Hát akkor kezdjünk bele – mondtam, majd megfogtam az egyik kék színű homokozó lapátot és neki álltam lapátolni egy hatalmas adag vizes homokot a Nessie által kiásott gödör aljáról.
2010. március 5., péntek
Felhívás az 1. Fejezetről!!!
Szia mindenkinek!!! Elkészült az 1. fejezet átirata. Aki akarja itt megnézheti. Kommentárokat kérek!! Hogy mire figyeljek a következőnél azaz a 2. fejezet átírásánál.
Az 1. fejezetet megtaláljátok itt.
Az 1. fejezetet megtaláljátok itt.
2010. március 4., csütörtök
24. Fejezet - Csillámló reggel
Reggel meglepő könnyedséggel ébredtünk. A Nap sugárzó fénye beragyogta az egész szobát.
- Jó reggelt! – suttogtam alvó farkasom fülébe, s közben egy apró puszit adtam az arcára.
- Neked is! – felelte dörmögve. Egyetlen mozdulattal átfordult másik oldalára, majd a fejére szorította a hatalmas fehér párnát, amin eddig feküdt. Elmosolyodtam, majd még egy gyors puszit nyomtam a vállára. Kikászálódtam az ágyból, majd fogtam az összes tisztálkodáshoz való cuccom és átsétáltam a szobámtól nem messze lévő fürdőszobába. Kb. 10 perc alatt elvégeztem az összes teendőm.
- Halihó! – jött felém a csilingelő hang, amint kiléptem az ajtón.
- Szia Alice! – mosolyogtam rá.
- Ugye milyen szép időnk van ma? – nézett rám kérdőn, arcán egy óriási mosollyal.
- Igen, szerintem is – válaszoltam egy hasonló nagyságú vigyorral.
- Kértek valami reggelit? – nézett rám kérdőn, majd megállt az egyik ablak előtt. Bőre csillogni kezdett, mintha milliónyi gyémánt helyezkedne el bőrének egész felületén.
- Még nem tudom, bár Seth – itt ismét mosolyogni kezdtem - valószínűleg éhes lesz – feleltem.
- Rendben, akkor megkérem Esmét, hogy segítsen – mondta, majd vámpír gyorsasággal vetette le magát a lépcsőn.
Visszasétáltam a hálóba. Seth még mindig a párnával a fején aludt. Hangos nevetésben törtem ki, amivel szinte egyből felébresztettem alvó farkasom.
- Na, végre! Azt hittem végig alszod ezt a csodaszép napot - mosolyogtam rá.
- Felébreszthettél volna – mondta, majd megpróbált elfojtani egy hatalmas ásítást.
- Megpróbáltam – nevettem ismét rá.
- Akkor bocsi – megrántotta izmos vállait, majd zavartan elmosolyodott.
- Alice és Esme készítenek nekünk reggelit – beszéltem.
- Úú, nem baj, ha én gyorsan hazaszaladok, átöltözöm és szólok a többieknek, hogy menjünk le a partra – hadarta, majd egy gyors puszit nyomott a homlokomra.
- Sietek vissza – ígérte, majd leszaladva a lépcsőn elhagyta a házat. Lesétáltam a konyhába, ahol beálltam segíteni Alice-éknek.
- Hallottam, hogy ma lementek a tengerpartra – hozta fel a témát a pótanyukám.
- Igen – feleltem röviden.
- Mit szólnál hozzá, ha készítenénk néhány szendvicset? – ajánlotta fel.
- És csinálhatnánk valami süteményt is – szólt közbe Alice is lelkesen. Komolyan úgy tud örülni a kis apró dolgoknak néha, mint egy kis gyerek az édességnek. Ilyenkor teljesen úgy csillog a szeme, mint a napfényben a bőre.
- Rendben – mondtam mosolyogva kettőjükre pillantva.
- Már tudom is melyik fürdőruhádat kellene felvenned – nézett rám felvidulva.
- Van olyanom? – nyitottam nagyra szemeimet. Még sosem volt rajtam hasonló. Bár nem értem miért, hisz nyugodtan járkálhattam volna az emberek között. Csak egy kis hőt kellett volna felvennem a környezetemből, és egyből nem csillogott volna a bőröm a napfényben.
- Hát persze – nevetett fel – Egy csomót vettem neked – mondta.
- Igen? Szóval melyiket kellene viselnem? – kérdeztem, bár egy kis hátsó szándék is volt kíváncsiságomban. Szerettem volna jól kinézni Seth előtt. Azt akarom, hogyha meglát, elakadjon a lélegzete.
Sóhajtottam egy nagyot, majd Alice felé fordultam.
- Gyere! Menjünk fel és megmutatom! – örvendezett.
- De nem kellene segítenünk, mármint megcsinálni a süteményeket és a szendvicseket? – néztem először Esme-re, majd Alice-re.
- Menjetek csak, én boldogulok egyedül is – mondta mosolyogva.
- De biztos? – kérdeztem.
- Persze! – felelte, s közben bólintott egyet felém.
- Na, gyere már – csilingelte Alice hangja az ajtó felől.
- Oké – beszéltem, majd elindultam nővérkém után, aki valószínűleg már ki is pakolta az összes ruha kollekciót. Elnevettem magam, mikor felértem a szobámba. Valóban úgy történt, ahogy sejtettem. Alice egy halom bikini között sürgölődött.
- Vetkőzz! – parancsolta elkomorult arccal.
- Igen is, kapitány! – homlokomhoz emeltem kézfejem, ezzel játszva tisztelgést előtte. Erre már ő is elnevette magát.
- Ezt vedd fel! – nyomott a kezembe egy kétrészes zöld bikinit apró csillámló díszekkel – Erre gondoltam, bár most már nem vagyok biztos benne – felelte töprengve, közben az egyik kezével az állát kezdte simogatni.
- Rose! – kiáltotta, mire Rosalie azonnal itt is termett.
- Szerintem is a zöld legyen – felelte, majd körülnézett az ágyamra fektetett fürdőruhák között.
- Hát nem is tudom. Lehet, hogy a fehér nyakba kötős jobb lenne – bizonytalanodott el ő is.
- Igen, én is ezen vacillálok – mondta Alice, alig érthetően. Előkászálódtam a gardrób biztonságosan takaró árnyékából. Alice egy gyors és elégedett pillantást vetett Rose-ra, majd szinte egy emberként mosolyodtak el.
- Ez tökéletes! – mondta Rosalie.
- De mielőtt megnéznéd magad – felelte Alice, majd szinte azonnal rápillantott testvérére.
