Felhívás az 5. Fejezetről!!!

Szia mindenkinek! Szóval felkerült az aloldalra az 5. Fejezet átirata, amit megtalálhattok itt.
Üdv.: Zsani alias Szozsa 914
U.I.: Még kell néhány kommentár a 29. Fejezethez!!!

28. Fejezet – Betolakodó

Lábaimat még mindig vadul ostromolták a tenger sós hullámai. A szellő enyhítette a Nap sugarainak forró hőjét. Seth finoman markolta ujjaimat tenyerével. Szemeivel, hol engem, hol pedig a tenger kéklő vizét figyelte. Amint kiértünk a fehér homok puha felületére az egyik ismeretlen most egy mosollyal közeledett felém. Az egyik hosszú hajú - vagy Dylan vagy Kaleb – oda futott hozzánk. Egy apró fújtatás hagyta el szétnyíló ajkait, mikor lihegve megállt előttem.
- Szia! A nevem Kaleb – emelte felém kezét. Viszonoztam gesztusát, majd elmosolyodva én is hozzátettem.
- Hello, én Dawn vagyok – hosszú vörös hajam szállingózott a lágy nyári szellőben. Seth még mindig erőteljesen kapaszkodott belém. Néhány pillanat múlva rájöttem, miért lett hirtelen ilyen komor arca. Ránéztem Kaleb-re, majd visszafordultam farkasom felé. Szemeiben sütött a harag, a düh, amit akkor érzett, mikor a másik fiúra rápillantott. Szemöldökét össze-ráncolta, majd ajkai egyetlen vonallá préselődtek. Morgott valamit, de még én sem értettem. Közelebb hajoltam hozzá, majd lábujjhegyre állva egy apró puszit nyomtam orrának hegyére, végül a fülébe kezdtem suttogni.
- Mi a baj? – kérdeztem halkan, hangomban némi komikussággal.
- Semmi – felelte mérgesen – Csak mindegy, hagyjuk! - rázta meg fejét, ezzel elhessegetve rosszalló gondolatait.
- Hát, igen a féltékenység – kezdtem bele, még mindig a füléhez hajolva – az egy olyan, dolog, ami teljesen védtelenné teszi az embert – mondtam nevetve. Végre ő is elmosolyodott. Tekintetét rám emelte, majd tenyerével gyengéden végigsimított hullámos hajamon.
- Főleg, ha az ember egy szőke la pushi zenész csajra féltékeny – kezdte el – mint ki is? – gondolkodott – Ja, hogyan is felejthettem el, hát te – hangosan vihogni kezdett, kezeit hasához emelte és úgy nevetett tovább.
- Na, köszi – nevettem én is.
- Haver, jössz már? – jött felénk Paul, majd rácsapott egyet Seht nyakára.
- Na ide figyelj – fordult meg farkasom, majd futni kezdett a könnyesen röhögő Paul felé.
- Sziasztok! Visszatértem – sétáltam közelebb a lányokhoz, akik egymás mellett napozva beszélgettek. Kim, Rachel, Keira, majd tőlük egy kis távolságot tartva Leah is.
- De jó – jegyezte meg egy kedves fintorral az arcán.
- Nem hozzád beszéltem – folytattam, majd helyet foglaltam a puha homokon és a minket árgus szemekkel figyelő lányokra néztem.
- Szóval, megy a napozás? – kérdeztem mosolyogva.
- Igen – vigyorgott rám Rachel – Azt hittem elmentetek – tette hozzá, majd ragyogó mosolyát, még mindig rajtam tartotta.
- Nem, csak Seth megmutatta a másik részét a partnak – feleltem és viszonoztam pillantását.
- Bár ne közölnéd velünk – szólalt meg ismét csípősen Leah.
- Állj már le! Senki nem kíváncsi a piszkálódásodra – szólalt meg Kim, akiről nem gondoltam volna, hogy tud ilyet is – Komolyan Leah, minek kell tönkre tenned minden jót? – nézett rá, majd megrázta fejét.
Leah megforgatta szemeit, feltekintett az égre, majd megrántotta vállát.
- Ne is törődj vele, ő ilyen. Így érzi jól magát – tette hozzá Keira, aki szintén az én pártomat fogta.
- Szóval ti Seth-tel együtt vagytok? – kérdezte rám mosolyogva.
- Azt hiszem – feleltem, majd lehajtottam fejem.
- És honnan is jöttél? – kérdezte Leah ismét maró hatással, bíró hangsúllyal.
- Londonból – mondtam állva pillantását.
- Nem hiányzik? – beszélte felém.
- Néha, egy kicsit – válaszoltam egyszerű könnyedséggel, majd megrántottam vállam.
- Lehet, hogy jobb lenne, ha hazamennél, mármint Londonba – közölte ismét velem.
- Ezt nem hiszem el Leah, annyira pofátlan vagy – szólalt meg immár Rachel is.
