Reggel meglepő könnyedséggel ébredtünk. A Nap sugárzó fénye beragyogta az egész szobát.
- Jó reggelt! – suttogtam alvó farkasom fülébe, s közben egy apró puszit adtam az arcára.
- Neked is! – felelte dörmögve. Egyetlen mozdulattal átfordult másik oldalára, majd a fejére szorította a hatalmas fehér párnát, amin eddig feküdt. Elmosolyodtam, majd még egy gyors puszit nyomtam a vállára. Kikászálódtam az ágyból, majd fogtam az összes tisztálkodáshoz való cuccom és átsétáltam a szobámtól nem messze lévő fürdőszobába. Kb. 10 perc alatt elvégeztem az összes teendőm.
- Halihó! – jött felém a csilingelő hang, amint kiléptem az ajtón.
- Szia Alice! – mosolyogtam rá.
- Ugye milyen szép időnk van ma? – nézett rám kérdőn, arcán egy óriási mosollyal.
- Igen, szerintem is – válaszoltam egy hasonló nagyságú vigyorral.
- Kértek valami reggelit? – nézett rám kérdőn, majd megállt az egyik ablak előtt. Bőre csillogni kezdett, mintha milliónyi gyémánt helyezkedne el bőrének egész felületén.
- Még nem tudom, bár Seth – itt ismét mosolyogni kezdtem - valószínűleg éhes lesz – feleltem.
- Rendben, akkor megkérem Esmét, hogy segítsen – mondta, majd vámpír gyorsasággal vetette le magát a lépcsőn.
Visszasétáltam a hálóba. Seth még mindig a párnával a fején aludt. Hangos nevetésben törtem ki, amivel szinte egyből felébresztettem alvó farkasom.
- Na, végre! Azt hittem végig alszod ezt a csodaszép napot - mosolyogtam rá.
- Felébreszthettél volna – mondta, majd megpróbált elfojtani egy hatalmas ásítást.
- Megpróbáltam – nevettem ismét rá.
- Akkor bocsi – megrántotta izmos vállait, majd zavartan elmosolyodott.
- Alice és Esme készítenek nekünk reggelit – beszéltem.
- Úú, nem baj, ha én gyorsan hazaszaladok, átöltözöm és szólok a többieknek, hogy menjünk le a partra – hadarta, majd egy gyors puszit nyomott a homlokomra.
- Sietek vissza – ígérte, majd leszaladva a lépcsőn elhagyta a házat. Lesétáltam a konyhába, ahol beálltam segíteni Alice-éknek.
- Hallottam, hogy ma lementek a tengerpartra – hozta fel a témát a pótanyukám.
- Igen – feleltem röviden.
- Mit szólnál hozzá, ha készítenénk néhány szendvicset? – ajánlotta fel.
- És csinálhatnánk valami süteményt is – szólt közbe Alice is lelkesen. Komolyan úgy tud örülni a kis apró dolgoknak néha, mint egy kis gyerek az édességnek. Ilyenkor teljesen úgy csillog a szeme, mint a napfényben a bőre.
- Rendben – mondtam mosolyogva kettőjükre pillantva.
- Már tudom is melyik fürdőruhádat kellene felvenned – nézett rám felvidulva.
- Van olyanom? – nyitottam nagyra szemeimet. Még sosem volt rajtam hasonló. Bár nem értem miért, hisz nyugodtan járkálhattam volna az emberek között. Csak egy kis hőt kellett volna felvennem a környezetemből, és egyből nem csillogott volna a bőröm a napfényben.
- Hát persze – nevetett fel – Egy csomót vettem neked – mondta.
- Igen? Szóval melyiket kellene viselnem? – kérdeztem, bár egy kis hátsó szándék is volt kíváncsiságomban. Szerettem volna jól kinézni Seth előtt. Azt akarom, hogyha meglát, elakadjon a lélegzete.
Sóhajtottam egy nagyot, majd Alice felé fordultam.
- Gyere! Menjünk fel és megmutatom! – örvendezett.
- De nem kellene segítenünk, mármint megcsinálni a süteményeket és a szendvicseket? – néztem először Esme-re, majd Alice-re.
- Menjetek csak, én boldogulok egyedül is – mondta mosolyogva.
- De biztos? – kérdeztem.
- Persze! – felelte, s közben bólintott egyet felém.
- Na, gyere már – csilingelte Alice hangja az ajtó felől.
- Oké – beszéltem, majd elindultam nővérkém után, aki valószínűleg már ki is pakolta az összes ruha kollekciót. Elnevettem magam, mikor felértem a szobámba. Valóban úgy történt, ahogy sejtettem. Alice egy halom bikini között sürgölődött.
- Vetkőzz! – parancsolta elkomorult arccal.
- Igen is, kapitány! – homlokomhoz emeltem kézfejem, ezzel játszva tisztelgést előtte. Erre már ő is elnevette magát.
- Ezt vedd fel! – nyomott a kezembe egy kétrészes zöld bikinit apró csillámló díszekkel – Erre gondoltam, bár most már nem vagyok biztos benne – felelte töprengve, közben az egyik kezével az állát kezdte simogatni.
- Rose! – kiáltotta, mire Rosalie azonnal itt is termett.
- Szerintem is a zöld legyen – felelte, majd körülnézett az ágyamra fektetett fürdőruhák között.
- Hát nem is tudom. Lehet, hogy a fehér nyakba kötős jobb lenne – bizonytalanodott el ő is.
- Igen, én is ezen vacillálok – mondta Alice, alig érthetően. Előkászálódtam a gardrób biztonságosan takaró árnyékából. Alice egy gyors és elégedett pillantást vetett Rose-ra, majd szinte egy emberként mosolyodtak el.
- Ez tökéletes! – mondta Rosalie.
- De mielőtt megnéznéd magad – felelte Alice, majd szinte azonnal rápillantott testvérére.
- Kell egy kis smink – fejezte be Rose a mondatot.
- Felőlem! – rántottam meg a vállam, pedig válójában örültem hogy segítenek nekem.
Miközben Alice leültetett az egyik szobámban lévő székre, addig testvére előkészítette az összes festéket és a „szépítésemhez” szükséges kellékeket. 10 perc alatt végeztek a hajammal és majdnem ugyannyi idő volt a sminkem is. Olyan jó érzés volt, hogy együtt segítettek nekem. Teljes egyetértéssel varázsoltak gyönyörűvé.
- Oké, most már megnézheted magad – szólalt meg Rose.
- Várj! Még egy másodperc! – kiáltott fel Alcie, majd kirohant a szobából és szinte ugyanolyan gyorsasággal vissza is tért. Kezében egy fehér virág alakú hajdíszt tartott, melyet gondosan illesztett félre simított hajamba.
- Na most vagy kész – egy elégedett mosoly ült ki arcára.
- Ez jó ötlet volt – szólalt meg testvére, majd megfogva kezemet a tükör elé húzott.
- Azta! – szólaltam meg. Egyszerűen nem ismertem magamra. A zöld bikini pontosan megegyezett „emberibb” szemeim színével, ami igazán eredeti és szép kompozíciót alkotott bőröm árnyalatával.
- Tetszik? – nézett rám boldogan Alice.
- Hát, hogyne tetszene? – kérdeztem, majd egy gyors ugrással mindkettejük nyakába vetettem magam.
- Nagyon szépen köszönöm – hálálkodtam.
- Ja, és még ezeket felveheted az útra – nyomott a kezembe egy drapp színű rövidnadrágot és egy fehér ujjatlan felsőt. Fogtam egy hasonló árnyalatokból összeállított strandtáskát, majd belepakoltam az összes dolgot, amire a nap folyamán szükségem lehetett.
- Dawn! – hallottam lentről az édes kiáltást.
- Azonnal – válaszoltam ugyanolyan hangosan. Megfordultam, hogy szembe álljak Alice-el.
- Nagyon izgulok – suttogtam felé, majd egy hatalmas levegőadagot préseltem tüdőmbe.
- Nyugi! Minden rendben lesz – kacsintott rám, majd egy hatalmas vigyorral az arcán elindult lefelé. Lassan követtem őt, egészen le a földszintig.
- Igen, én is így vagyok vele – nevetett Seth kedvesen, miközben egy újabb mondatba kezdett bele – Néha elég jó farkasnak lenni – ecsetelte még mindig Carlisle-nak.
- Halihó emberek! – csilingelte Alice. Minden szem rám szegeződött a szobában. Kivéve Alicét, aki elégedett vigyorral figyelte Seth reakcióját.
- Khmm – köszörülte meg torkát – Szia – mondta, majd közelebb sétáltam hozzá és egy csókot nyomtam ajkaira.
- Szia! – feleltem – Gyors voltál – tettem hozzá – Szóval indulhatunk? – kérdeztem.
- Ööö…tessék? – nézett rám bocsánatkérően farkasom.
- Azt kérdeztem mehetünk-e? – nevettem el magam.
- Iiigen, persze – lassan, érthetően ejtett ki minden szót. Még mindig csak nézett. Szemeivel apránként és majdnem észrevehetetlenül mérte végig testem minden porcikáját.
- Itt vannak az ételek, gyerekek! – jött ki a konyhából Esme, aki egy hatalmas piknik kosárral a kezében sétált felénk.
- Úhh, erről teljesen meg is feledkeztem – mondtam – Nagyon köszönjük – egy apró puszit leheltem jéghideg arcára, és egy finom mozdulattal átvettem a kezéből az óriási kosarat.
- Akkor, azt hiszem már tényleg minden megvan – sóhajtottam.
- Menjünk! – szólalt meg Seth egy hangos levegővétel közben.
- Rendben – feleltem, miközben farkasom ujjai közé kulcsoltam az enyéimet. Gyengéden húztam magam után, egészen addig, míg ki nem értünk a Cullen házból. Némán sétáltunk egymás mellett, mialatt önfeledten élveztük a Nap sugarainak átható melegét. A madarak halk csicsergése egészen felvidító hangulatot kölcsönzött az erdő színkavalkádjának. A fénysugarak melegének illata összemosódott a közelben lévő folyó illatával.
Gondolataim ezúttal azon a pillanaton jártak, mikor lesétáltam a lépcsőről és Seth meglátott. Tökéletes pillanat volt, tetszett, ahogy rám nézett. Minden pillantásától egyre jobban vágyom az érintésére, a csókjaira.
- Szép napunk van nem? – kérdezte, majd finoman megszorította ujjaim.
- De – válaszoltam röviden – tudod, mostanában egyre kevesebbet kell azzal törődnöm, hogy hőt vonjak el a környezetemből. Már automatikusan váltok, ha jössz – nevettem el magam.
- Szeretem, mikor zöld a szemed – felelte. Arcom szinte egyből vörös színűre váltott. Megállt, mikor észrevette zavarom, majd közelebb húzódott hozzám. Egyik ujjával lágyan megemelte állam, hogy tekintetünk találkozzon. Először egy lágy csókot nyomott ajkaimra, végül elhúzódott. Mosolyogva álltunk az erdő ösvényének közepén, hosszú percekig néztük egymást. Végül ismét megcsókolt. Hol egészen vaddá, hol pedig gyengéddé vált érintése. Szívünk ritmusa, majdnem ugyanolyan ütemben zakatolt.
- Tudod mennyire gyönyörű vagy, mikor elpirulsz? – nézett rám kérdőn.
- Nem! Nem tudom – feleltem incselkedve – Mennyire? – játszottam tovább a tűzzel.
- Akarod tudni? – kérdezett ismét, majd egy gyors mozdulattal magához rántott. Finoman felemelt a földről. Lábaimat dereka köré kulcsoltam és úgy csókoltam meg.
- Megfelel a válasz? – nézett rám, majd még egy apró puszit lehelt a nyakamra.
- Azt hiszem igen – válaszoltam teljesen kábultan.