- Kell egy kis smink – fejezte be Rose a mondatot.
- Felőlem! – rántottam meg a vállam, pedig válójában örültem hogy segítenek nekem.
Miközben Alice leültetett az egyik szobámban lévő székre, addig testvére előkészítette az összes festéket és a „szépítésemhez” szükséges kellékeket. 10 perc alatt végeztek a hajammal és majdnem ugyannyi idő volt a sminkem is. Olyan jó érzés volt, hogy együtt segítettek nekem. Teljes egyetértéssel varázsoltak gyönyörűvé.
- Oké, most már megnézheted magad – szólalt meg Rose.
- Várj! Még egy másodperc! – kiáltott fel Alcie, majd kirohant a szobából és szinte ugyanolyan gyorsasággal vissza is tért. Kezében egy fehér virág alakú hajdíszt tartott, melyet gondosan illesztett félre simított hajamba.
- Na most vagy kész – egy elégedett mosoly ült ki arcára.
- Ez jó ötlet volt – szólalt meg testvére, majd megfogva kezemet a tükör elé húzott.
- Azta! – szólaltam meg. Egyszerűen nem ismertem magamra. A zöld bikini pontosan megegyezett „emberibb” szemeim színével, ami igazán eredeti és szép kompozíciót alkotott bőröm árnyalatával.
- Tetszik? – nézett rám boldogan Alice.
- Hát, hogyne tetszene? – kérdeztem, majd egy gyors ugrással mindkettejük nyakába vetettem magam.
- Nagyon szépen köszönöm – hálálkodtam.
- Ja, és még ezeket felveheted az útra – nyomott a kezembe egy drapp színű rövidnadrágot és egy fehér ujjatlan felsőt. Fogtam egy hasonló árnyalatokból összeállított strandtáskát, majd belepakoltam az összes dolgot, amire a nap folyamán szükségem lehetett.
- Dawn! – hallottam lentről az édes kiáltást.
- Azonnal – válaszoltam ugyanolyan hangosan. Megfordultam, hogy szembe álljak Alice-el.
- Nagyon izgulok – suttogtam felé, majd egy hatalmas levegőadagot préseltem tüdőmbe.
- Nyugi! Minden rendben lesz – kacsintott rám, majd egy hatalmas vigyorral az arcán elindult lefelé. Lassan követtem őt, egészen le a földszintig.
- Igen, én is így vagyok vele – nevetett Seth kedvesen, miközben egy újabb mondatba kezdett bele – Néha elég jó farkasnak lenni – ecsetelte még mindig Carlisle-nak.
- Halihó emberek! – csilingelte Alice. Minden szem rám szegeződött a szobában. Kivéve Alicét, aki elégedett vigyorral figyelte Seth reakcióját.
- Khmm – köszörülte meg torkát – Szia – mondta, majd közelebb sétáltam hozzá és egy csókot nyomtam ajkaira.
- Szia! – feleltem – Gyors voltál – tettem hozzá – Szóval indulhatunk? – kérdeztem.
- Ööö…tessék? – nézett rám bocsánatkérően farkasom.
- Azt kérdeztem mehetünk-e? – nevettem el magam.
- Iiigen, persze – lassan, érthetően ejtett ki minden szót. Még mindig csak nézett. Szemeivel apránként és majdnem észrevehetetlenül mérte végig testem minden porcikáját.
- Itt vannak az ételek, gyerekek! – jött ki a konyhából Esme, aki egy hatalmas piknik kosárral a kezében sétált felénk.
- Úhh, erről teljesen meg is feledkeztem – mondtam – Nagyon köszönjük – egy apró puszit leheltem jéghideg arcára, és egy finom mozdulattal átvettem a kezéből az óriási kosarat.
- Akkor, azt hiszem már tényleg minden megvan – sóhajtottam.
- Menjünk! – szólalt meg Seth egy hangos levegővétel közben.
- Rendben – feleltem, miközben farkasom ujjai közé kulcsoltam az enyéimet. Gyengéden húztam magam után, egészen addig, míg ki nem értünk a Cullen házból. Némán sétáltunk egymás mellett, mialatt önfeledten élveztük a Nap sugarainak átható melegét. A madarak halk csicsergése egészen felvidító hangulatot kölcsönzött az erdő színkavalkádjának. A fénysugarak melegének illata összemosódott a közelben lévő folyó illatával.
Gondolataim ezúttal azon a pillanaton jártak, mikor lesétáltam a lépcsőről és Seth meglátott. Tökéletes pillanat volt, tetszett, ahogy rám nézett. Minden pillantásától egyre jobban vágyom az érintésére, a csókjaira.
- Szép napunk van nem? – kérdezte, majd finoman megszorította ujjaim.
- De – válaszoltam röviden – tudod, mostanában egyre kevesebbet kell azzal törődnöm, hogy hőt vonjak el a környezetemből. Már automatikusan váltok, ha jössz – nevettem el magam.
- Szeretem, mikor zöld a szemed – felelte. Arcom szinte egyből vörös színűre váltott. Megállt, mikor észrevette zavarom, majd közelebb húzódott hozzám. Egyik ujjával lágyan megemelte állam, hogy tekintetünk találkozzon. Először egy lágy csókot nyomott ajkaimra, végül elhúzódott. Mosolyogva álltunk az erdő ösvényének közepén, hosszú percekig néztük egymást. Végül ismét megcsókolt. Hol egészen vaddá, hol pedig gyengéddé vált érintése. Szívünk ritmusa, majdnem ugyanolyan ütemben zakatolt.
- Tudod mennyire gyönyörű vagy, mikor elpirulsz? – nézett rám kérdőn.
- Nem! Nem tudom – feleltem incselkedve – Mennyire? – játszottam tovább a tűzzel.
- Akarod tudni? – kérdezett ismét, majd egy gyors mozdulattal magához rántott. Finoman felemelt a földről. Lábaimat dereka köré kulcsoltam és úgy csókoltam meg.
- Megfelel a válasz? – nézett rám, majd még egy apró puszit lehelt a nyakamra.
- Azt hiszem igen – válaszoltam teljesen kábultan.
- Akkor jó – elmosolyodott, majd biztonságosan visszahelyezett a földre – Na, gyere, mert még elkésünk – szemei összeszűkültek, ahogy végig nézett kába és zavarodott testemen. Lassú önteltséggel vigyorodott el. Ajkait egyetlen féloldalas mosolyra húzta. Kényelmes léptekkel indult úti célunk irányába, én pedig, mint egy kiskutya követni kezdtem. Lábaimat nehézkesen pakolásztam egymás után.