- Sajnálom – elnevette magát – de hát, ha rajtam kívül senki nem veszi észre a betolakodót, akinek nem volt elég a vérszopó rezidencia, még ide is be akar furakodni – nyelt egyet miután kimondta veleig sértő szavait. Mély szúrás hasított legbelül, mintha valaki egy éles kést döfött volna testembe.
Fájt, ahogy beszélt rólam. Mi van, ha nem csak ő gondolja így? A tudat, hogy utál engem, beette magát az elmémbe, szemeim megteltek könnyel, de próbáltam ellenállni a kísértésnek, hogy záporként kezdjenek el ömleni a könnyeim.
Vettem egy hatalmas adag levegőt leküzdve a késztetést, majd kifújtam azt, ezzel hozva meg-nyugvást háborgó lelkemnek.
Játszott mosollyal fordultam vissza a lányok felé, akik meglepődve és engem sajnálva néztek, hol Leah-ra, hol pedig rám.
Halkan felkeltem a homokról, megfogtam a Napfénytől meleg ruháimat, és felvettem őket.
Rachel-ék némán figyelték mozdulataimat.
- Bocsássatok meg. Elfelejtettem, hogy még el kell intéznem valamit – mondtam elcsukló hangon.
Még mindig nem szóltak hozzám, Kim a földet bámulta, Keira sóhajtva rázta a fejét, Rachel pedig engem nézett.
Egy nyertes vigyor jelent meg ajkain, ahogy fölényesen felém fordult.
Villámgyorsasággal elsiettem a tengerpartról az erdő irányába.
Nem akartam, hogy bárki is utánam jöjjön, így Seth-nek sem szóltam távozásomról.
Beértem a hűsítő és nyugalmas takarásába. Hatalmas léptekkel szlalomoztam az avarban helyet foglaló rönkök között.
Talán igaza van Leahnak. Haza kellene mennem Londonba. Megnyugtatott, ha eszembe jutott az a város. Azok a gondtalan napok elevenen élnek bennem.
Amikor kézen fogva sétáltunk apuval London esős és vizes utcáin. Gondolataimba merülve értem el a Cullen ház előtti tisztást. A szél ugyan még mindig fújt, de most még ez is teljes nyugalommal töltött el. Egy egyszerű szökkenéssel ugrottam át a folyó túlpartjára, majd vám-pír gyorsasággal vetettem be magam a házba. Alice ott várt rám a nappaliban. Szemeiben félelem és szomorúság tükröződött. Nem szólaltam meg, hisz tudtam, miért ilyen az arca. Miért néz rám kérdően. Először végig tekintettem tökéletes külsején, majd a szoba többi részén. Szemeim megállapodtak a kanapé melletti bőröndökön. Lehajtottam fejem, majd sóhajtottam egyet, végül pedig belekezdtem.
- Szóval láttad – mondtam halk, elcsukló hangon. Szemeimet újra ráemeltem. Nem felelt, csak bólintott, ugyanolyan kínnal, mint ahogy az előbb rám nézett.
- Menj, ha úgy érzed ez a helyes döntés – sóhajtott egyet, majd folytatta – de – nem fejezte be.
- Mennem kell – feleltem ismét, hangom olyan magas volt, hogy még én is megijedtem. Láttam, ahogy remegni kezdenek apró vállait. Némán és könnyek nélkül fakadt sírva.
Lassan odasétáltam hozzá, szemeimből ismét ömleni kezdtek a hatalmas méretű könnyek.
- Sajnálom – beszéltem, majd teljes erőmből Alice törékenynek tűnő testéhez simultam. Karjaimat vállaira helyeztem, és egy apró puszit nyomtam arcára.
- Legalább elvihetlek a repülőtérig? – kérdezte fájdalmas hangon. Megráztam fejem.
- Ne fáradj! Nem okozok több gondot – mondtam elhaló hangon.
- Te kis butus, soha nem okoztál nekem gondot – újra a nyakamba borult, majd suttogni kezdett – a táskákban találsz egy útlevelet és némi pénzt – beszélte.
- Köszönök mindent Alice, soha nem felejtelek el – megint bőgni kezdtem.
- Dawn! Ígérd meg, hogy visszajössz – hangjában hallani lehetett a félelmet és a fájdalmat is.
- Nem tudom – feleltem, majd megfordulva elindultam az ajtó irányába. Hallottam, ahogy az autó befordul a ház elé. Megálltam az ajtóban, majd elmosolyodva megfordultam.
- Ezt is köszönöm – beszéltem Alice-hez.
- Szívesen – újra rázkódni kezdett a hangtalan sírástól.
- Szeretlek – feleltem. Majd kezeimet a kilincsre téve kinyitottam az ajtót és elindultam a fehér taxi irányába.
- Dawn! – szólt utánam, majd közelebb sétált az ajtóhoz – Ígérd meg! – hang nem jött ki el-nyíló ajkain, de minden szót értettem, amit mondott. Egyetlen lágy bólintással jeleztem válaszom, majd beszálltam az autóba.