- Akkor jó – elmosolyodott, majd biztonságosan visszahelyezett a földre – Na, gyere, mert még elkésünk – szemei összeszűkültek, ahogy végig nézett kába és zavarodott testemen. Lassú önteltséggel vigyorodott el. Ajkait egyetlen féloldalas mosolyra húzta. Kényelmes léptekkel indult úti célunk irányába, én pedig, mint egy kiskutya követni kezdtem. Lábaimat nehézkesen pakolásztam egymás után.
- Jajj a kosár! – fordultam vissza, mire feleszméltem zavaromból.
- Nálam van! – szólalt meg mögülem Seth – gondoltam, hogy jobb lesz ha én viszem mielőtt elhagynád valahol – nevetett fel.
A következő néhány perc még elértünk a tengerparthoz egész vidáman telt. Folyamatosan vihorásztunk. Játszottunk is egy gyors futóversenyt, amiben én nyertem, de majdnem biztos vagyok benne, hogy hagyta magát legyőzni.
- Erre gyere! – mutatott az egyik kis szikla felé.
- De szép! – mondtam ámuldozva.
- Seth! – kiáltotta valaki a hatalmas kőfal mögötti, eldugott partszakaszról. Egy óriási színes strandlabda röpült egyenesen farkasom arca felé, melyet egyetlen jól irányzott ütéssel hárított el. Egy sötét, hosszú hajú lány futott felénk, akit eddig még nem ismertem. Nem volt az a nagyon vékony típus, de az alakja pontosan megfelelő volt, ahhoz a bikini fazonhoz, amit viselt. Integetve közeledett, míg el nem érte célját, a hatalmas színes labdát, ami néhány méterrel előtte zuhant a földre. Megvárta még közelebb érünk hozzá.
- Sziasztok! – köszönt felénk.
- Szia! – köszöntünk vissza egyszerre Seth-tel.
- A nevem Rachel – mutatkozott be, majd hirtelen átölelt és egy puszit nyomott az arcomra.
- Örülök, hogy megismerhetlek! Dawn, igaz? – kérdezte egy hatalmas mosollyal.
- Igen - válaszoltam.
2010. március 4., csütörtök
2010. március 1., hétfő
23. Fejezet: Kérdezz-felelek
Lassan lépkedtünk a szobám felé, Seth finoman szorította ujjaim.
Hosszú percekig egyikünk sem szólalt meg. Szemeivel édesen méregette az ágyamon elhelyezkedő kesze-kusza takarót.
- Azt hiszem, veszek fel valami kényelmesebbet - mondtam, s közben ruhámra mutató kézmozdulattal fejeztem ki szavaimat.
Kutakodni kezdtem a hatalmas gardróbszekrényemben és mindössze néhány másodperc alatt egy barna, egybe részes szoknya mellett döntöttem. Meglepő könnyedséggel vetettem le az eddig rajtam lévő, egyszerű anyagot.
Seth közelebb sétált hozzám, majd kemény, de mégis puha tenyerével cirógatni kezdett. Finoman átölelte meztelen vállaim, mintha így akarna megvédeni minden ellenem irányuló támadástól. Egyetlen határozott mozdulattal simította el a hátamra hulló hajam. Apró csókokat lehelt nyakam libabőrös felületére.
Éreztem testének forró érintését, vérének édes illatát, leheletének mentolos hűvösségét.
Lassan húzódott el tőlem, de hatalmas ujjai még mindig fogva tartották törékenynek tűnő kézfejem.
Hatalmas sóhajtással folytattam az elkezdett cselekedetem. Magamra vettem azt a barna ruhát, amit előzőleg kiválasztottam.
- Mire gondolsz most? - tudakolta rám pillantva.
- Miért? - válaszoltam kérdéssel a kérdésre.
- Én voltam az első - mosolygott.
- Rendben - sóhajtottam vigyorogva - semmi különösre - tettem hozzá, megrántva egyik vállamat.
- Dawn! - komorult el az arca - ígérd meg nekem, hogy mindig őszinte leszel velem.
Nem szólaltam meg. Nem azért mert, nem akartam elmondani az igazságot. Csak nem akartam megint felhozni a témát.
- Kérlek! - arca még mindig komoly volt, de most valami furcsa kínnal teli mosollyal párosította.
- Caiusra - suttogtam alig hallhatóan - és a családomra - feleltem. Elegem volt már abból, hogy mindenki arra kíváncsi mi van velem, mi van a múltammal. Tudom, hogy nem titkolózhatok, de azért mégis. Én sem tudok róluk szinte semmit. Sethről sem! Különben is, ő sem mesélt még semmit nekem a családjáról. Sőt jobban belegondolva semmiről sem mesélt, mindig csak én beszélek. Mindössze annyit tudok, hogy az apukája meghalt és, hogy Leah-val jó a kapcsolatuk.
Ha nem lógnék folyton rajta a hülyeségeimmel, akkor biztos mesélne nekem többet is, csak nem hagyom szóhoz jutni. Ráadásul még én panaszkodok, hogy senkiről nem tudok semmit, mikor akaratlanul is elértem azt, hogy mindenki velem foglalkozzon.
- Tudom, hogy beszéltél már eleget erről a témáról, de ha esetleg szeretnéd elmondani, hogy mit érzel, én szívesen meghallgatlak! - zavarában lehajtotta fejét és az egyik kezével vakarászni kezdte a tarkóját.
De édes, most is csak az érdekli, ami velem van.
- Tudod mit? Van egy ötletem! - közelebb léptem hozzá és egy aprónyit fentebb emeltem a még mindig lehajtott fejét.
- Játszunk egy kicsit! Te kérdezel egyet, én válaszolok, utána pedig fordítva - mosolyogva néztem a szemébe. Édesen nyomott egy apró puszit ajkaimra.
- Rendben! - bólogatott, majd ismét adott egy rövidke csókot. Felmásztam az ágyra, megvártam, míg ő is ugyanígy tesz. Finoman hozzábújtam és a mellkasára hajtottam fejem. Hallottam szívének ritmusos dobbanásait és éreztem, ahogy minden egyes levegő vételnél megtelik a tüdeje oxigénnel.
- Ki kezdje? - kérdezte, megtörve a csendet.
- Te! - vágtam rá azonnal. Mosolyát tisztán láttam a sötétben. Sóhajtott egyet, majd belekezdett.
- Azt már tudom, hogy mi történt a szüleiddel és azt is, hogy lényegében az a Caius volt a mestered. De azt nem, hogy hány évesen rabolt el a szüleidtől?
- 2 éves voltam, de nagyjából 4-5 éves lehettem fejlettségileg. Szóval 2 éves voltam, de úgy néztem ki és úgy gondolkodtam, mint egy 4 éves - válaszoltam.
- Úgy, mint Nessie? - érdeklődött.
- Igen, én is gyorsabban fejlődtem az emberekhez viszonyítva, és egy idő után megálltam a fejlődésben és azóta nagyjából ugyanígy nézek ki. Pedig már elég öregnek számítok - elnevettem magam a helyzetem abszurdságán.
- Hány éves vagy? - nézett rám kérdőn - Tudom, hogy nem illik ilyet kérdezni, egy lánytól, de... - magyarázkodott, de közben próbálta elfojtani előtörő vigyorát.
- 79 - feleltem gyorsan. Szemeit nagyra nyitotta és az eddigi mosolya is meglepettségbe futott át.
- Az nem is vészes - sóhajtotta, majd látva még mindig meglepett arcát elnevettem magam.
- Végül is igazad van - rötyögtem tovább - Miért te hány éves vagy? Mert te sem annyi vagy amennyinek látszol! - feleltem.
- Miért? Mennyinek látszom? - Valami kis csillogást véltem felfedezni szemeiben. Ajkait féloldalas mosolyra húzta.
- Kb. 24-et mondanék - Erre már ő is elnevette magát.
- Most meg mi van? - néztem, ahogy az arc izmai finoman megremegnek hahotázása közben.
- Kevesebb! - felelte - Találd ki! - mondta, majd komoly arcot vágva rám pillantott.
- 22? - találgattam, amire mindössze egyetlen gúnyos vigyorgást kaptam válaszul.
- Na jó, most már igazán megmondhatnád! – emeltem fel a hangom türelmetlenül.
- Oké – sóhajtotta – 17 leszek – tette hozzá.
- Ez most komoly? – néztem értetlenül szemeibe. Láttam azt az elfojtott vigyorgást is, amit még az előtt reagált, mielőtt meglátta arcom. De utána már valahogy olyan zavarba ejtően komolyan nézett rám.
- Valójában annyira nem is vészes – próbálkozott.
- Igen. Talán igazad van – feleltem, majd közelebb hajolva ajkaihoz egy lágy csókot nyomtam azokra – Szóval te jössz! – szólaltam meg ismét.
- Voltál már szerelmes? – kérdezte.
- Hát azt hiszem igen, egyszer, de ő sokat bántott engem – válaszoltam egyszerű könnyedséggel.
- Mikor? - nézett le szemeimbe újra és újra. Tekintete mindvégig komor maradt.
- Hát még néhány évtizeddel ezelőtt a Volturihoz tartozott. Akkoriban még megpróbáltam megelégedni a sorsommal – mély lélegzetet vettem – úgy hívták, Drake. Valójában nem is volt az esetem. Ráadásul mindig csak játszott velem – beszéltem. Éreztem, ahogy farkasom teste megremeg a dühtől, még a sötétben is látszott, ahogy ökölbe szorított ujjai elfehérednek a szorítás erejétől.
- Most haragszol rám? – magam felé fordítottam fejét, követelve pillantását.
- Nem – sóhajtotta mély hangon.
- Még kislány voltam – legyintettem – és hagytam, hogy játszadozzon velem.
- Értem – válaszolta, még mindig ridegen.
- Egyébként meg már rég elfelejtettem. Csak egy hülye kislányos rajongás volt - folytattam – Amúgy most van valaki, aki igazán tetszik nekem – feleltem.
- Valóban? – kérdezte. Láttam, ahogy lazít kéztartásán és egy apró mosolyt vet felém.
- Oh, hát persze – beszéltem – de szerintem az a valaki már úgy is tudja, hogy mi a helyzet. Nem igaz?
- Hát – köhintett egyet – nem biztos benne, az az igazság – ismét köhécselni kezdett.
- Akkor sajnos be kell, hogy bizonyítsam ennek a személynek – vigyorogva közelebb hajoltam ajkaihoz, és apró csókokat leheltem a nyaka és az ajkai közötti bőr felület nagy részére. Kezeivel láncként szorított magához.
- Na, mit gondolsz? – kérdeztem elhajolva.
- Azt hiszem már érti az a bizonyos személy… - nevetett fel.
- Rendben, akkor én jövök nem? – néztem rá kérdőn.
- De – mondta.
- És te? Te voltál már szerelmes? – mosolyodtam el.
- Nem – válaszolta – Még soha ezelőtt – beszélte, majd egy lágy csókot nyomott homlokomra.
- Amúgy megkérdezhetem mi történt az apukáddal? – néztem rá bocsánatkérően.
- Szívinfarktus – mondta – Én akkor még nem voltam farkas, és akkoriban még minden más volt. Mennyire ismered Belláék sztoriját? – kérdezte
- Kb. annyi, hogy vámpír fiú, halandó lány, szerelem és egy félvér gyermek plusz képességek. Nagyjából ennyi.