- Jajj a kosár! – fordultam vissza, mire feleszméltem zavaromból.
- Nálam van! – szólalt meg mögülem Seth – gondoltam, hogy jobb lesz ha én viszem mielőtt elhagynád valahol – nevetett fel.
A következő néhány perc még elértünk a tengerparthoz egész vidáman telt. Folyamatosan vihorásztunk. Játszottunk is egy gyors futóversenyt, amiben én nyertem, de majdnem biztos vagyok benne, hogy hagyta magát legyőzni.
- Erre gyere! – mutatott az egyik kis szikla felé.
- De szép! – mondtam ámuldozva.
- Seth! – kiáltotta valaki a hatalmas kőfal mögötti, eldugott partszakaszról. Egy óriási színes strandlabda röpült egyenesen farkasom arca felé, melyet egyetlen jól irányzott ütéssel hárított el. Egy sötét, hosszú hajú lány futott felénk, akit eddig még nem ismertem. Nem volt az a nagyon vékony típus, de az alakja pontosan megfelelő volt, ahhoz a bikini fazonhoz, amit viselt. Integetve közeledett, míg el nem érte célját, a hatalmas színes labdát, ami néhány méterrel előtte zuhant a földre. Megvárta még közelebb érünk hozzá.
- Sziasztok! – köszönt felénk.
- Szia! – köszöntünk vissza egyszerre Seth-tel.
- A nevem Rachel – mutatkozott be, majd hirtelen átölelt és egy puszit nyomott az arcomra.
- Örülök, hogy megismerhetlek! Dawn, igaz? – kérdezte egy hatalmas mosollyal.
- Igen - válaszoltam.
- Jó reggelt! – suttogtam alvó farkasom fülébe, s közben egy apró puszit adtam az arcára.
- Neked is! – felelte dörmögve. Egyetlen mozdulattal átfordult másik oldalára, majd a fejére szorította a hatalmas fehér párnát, amin eddig feküdt. Elmosolyodtam, majd még egy gyors puszit nyomtam a vállára. Kikászálódtam az ágyból, majd fogtam az összes tisztálkodáshoz való cuccom és átsétáltam a szobámtól nem messze lévő fürdőszobába. Kb. 10 perc alatt elvégeztem az összes teendőm.
- Halihó! – jött felém a csilingelő hang, amint kiléptem az ajtón.
- Szia Alice! – mosolyogtam rá.
- Ugye milyen szép időnk van ma? – nézett rám kérdőn, arcán egy óriási mosollyal.
- Igen, szerintem is – válaszoltam egy hasonló nagyságú vigyorral.
- Kértek valami reggelit? – nézett rám kérdőn, majd megállt az egyik ablak előtt. Bőre csillogni kezdett, mintha milliónyi gyémánt helyezkedne el bőrének egész felületén.
- Még nem tudom, bár Seth – itt ismét mosolyogni kezdtem - valószínűleg éhes lesz – feleltem.
- Rendben, akkor megkérem Esmét, hogy segítsen – mondta, majd vámpír gyorsasággal vetette le magát a lépcsőn.
Visszasétáltam a hálóba. Seth még mindig a párnával a fején aludt. Hangos nevetésben törtem ki, amivel szinte egyből felébresztettem alvó farkasom.
- Na, végre! Azt hittem végig alszod ezt a csodaszép napot - mosolyogtam rá.
- Felébreszthettél volna – mondta, majd megpróbált elfojtani egy hatalmas ásítást.
- Megpróbáltam – nevettem ismét rá.
- Akkor bocsi – megrántotta izmos vállait, majd zavartan elmosolyodott.
- Alice és Esme készítenek nekünk reggelit – beszéltem.
- Úú, nem baj, ha én gyorsan hazaszaladok, átöltözöm és szólok a többieknek, hogy menjünk le a partra – hadarta, majd egy gyors puszit nyomott a homlokomra.
- Sietek vissza – ígérte, majd leszaladva a lépcsőn elhagyta a házat. Lesétáltam a konyhába, ahol beálltam segíteni Alice-éknek.
- Hallottam, hogy ma lementek a tengerpartra – hozta fel a témát a pótanyukám.
- Igen – feleltem röviden.
- Mit szólnál hozzá, ha készítenénk néhány szendvicset? – ajánlotta fel.
- És csinálhatnánk valami süteményt is – szólt közbe Alice is lelkesen. Komolyan úgy tud örülni a kis apró dolgoknak néha, mint egy kis gyerek az édességnek. Ilyenkor teljesen úgy csillog a szeme, mint a napfényben a bőre.
- Rendben – mondtam mosolyogva kettőjükre pillantva.
- Már tudom is melyik fürdőruhádat kellene felvenned – nézett rám felvidulva.
- Van olyanom? – nyitottam nagyra szemeimet. Még sosem volt rajtam hasonló. Bár nem értem miért, hisz nyugodtan járkálhattam volna az emberek között. Csak egy kis hőt kellett volna felvennem a környezetemből, és egyből nem csillogott volna a bőröm a napfényben.
- Hát persze – nevetett fel – Egy csomót vettem neked – mondta.
- Igen? Szóval melyiket kellene viselnem? – kérdeztem, bár egy kis hátsó szándék is volt kíváncsiságomban. Szerettem volna jól kinézni Seth előtt. Azt akarom, hogyha meglát, elakadjon a lélegzete.
Sóhajtottam egy nagyot, majd Alice felé fordultam.
- Gyere! Menjünk fel és megmutatom! – örvendezett.
- De nem kellene segítenünk, mármint megcsinálni a süteményeket és a szendvicseket? – néztem először Esme-re, majd Alice-re.
- Menjetek csak, én boldogulok egyedül is – mondta mosolyogva.
- De biztos? – kérdeztem.
- Persze! – felelte, s közben bólintott egyet felém.
- Na, gyere már – csilingelte Alice hangja az ajtó felől.
- Oké – beszéltem, majd elindultam nővérkém után, aki valószínűleg már ki is pakolta az összes ruha kollekciót. Elnevettem magam, mikor felértem a szobámba. Valóban úgy történt, ahogy sejtettem. Alice egy halom bikini között sürgölődött.
- Vetkőzz! – parancsolta elkomorult arccal.
- Igen is, kapitány! – homlokomhoz emeltem kézfejem, ezzel játszva tisztelgést előtte. Erre már ő is elnevette magát.