- Jó napot! – köszöntem még mindig zavart hangon.
- Viszont – mondta a fekete hajú sofőr.
- A reptérre legyen szíves – ejtettem ki a szavakat, amire válaszként néhány bólintást kaptam.
Ismét átadtam magam a gondolataimnak. Szép emlékek hada rohamozta meg elmémet, ahogy láttam a magam mellett elrohanó fák törzseit, szinte éreztem, ahogy a szél végig cikázik a bőrömön, hogy belekapjon a hajamba pontosan úgy, mint a fák leveleibe.
Eszembe jutott az első alkalom, hogy a Cullen házban jártam. Mikor találkozhattam Nessie-vel és mikor először Seth csillogóan, gyermeki szemeibe nézhettem. Elmosolyodtam, ahogy újra és újra lejátszottam az emléket fejemben.
Még mindig sírtam, ha a döntésemre gondoltam. Igaz, ez volt a leghelyesebb, amit tehettem. Nem zavarhatok senkit, nem hihetem azt, hogy közéjük tartozom, és nem játszhatok el többé a gondolattal, hogy ők a családom. Annyi boldog percet kaptam tőlük, hogy viszonozni se tudnám soha, nem hogy még a nyakukba akasszam a hülye és elcsépelt „nincs családom” problémáimat.
Feleszméltem, ahogy a taxi megállt egy piros lámpa előtt. Körülnéztem, ahogy Forks köz-pontjába értünk. Az ablakon keresztül néztem, ahogy zajlik az emberek élete. Négy fiatal a kávézó környékén járkált, míg egy sötét hajú nő hatalmas szatyrait – amikkel kijött a boltból – elejtette, és a rengeteg piros színű alma szétgurult a járdán. Egy másik nő egy babakocsit tolt, és közben egy 2 év körüli kis gyerek kezeit markolva sétált az utcán.
Az autó egy hangos morgás után újra elindult. Láttam, ahogy a sofőr tekintete rám szegeződik a visszapillantó tükörből. Egy hatalmas levegőt vett, majd dörmögő hangon megszólalt.
- És hová utazik? – kérdezte.
- Londonba – feleltem udvariasan. Hangomban még mindig éreztem a lemondás halk dallamát.
- Az szép hely – mondta, erősen koncentrálva az útra.
- Igen – beszéltem – járt már ott? – kérdezte ezúttal én.
- Nem, sajnos még nem – válaszolta, majd ismét rám pillantott.
- Ön miért megy? – visszanézett az útra.
- Személyes okok – pillantásom a férfira vetettem.
- Értem – tette még hozzá, majd elhallgatott.
Újra a mellettünk szaladó tájra tekintettem. Az eget most csak néhol borította sötét felhő, jelezve, hogy az eső ismét győzedelmeskedik a Nap éltető fénye felett.
- Szereti a zenét? – tekintetét ismét rám szegezte.
- Igen – bólintottam. Felbátorodva, bekapcsolta a műszerfalon lévő rádiót, ami azonnal monoton beszédbe kezdett.
- Hamarosan ismét elered az eső, de addig is, hogy jó kedvünk megmaradjon, hallgassunk meg egy gyönyörű dalt Justinetól az elragadó énekestől. Tehát, most következzen itt a forksi rádióban Justine – Twilight című száma – beszélt a nő a hangszóróból, majd felcsendült dal-lamos női hang.
A következő negyed órában végig ellazulva, és gondolataimba mélyedve hallgattam a zenéket.
- De szép az a sárga autó mögöttünk – sóhajtotta a férfi – nekem sosem lesz ilyenem – rázta fejét beletörődve – És milyen gyors – beszélt tovább. Még mindig a visszapillantóra meredt tekintete.
Hátrafordultam. Megláttam az ismerős Porsche-t, amit egy kis koboldszerű lány vezetett.
- Megállna, kérem? – ütögettem meg az ülés háttámláját.
- Persze – húzódott le az út szélére. Alice ugyanígy tett, megállva a fehér taxi mögött. Rápillantottam a sárga autóra, ahogy kiszálltam. Lehajtottam fejem, ahogy becsaptam magam mögött az ajtót. Mély levegőt vettem, mikor meghallottam, hogy kiszáll valaki az autóból.
- Ne menj! – botladozott felém Seth. Felpillantottam feketének tűnő szemeibe. Arcán min-den érzelme tükröződött. Gyors lépésekkel közelebb futottam hozzá, majd karjaiba borultam. Könnyeim ismét eleredtek, s legördültek végig az arcomon, hogy farkasom forró vállán állapodjanak meg. Felpillantottam rá, kínnal teli szemekkel nézett vissza. Meleg ujjával lesimított egy könnycseppet ajkaimról, majd fentebb emelve állam, ajkait érzékien az enyéimre tapasztotta.