- Szóval semmi – nevetett fel. – akkor kezdem az elején. Ez akkor történt, mikor már Bella és Edward együtt jártak, mint halandó és vámpír. Szóval Bellát kiszemelte magának egy nomád vámpír, akinek volt egy nő és egy férfi társa is. A Cullenek először csupán a vezetőt ölték meg, aki meg is harapta Bellát, de Edward megmentette. Azután nem sokkal később szakítottak – néha meg-megállt némilevegőért, de mindig szorgalmasan folytatta a beszédet – és Bella egyedül maradt a városban, így nem sokkal később megtudta, hogy mi is Jake valójában. Amúgy Jacob és Bella már kis koruk óta ismerik egymást – magyarázta – szóval ott tartottam, hogy megtudta, hogy Jake egy farkas. Persze Bella megismerte az egész falkát és szinte az összes idejét, La Push-ban töltötte. Azután tért vissza a nő vámpír, aki annak volt a párja, akit előzőleg a Cullenek megöltek. A másik férfi az pedig csak kémkedett Bella után. A farkasok ölték meg a nomád krapekot. Akkoriban viszont Forks veszélyesnek tartotta az erdőket, hisz néhány turista furcsa medvéket látott az erdőben, azaz farkasokat, csak ők ezeket nem tudták. Szóval apu és Charlie Swan kimentek az erdőbe vadászni a medvékre, persze akkoriban még Bella apja nem tudott az alakváltók létezéséről. De aztán jött a hárpia, és a farkasok is, és apu ott az erdőben kapott szívinfarktust – sóhajtott egyet ismét.
- Sajnálom – feleltem, majd megsimogattam a karját.
- Köszi – mondta. Közelebb húzódtam hozzá, majd egy édes csókot adtam a szájára. Ujjai gyengéden markoltak bele derekamba, majd hirtelen egy lágy mozdulattal a hátamra borított, majd fölém hajolt. Érzéki csókokkal kényeztette egyre forróbb bőröm. Édes lehelete elkábított.
- Ki találtam valamit – beszélte – mit szólnál hozzá, ha holnap lemennénk a tengerpartra, és elhívnánk a falka összes tagját, és végre megismerkedhetnél mindenkivel – mondta önelégültségétől mosolygóssá vált arccal.
- Ez remek ötlet – feleltem – Alig várom – finoman beleharaptam alsó ajkamba és úgy somolyogtam tovább. Szemei ragyogással teltek meg, majd újra lehajolt hozzám és egy mámorító csókot nyomott ajkaimra.
Hosszú percekig egyikünk sem szólalt meg. Szemeivel édesen méregette az ágyamon elhelyezkedő kesze-kusza takarót.
- Azt hiszem, veszek fel valami kényelmesebbet - mondtam, s közben ruhámra mutató kézmozdulattal fejeztem ki szavaimat.
Kutakodni kezdtem a hatalmas gardróbszekrényemben és mindössze néhány másodperc alatt egy barna, egybe részes szoknya mellett döntöttem. Meglepő könnyedséggel vetettem le az eddig rajtam lévő, egyszerű anyagot.
Seth közelebb sétált hozzám, majd kemény, de mégis puha tenyerével cirógatni kezdett. Finoman átölelte meztelen vállaim, mintha így akarna megvédeni minden ellenem irányuló támadástól. Egyetlen határozott mozdulattal simította el a hátamra hulló hajam. Apró csókokat lehelt nyakam libabőrös felületére.
Éreztem testének forró érintését, vérének édes illatát, leheletének mentolos hűvösségét.
Lassan húzódott el tőlem, de hatalmas ujjai még mindig fogva tartották törékenynek tűnő kézfejem.
Hatalmas sóhajtással folytattam az elkezdett cselekedetem. Magamra vettem azt a barna ruhát, amit előzőleg kiválasztottam.
- Mire gondolsz most? - tudakolta rám pillantva.
- Miért? - válaszoltam kérdéssel a kérdésre.
- Én voltam az első - mosolygott.
- Rendben - sóhajtottam vigyorogva - semmi különösre - tettem hozzá, megrántva egyik vállamat.
- Dawn! - komorult el az arca - ígérd meg nekem, hogy mindig őszinte leszel velem.
Nem szólaltam meg. Nem azért mert, nem akartam elmondani az igazságot. Csak nem akartam megint felhozni a témát.
- Kérlek! - arca még mindig komoly volt, de most valami furcsa kínnal teli mosollyal párosította.
- Caiusra - suttogtam alig hallhatóan - és a családomra - feleltem. Elegem volt már abból, hogy mindenki arra kíváncsi mi van velem, mi van a múltammal. Tudom, hogy nem titkolózhatok, de azért mégis. Én sem tudok róluk szinte semmit. Sethről sem! Különben is, ő sem mesélt még semmit nekem a családjáról. Sőt jobban belegondolva semmiről sem mesélt, mindig csak én beszélek. Mindössze annyit tudok, hogy az apukája meghalt és, hogy Leah-val jó a kapcsolatuk.
Ha nem lógnék folyton rajta a hülyeségeimmel, akkor biztos mesélne nekem többet is, csak nem hagyom szóhoz jutni. Ráadásul még én panaszkodok, hogy senkiről nem tudok semmit, mikor akaratlanul is elértem azt, hogy mindenki velem foglalkozzon.
- Tudom, hogy beszéltél már eleget erről a témáról, de ha esetleg szeretnéd elmondani, hogy mit érzel, én szívesen meghallgatlak! - zavarában lehajtotta fejét és az egyik kezével vakarászni kezdte a tarkóját.
De édes, most is csak az érdekli, ami velem van.
- Tudod mit? Van egy ötletem! - közelebb léptem hozzá és egy aprónyit fentebb emeltem a még mindig lehajtott fejét.
- Játszunk egy kicsit! Te kérdezel egyet, én válaszolok, utána pedig fordítva - mosolyogva néztem a szemébe. Édesen nyomott egy apró puszit ajkaimra.
- Rendben! - bólogatott, majd ismét adott egy rövidke csókot. Felmásztam az ágyra, megvártam, míg ő is ugyanígy tesz. Finoman hozzábújtam és a mellkasára hajtottam fejem. Hallottam szívének ritmusos dobbanásait és éreztem, ahogy minden egyes levegő vételnél megtelik a tüdeje oxigénnel.
- Ki kezdje? - kérdezte, megtörve a csendet.
- Te! - vágtam rá azonnal. Mosolyát tisztán láttam a sötétben. Sóhajtott egyet, majd belekezdett.
- Azt már tudom, hogy mi történt a szüleiddel és azt is, hogy lényegében az a Caius volt a mestered. De azt nem, hogy hány évesen rabolt el a szüleidtől?
- 2 éves voltam, de nagyjából 4-5 éves lehettem fejlettségileg. Szóval 2 éves voltam, de úgy néztem ki és úgy gondolkodtam, mint egy 4 éves - válaszoltam.
- Úgy, mint Nessie? - érdeklődött.
- Igen, én is gyorsabban fejlődtem az emberekhez viszonyítva, és egy idő után megálltam a fejlődésben és azóta nagyjából ugyanígy nézek ki. Pedig már elég öregnek számítok - elnevettem magam a helyzetem abszurdságán.
- Hány éves vagy? - nézett rám kérdőn - Tudom, hogy nem illik ilyet kérdezni, egy lánytól, de... - magyarázkodott, de közben próbálta elfojtani előtörő vigyorát.
- 79 - feleltem gyorsan. Szemeit nagyra nyitotta és az eddigi mosolya is meglepettségbe futott át.
- Az nem is vészes - sóhajtotta, majd látva még mindig meglepett arcát elnevettem magam.
- Végül is igazad van - rötyögtem tovább - Miért te hány éves vagy? Mert te sem annyi vagy amennyinek látszol! - feleltem.
- Miért? Mennyinek látszom? - Valami kis csillogást véltem felfedezni szemeiben. Ajkait féloldalas mosolyra húzta.
- Kb. 24-et mondanék - Erre már ő is elnevette magát.
- Most meg mi van? - néztem, ahogy az arc izmai finoman megremegnek hahotázása közben.
- Kevesebb! - felelte - Találd ki! - mondta, majd komoly arcot vágva rám pillantott.
- 22? - találgattam, amire mindössze egyetlen gúnyos vigyorgást kaptam válaszul.
- Na jó, most már igazán megmondhatnád! – emeltem fel a hangom türelmetlenül.
- Oké – sóhajtotta – 17 leszek – tette hozzá.
- Ez most komoly? – néztem értetlenül szemeibe. Láttam azt az elfojtott vigyorgást is, amit még az előtt reagált, mielőtt meglátta arcom. De utána már valahogy olyan zavarba ejtően komolyan nézett rám.
- Valójában annyira nem is vészes – próbálkozott.
- Igen. Talán igazad van – feleltem, majd közelebb hajolva ajkaihoz egy lágy csókot nyomtam azokra – Szóval te jössz! – szólaltam meg ismét.
- Voltál már szerelmes? – kérdezte.
- Hát azt hiszem igen, egyszer, de ő sokat bántott engem – válaszoltam egyszerű könnyedséggel.
- Mikor? - nézett le szemeimbe újra és újra. Tekintete mindvégig komor maradt.
- Hát még néhány évtizeddel ezelőtt a Volturihoz tartozott. Akkoriban még megpróbáltam megelégedni a sorsommal – mély lélegzetet vettem – úgy hívták, Drake. Valójában nem is volt az esetem. Ráadásul mindig csak játszott velem – beszéltem. Éreztem, ahogy farkasom teste megremeg a dühtől, még a sötétben is látszott, ahogy ökölbe szorított ujjai elfehérednek a szorítás erejétől.
- Most haragszol rám? – magam felé fordítottam fejét, követelve pillantását.
- Nem – sóhajtotta mély hangon.
- Még kislány voltam – legyintettem – és hagytam, hogy játszadozzon velem.
- Értem – válaszolta, még mindig ridegen.
- Egyébként meg már rég elfelejtettem. Csak egy hülye kislányos rajongás volt - folytattam – Amúgy most van valaki, aki igazán tetszik nekem – feleltem.
- Valóban? – kérdezte. Láttam, ahogy lazít kéztartásán és egy apró mosolyt vet felém.
- Oh, hát persze – beszéltem – de szerintem az a valaki már úgy is tudja, hogy mi a helyzet. Nem igaz?
- Hát – köhintett egyet – nem biztos benne, az az igazság – ismét köhécselni kezdett.
- Akkor sajnos be kell, hogy bizonyítsam ennek a személynek – vigyorogva közelebb hajoltam ajkaihoz, és apró csókokat leheltem a nyaka és az ajkai közötti bőr felület nagy részére. Kezeivel láncként szorított magához.
- Na, mit gondolsz? – kérdeztem elhajolva.
- Azt hiszem már érti az a bizonyos személy… - nevetett fel.
- Rendben, akkor én jövök nem? – néztem rá kérdőn.
- De – mondta.
- És te? Te voltál már szerelmes? – mosolyodtam el.
- Nem – válaszolta – Még soha ezelőtt – beszélte, majd egy lágy csókot nyomott homlokomra.
- Amúgy megkérdezhetem mi történt az apukáddal? – néztem rá bocsánatkérően.
- Szívinfarktus – mondta – Én akkor még nem voltam farkas, és akkoriban még minden más volt. Mennyire ismered Belláék sztoriját? – kérdezte
- Kb. annyi, hogy vámpír fiú, halandó lány, szerelem és egy félvér gyermek plusz képességek. Nagyjából ennyi.