- Ezt vedd fel! – nyomott a kezembe egy kétrészes zöld bikinit apró csillámló díszekkel – Erre gondoltam, bár most már nem vagyok biztos benne – felelte töprengve, közben az egyik kezével az állát kezdte simogatni.
- Rose! – kiáltotta, mire Rosalie azonnal itt is termett.
- Szerintem is a zöld legyen – felelte, majd körülnézett az ágyamra fektetett fürdőruhák között.
- Hát nem is tudom. Lehet, hogy a fehér nyakba kötős jobb lenne – bizonytalanodott el ő is.
- Igen, én is ezen vacillálok – mondta Alice, alig érthetően. Előkászálódtam a gardrób biztonságosan takaró árnyékából. Alice egy gyors és elégedett pillantást vetett Rose-ra, majd szinte egy emberként mosolyodtak el.
- Ez tökéletes! – mondta Rosalie.
- De mielőtt megnéznéd magad – felelte Alice, majd szinte azonnal rápillantott testvérére.
- Kell egy kis smink – fejezte be Rose a mondatot.
- Felőlem! – rántottam meg a vállam, pedig válójában örültem hogy segítenek nekem.
Miközben Alice leültetett az egyik szobámban lévő székre, addig testvére előkészítette az összes festéket és a „szépítésemhez” szükséges kellékeket. 10 perc alatt végeztek a hajammal és majdnem ugyannyi idő volt a sminkem is. Olyan jó érzés volt, hogy együtt segítettek nekem. Teljes egyetértéssel varázsoltak gyönyörűvé.
- Oké, most már megnézheted magad – szólalt meg Rose.
- Várj! Még egy másodperc! – kiáltott fel Alcie, majd kirohant a szobából és szinte ugyanolyan gyorsasággal vissza is tért. Kezében egy fehér virág alakú hajdíszt tartott, melyet gondosan illesztett félre simított hajamba.
- Na most vagy kész – egy elégedett mosoly ült ki arcára.
- Ez jó ötlet volt – szólalt meg testvére, majd megfogva kezemet a tükör elé húzott.
- Azta! – szólaltam meg. Egyszerűen nem ismertem magamra. A zöld bikini pontosan megegyezett „emberibb” szemeim színével, ami igazán eredeti és szép kompozíciót alkotott bőröm árnyalatával.
- Tetszik? – nézett rám boldogan Alice.
- Hát, hogyne tetszene? – kérdeztem, majd egy gyors ugrással mindkettejük nyakába vetettem magam.
- Nagyon szépen köszönöm – hálálkodtam.
- Ja, és még ezeket felveheted az útra – nyomott a kezembe egy drapp színű rövidnadrágot és egy fehér ujjatlan felsőt. Fogtam egy hasonló árnyalatokból összeállított strandtáskát, majd belepakoltam az összes dolgot, amire a nap folyamán szükségem lehetett.
- Dawn! – hallottam lentről az édes kiáltást.
- Azonnal – válaszoltam ugyanolyan hangosan. Megfordultam, hogy szembe álljak Alice-el.
- Nagyon izgulok – suttogtam felé, majd egy hatalmas levegőadagot préseltem tüdőmbe.
- Nyugi! Minden rendben lesz – kacsintott rám, majd egy hatalmas vigyorral az arcán elindult lefelé. Lassan követtem őt, egészen le a földszintig.
- Igen, én is így vagyok vele – nevetett Seth kedvesen, miközben egy újabb mondatba kezdett bele – Néha elég jó farkasnak lenni – ecsetelte még mindig Carlisle-nak.
- Halihó emberek! – csilingelte Alice. Minden szem rám szegeződött a szobában. Kivéve Alicét, aki elégedett vigyorral figyelte Seth reakcióját.
- Khmm – köszörülte meg torkát – Szia – mondta, majd közelebb sétáltam hozzá és egy csókot nyomtam ajkaira.
- Szia! – feleltem – Gyors voltál – tettem hozzá – Szóval indulhatunk? – kérdeztem.
- Ööö…tessék? – nézett rám bocsánatkérően farkasom.
- Azt kérdeztem mehetünk-e? – nevettem el magam.
- Iiigen, persze – lassan, érthetően ejtett ki minden szót. Még mindig csak nézett. Szemeivel apránként és majdnem észrevehetetlenül mérte végig testem minden porcikáját.
- Itt vannak az ételek, gyerekek! – jött ki a konyhából Esme, aki egy hatalmas piknik kosárral a kezében sétált felénk.
- Úhh, erről teljesen meg is feledkeztem – mondtam – Nagyon köszönjük – egy apró puszit leheltem jéghideg arcára, és egy finom mozdulattal átvettem a kezéből az óriási kosarat.
- Akkor, azt hiszem már tényleg minden megvan – sóhajtottam.
- Menjünk! – szólalt meg Seth egy hangos levegővétel közben.
- Rendben – feleltem, miközben farkasom ujjai közé kulcsoltam az enyéimet. Gyengéden húztam magam után, egészen addig, míg ki nem értünk a Cullen házból. Némán sétáltunk egymás mellett, mialatt önfeledten élveztük a Nap sugarainak átható melegét. A madarak halk csicsergése egészen felvidító hangulatot kölcsönzött az erdő színkavalkádjának. A fénysugarak melegének illata összemosódott a közelben lévő folyó illatával.
Gondolataim ezúttal azon a pillanaton jártak, mikor lesétáltam a lépcsőről és Seth meglátott. Tökéletes pillanat volt, tetszett, ahogy rám nézett. Minden pillantásától egyre jobban vágyom az érintésére, a csókjaira.
- Szép napunk van nem? – kérdezte, majd finoman megszorította ujjaim.
- De – válaszoltam röviden – tudod, mostanában egyre kevesebbet kell azzal törődnöm, hogy hőt vonjak el a környezetemből. Már automatikusan váltok, ha jössz – nevettem el magam.
- Szeretem, mikor zöld a szemed – felelte. Arcom szinte egyből vörös színűre váltott. Megállt, mikor észrevette zavarom, majd közelebb húzódott hozzám. Egyik ujjával lágyan megemelte állam, hogy tekintetünk találkozzon. Először egy lágy csókot nyomott ajkaimra, végül elhúzódott. Mosolyogva álltunk az erdő ösvényének közepén, hosszú percekig néztük egymást. Végül ismét megcsókolt. Hol egészen vaddá, hol pedig gyengéddé vált érintése. Szívünk ritmusa, majdnem ugyanolyan ütemben zakatolt.
- Tudod mennyire gyönyörű vagy, mikor elpirulsz? – nézett rám kérdőn.