Felhívás a 4. Fejezetről!

Szia mindenkinek! Szóval mivel beígértem a 4. fejezet átiratát...el is készült és fel is raktam...:D
Remélem tetszeni fog nektek, annak ellenére, hogy egész sok mindent megváltoztattam a történetben.
A 28. fejezettel kapcsolatban még egyetlen egy kommentár szükséges ahhoz, hogy fent legyen!
Elég durvára sikeredett...legalább is, Dido azt mondta, hogy ez lett az eddigi legjobb fejezetem.( Szerinte, bár sztem is jobb, mint az eddigiek...attól függetlenül nem vagyok biztos benne, hogy ti is így fogjátok látni.)
Illetve, még annyi, hogy a következő fejezet azaz a 28-as eléggé fontos fejezet és ezúttal kivételt teszek...és nem 10, hanem 12 kommentárra lesz szükség ahhoz, hogy felkerüljön a 29. fejezet.)
Remélem meg vagytok elégedve mindennel, ha nem nyugodtan szóljatok hozzá, ahhoz, ami nem tetszik! :D
Kellemes olvasást! Legyetek jók! Sok puszi!
A negyedik fejezetet megtaláljátok itt.
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Figyelem!!!

Szia mindenkinek! Gondoltam szólok, hogy senkit ne érjen meglepetésként...:D
De szóval hamarosan vége a történetnek. Ne csüggedjetek, mert jön a második rész!
A címe Gold Moon - Arany Hold lesz és ugyanitt lehet, majd olvasni.
Szóval azt hiszem ennyit akartam mondani..:P
Legyetek jók!
Sok-sok puszi!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