- Szóval semmi – nevetett fel. – akkor kezdem az elején. Ez akkor történt, mikor már Bella és Edward együtt jártak, mint halandó és vámpír. Szóval Bellát kiszemelte magának egy nomád vámpír, akinek volt egy nő és egy férfi társa is. A Cullenek először csupán a vezetőt ölték meg, aki meg is harapta Bellát, de Edward megmentette. Azután nem sokkal később szakítottak – néha meg-megállt némilevegőért, de mindig szorgalmasan folytatta a beszédet – és Bella egyedül maradt a városban, így nem sokkal később megtudta, hogy mi is Jake valójában. Amúgy Jacob és Bella már kis koruk óta ismerik egymást – magyarázta – szóval ott tartottam, hogy megtudta, hogy Jake egy farkas. Persze Bella megismerte az egész falkát és szinte az összes idejét, La Push-ban töltötte. Azután tért vissza a nő vámpír, aki annak volt a párja, akit előzőleg a Cullenek megöltek. A másik férfi az pedig csak kémkedett Bella után. A farkasok ölték meg a nomád krapekot. Akkoriban viszont Forks veszélyesnek tartotta az erdőket, hisz néhány turista furcsa medvéket látott az erdőben, azaz farkasokat, csak ők ezeket nem tudták. Szóval apu és Charlie Swan kimentek az erdőbe vadászni a medvékre, persze akkoriban még Bella apja nem tudott az alakváltók létezéséről. De aztán jött a hárpia, és a farkasok is, és apu ott az erdőben kapott szívinfarktust – sóhajtott egyet ismét.
- Sajnálom – feleltem, majd megsimogattam a karját.
- Köszi – mondta. Közelebb húzódtam hozzá, majd egy édes csókot adtam a szájára. Ujjai gyengéden markoltak bele derekamba, majd hirtelen egy lágy mozdulattal a hátamra borított, majd fölém hajolt. Érzéki csókokkal kényeztette egyre forróbb bőröm. Édes lehelete elkábított.
- Ki találtam valamit – beszélte – mit szólnál hozzá, ha holnap lemennénk a tengerpartra, és elhívnánk a falka összes tagját, és végre megismerkedhetnél mindenkivel – mondta önelégültségétől mosolygóssá vált arccal.
- Ez remek ötlet – feleltem – Alig várom – finoman beleharaptam alsó ajkamba és úgy somolyogtam tovább. Szemei ragyogással teltek meg, majd újra lehajolt hozzám és egy mámorító csókot nyomott ajkaimra.
2010. február 18., csütörtök
Felhívás
Szia mindenkinek! Szóval, holnap délután lesz friss jó hosszút írtam nektek. Remélem tetszeni fog. Az ajánlatom még mindig áll. Hosszú kifejtős kommentárokért cserébe egy-egy rajzot kap az első három legjobb kommentelő. A 22. fejezethez Dzsenninek jár egy kép. A rajzot postán is elküldöm és ki is rakom az oldira, annak a nevével együtt, akinek készítettem. Szóval türelem holnap már friss. Sok puszi!!!
Legyetek jók és kellemes olvasást!!!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914
Itt vannak a kedvenc általam készített Twilight-os rajzok:
Legyetek jók és kellemes olvasást!!!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914
Itt vannak a kedvenc általam készített Twilight-os rajzok:
22. Fejezet - Gyilkos Múlt
- Alice! – szólítottam meg kíváncsi, de mégis aggódó hanggal. Lassan kinyitotta apró szemeit. Könnyek nélkül sírt. Rám pillantott, majd elengedve Jasper karját, mellém sétált.
- Dawn!
Zaklatottan nézett a szemembe, majd tekintetét Edwardra helyezte, aki egyetlen szempillantás alatt viharzott ki a Cullen házból. Nem értettem semmit. Alice visszafordult felém, ezúttal komoly, de mégis nyugtalan hangon folytatta.
- Figyelnek téged – mondta, majd apró kezeit az enyéim közé nyomta.
- Mi? – fakadt ki belőlem. Szemeimet meglepetten helyeztem az apró lányra, aki gondoskodó anyaként próbálta szorongatni a csuklómat. Teljesen lefagytam. A meglepettség és a félelem aprónyi csírája áramként szaladt végig testem egészén. Ki figyelne engem és egyáltalán mi oka van rá?
Alig telhetett el pár perc, mire Edward visszatért Bellával, Jacobbal és Nessie-vel együtt. A legidősebb Cullen fiú azonnal kishúga tekintetét kereste.
- Ismeretlen vámpír – jelentette ki. Homlokát összeráncolva Bellára és Jake-re pillantott – Ők is érezték, de már nincs a környéken – beszélte.
- Már szóltam a többieknek, hogy tegyünk pár kört a környéken, hátha találunk frissebb nyomokat – mondta Jake, majd egy gyors pillantással Sethre helyezte tekintetét. Farkasom egy erőteljes mozdulattal bólintott. Néhány lépést tett felém.
- Ne izgulj! Bárki is az, mi elkapjuk – suttogta feleslegesen, hisz úgyis mindenki hallotta. Finoman megcirógatta arcom, majd egy édes csókot lehelve ajkaimra ki viharzott az alfájával együtt a Cullen házból.
- Gyertek! Beszéljük meg inkább a nappaliban! – hívta fel a család figyelmét Carlisle. Szóval egy újabb családi megbeszélés következett. Az összes jelenlévő egy emberként indult meg a nagyszoba felé. Mindenki elfoglalta megszokott helyét.
- Szóval Alice mit is láttál pontosan? – kérdezett ezúttal Carlisle.
- Csak egy férfit láttam és néhány bevillanó képet – kezdett bele láttam, hogy a férfi örült annak, hogy megtalálta Dawn-t.
- Visszamegy Volterrába. Szerintem ki tudjátok találni kihez! – szólt közbe Edward is már egy kicsit nyugodtabban.
- Caius! – suttogtam elhaló hangon. Edward bólintással jelezte válaszom helyességét, még Alice – aki mellettem ült – lágyan csúsztatta ismét kezét a tenyerembe.
- De mit akarhat? – kérdeztem megpróbálva kipréselni a maradék levegőt, hogy egy újabb adag oxigénnel töltsem meg remegő felső testemben elhelyezkedő tüdőm.
- Verekedni! – szólt közbe Emmett, ami ugyan egy kis mosolyt csalt ajkaimra, de ez sem segített sokat. A torkomat hatalmas méretű gombóc fojtogatta, míg a gyomrom gyufás doboz méretűvé zsugorodott. Szemeim előtt lebegett Caius komor és számító tekintete. A félelem újra átvette az irányítást egész testem felett.
- De miért akarná Dawnt? – kérdezte halkan Esme.
- Valószínűleg ugyanazért, amiért kiskoromban – tettem hozzá. Edward egy ironikus mosolyt vetett felém, jelezve, hogy érti és tudja a fejemben megjelenő összes gondolatot. Minden érzelem tükröződött arcán.
- Miért? – kérdezett felém pillantva Rosalie.
- Mert egymaga képes vámpírt ölni – segített ki ismét Edward.
- Ezt én nem értem – tette hozzá Emmett.
- Mikor arról meséltem, hogy lényegében engem is elpusztíthat egy farkas, pont úgy mint egy vámpírt és, hogy még ti képesek lennétek megölni egy alakváltót, én nem. Szóval akkor kihagytam azt a részletet, hogy… - zavaromban lehajtottam a fejem és kényszeresen babrálni kezdtem az ezúttal jobb csuklómon elhelyezkedő karkötőmmel. Lassan elmebetegnek leszek mondható. Az állandó kényszercselekvésem már az őrületbe kerget -… hogy – makogtam még mindig. Bár ezúttal gondolatban kérleltem Edwardot, hogy ne segítsen. Végre le kell küzdenem a félelmeimet. A megvetéstől rettegtem, hogy mindenki hátat fordítva hagy el engem, mint az eddigi összes személy, akit szerettem. Most végre a sarkamra állok, és leküzdöm a fájdalmas emlék keserű mivoltát, ami több tonnás hajó súlyával nehezedik minden porcikámra. Hatalmas adag levegővel töltöttem meg tüdőmet, majd kifújva azt folytattam mondani valóm – a képességemmel - váljon előnyömre vagy épp hátrányomra – de képes vagyok segítség nélkül „hidegvérrel” meggyilkolni egy vámpírt. Mindössze kétszer öltem fajtámbélit. Mindkétszer Caius hatására. Lelkiismeret nélkül küldtem a másvilágra áldozataimat, nem törődve semmivel.
- Ez egy dolog, de Caius ezt mire használná fel? – ezúttal Bella kérdezett.
- Ellenünk! – szólalt meg az eddig csendben figyelő Jasper is, aki elhelyezkedve térdére fektette karjait – Az egész taktika. A gyakorlatban itt van Dawn, akit már egyszer a saját befolyása alá tudott vonni. Aki a legfőbb „ellenség” azaz a Cullen család egyik befogadott tagja. A bizalmas. Elviekben lehetne olyan tényező, mellyel maga mellé tudná állítani. Ez lehet bármi – felém fordult és egy bocsánat kérő tekintetet vetett rám – Ne haragudj érte, de ez is megeshet – bólintással jeleztem, hogy folytassa – Szóval, ha lenne valami amivel zsarolni tudná az egyik látszólag bizalmas családtagot – aki ezek szerint könnyedén eltudna pusztítani minket - …akkor megkaphatná amit akarna – mondta.
- Kiirthatná a vámpír faj lázadóit, akik harcolnak a sorsuk és a kegyetlenség ellen – szólt közbe Alice is, aki néhány centivel közelebb húzódott Jasper mellé és megölelte őt.
- Amíg nem tudjuk biztosan, hogyan dönt Caius, addig nem tudunk semmit tenni – felelte a családfő – a lényeg, hogy ha bármit észrevesztek, bármilyen furcsaságot, akkor azonnal szóljatok nekem – beszélte. A következő pillanatban hatalmas csattanással robogott be az ajtón a felháborodott Jacob, akit szorgos kiskutyákként követtek a falka tagjai. Seth jött be legutoljára a házba. Egyetlen pillantással köszöntem neki.
- Találtatok valamit?
- Mindössze néhány nyomot – felelte – Ez a valaki nagyon körültekintő volt. Tudta, hogy keresni fogjuk, és azt is, hogy ha nem vigyáz, akkor követni tudjuk egészen a célig – habogta Jake.
- Ha valóban Caius küldötte, akkor erre számítani lehetett – szólt közbe Esme.
- Hát persze, hisz a legutóbb mikor itt járt, látta a farkasokat is, akik a mi oldalunkon harcoltak – rázta a fejét Rosalie. Szótlanul ültem a helyemen gondolataimba merülve. Lassan indultam el farkasom felé, aki szintén elgondolkodva állt a kanapénak dőlve. Finoman átkaroltam forrónak tűnő mellkasát, majd egy lágy csókot nyomtam puha bőrére, melyet néhány apróbb simogatással viszonzott.
- Ne haragudjatok rám! – hajtottam le ismét a fejemet – Sajnálom, hogy eddig elhallgattam ezeket – ha most az emberi énem erősebb lett volna, tuti eláztattam volna az egész nappalit sós ízű könnyeimmel.
- Jajj kis szívem, ne aggódj ilyenek miatt. Ha még nem állsz készen ezekről beszélni, akkor nem. Ha pedig úgy érzed, hogy nem bírod magadban tartani úgy is közlöd velünk. Tehát nem kell bűntudatodnak lenni, hisz nem tettél semmi rosszat – Esme anyai gondoskodással nyomott egy apró szeretetteljes puszit az arcomra. A fáradtság ismét szikla erejével sújtott le egész testemre. Zsibbadni kezdtek végtagjaim. Már csupán egyetlen kívánságom volt, vagyis inkább kettő. Az egyik, hogy még ébren eljussak az ágyamig, a másik pedig, hogy Seth is velem jöhessen.
- Mindenesetre még teszünk pár kört a környéken – folytatta Jacob, majd visszaadta Nessienek a szőke hajú Barbie babát, melyhez egy fess indián beállítottságú fiatal fiúbaba is tartozott.
- Szerintem menjünk haza – sóhajtotta Bella – Valakiknek még aludnia is kell! – nevetett fel, amint meglátta ásításra nyíló ajkaimat.
- Igen – bólogatott egyetértően Edward is.