- Nem! Nem tudom – feleltem incselkedve – Mennyire? – játszottam tovább a tűzzel.
- Akarod tudni? – kérdezett ismét, majd egy gyors mozdulattal magához rántott. Finoman felemelt a földről. Lábaimat dereka köré kulcsoltam és úgy csókoltam meg.
- Megfelel a válasz? – nézett rám, majd még egy apró puszit lehelt a nyakamra.
- Azt hiszem igen – válaszoltam teljesen kábultan.
- Akkor jó – elmosolyodott, majd biztonságosan visszahelyezett a földre – Na, gyere, mert még elkésünk – szemei összeszűkültek, ahogy végig nézett kába és zavarodott testemen. Lassú önteltséggel vigyorodott el. Ajkait egyetlen féloldalas mosolyra húzta. Kényelmes léptekkel indult úti célunk irányába, én pedig, mint egy kiskutya követni kezdtem. Lábaimat nehézkesen pakolásztam egymás után.
- Jajj a kosár! – fordultam vissza, mire feleszméltem zavaromból.
- Nálam van! – szólalt meg mögülem Seth – gondoltam, hogy jobb lesz ha én viszem mielőtt elhagynád valahol – nevetett fel.
A következő néhány perc még elértünk a tengerparthoz egész vidáman telt. Folyamatosan vihorásztunk. Játszottunk is egy gyors futóversenyt, amiben én nyertem, de majdnem biztos vagyok benne, hogy hagyta magát legyőzni.
- Erre gyere! – mutatott az egyik kis szikla felé.
- De szép! – mondtam ámuldozva.
- Seth! – kiáltotta valaki a hatalmas kőfal mögötti, eldugott partszakaszról. Egy óriási színes strandlabda röpült egyenesen farkasom arca felé, melyet egyetlen jól irányzott ütéssel hárított el. Egy sötét, hosszú hajú lány futott felénk, akit eddig még nem ismertem. Nem volt az a nagyon vékony típus, de az alakja pontosan megfelelő volt, ahhoz a bikini fazonhoz, amit viselt. Integetve közeledett, míg el nem érte célját, a hatalmas színes labdát, ami néhány méterrel előtte zuhant a földre. Megvárta még közelebb érünk hozzá.
- Sziasztok! – köszönt felénk.
- Szia! – köszöntünk vissza egyszerre Seth-tel.
- A nevem Rachel – mutatkozott be, majd hirtelen átölelt és egy puszit nyomott az arcomra.
- Örülök, hogy megismerhetlek! Dawn, igaz? – kérdezte egy hatalmas mosollyal.
- Igen - válaszoltam.
2010. március 1., hétfő
23. Fejezet: Kérdezz-felelek
Lassan lépkedtünk a szobám felé, Seth finoman szorította ujjaim.
Hosszú percekig egyikünk sem szólalt meg. Szemeivel édesen méregette az ágyamon elhelyezkedő kesze-kusza takarót.
- Azt hiszem, veszek fel valami kényelmesebbet - mondtam, s közben ruhámra mutató kézmozdulattal fejeztem ki szavaimat.
Kutakodni kezdtem a hatalmas gardróbszekrényemben és mindössze néhány másodperc alatt egy barna, egybe részes szoknya mellett döntöttem. Meglepő könnyedséggel vetettem le az eddig rajtam lévő, egyszerű anyagot.
Seth közelebb sétált hozzám, majd kemény, de mégis puha tenyerével cirógatni kezdett. Finoman átölelte meztelen vállaim, mintha így akarna megvédeni minden ellenem irányuló támadástól. Egyetlen határozott mozdulattal simította el a hátamra hulló hajam. Apró csókokat lehelt nyakam libabőrös felületére.
Éreztem testének forró érintését, vérének édes illatát, leheletének mentolos hűvösségét.
Lassan húzódott el tőlem, de hatalmas ujjai még mindig fogva tartották törékenynek tűnő kézfejem.
Hatalmas sóhajtással folytattam az elkezdett cselekedetem. Magamra vettem azt a barna ruhát, amit előzőleg kiválasztottam.
- Mire gondolsz most? - tudakolta rám pillantva.
- Miért? - válaszoltam kérdéssel a kérdésre.
- Én voltam az első - mosolygott.
- Rendben - sóhajtottam vigyorogva - semmi különösre - tettem hozzá, megrántva egyik vállamat.
- Dawn! - komorult el az arca - ígérd meg nekem, hogy mindig őszinte leszel velem.
Nem szólaltam meg. Nem azért mert, nem akartam elmondani az igazságot. Csak nem akartam megint felhozni a témát.
- Kérlek! - arca még mindig komoly volt, de most valami furcsa kínnal teli mosollyal párosította.
- Caiusra - suttogtam alig hallhatóan - és a családomra - feleltem. Elegem volt már abból, hogy mindenki arra kíváncsi mi van velem, mi van a múltammal. Tudom, hogy nem titkolózhatok, de azért mégis. Én sem tudok róluk szinte semmit. Sethről sem! Különben is, ő sem mesélt még semmit nekem a családjáról. Sőt jobban belegondolva semmiről sem mesélt, mindig csak én beszélek. Mindössze annyit tudok, hogy az apukája meghalt és, hogy Leah-val jó a kapcsolatuk.
Ha nem lógnék folyton rajta a hülyeségeimmel, akkor biztos mesélne nekem többet is, csak nem hagyom szóhoz jutni. Ráadásul még én panaszkodok, hogy senkiről nem tudok semmit, mikor akaratlanul is elértem azt, hogy mindenki velem foglalkozzon.
- Tudom, hogy beszéltél már eleget erről a témáról, de ha esetleg szeretnéd elmondani, hogy mit érzel, én szívesen meghallgatlak! - zavarában lehajtotta fejét és az egyik kezével vakarászni kezdte a tarkóját.
De édes, most is csak az érdekli, ami velem van.
- Tudod mit? Van egy ötletem! - közelebb léptem hozzá és egy aprónyit fentebb emeltem a még mindig lehajtott fejét.
- Játszunk egy kicsit! Te kérdezel egyet, én válaszolok, utána pedig fordítva - mosolyogva néztem a szemébe. Édesen nyomott egy apró puszit ajkaimra.
- Rendben! - bólogatott, majd ismét adott egy rövidke csókot. Felmásztam az ágyra, megvártam, míg ő is ugyanígy tesz. Finoman hozzábújtam és a mellkasára hajtottam fejem. Hallottam szívének ritmusos dobbanásait és éreztem, ahogy minden egyes levegő vételnél megtelik a tüdeje oxigénnel.