27. Fejezet – A csodás nap 3. rész

A Nap forrósága még mindig égette bőröm, s közben a szél hűvöse enyhítette a hőséget. A tenger hullámának kinyúló karmai néhol hideg zuhanyként csapdosták felhevült testünket. Ott ültem Seth-tel és csókolóztunk. Egy örökkévalóságnak tűnt, ahogy nyelvünk vad táncot járt elnyíló ajkaink között. Néhol finoman belesimítottam a már alig nedves tincseibe, ő pedig erőteljesen kapaszkodott, hol a derekamba, hol pedig a hátamba. Néha zihálva elhajoltunk, levegőért kapkodva. Egyre többször fordult elő, hogy előjönnek Seth közelében – akaratlanul is – emberi tulajdonságaim. Azt hiszem erről, majd beszélnem kell Carlisle-al.
A szűnni nem akaró energikus érzés, ami elöntötte testemet - minden érintésénél és csókjánál – egyre csak erősödött.
Hangosan ziháltam, mikor ismét elhúzódott tőlem. Édes és mámorítóan hűsítő lehelete drogként hatott a már eddig is rózsaszín ködben lebegő tudatomra. Ismét megcsókoltam. Egyre vadabb és érzékibb érintésekkel kényeztettük egymást.
Ezúttal én hajoltam el. Szemeimmel csodálva néztem végig rajta Ahogy barna bőrén egy-egy csepp víz csorog le tincseiből, majd különböző utakat jár be, duzzadó izmainak dombjain.
- Várj! Kérdezni akarok valamit – feleltem, majd lehajtottam fejem, és végül újra csillogó szemeire pillantottam.
- Miről? – nézett rám, ajkai elnyíltak és egy édes, féloldalas mosoly jelent meg rajtuk.
- Hát több mindenről is akarok majd veled beszélni, de eszembe jutott, hogy a múltkor, tudod még a házban, még a Leah-val való incidensünk előtt – habogtam.
- Igen? – mondta még mindig mosolyogva.
- Szóval tudod, mondtam, hogy majd találkozni akarok Quillel és, hogy beszéljetek előtte vele – mondtam még mindig össze-vissza.
- Igen! – sóhajtása, majdhogy fújtatásba ment át – Elfelejtettem – kapott arcához, majd egy erősebb érintéssel végig simította homlokától egészen álláig a bőrét.
- Szóval, akkor egyikteknek sem jutott eszébe igaz? – kérdeztem, bár nagy volt a valószínűsége, hisz Quil nem úgy viselkedett, mintha egy új rokonát ismerné meg, amikor bemutatkoztunk. Tehát elkönyvelhetem magamban, hogy legközelebb nyugodtan figyelmeztethetem Quil-t, hogy a unokatestvérek vagyunk. Vagy legalább is valami hasonló.
- Nem – ide-oda rázta fejét – Ne haragudj! – nézett rám kétségbe esett szemekkel.
- Dehogy haragszom – nevettem el magam.
Ó, drága, egyetlen Seth-em. Hát még mindig nem érted, hogy sosem tudnék rád haragudni? Egyszer mindenféleképpen közölnöm kell ezt vele részletesen. Elnevettem magam gondolataimon.
- Édes vagy, amikor ilyen boci szemekkel nézel – fejtettem ki neki véleményem.
- Tényleg? – ajakai ismét egy egoista mosolyra húzódtak. Szemei úgy pásztáztak végig testemen, mintha fel akarna falni velük.
- Ezt részletezhetnéd is – mondta felvihogva.
Erre megint elnevettem magam. Milyen kis édes.
- Na, azért nem eshetünk túlzásba. Még a végén elbízod magad, aztán felszedsz valami szőke, la pushi, gitáros csajt és elhagysz – mondtam ki kacagással álcázva legnagyobb félelmeim.
- Nem ártott meg neked a Nap? Lehet, hogy napszúrást kaptál – megfogta homlokom, majd végig simított a hajamon – Nem érzed magad rosszul? Nem szédülsz – kérdezte aggódással a hangjában, de azért egy mosolyt most is megengedett hívogatóan csábító ajakainak.
- Nem, te kis bolond – mondtam vihorászva.
- Jól van – nevetett, majd közelebb húzott magához. Ajkaival egy lágy csókot lehelt homlokomra. Finoman megemelt, majd gyengéden lefektetett a puha és forró homokra. Fölém hajolt, vigyázva, hogy ne nehezedjen rám. Apró csókokkal kényeztette felhevült bőrömet. Végig járta az ajkaimtól a mellkasomig terjedő puha, de mégis kemény bőrfelületet. A felszabadító vágy hurrikánként söpört végig testemen. Combjaimat keresztbe kulcsoltam derekán, ezzel közelebb rántva magamhoz. Ismét egy forró és érzelmekkel teli csókot nyomott ajkaimra.
A Nap még mindig égetett mindent körülöttünk, bár én már egyáltalán nem ettől éreztem a hőt, Seth forró teste elemésztette mindenem. Éreztem lüktető vérének édes és éhséget ébresztő illatát.