- Én is elég fáradt vagyok – tettem hozzá – és amint látom Seth sincs eléggé kialudva – amint megláttam Jake arcát, azonnal elfojtottam hatalmasnak induló vihogásom.
- Valóban… most, hogy mondod elég fáradt vagyok. Szerintem már haza menni sem tudok – szólt közbe Seth, amire ismét elmosolyodtam.
- Kár, hogy valakinek kötelessége is van – sóhajtott Jacob.
- Nyugi haver! Van itt olyan, aki nem álmos – jelentette ki Emmett, majd kifejezve mérhetetlen erejét, csapkodni kezdte a saját vállait.
- Tényleg Jake! Hagyd őket, had pihenjenek, majd mi elkísérünk – szólt közbe Jasper ismét.
- Hát rendben, legyen! – egyezett bele.
- De mielőtt elmentek ehetnétek valamit, vagy esetleg egy kis innivaló? – kérdezte Esme, néhány aggódó pillantást vetve a fiúkra.
- Azt hiszem, a konyhában van még egy kis kutya snack is – szólalt meg Rosalie egy gúnyos vigyorral Jacobra nézve.
- Jé, hogy-hogy csak hiszed? A szőkeség ráterjedt a memóriádra is? – Az alfa hatalmasra nyitott szájjal nevetett Rose-on, aki ezúttal sértődött arccal próbálta kitalálni a következő szúrós mondatot.
- Na, azt hiszem, hogy mi megyünk is aludni – mondtam, majd Seth-et magammal húzva sétáltam el a lépcsőig.
- És Dawn! Mielőtt elfelejtenéd, bármit is tettél a múltadban, minket az nem érdekel, már rég volt – bíztatásképpen egy mosolyt küldött felém Edward – és mi nem fogunk elfordulni tőled, olyan dolgok miatt, amiket már amúgy is megbántál.
- Köszönöm! – suttogtam, és mélyen belül hálát adtam az égnek, hogy ide kerültem. Egy olyan környezetbe ahol segítenek rajtam, ahol szeretnek, és ahol végre nem érzem egyedül magam.
- Dawn!
Zaklatottan nézett a szemembe, majd tekintetét Edwardra helyezte, aki egyetlen szempillantás alatt viharzott ki a Cullen házból. Nem értettem semmit. Alice visszafordult felém, ezúttal komoly, de mégis nyugtalan hangon folytatta.
- Figyelnek téged – mondta, majd apró kezeit az enyéim közé nyomta.
- Mi? – fakadt ki belőlem. Szemeimet meglepetten helyeztem az apró lányra, aki gondoskodó anyaként próbálta szorongatni a csuklómat. Teljesen lefagytam. A meglepettség és a félelem aprónyi csírája áramként szaladt végig testem egészén. Ki figyelne engem és egyáltalán mi oka van rá?
Alig telhetett el pár perc, mire Edward visszatért Bellával, Jacobbal és Nessie-vel együtt. A legidősebb Cullen fiú azonnal kishúga tekintetét kereste.
- Ismeretlen vámpír – jelentette ki. Homlokát összeráncolva Bellára és Jake-re pillantott – Ők is érezték, de már nincs a környéken – beszélte.
- Már szóltam a többieknek, hogy tegyünk pár kört a környéken, hátha találunk frissebb nyomokat – mondta Jake, majd egy gyors pillantással Sethre helyezte tekintetét. Farkasom egy erőteljes mozdulattal bólintott. Néhány lépést tett felém.
- Ne izgulj! Bárki is az, mi elkapjuk – suttogta feleslegesen, hisz úgyis mindenki hallotta. Finoman megcirógatta arcom, majd egy édes csókot lehelve ajkaimra ki viharzott az alfájával együtt a Cullen házból.
- Gyertek! Beszéljük meg inkább a nappaliban! – hívta fel a család figyelmét Carlisle. Szóval egy újabb családi megbeszélés következett. Az összes jelenlévő egy emberként indult meg a nagyszoba felé. Mindenki elfoglalta megszokott helyét.
- Szóval Alice mit is láttál pontosan? – kérdezett ezúttal Carlisle.
- Csak egy férfit láttam és néhány bevillanó képet – kezdett bele láttam, hogy a férfi örült annak, hogy megtalálta Dawn-t.
- Visszamegy Volterrába. Szerintem ki tudjátok találni kihez! – szólt közbe Edward is már egy kicsit nyugodtabban.
- Caius! – suttogtam elhaló hangon. Edward bólintással jelezte válaszom helyességét, még Alice – aki mellettem ült – lágyan csúsztatta ismét kezét a tenyerembe.
- De mit akarhat? – kérdeztem megpróbálva kipréselni a maradék levegőt, hogy egy újabb adag oxigénnel töltsem meg remegő felső testemben elhelyezkedő tüdőm.
- Verekedni! – szólt közbe Emmett, ami ugyan egy kis mosolyt csalt ajkaimra, de ez sem segített sokat. A torkomat hatalmas méretű gombóc fojtogatta, míg a gyomrom gyufás doboz méretűvé zsugorodott. Szemeim előtt lebegett Caius komor és számító tekintete. A félelem újra átvette az irányítást egész testem felett.
- De miért akarná Dawnt? – kérdezte halkan Esme.
- Valószínűleg ugyanazért, amiért kiskoromban – tettem hozzá. Edward egy ironikus mosolyt vetett felém, jelezve, hogy érti és tudja a fejemben megjelenő összes gondolatot. Minden érzelem tükröződött arcán.
- Miért? – kérdezett felém pillantva Rosalie.
- Mert egymaga képes vámpírt ölni – segített ki ismét Edward.
- Ezt én nem értem – tette hozzá Emmett.
- Mikor arról meséltem, hogy lényegében engem is elpusztíthat egy farkas, pont úgy mint egy vámpírt és, hogy még ti képesek lennétek megölni egy alakváltót, én nem. Szóval akkor kihagytam azt a részletet, hogy… - zavaromban lehajtottam a fejem és kényszeresen babrálni kezdtem az ezúttal jobb csuklómon elhelyezkedő karkötőmmel. Lassan elmebetegnek leszek mondható. Az állandó kényszercselekvésem már az őrületbe kerget -… hogy – makogtam még mindig. Bár ezúttal gondolatban kérleltem Edwardot, hogy ne segítsen. Végre le kell küzdenem a félelmeimet. A megvetéstől rettegtem, hogy mindenki hátat fordítva hagy el engem, mint az eddigi összes személy, akit szerettem. Most végre a sarkamra állok, és leküzdöm a fájdalmas emlék keserű mivoltát, ami több tonnás hajó súlyával nehezedik minden porcikámra. Hatalmas adag levegővel töltöttem meg tüdőmet, majd kifújva azt folytattam mondani valóm – a képességemmel - váljon előnyömre vagy épp hátrányomra – de képes vagyok segítség nélkül „hidegvérrel” meggyilkolni egy vámpírt. Mindössze kétszer öltem fajtámbélit. Mindkétszer Caius hatására. Lelkiismeret nélkül küldtem a másvilágra áldozataimat, nem törődve semmivel.
- Ez egy dolog, de Caius ezt mire használná fel? – ezúttal Bella kérdezett.
- Ellenünk! – szólalt meg az eddig csendben figyelő Jasper is, aki elhelyezkedve térdére fektette karjait – Az egész taktika. A gyakorlatban itt van Dawn, akit már egyszer a saját befolyása alá tudott vonni. Aki a legfőbb „ellenség” azaz a Cullen család egyik befogadott tagja. A bizalmas. Elviekben lehetne olyan tényező, mellyel maga mellé tudná állítani. Ez lehet bármi – felém fordult és egy bocsánat kérő tekintetet vetett rám – Ne haragudj érte, de ez is megeshet – bólintással jeleztem, hogy folytassa – Szóval, ha lenne valami amivel zsarolni tudná az egyik látszólag bizalmas családtagot – aki ezek szerint könnyedén eltudna pusztítani minket - …akkor megkaphatná amit akarna – mondta.
- Kiirthatná a vámpír faj lázadóit, akik harcolnak a sorsuk és a kegyetlenség ellen – szólt közbe Alice is, aki néhány centivel közelebb húzódott Jasper mellé és megölelte őt.
- Amíg nem tudjuk biztosan, hogyan dönt Caius, addig nem tudunk semmit tenni – felelte a családfő – a lényeg, hogy ha bármit észrevesztek, bármilyen furcsaságot, akkor azonnal szóljatok nekem – beszélte. A következő pillanatban hatalmas csattanással robogott be az ajtón a felháborodott Jacob, akit szorgos kiskutyákként követtek a falka tagjai. Seth jött be legutoljára a házba. Egyetlen pillantással köszöntem neki.
- Találtatok valamit?
- Mindössze néhány nyomot – felelte – Ez a valaki nagyon körültekintő volt. Tudta, hogy keresni fogjuk, és azt is, hogy ha nem vigyáz, akkor követni tudjuk egészen a célig – habogta Jake.
- Ha valóban Caius küldötte, akkor erre számítani lehetett – szólt közbe Esme.
- Hát persze, hisz a legutóbb mikor itt járt, látta a farkasokat is, akik a mi oldalunkon harcoltak – rázta a fejét Rosalie. Szótlanul ültem a helyemen gondolataimba merülve. Lassan indultam el farkasom felé, aki szintén elgondolkodva állt a kanapénak dőlve. Finoman átkaroltam forrónak tűnő mellkasát, majd egy lágy csókot nyomtam puha bőrére, melyet néhány apróbb simogatással viszonzott.
- Ne haragudjatok rám! – hajtottam le ismét a fejemet – Sajnálom, hogy eddig elhallgattam ezeket – ha most az emberi énem erősebb lett volna, tuti eláztattam volna az egész nappalit sós ízű könnyeimmel.
- Jajj kis szívem, ne aggódj ilyenek miatt. Ha még nem állsz készen ezekről beszélni, akkor nem. Ha pedig úgy érzed, hogy nem bírod magadban tartani úgy is közlöd velünk. Tehát nem kell bűntudatodnak lenni, hisz nem tettél semmi rosszat – Esme anyai gondoskodással nyomott egy apró szeretetteljes puszit az arcomra. A fáradtság ismét szikla erejével sújtott le egész testemre. Zsibbadni kezdtek végtagjaim. Már csupán egyetlen kívánságom volt, vagyis inkább kettő. Az egyik, hogy még ébren eljussak az ágyamig, a másik pedig, hogy Seth is velem jöhessen.
- Mindenesetre még teszünk pár kört a környéken – folytatta Jacob, majd visszaadta Nessienek a szőke hajú Barbie babát, melyhez egy fess indián beállítottságú fiatal fiúbaba is tartozott.
- Szerintem menjünk haza – sóhajtotta Bella – Valakiknek még aludnia is kell! – nevetett fel, amint meglátta ásításra nyíló ajkaimat.
- Igen – bólogatott egyetértően Edward is.
- Én is elég fáradt vagyok – tettem hozzá – és amint látom Seth sincs eléggé kialudva – amint megláttam Jake arcát, azonnal elfojtottam hatalmasnak induló vihogásom.
- Valóban… most, hogy mondod elég fáradt vagyok. Szerintem már haza menni sem tudok – szólt közbe Seth, amire ismét elmosolyodtam.
- Kár, hogy valakinek kötelessége is van – sóhajtott Jacob.
- Nyugi haver! Van itt olyan, aki nem álmos – jelentette ki Emmett, majd kifejezve mérhetetlen erejét, csapkodni kezdte a saját vállait.
- Tényleg Jake! Hagyd őket, had pihenjenek, majd mi elkísérünk – szólt közbe Jasper ismét.
- Hát rendben, legyen! – egyezett bele.