- Ki kezdje? - kérdezte, megtörve a csendet.
- Te! - vágtam rá azonnal. Mosolyát tisztán láttam a sötétben. Sóhajtott egyet, majd belekezdett.
- Azt már tudom, hogy mi történt a szüleiddel és azt is, hogy lényegében az a Caius volt a mestered. De azt nem, hogy hány évesen rabolt el a szüleidtől?
- 2 éves voltam, de nagyjából 4-5 éves lehettem fejlettségileg. Szóval 2 éves voltam, de úgy néztem ki és úgy gondolkodtam, mint egy 4 éves - válaszoltam.
- Úgy, mint Nessie? - érdeklődött.
- Igen, én is gyorsabban fejlődtem az emberekhez viszonyítva, és egy idő után megálltam a fejlődésben és azóta nagyjából ugyanígy nézek ki. Pedig már elég öregnek számítok - elnevettem magam a helyzetem abszurdságán.
- Hány éves vagy? - nézett rám kérdőn - Tudom, hogy nem illik ilyet kérdezni, egy lánytól, de... - magyarázkodott, de közben próbálta elfojtani előtörő vigyorát.
- 79 - feleltem gyorsan. Szemeit nagyra nyitotta és az eddigi mosolya is meglepettségbe futott át.
- Az nem is vészes - sóhajtotta, majd látva még mindig meglepett arcát elnevettem magam.
- Végül is igazad van - rötyögtem tovább - Miért te hány éves vagy? Mert te sem annyi vagy amennyinek látszol! - feleltem.
- Miért? Mennyinek látszom? - Valami kis csillogást véltem felfedezni szemeiben. Ajkait féloldalas mosolyra húzta.
- Kb. 24-et mondanék - Erre már ő is elnevette magát.
- Most meg mi van? - néztem, ahogy az arc izmai finoman megremegnek hahotázása közben.
- Kevesebb! - felelte - Találd ki! - mondta, majd komoly arcot vágva rám pillantott.
- 22? - találgattam, amire mindössze egyetlen gúnyos vigyorgást kaptam válaszul.
- Na jó, most már igazán megmondhatnád! – emeltem fel a hangom türelmetlenül.
- Oké – sóhajtotta – 17 leszek – tette hozzá.
- Ez most komoly? – néztem értetlenül szemeibe. Láttam azt az elfojtott vigyorgást is, amit még az előtt reagált, mielőtt meglátta arcom. De utána már valahogy olyan zavarba ejtően komolyan nézett rám.
- Valójában annyira nem is vészes – próbálkozott.
- Igen. Talán igazad van – feleltem, majd közelebb hajolva ajkaihoz egy lágy csókot nyomtam azokra – Szóval te jössz! – szólaltam meg ismét.
- Voltál már szerelmes? – kérdezte.
- Hát azt hiszem igen, egyszer, de ő sokat bántott engem – válaszoltam egyszerű könnyedséggel.
- Mikor? - nézett le szemeimbe újra és újra. Tekintete mindvégig komor maradt.
- Hát még néhány évtizeddel ezelőtt a Volturihoz tartozott. Akkoriban még megpróbáltam megelégedni a sorsommal – mély lélegzetet vettem – úgy hívták, Drake. Valójában nem is volt az esetem. Ráadásul mindig csak játszott velem – beszéltem. Éreztem, ahogy farkasom teste megremeg a dühtől, még a sötétben is látszott, ahogy ökölbe szorított ujjai elfehérednek a szorítás erejétől.
- Most haragszol rám? – magam felé fordítottam fejét, követelve pillantását.
- Nem – sóhajtotta mély hangon.
- Még kislány voltam – legyintettem – és hagytam, hogy játszadozzon velem.
- Értem – válaszolta, még mindig ridegen.
- Egyébként meg már rég elfelejtettem. Csak egy hülye kislányos rajongás volt - folytattam – Amúgy most van valaki, aki igazán tetszik nekem – feleltem.
- Valóban? – kérdezte. Láttam, ahogy lazít kéztartásán és egy apró mosolyt vet felém.
- Oh, hát persze – beszéltem – de szerintem az a valaki már úgy is tudja, hogy mi a helyzet. Nem igaz?
- Hát – köhintett egyet – nem biztos benne, az az igazság – ismét köhécselni kezdett.
- Akkor sajnos be kell, hogy bizonyítsam ennek a személynek – vigyorogva közelebb hajoltam ajkaihoz, és apró csókokat leheltem a nyaka és az ajkai közötti bőr felület nagy részére. Kezeivel láncként szorított magához.
- Na, mit gondolsz? – kérdeztem elhajolva.
- Azt hiszem már érti az a bizonyos személy… - nevetett fel.
- Rendben, akkor én jövök nem? – néztem rá kérdőn.
- De – mondta.
- És te? Te voltál már szerelmes? – mosolyodtam el.
- Nem – válaszolta – Még soha ezelőtt – beszélte, majd egy lágy csókot nyomott homlokomra.
- Amúgy megkérdezhetem mi történt az apukáddal? – néztem rá bocsánatkérően.
- Szívinfarktus – mondta – Én akkor még nem voltam farkas, és akkoriban még minden más volt. Mennyire ismered Belláék sztoriját? – kérdezte
- Kb. annyi, hogy vámpír fiú, halandó lány, szerelem és egy félvér gyermek plusz képességek. Nagyjából ennyi.
- Szóval semmi – nevetett fel. – akkor kezdem az elején. Ez akkor történt, mikor már Bella és Edward együtt jártak, mint halandó és vámpír. Szóval Bellát kiszemelte magának egy nomád vámpír, akinek volt egy nő és egy férfi társa is. A Cullenek először csupán a vezetőt ölték meg, aki meg is harapta Bellát, de Edward megmentette. Azután nem sokkal később szakítottak – néha meg-megállt némilevegőért, de mindig szorgalmasan folytatta a beszédet – és Bella egyedül maradt a városban, így nem sokkal később megtudta, hogy mi is Jake valójában. Amúgy Jacob és Bella már kis koruk óta ismerik egymást – magyarázta – szóval ott tartottam, hogy megtudta, hogy Jake egy farkas. Persze Bella megismerte az egész falkát és szinte az összes idejét, La Push-ban töltötte. Azután tért vissza a nő vámpír, aki annak volt a párja, akit előzőleg a Cullenek megöltek. A másik férfi az pedig csak kémkedett Bella után. A farkasok ölték meg a nomád krapekot. Akkoriban viszont Forks veszélyesnek tartotta az erdőket, hisz néhány turista furcsa medvéket látott az erdőben, azaz farkasokat, csak ők ezeket nem tudták. Szóval apu és Charlie Swan kimentek az erdőbe vadászni a medvékre, persze akkoriban még Bella apja nem tudott az alakváltók létezéséről. De aztán jött a hárpia, és a farkasok is, és apu ott az erdőben kapott szívinfarktust – sóhajtott egyet ismét.