A közeledő léptek beleolvadtak a környezet megszokott hangjaiba. A víz hullámainak sistergő becsapódásába, a nem messze lévő erdő élőlényeinek hangzavarába.
Csókunk egyetlen végtelennek tűnő pillanatnak hatott, mikor valaki megszólalt a sziklák takarása mögül.
- Seth! – üvöltötte a srác, majd kilépett a homokos partunkra. Elhúzódtam farkasomtól, majd zavaromban lehajtottam fejem. Seth egy hangos röffenéssel jelezte nem tetszését.
Elhúzódott tőlem, majd egy haragos pillantással nézett a part szélén álló Embry-re.
- Uhh, bocsika! – elfintorodott, majd sóhajtott egy hatalmasat – Ne haragudjatok – mondta ismét, ami egy újabb mosolyt csalt ajkaimra.
- Mi van? – kérdezte dühösen Seth.
- Mondtam már, hogy bocsánat – felelte Embry.
- Jól van bocs – rázta meg fejét farkasom, majd felkelt a puha homokról, és kinyújtotta felém hatalmas kezeit.
- Köszönöm – feleltem, miután felhúzott engem is a földről.
- Nincs mit – mondta, majd egy apró puszit nyomott arcomra.
- Szóval, miért kerestél – fordult ismét a fiú felé.
- Csak Paul mondta, hogy itt vagytok és, hogy szóljak neked, hogy már mindenki itt van és lejátszhatnánk végre a meccset, amit terveztünk – tüdejéből halkan kipréselt egy adag levegőt.
- Rendben, máris megyünk – ígérte Seth, majd kezeit az enyéimbe kulcsolva elindultunk a víz felé – Szóval mit szólnál, ha elmennénk valahová az este? – kérdezte egy mosollyal felém fordulva.
- Az igazán jó lenne – feleltem, s ismét elvörösödtem.
- És hová mennél a legszívesebben? – tudakolta ismét.
- Hát fogalmam sincs – mondtam.
- Mit szólnál egy éjszakai sétához Port Angelesben? Alden mondta, hogy oda mennek a barátnőjével Keira-val, és elmehetnénk velük – beszélte, majd leöblítve homokos testét elmerült a langyos és sós vízben.
- Ez jó ötlet. Úgy is körül akartam nézni ott egy kicsit – mondtam érdeklődve, és egy édes pillantással, amint visszatért a víz alól.
- Rendben – nyugtázta válaszom – És miről is akartál velem még beszélni? – emlékeztetett.
- Ááá, most már nem fontos – rántottam meg vállaim, és egy apró puszit nyomtam arcára.
- Ahogy gondolod – beszélte, majd maga felé fordított, és apró emeléssel közelebb húzott magához a sós vízben.
Ajkai elnyíltak, ahogy édes csókot lehelt a sós víztől nedves ajkaimra. Viszonoztam érintését. Amost már szűnni készülő vágyaim ismét fellángoltak, ahogy újra és újra megcsókolt.
A szél finoman fújta a hajam, és hűsítő érintést biztosított az eddig forrónak mondható bőrömnek.
- Nem haladnátok? – nyerítette hangosan Paul. Seth ismét elhúzódott és egy morgás hagyta el száját.
- A fenébe is! Kezdjétek el nélkülem – üvöltött vissza dühösen, majd egy újabb apró puszit lehelt homlokomba. Végül elengedett. Hatalmas léptekkel sétáltunk a derékig érő tengerben.
A társaság zaja egyre hangosabb volt, amint közelebb értünk a nagyobbik parthoz. Nessie és Claire még mindig a vár építésével foglalatoskodtak, bár már nem volt rajta nagyon mit építeni, hisz minden torony és minden virág a helyén volt. Pontosan úgy nézett ki, mint amit Nessie megmutatott.
A lányok nagy része napozott, azóta mióta mi elvonultunk, többen is megérkeztek. Itt volt már Leah is, és persze, ahogy meglátott, egy lenéző pillantást vetett rám. A fiúk között három új alakra lettem figyelmes. Egyiküknek vállig érő, sötét haja volt és majdnem olyan izmos felső teste, mint Seth-nek. A másiknak rövid haja volt, aminek színe nagyjából megegyezett a többiek árnyalatával, és volt egy harmadik is, akinek szintén egy kicsit hosszabb haja volt, de valamivel gyermekibbnek tűnt, mint a másik kettő. A rövid hajúhoz odasétált egy aranybarna hajú lány, majd egy édes csókot nyomott annak arcára, majd elmosolyodva visszafordult Rachel-höz.
- Kik ők? – kérdeztem Seth-et.
- Ja, bocs – mondta nevetve – a rövid hajú ott – itt felé mutatott – Paul mellett Alden, és a hosszú, világos hajú lány a barátnője Keira, róluk beszéltem. A másik kettő, pedig Dylan és Kaleb.
- Értem – feleltem egyszerűen.