- De mielőtt elmentek ehetnétek valamit, vagy esetleg egy kis innivaló? – kérdezte Esme, néhány aggódó pillantást vetve a fiúkra.
- Azt hiszem, a konyhában van még egy kis kutya snack is – szólalt meg Rosalie egy gúnyos vigyorral Jacobra nézve.
- Jé, hogy-hogy csak hiszed? A szőkeség ráterjedt a memóriádra is? – Az alfa hatalmasra nyitott szájjal nevetett Rose-on, aki ezúttal sértődött arccal próbálta kitalálni a következő szúrós mondatot.
- Na, azt hiszem, hogy mi megyünk is aludni – mondtam, majd Seth-et magammal húzva sétáltam el a lépcsőig.
- És Dawn! Mielőtt elfelejtenéd, bármit is tettél a múltadban, minket az nem érdekel, már rég volt – bíztatásképpen egy mosolyt küldött felém Edward – és mi nem fogunk elfordulni tőled, olyan dolgok miatt, amiket már amúgy is megbántál.
- Köszönöm! – suttogtam, és mélyen belül hálát adtam az égnek, hogy ide kerültem. Egy olyan környezetbe ahol segítenek rajtam, ahol szeretnek, és ahol végre nem érzem egyedül magam.
2010. február 5., péntek
Kreatív Blogger
Szia mindenkinek!
szóval egy kis hír..:)
A teendők vele:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.
1. Szeretném megköszönni Stigabigának, aki rendszeresen olvassa az én drága történetemet és aki lelkesen írja minden fejezetemhez véleményét. Ugyan még nem nagyon ismerjük egymást..., és pont ezért lepett meg, hogy én a között a hét ember között voltam, aki megkaphatta ezt a díjat tőle. Nagyon szépen köszönöm és remélem, egyszer majd talán személyesen is megismerjük egymást. :D (L)
4.Szóval 7 dolog magamról...:
18 éves vagyok, végzős a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakközépiskolában, a saját kis álomvilágomban élek, amit rendkívül imádok..:D továbbá szeretném, ha felvennének a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karára. Szeretnék író lenni, hogy visszaadhassam az olvasóimnak azt az élményt, amit kiskoromtól fogva én kaptam meg a kedvenc íróimtól, könyveimtől.
Szóval az én kitüntettjeim:
1.(Evernight - Örökéj) http://beckyfanfiction.blogspot.com/
2.(Everglow - Like a shooting star) http://everglow-zone.blogspot.com/
3.(Álombéli jelenet) http://tokiohoteldream.blogspot.com/
4.(Jessica Carter naplója) http://jessfunfiction.blogspot.com/
5.(Darkness) http://twilightdarkness-bells.blogspot.com/
6.(Forest of secret's) http://forest-of-secrets.blogspot.com/
7.(Találkozások)http://anee-talalkozasok.blogspot.com/
Volt egy kis gond az egyik bloggal, Bells oldalára nem tudtam kommentárt írni tehát valaki, ha tud írjon már egyet a Darkness c. történethez, hogy megkapta tőlem a díjat.
Köszike! Legyetek jók! Sok puszi: Zsani alias Szozsa914
szóval egy kis hír..:)
A teendők vele:
1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem őket.
7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.
1. Szeretném megköszönni Stigabigának, aki rendszeresen olvassa az én drága történetemet és aki lelkesen írja minden fejezetemhez véleményét. Ugyan még nem nagyon ismerjük egymást..., és pont ezért lepett meg, hogy én a között a hét ember között voltam, aki megkaphatta ezt a díjat tőle. Nagyon szépen köszönöm és remélem, egyszer majd talán személyesen is megismerjük egymást. :D (L)
4.Szóval 7 dolog magamról...:
18 éves vagyok, végzős a Kiskunfélegyházi Közgazdasági Szakközépiskolában, a saját kis álomvilágomban élek, amit rendkívül imádok..:D továbbá szeretném, ha felvennének a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karára. Szeretnék író lenni, hogy visszaadhassam az olvasóimnak azt az élményt, amit kiskoromtól fogva én kaptam meg a kedvenc íróimtól, könyveimtől.
Szóval az én kitüntettjeim:
1.(Evernight - Örökéj) http://beckyfanfiction.blogspot.com/
2.(Everglow - Like a shooting star) http://everglow-zone.blogspot.com/
3.(Álombéli jelenet) http://tokiohoteldream.blogspot.com/
4.(Jessica Carter naplója) http://jessfunfiction.blogspot.com/
5.(Darkness) http://twilightdarkness-bells.blogspot.com/
6.(Forest of secret's) http://forest-of-secrets.blogspot.com/
7.(Találkozások)http://anee-talalkozasok.blogspot.com/
Volt egy kis gond az egyik bloggal, Bells oldalára nem tudtam kommentárt írni tehát valaki, ha tud írjon már egyet a Darkness c. történethez, hogy megkapta tőlem a díjat.
Köszike! Legyetek jók! Sok puszi: Zsani alias Szozsa914
2010. január 30., szombat
21. fejezet - Ellenállhatatlan
A sötét erdő előtt állt. Rövid hajával a szél még mindig önfeledten játszadozott. Mosolyogva figyeltem meglepődött arcát, miközben egy kisebb lépést tett felém.
- Szabad? – kérdezte telhetetlenül.
- Miért ne? – kérdéssel válaszoltam. Most már sietősebb lépésekkel indult felém, egy hirtelen mozdulattal karolta át derekam. Szorosan ölelt magához. A szél egyre elszántabban viaskodott az útjában állókkal, ezzel kölcsönözve az éjszakának rideg környezetet. Megremegtem, mikor a hideg szellő végigcikázott emberi bőrömön. Forró érintésétől csak még jobban fáztam, libabőrös lettem a hőmérséklet kontrasztjától. Bár észrevette, hogy megremegtem és közelebb is hajolt, de még így is nagyon hidegnek éreztem mindent.
- Inkább menjünk be – ajánlotta fel, melyet örömmel fogadtam el.
Bólintottam, majd egyik kezével még mindig engem ölelve a ház felé kezdett húzni.
- Még a végén megfázol – mosolygott, néha egy-egy pillantást vetve rám. A bejárati ajtón keresztül sétáltunk be a nappaliba. Sötét volt, de még így is jól lehetett látni a telihold beáramló fényétől.
- Nincsenek itthon? – döbbent meg ismét.
- Valószínűleg a szobájukban vannak, de elég ijesztő nem?
- Hogy eltűnnek? – kérdezett vissza, még mindig szorongatva karomat.
- Nem, hanem hogy ilyen csendben tudnak lenni – elmosolyodtam. Megfordultam, pontosan szemben álltam Seth-tel. Egy apró csókot nyomtam az ajkaira. Közelebb húzott magához. Kezei egyre többet akaróan simítottak végig derekamon. Ajkai egyre vadabbul csókoltak. Mindössze néhány másodpercet töltöttünk pihenéssel, s hangos zihálással próbáltunk még több és még tovább kitartó levegő adagot préselni tüdőnkbe. Kezei derekamról combjaimra vándoroltak. Erőfeszítés nélkül emelte meg testem. Karjaimat nyaka köré fontam és szabadon lévő lábaimat szorosan fontam át forró testén. Nyelveink egyre vadabb táncot járva éltették a hevesen lobogó tüzet, mely mindkettőnk testében vadul égett. Lassú mozdulatokkal indult felfelé a lépcsőn, szorosan és védelmezően tartva testem, minden lépés után gyorsítva egy aprónyit. Szívének dörömbölése majdnem olyan gyors ütemben zakatolt, mint az enyém. Légzésem nehézkessé és kapkodóvá vált.
A következő pillanatban már a szobámban voltunk. Lágy mozdulattal fektetett az ágyra, majd finoman fölém hajolt. Ismét csókolni kezdett. Kezei elemésztő gyengédséggel markolták csípőmet. Elképzelhetetlen forróság hasított végig minden porcikámon. Ajkai szenvedélyesen járták végig nyakam és a vállam minden pontját.
- Seth! – sóhajtottam hangtalanul. Egy pillanatra megállt, szemeit az enyéimbe fúrta. Ajkai ellenállhatatlan mosolyra húzódtak, és egy édes gyermeki puszit nyomott az arcomra, majd még egyet a számra. Éreztem leheletét a bőrömön, tapintásának érzékenységét. A testem még mindig láztól égett. A szoba félhomálya pontosan illet mámoros hangulatunkhoz.
Akartam őt. Testének minden részletét, bőrének puha, de mégis kemény tapintását, izmaitól duzzadó karját.
Ő is zilált, tüdejéből néhol kipréselt egy-egy adagot, néhol pedig telhetetlenül kapkodott az éltető levegőért.
Ezt be kell fejeznem, nem szabad! Én még csak néhány hónapja jöttem ide. Ezt nem tehetem vele.
Az eszemre hallgatva tudtam, hogy ezt nem szabad csinálnunk, viszont szívem szerint már most mindenemet odaadtam volna neki örökre. De nem siethetjük el így. Mit fog rólam gondolni? Ráadásul itthon van az összes Cullen.
Egy apró csókot nyomott a homlokomra. Hirtelen húzódott el, majd zihálva fordult le rólam egyenesen a hátára zuhanva.
- Sajnálom – sóhajtotta, még mindig levegőhiánnyal küszködve.
- Nem kell magyarázkodnod – suttogtam, és közelebb húzódtam mellkasához.
- Én is így gondolom – beszéltem – Nem így akarom az első olyan éjszakánkat – még mindig vörös voltam, az arcom égett, mint a tűz. Ráhajtottam fejemet mellkasára, majd lehunyva szemeimet figyeltem légzésének lassú helyreállását. Gyengéden simogatni kezdte hajamat, majd még egy utolsó csókot nyomott az fejem búbjára, és végül mindkettőnket elnyomott az álom.
***
Furcsa és hangos csörömpölésre ébredtünk. Vámpír gyorsasággal pattantam ki az ágyból. Még nem kelt fel a Nap. Kirohantam a szobából, majd egyenesen a hangok irányába vetettem magam. Seth hangtalanul követett egészen a Cullen ház konyhájáig. Nem sok mindent láttam, emberi tulajdonságaim megléte most is kellemetlenül hatott. Látásom alig volt jobb, mint egy egyszerű emberé. Mögöttem halk morgás hallatszott, szívem dermedten állt meg a hang hallatán. Látásom néhány másodperc alatt élesedett meg.
A konyha közepén Alice állt, lábainál apró szilánkokká tört poharakkal. Látomása volt, de ez másfélének tűnt, mint az eddigiek. Megviselt arca gyötrődéssel és kínnal teli kifejezése elrettentő volt. Jasper egyetlen másodperc töredéke alatt termett szerelme mellé, majd átölelte azt, s mindeközben hatalmas nyugtató hullámot vetített a konyha minden részére.
- Alice! – szólítottam meg kíváncsi, de mégis aggódó hanggal. Lassan kinyitotta apró szemeit. Könnyek nélkül sírt. Rám pillantott, majd elengedve Jasper karját, mellém sétált.
- Dawn!
- Szabad? – kérdezte telhetetlenül.
- Miért ne? – kérdéssel válaszoltam. Most már sietősebb lépésekkel indult felém, egy hirtelen mozdulattal karolta át derekam. Szorosan ölelt magához. A szél egyre elszántabban viaskodott az útjában állókkal, ezzel kölcsönözve az éjszakának rideg környezetet. Megremegtem, mikor a hideg szellő végigcikázott emberi bőrömön. Forró érintésétől csak még jobban fáztam, libabőrös lettem a hőmérséklet kontrasztjától. Bár észrevette, hogy megremegtem és közelebb is hajolt, de még így is nagyon hidegnek éreztem mindent.
- Inkább menjünk be – ajánlotta fel, melyet örömmel fogadtam el.