- Sajnálom – feleltem, majd megsimogattam a karját.
- Köszi – mondta. Közelebb húzódtam hozzá, majd egy édes csókot adtam a szájára. Ujjai gyengéden markoltak bele derekamba, majd hirtelen egy lágy mozdulattal a hátamra borított, majd fölém hajolt. Érzéki csókokkal kényeztette egyre forróbb bőröm. Édes lehelete elkábított.
- Ki találtam valamit – beszélte – mit szólnál hozzá, ha holnap lemennénk a tengerpartra, és elhívnánk a falka összes tagját, és végre megismerkedhetnél mindenkivel – mondta önelégültségétől mosolygóssá vált arccal.
- Ez remek ötlet – feleltem – Alig várom – finoman beleharaptam alsó ajkamba és úgy somolyogtam tovább. Szemei ragyogással teltek meg, majd újra lehajolt hozzám és egy mámorító csókot nyomott ajkaimra.
Hosszú percekig egyikünk sem szólalt meg. Szemeivel édesen méregette az ágyamon elhelyezkedő kesze-kusza takarót.
- Azt hiszem, veszek fel valami kényelmesebbet - mondtam, s közben ruhámra mutató kézmozdulattal fejeztem ki szavaimat.
Kutakodni kezdtem a hatalmas gardróbszekrényemben és mindössze néhány másodperc alatt egy barna, egybe részes szoknya mellett döntöttem. Meglepő könnyedséggel vetettem le az eddig rajtam lévő, egyszerű anyagot.
Seth közelebb sétált hozzám, majd kemény, de mégis puha tenyerével cirógatni kezdett. Finoman átölelte meztelen vállaim, mintha így akarna megvédeni minden ellenem irányuló támadástól. Egyetlen határozott mozdulattal simította el a hátamra hulló hajam. Apró csókokat lehelt nyakam libabőrös felületére.
Éreztem testének forró érintését, vérének édes illatát, leheletének mentolos hűvösségét.
Lassan húzódott el tőlem, de hatalmas ujjai még mindig fogva tartották törékenynek tűnő kézfejem.
Hatalmas sóhajtással folytattam az elkezdett cselekedetem. Magamra vettem azt a barna ruhát, amit előzőleg kiválasztottam.
- Mire gondolsz most? - tudakolta rám pillantva.
- Miért? - válaszoltam kérdéssel a kérdésre.
- Én voltam az első - mosolygott.
- Rendben - sóhajtottam vigyorogva - semmi különösre - tettem hozzá, megrántva egyik vállamat.
- Dawn! - komorult el az arca - ígérd meg nekem, hogy mindig őszinte leszel velem.
Nem szólaltam meg. Nem azért mert, nem akartam elmondani az igazságot. Csak nem akartam megint felhozni a témát.
- Kérlek! - arca még mindig komoly volt, de most valami furcsa kínnal teli mosollyal párosította.
- Caiusra - suttogtam alig hallhatóan - és a családomra - feleltem. Elegem volt már abból, hogy mindenki arra kíváncsi mi van velem, mi van a múltammal. Tudom, hogy nem titkolózhatok, de azért mégis. Én sem tudok róluk szinte semmit. Sethről sem! Különben is, ő sem mesélt még semmit nekem a családjáról. Sőt jobban belegondolva semmiről sem mesélt, mindig csak én beszélek. Mindössze annyit tudok, hogy az apukája meghalt és, hogy Leah-val jó a kapcsolatuk.
Ha nem lógnék folyton rajta a hülyeségeimmel, akkor biztos mesélne nekem többet is, csak nem hagyom szóhoz jutni. Ráadásul még én panaszkodok, hogy senkiről nem tudok semmit, mikor akaratlanul is elértem azt, hogy mindenki velem foglalkozzon.
- Tudom, hogy beszéltél már eleget erről a témáról, de ha esetleg szeretnéd elmondani, hogy mit érzel, én szívesen meghallgatlak! - zavarában lehajtotta fejét és az egyik kezével vakarászni kezdte a tarkóját.
De édes, most is csak az érdekli, ami velem van.
- Tudod mit? Van egy ötletem! - közelebb léptem hozzá és egy aprónyit fentebb emeltem a még mindig lehajtott fejét.
- Játszunk egy kicsit! Te kérdezel egyet, én válaszolok, utána pedig fordítva - mosolyogva néztem a szemébe. Édesen nyomott egy apró puszit ajkaimra.
- Rendben! - bólogatott, majd ismét adott egy rövidke csókot. Felmásztam az ágyra, megvártam, míg ő is ugyanígy tesz. Finoman hozzábújtam és a mellkasára hajtottam fejem. Hallottam szívének ritmusos dobbanásait és éreztem, ahogy minden egyes levegő vételnél megtelik a tüdeje oxigénnel.
- Ki kezdje? - kérdezte, megtörve a csendet.
- Te! - vágtam rá azonnal. Mosolyát tisztán láttam a sötétben. Sóhajtott egyet, majd belekezdett.
- Azt már tudom, hogy mi történt a szüleiddel és azt is, hogy lényegében az a Caius volt a mestered. De azt nem, hogy hány évesen rabolt el a szüleidtől?
- 2 éves voltam, de nagyjából 4-5 éves lehettem fejlettségileg. Szóval 2 éves voltam, de úgy néztem ki és úgy gondolkodtam, mint egy 4 éves - válaszoltam.
- Úgy, mint Nessie? - érdeklődött.
- Igen, én is gyorsabban fejlődtem az emberekhez viszonyítva, és egy idő után megálltam a fejlődésben és azóta nagyjából ugyanígy nézek ki. Pedig már elég öregnek számítok - elnevettem magam a helyzetem abszurdságán.
- Hány éves vagy? - nézett rám kérdőn - Tudom, hogy nem illik ilyet kérdezni, egy lánytól, de... - magyarázkodott, de közben próbálta elfojtani előtörő vigyorát.
- 79 - feleltem gyorsan. Szemeit nagyra nyitotta és az eddigi mosolya is meglepettségbe futott át.
- Az nem is vészes - sóhajtotta, majd látva még mindig meglepett arcát elnevettem magam.