Bólintottam, majd egyik kezével még mindig engem ölelve a ház felé kezdett húzni.
- Még a végén megfázol – mosolygott, néha egy-egy pillantást vetve rám. A bejárati ajtón keresztül sétáltunk be a nappaliba. Sötét volt, de még így is jól lehetett látni a telihold beáramló fényétől.
- Nincsenek itthon? – döbbent meg ismét.
- Valószínűleg a szobájukban vannak, de elég ijesztő nem?
- Hogy eltűnnek? – kérdezett vissza, még mindig szorongatva karomat.
- Nem, hanem hogy ilyen csendben tudnak lenni – elmosolyodtam. Megfordultam, pontosan szemben álltam Seth-tel. Egy apró csókot nyomtam az ajkaira. Közelebb húzott magához. Kezei egyre többet akaróan simítottak végig derekamon. Ajkai egyre vadabbul csókoltak. Mindössze néhány másodpercet töltöttünk pihenéssel, s hangos zihálással próbáltunk még több és még tovább kitartó levegő adagot préselni tüdőnkbe. Kezei derekamról combjaimra vándoroltak. Erőfeszítés nélkül emelte meg testem. Karjaimat nyaka köré fontam és szabadon lévő lábaimat szorosan fontam át forró testén. Nyelveink egyre vadabb táncot járva éltették a hevesen lobogó tüzet, mely mindkettőnk testében vadul égett. Lassú mozdulatokkal indult felfelé a lépcsőn, szorosan és védelmezően tartva testem, minden lépés után gyorsítva egy aprónyit. Szívének dörömbölése majdnem olyan gyors ütemben zakatolt, mint az enyém. Légzésem nehézkessé és kapkodóvá vált.
A következő pillanatban már a szobámban voltunk. Lágy mozdulattal fektetett az ágyra, majd finoman fölém hajolt. Ismét csókolni kezdett. Kezei elemésztő gyengédséggel markolták csípőmet. Elképzelhetetlen forróság hasított végig minden porcikámon. Ajkai szenvedélyesen járták végig nyakam és a vállam minden pontját.
- Seth! – sóhajtottam hangtalanul. Egy pillanatra megállt, szemeit az enyéimbe fúrta. Ajkai ellenállhatatlan mosolyra húzódtak, és egy édes gyermeki puszit nyomott az arcomra, majd még egyet a számra. Éreztem leheletét a bőrömön, tapintásának érzékenységét. A testem még mindig láztól égett. A szoba félhomálya pontosan illet mámoros hangulatunkhoz.
Akartam őt. Testének minden részletét, bőrének puha, de mégis kemény tapintását, izmaitól duzzadó karját.
Ő is zilált, tüdejéből néhol kipréselt egy-egy adagot, néhol pedig telhetetlenül kapkodott az éltető levegőért.
Ezt be kell fejeznem, nem szabad! Én még csak néhány hónapja jöttem ide. Ezt nem tehetem vele.
Az eszemre hallgatva tudtam, hogy ezt nem szabad csinálnunk, viszont szívem szerint már most mindenemet odaadtam volna neki örökre. De nem siethetjük el így. Mit fog rólam gondolni? Ráadásul itthon van az összes Cullen.
Egy apró csókot nyomott a homlokomra. Hirtelen húzódott el, majd zihálva fordult le rólam egyenesen a hátára zuhanva.
- Sajnálom – sóhajtotta, még mindig levegőhiánnyal küszködve.
- Nem kell magyarázkodnod – suttogtam, és közelebb húzódtam mellkasához.
- Én is így gondolom – beszéltem – Nem így akarom az első olyan éjszakánkat – még mindig vörös voltam, az arcom égett, mint a tűz. Ráhajtottam fejemet mellkasára, majd lehunyva szemeimet figyeltem légzésének lassú helyreállását. Gyengéden simogatni kezdte hajamat, majd még egy utolsó csókot nyomott az fejem búbjára, és végül mindkettőnket elnyomott az álom.
***
Furcsa és hangos csörömpölésre ébredtünk. Vámpír gyorsasággal pattantam ki az ágyból. Még nem kelt fel a Nap. Kirohantam a szobából, majd egyenesen a hangok irányába vetettem magam. Seth hangtalanul követett egészen a Cullen ház konyhájáig. Nem sok mindent láttam, emberi tulajdonságaim megléte most is kellemetlenül hatott. Látásom alig volt jobb, mint egy egyszerű emberé. Mögöttem halk morgás hallatszott, szívem dermedten állt meg a hang hallatán. Látásom néhány másodperc alatt élesedett meg.
A konyha közepén Alice állt, lábainál apró szilánkokká tört poharakkal. Látomása volt, de ez másfélének tűnt, mint az eddigiek. Megviselt arca gyötrődéssel és kínnal teli kifejezése elrettentő volt. Jasper egyetlen másodperc töredéke alatt termett szerelme mellé, majd átölelte azt, s mindeközben hatalmas nyugtató hullámot vetített a konyha minden részére.
- Alice! – szólítottam meg kíváncsi, de mégis aggódó hanggal. Lassan kinyitotta apró szemeit. Könnyek nélkül sírt. Rám pillantott, majd elengedve Jasper karját, mellém sétált.
- Dawn!
2010. január 8., péntek
20. fejezet - Béke az alkonyat árnyékában
Finoman visszahajtogattam a levelet az eredeti formájára, majd egy hatalmas levegő adagot kipréselve a tüdőmből – suttogva – szólítottam Alice-t. Reméltem, hogy meghallja, hisz most szükségem volt rá. Néhány pillanat múlva jelent csak meg a szobámban.
- Mi történt? – A hangja – aggódása ellenére is – úgy csengett, mintha énekelne.
- Találkozni akar velem! – feleltem, majd ismét sóhajtottam. Teljesen tanácstalan vagyok. Hogyan is állhatnék a szeme elé? Ez annyira abszurd. Tisztára, mint valami filmben vagy egy béna szerelmes regényben.
- És ezzel mi a probléma? – lepődött meg reakciómon. Felkaptam a levelet és a kezébe nyomtam. Széthajtogatta, majd olvasni kezdett. A levél tartalma mindössze egyetlen sorból állt.
„Várlak alkonyatkor a parton! Szeretlek”
Alice egy rosszalló pillantással vetette újra rám szemeit.
- Dawn! Te elolvastad ezt? – kérdezte szemrehányóan.
- Igen, de… - kezdtem bele.
- Nincs de! Mért nem hiszed el, hogy szeret? Miért kételkedsz benne? – beszélt, majd emberi lassúsággal mellém ült az ágyra.
- Nem tudom – suttogtam. Ismét elszégyelltem magam. Én és a hülye gondolataim. Mindig mindent félreértek.
Lesütöttem szemeimet és megint a karkötőmmel kezdtem matatni. Alice egyik kezét az enyémre helyezte, majd halkan folytatta mondanivalóját.
- Nézd, nem hinném, hogy bármiféle baj származhat abból, ha elmész és találkozol vele. Sőt biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog – felelte, egy apró mosolyt engedve az arcára.
- Láttad, hogy mi fog történni? – kérdeztem.
- Nem értem miről beszélsz! – válaszolta, majd ezúttal vámpír gyorsasággal kelt fel mellőlem. Megállt az ajtóban és végül felém fordult.
- Menj el! Nem lesz semmi baj – felelte egyet rám kacsintva, majd kisietett a szobából.
- Rendben! Elmegyek, és beszélek vele – jelentettem ki – inkább saját magam meggyőzésére – hangosan. Gondolataimba merülve sétáltam az ablakhoz. Már besötétedett. Néhány perc leforgása alatt agyamon ezerféle gondolat cikázott végig. Ma este bocsánatot kérek tőle és elmondom neki, hogy sokat jelent nekem. De ha szakítani fog velem? Az nem lehet, hisz az üzenetben azt írta, hogy szeret. De ha csak nem akarta, hogy a többiek megtudják? Nem! Nem! Ezt abba kell hagynom! Biztos, hogy szeret. Különben nem is írta volna meg a levelet. Várlak alkonyatkor a parton. Tehát vár, ami azt jelenti, hogy szeretne velem találkozni, méghozzá alkonyatkor, ami már elmúlt. Te jó ég! Hogy lehetek ilyen idióta? Elkéstem! A francba!
Villámgyorsan rohantam le a nappali felé. Ránéztem a többiekre, akik döbbenten figyelték cselekedeteimet. Alice egy gyors pillantást vetett Jake-re, majd szinte egyszerre mosolyodtak el.
- Elmentem! Majd jövök! – beszéltem és elindultam.
- Dawn! – szólt utánam Jacob - Sok szerencsét!
- Köszönöm! – kiáltottam vissza futólag.
Vámpírként rohantam végig az erdőn keresztül. Pár másodperc alatt jutottam el a határhoz, amin töprengés nélkül loholtam át. Már nincs messze a part. Mi lesz, ha már nincs ott? Minden energiámat beleadtam a mozgásba. Szinte kezdtem fáradni. Már éreztem a tenger vizének sós illatát, hallottam, ahogy a hullámok belecsapódnak a kemény szikla falába. Kiértem a homokba. Jól láttam a sötétben, de Seth nem volt itt. Körülnéztem, de hiába. Tudtam! Túl lassú voltam. Tessék Dawn! Sikerült elvesztened a saját ostobaságod miatt. Mint eddig mindenkit.
Felmásztam az egyik szikla tetejére. Fejemet felhúzott térdeimre hajtottam. Könnyek nélkül bőgtem. Átadtam magam gondolataimnak. Emlékek hada ostromolta fejem minden egyes porcikáját, s közben figyeltem a sötét égbolton feltűnően feszülő hold vásznát. A szél fújt, a közelben lévő erdő fái hangos susogással jelezték az áruló levegő áramlásának mozzanatait.
Figyelmem a felém közeledő személyre terelődött. Nem fordultam meg, de hallottam a homok és a bőr találkozásának sistergését, ahogy a lábra nehezedő súly alatt besüpped a fövenyes talaj. Néhány méterre volt tőlem. Éreztem édes illatát.
- Azt hittem már el sem jössz – felelte, majd még egy lépést tett felém.
- Azt hittem már elmentél – válaszoltam cinikusan, persze saját magamra haragudva.
Lassan fordultam meg. Csak egy rövidnadrágot viselt. A szél játszott rövid hajának tincseivel, ide-oda ringatva azokat. Elmosolyodott, mikor tekintetünk egybefonódott. Mély levegőt vett.
- Nézd! – kezdett bele – Nem akartalak megbántani! – beszélte, majd mellém telepedett a sziklára.
- Te nem is csináltál semmit! – mondtam – Ezt a helyzetet én értettem félre. Azt hittem, hogy Leah a barátnőd – mondtam, és mint már oly sokszor, szégyenemben a karkötőmmel kezdtem babrálni.
- Mi? – értetlenkedett, elfojtva egy nevetést.
- Azt hittem, hogy velem csalod Leah-t.
- De hát nem tudtad, hogy a nővérem? – még mindig küszködött a vihogás ellen.
- Nem! – feleltem.
- Tudod, mikor azt mondtam, hogy Leah fontos nekem, nem így gondoltam! – ránéztem visszafojtott röhögésétől deformálódott arcára, majd szinte egyszerre kezdtünk hangos nyerítésbe.
- Sajnálom! – kacagtam tovább. Az eddigi napok gondolatai egyetlen pillanat alatt tűntek el a fejemből. Az eddig kínosnak tűnő helyzet most röhejesen vette ki magát.
- Nincs semmi baj! – válaszolta, majd egy hirtelen mozdulattal rántott magára. Finoman, de mégis akaratosan csókolt meg. Egyik kezét tarkómra helyezte – ezzel akadályozva meg, hogy elhúzódjak – másik karját pedig derekamra kulcsolta. Ujjai finom simításokkal kényeztették egyre melegebb bőröm. Forrónak éreztem a testem. Égtem a tűzben.