- Végül is igazad van - rötyögtem tovább - Miért te hány éves vagy? Mert te sem annyi vagy amennyinek látszol! - feleltem.
- Miért? Mennyinek látszom? - Valami kis csillogást véltem felfedezni szemeiben. Ajkait féloldalas mosolyra húzta.
- Kb. 24-et mondanék - Erre már ő is elnevette magát.
- Most meg mi van? - néztem, ahogy az arc izmai finoman megremegnek hahotázása közben.
- Kevesebb! - felelte - Találd ki! - mondta, majd komoly arcot vágva rám pillantott.
- 22? - találgattam, amire mindössze egyetlen gúnyos vigyorgást kaptam válaszul.
- Na jó, most már igazán megmondhatnád! – emeltem fel a hangom türelmetlenül.
- Oké – sóhajtotta – 17 leszek – tette hozzá.
- Ez most komoly? – néztem értetlenül szemeibe. Láttam azt az elfojtott vigyorgást is, amit még az előtt reagált, mielőtt meglátta arcom. De utána már valahogy olyan zavarba ejtően komolyan nézett rám.
- Valójában annyira nem is vészes – próbálkozott.
- Igen. Talán igazad van – feleltem, majd közelebb hajolva ajkaihoz egy lágy csókot nyomtam azokra – Szóval te jössz! – szólaltam meg ismét.
- Voltál már szerelmes? – kérdezte.
- Hát azt hiszem igen, egyszer, de ő sokat bántott engem – válaszoltam egyszerű könnyedséggel.
- Mikor? - nézett le szemeimbe újra és újra. Tekintete mindvégig komor maradt.
- Hát még néhány évtizeddel ezelőtt a Volturihoz tartozott. Akkoriban még megpróbáltam megelégedni a sorsommal – mély lélegzetet vettem – úgy hívták, Drake. Valójában nem is volt az esetem. Ráadásul mindig csak játszott velem – beszéltem. Éreztem, ahogy farkasom teste megremeg a dühtől, még a sötétben is látszott, ahogy ökölbe szorított ujjai elfehérednek a szorítás erejétől.
- Most haragszol rám? – magam felé fordítottam fejét, követelve pillantását.
- Nem – sóhajtotta mély hangon.
- Még kislány voltam – legyintettem – és hagytam, hogy játszadozzon velem.
- Értem – válaszolta, még mindig ridegen.
- Egyébként meg már rég elfelejtettem. Csak egy hülye kislányos rajongás volt - folytattam – Amúgy most van valaki, aki igazán tetszik nekem – feleltem.
- Valóban? – kérdezte. Láttam, ahogy lazít kéztartásán és egy apró mosolyt vet felém.
- Oh, hát persze – beszéltem – de szerintem az a valaki már úgy is tudja, hogy mi a helyzet. Nem igaz?
- Hát – köhintett egyet – nem biztos benne, az az igazság – ismét köhécselni kezdett.
- Akkor sajnos be kell, hogy bizonyítsam ennek a személynek – vigyorogva közelebb hajoltam ajkaihoz, és apró csókokat leheltem a nyaka és az ajkai közötti bőr felület nagy részére. Kezeivel láncként szorított magához.
- Na, mit gondolsz? – kérdeztem elhajolva.
- Azt hiszem már érti az a bizonyos személy… - nevetett fel.
- Rendben, akkor én jövök nem? – néztem rá kérdőn.
- De – mondta.
- És te? Te voltál már szerelmes? – mosolyodtam el.
- Nem – válaszolta – Még soha ezelőtt – beszélte, majd egy lágy csókot nyomott homlokomra.
- Amúgy megkérdezhetem mi történt az apukáddal? – néztem rá bocsánatkérően.
- Szívinfarktus – mondta – Én akkor még nem voltam farkas, és akkoriban még minden más volt. Mennyire ismered Belláék sztoriját? – kérdezte
- Kb. annyi, hogy vámpír fiú, halandó lány, szerelem és egy félvér gyermek plusz képességek. Nagyjából ennyi.
- Szóval semmi – nevetett fel. – akkor kezdem az elején. Ez akkor történt, mikor már Bella és Edward együtt jártak, mint halandó és vámpír. Szóval Bellát kiszemelte magának egy nomád vámpír, akinek volt egy nő és egy férfi társa is. A Cullenek először csupán a vezetőt ölték meg, aki meg is harapta Bellát, de Edward megmentette. Azután nem sokkal később szakítottak – néha meg-megállt némilevegőért, de mindig szorgalmasan folytatta a beszédet – és Bella egyedül maradt a városban, így nem sokkal később megtudta, hogy mi is Jake valójában. Amúgy Jacob és Bella már kis koruk óta ismerik egymást – magyarázta – szóval ott tartottam, hogy megtudta, hogy Jake egy farkas. Persze Bella megismerte az egész falkát és szinte az összes idejét, La Push-ban töltötte. Azután tért vissza a nő vámpír, aki annak volt a párja, akit előzőleg a Cullenek megöltek. A másik férfi az pedig csak kémkedett Bella után. A farkasok ölték meg a nomád krapekot. Akkoriban viszont Forks veszélyesnek tartotta az erdőket, hisz néhány turista furcsa medvéket látott az erdőben, azaz farkasokat, csak ők ezeket nem tudták. Szóval apu és Charlie Swan kimentek az erdőbe vadászni a medvékre, persze akkoriban még Bella apja nem tudott az alakváltók létezéséről. De aztán jött a hárpia, és a farkasok is, és apu ott az erdőben kapott szívinfarktust – sóhajtott egyet ismét.
- Sajnálom – feleltem, majd megsimogattam a karját.
- Köszi – mondta. Közelebb húzódtam hozzá, majd egy édes csókot adtam a szájára. Ujjai gyengéden markoltak bele derekamba, majd hirtelen egy lágy mozdulattal a hátamra borított, majd fölém hajolt. Érzéki csókokkal kényeztette egyre forróbb bőröm. Édes lehelete elkábított.
- Ki találtam valamit – beszélte – mit szólnál hozzá, ha holnap lemennénk a tengerpartra, és elhívnánk a falka összes tagját, és végre megismerkedhetnél mindenkivel – mondta önelégültségétől mosolygóssá vált arccal.
- Ez remek ötlet – feleltem – Alig várom – finoman beleharaptam alsó ajkamba és úgy somolyogtam tovább. Szemei ragyogással teltek meg, majd újra lehajolt hozzám és egy mámorító csókot nyomott ajkaimra.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)