- Nézz rám! – utasított. Behódolva tekintettem rá.
- Megint zöldek a szemeid – jegyezte meg.
- Tényleg? – néztem rá kérdőn. Éreztem, ahogy az arcom színe vörössé válik.
- Igen! – felelte komoly arccal.
- Ez fura, eddig még sosem fordult elő hasonló – válaszoltam elkomorodva.
- Mi? – kérdezte.
- Hát, hogy magától… mármint, hogy a testem úgy vonjon el a környezetétől hőt, hogy ne én irányítsam a képességem – hadartam. Felé hajoltam, éreztem leheletét az ajkaimon. Számat az övéire tapasztottam. Lassan és érzékien játszott nyelveimmel. Kezei lágyan simítottak végig a hátamon. Szívem hangos dörömbölésbe kezdett. Testem minden porcikája láztól parázslott. Éreztem emberi tulajdonságaim visszatérését.
Körülöttünk már minden fekete volt. Csak a tenger morajlását és az erdő apróbb visszhangjait lehetett hallani.
- Késő van! – húzódtam el.
- Menned kell? – kérdezte meglepődve.
- Hát… - feleltem tanácstalanul.
- Tudod mit, elkísérlek haza!
Elmosolyodtam, majd egy rövid puszi után – amit persze a szájára adtam – leugrottam az eddig ülőkének használt szikla tetejéről. Néhány lépést tettem az erdő irányába.
- Várj meg! – kiáltotta utánam.
Egyetlen pillanat múlva már ujjait az enyéim közé kulcsolta.
- Azt hittem, hogy én bántottalak meg valamivel – mondta.
- Nem mertem veled beszélni – vallottam be vöröslő arccal. Újra felnevetett, majd egy érzelmes csókot küldött ajkaimra.
Az elkövetkező negyed órában lassan sétáltunk a Cullen ház felé. Az erdőn keresztül – persze a hosszabb úton – haladtunk, amit valójában ő választott ki. Ez azért aranyos volt. Mikor elérkeztünk a végállomásnak számító épülethez, még egyszer megcsókolt. Tenyerei satuként szorították arcom két oldalát. Érzékien és vággyal teli telhetetlenséggel kényeztette ajkaim.
- Köszönöm a szép estét! – feleltem.
- Nincs mit – válaszolta.
- Jó éjt Dawn! – beszélte lágy, kisfiús hangon.
- Neked is Seth! – mondtam. Figyeltem, ahogy az erdő felé halad. Még egyszer hátrapillantott. Nem bírtam ki. – Seth! – kiáltottam utána.
- Igen? – mohón fordult vissza.
- Nincs kedved ma éjjel itt maradni?
- Mi történt? – A hangja – aggódása ellenére is – úgy csengett, mintha énekelne.
- Találkozni akar velem! – feleltem, majd ismét sóhajtottam. Teljesen tanácstalan vagyok. Hogyan is állhatnék a szeme elé? Ez annyira abszurd. Tisztára, mint valami filmben vagy egy béna szerelmes regényben.
- És ezzel mi a probléma? – lepődött meg reakciómon. Felkaptam a levelet és a kezébe nyomtam. Széthajtogatta, majd olvasni kezdett. A levél tartalma mindössze egyetlen sorból állt.
„Várlak alkonyatkor a parton! Szeretlek”
Alice egy rosszalló pillantással vetette újra rám szemeit.
- Dawn! Te elolvastad ezt? – kérdezte szemrehányóan.
- Igen, de… - kezdtem bele.
- Nincs de! Mért nem hiszed el, hogy szeret? Miért kételkedsz benne? – beszélt, majd emberi lassúsággal mellém ült az ágyra.
- Nem tudom – suttogtam. Ismét elszégyelltem magam. Én és a hülye gondolataim. Mindig mindent félreértek.
Lesütöttem szemeimet és megint a karkötőmmel kezdtem matatni. Alice egyik kezét az enyémre helyezte, majd halkan folytatta mondanivalóját.
- Nézd, nem hinném, hogy bármiféle baj származhat abból, ha elmész és találkozol vele. Sőt biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog – felelte, egy apró mosolyt engedve az arcára.
- Láttad, hogy mi fog történni? – kérdeztem.
- Nem értem miről beszélsz! – válaszolta, majd ezúttal vámpír gyorsasággal kelt fel mellőlem. Megállt az ajtóban és végül felém fordult.
- Menj el! Nem lesz semmi baj – felelte egyet rám kacsintva, majd kisietett a szobából.
- Rendben! Elmegyek, és beszélek vele – jelentettem ki – inkább saját magam meggyőzésére – hangosan. Gondolataimba merülve sétáltam az ablakhoz. Már besötétedett. Néhány perc leforgása alatt agyamon ezerféle gondolat cikázott végig. Ma este bocsánatot kérek tőle és elmondom neki, hogy sokat jelent nekem. De ha szakítani fog velem? Az nem lehet, hisz az üzenetben azt írta, hogy szeret. De ha csak nem akarta, hogy a többiek megtudják? Nem! Nem! Ezt abba kell hagynom! Biztos, hogy szeret. Különben nem is írta volna meg a levelet. Várlak alkonyatkor a parton. Tehát vár, ami azt jelenti, hogy szeretne velem találkozni, méghozzá alkonyatkor, ami már elmúlt. Te jó ég! Hogy lehetek ilyen idióta? Elkéstem! A francba!
Villámgyorsan rohantam le a nappali felé. Ránéztem a többiekre, akik döbbenten figyelték cselekedeteimet. Alice egy gyors pillantást vetett Jake-re, majd szinte egyszerre mosolyodtak el.
- Elmentem! Majd jövök! – beszéltem és elindultam.
- Dawn! – szólt utánam Jacob - Sok szerencsét!
- Köszönöm! – kiáltottam vissza futólag.
Vámpírként rohantam végig az erdőn keresztül. Pár másodperc alatt jutottam el a határhoz, amin töprengés nélkül loholtam át. Már nincs messze a part. Mi lesz, ha már nincs ott? Minden energiámat beleadtam a mozgásba. Szinte kezdtem fáradni. Már éreztem a tenger vizének sós illatát, hallottam, ahogy a hullámok belecsapódnak a kemény szikla falába. Kiértem a homokba. Jól láttam a sötétben, de Seth nem volt itt. Körülnéztem, de hiába. Tudtam! Túl lassú voltam. Tessék Dawn! Sikerült elvesztened a saját ostobaságod miatt. Mint eddig mindenkit.
Felmásztam az egyik szikla tetejére. Fejemet felhúzott térdeimre hajtottam. Könnyek nélkül bőgtem. Átadtam magam gondolataimnak. Emlékek hada ostromolta fejem minden egyes porcikáját, s közben figyeltem a sötét égbolton feltűnően feszülő hold vásznát. A szél fújt, a közelben lévő erdő fái hangos susogással jelezték az áruló levegő áramlásának mozzanatait.
Figyelmem a felém közeledő személyre terelődött. Nem fordultam meg, de hallottam a homok és a bőr találkozásának sistergését, ahogy a lábra nehezedő súly alatt besüpped a fövenyes talaj. Néhány méterre volt tőlem. Éreztem édes illatát.
- Azt hittem már el sem jössz – felelte, majd még egy lépést tett felém.
- Azt hittem már elmentél – válaszoltam cinikusan, persze saját magamra haragudva.
Lassan fordultam meg. Csak egy rövidnadrágot viselt. A szél játszott rövid hajának tincseivel, ide-oda ringatva azokat. Elmosolyodott, mikor tekintetünk egybefonódott. Mély levegőt vett.
- Nézd! – kezdett bele – Nem akartalak megbántani! – beszélte, majd mellém telepedett a sziklára.
- Te nem is csináltál semmit! – mondtam – Ezt a helyzetet én értettem félre. Azt hittem, hogy Leah a barátnőd – mondtam, és mint már oly sokszor, szégyenemben a karkötőmmel kezdtem babrálni.
- Mi? – értetlenkedett, elfojtva egy nevetést.
- Azt hittem, hogy velem csalod Leah-t.
- De hát nem tudtad, hogy a nővérem? – még mindig küszködött a vihogás ellen.
- Nem! – feleltem.
- Tudod, mikor azt mondtam, hogy Leah fontos nekem, nem így gondoltam! – ránéztem visszafojtott röhögésétől deformálódott arcára, majd szinte egyszerre kezdtünk hangos nyerítésbe.
- Sajnálom! – kacagtam tovább. Az eddigi napok gondolatai egyetlen pillanat alatt tűntek el a fejemből. Az eddig kínosnak tűnő helyzet most röhejesen vette ki magát.
- Nincs semmi baj! – válaszolta, majd egy hirtelen mozdulattal rántott magára. Finoman, de mégis akaratosan csókolt meg. Egyik kezét tarkómra helyezte – ezzel akadályozva meg, hogy elhúzódjak – másik karját pedig derekamra kulcsolta. Ujjai finom simításokkal kényeztették egyre melegebb bőröm. Forrónak éreztem a testem. Égtem a tűzben.
- Nézz rám! – utasított. Behódolva tekintettem rá.
- Megint zöldek a szemeid – jegyezte meg.
- Tényleg? – néztem rá kérdőn. Éreztem, ahogy az arcom színe vörössé válik.
- Igen! – felelte komoly arccal.
- Ez fura, eddig még sosem fordult elő hasonló – válaszoltam elkomorodva.
- Mi? – kérdezte.
- Hát, hogy magától… mármint, hogy a testem úgy vonjon el a környezetétől hőt, hogy ne én irányítsam a képességem – hadartam. Felé hajoltam, éreztem leheletét az ajkaimon. Számat az övéire tapasztottam. Lassan és érzékien játszott nyelveimmel. Kezei lágyan simítottak végig a hátamon. Szívem hangos dörömbölésbe kezdett. Testem minden porcikája láztól parázslott. Éreztem emberi tulajdonságaim visszatérését.
Körülöttünk már minden fekete volt. Csak a tenger morajlását és az erdő apróbb visszhangjait lehetett hallani.
- Késő van! – húzódtam el.
- Menned kell? – kérdezte meglepődve.
- Hát… - feleltem tanácstalanul.
- Tudod mit, elkísérlek haza!
Elmosolyodtam, majd egy rövid puszi után – amit persze a szájára adtam – leugrottam az eddig ülőkének használt szikla tetejéről. Néhány lépést tettem az erdő irányába.
- Várj meg! – kiáltotta utánam.
Egyetlen pillanat múlva már ujjait az enyéim közé kulcsolta.
- Azt hittem, hogy én bántottalak meg valamivel – mondta.
- Nem mertem veled beszélni – vallottam be vöröslő arccal. Újra felnevetett, majd egy érzelmes csókot küldött ajkaimra.
Az elkövetkező negyed órában lassan sétáltunk a Cullen ház felé. Az erdőn keresztül – persze a hosszabb úton – haladtunk, amit valójában ő választott ki. Ez azért aranyos volt. Mikor elérkeztünk a végállomásnak számító épülethez, még egyszer megcsókolt. Tenyerei satuként szorították arcom két oldalát. Érzékien és vággyal teli telhetetlenséggel kényeztette ajkaim.
- Köszönöm a szép estét! – feleltem.
- Nincs mit – válaszolta.
- Jó éjt Dawn! – beszélte lágy, kisfiús hangon.
- Neked is Seth! – mondtam. Figyeltem, ahogy az erdő felé halad. Még egyszer hátrapillantott. Nem bírtam ki. – Seth! – kiáltottam utána.
- Igen? – mohón fordult vissza.
- Nincs kedved ma éjjel itt maradni?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)