Felhívás a 3. Fejezetről!!!

Szia mindenkinek! Sajnálatos módon még mindig nincs elegendő komment, hogy feltegyem a 27. Fejezet, de addig is megérkezett a 3. Fejezet átirata. Remélem ez is tetszeni fog mindenkinek.
Jó olvasást és sok puszi!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

A 3. Fejezetet megtaláljátok itt.

26. Fejezet – A csodás nap (2. rész)

- Hát akkor kezdjünk bele – mondtam, majd megfogtam az egyik kék színű homokozó lapátot, és neki álltam lapátolni egy hatalmas adag vizes homokot a Nessie által kiásott gödör aljáról.

A Nap még mindig teljes erejéből sütött. A fény szikrázó szépsége beragyogta a tengerpart ezen szakaszát. A srácok lármás labdajátéka törte meg a víz morajlásának hangját. A szellő finoman fújta felénk a tenger sós illatát és a Napfény simogató melegét.
- Ezt ide csináljuk – mutogatott Nessie a homokkupac egyik részére, majd közelebb sétált az építményhez, és egy adag vizes masszát kent az oldalára. Bronz vörös hajába lágyan kapott bele a szél, és játszadozni kezdett hosszú tincseivel.
- Jöhetek én is? – jött közelebb Rachel, majd leült közvetlen mellém. Renesmée finoman bólogatni kezdett, és elmosolyodott.
- Minél többen vagyunk, annál gyorsabban végzünk – egyik kezét csípőjére tette a másikat pedig felemelte egészen a válláig és így nyomatékosította csilingelően, gyermeki szavait.
- Igazad van Nessie – helyeselt Rachel, majd az eddig tiszta kezeivel, markolászni kezdte a puha homok tetejét.
A szél hamarosan nagyobb sebességre kapcsolt. A fiúk könnyű labdája ide-oda ringatózott a levegőben. Néhány pillanat múlva az eddig a fiúk feje felett lévő labda, most nagy puffanással zuhant a homokvár tetejére. Percekig figyeltük a játékszer rombolását. Nessie-re pillantottam, aki vöröslő arccal állt a romok előtt.
Szemei hatalmas könnycseppekkel teltek meg.
- Jake! – suttogta mérgében, lassan hátrafordultam, hogy lássam a falka tagjai éppen mit is csinálnak, majd visszapillantottam Renesméere.
- Jake, hogy tehetted ezt? – ejtette ki szavait nyűgösen.
- Sajnálom – felelte Jacob, majd két kezével megfogva Renesméet felemelte és finoman magához szorította.
- Jake! – suttogta ismét Nessie, halkan pityeregve.
- Nincs semmi baj – tette hozzá az alfa.
- Már hogyne lenne semmi baj, tönkrement a váram – még mindig sírt, kezeivel átölelve Jacob hatalmas mellkasát.
- Figyelj pici lány – mondta lágy hangon – majd mi is segítünk újraépíteni – beszélte, majd egy apró puszit nyomott Nessie hajába.
- Rendben – sóhajtotta Renesmée és apró tenyerét ökölbe szorította, majd megtörölte piros szemeit.
Seth letelepedett mellém, majd hatalmas karjaival átölelte vállaim, és finoman simogatni kezdte bőröm.
- Ilyen várat akarok – hívta fel Jacob figyelmét a kislány, majd megérintette a fiú arcát.
- Oké – mondta az alfa mosollyal az arcán. Lerakta a földre Nessie-t, majd eltávolítva a „gyilkos” labdát. Belekezdtünk építeni a homokpalotát. Mindenki egy emberként segített az építkezésben.
A szél még mindig erőteljesen fújt, de már néhol lehetett észlelni enyhülését. Az idő olyan fél tizenkettő fele járt, egy átlagos embernek ilyenkor nem szabadna a napon lennie, de nekünk ezzel nem volt problémánk. A levegőben érezni lehetett a néhány kilométerre lévő erdő és a pár méterre elhelyezkedő tenger sós és üde illatának keveredését. A társaság halk morajlása elnyomta a természet megszokott és felszabadító hangját.
Hamarosan néhány közeledő emberre lettünk figyelmesek, már messziről lehetett látni egyre világosodó alakjukat. Amint közelebb értek, a fiúk köszönés képpen abbahagyták a vár építését és egy-egy baráti kézfogással üdvözölték egymást.
- Nessie! Nézd, mit hoztam! – kiáltott a kislány – aki valószínűleg Claire lehetett – nem messze a sziklafal szélétől. Hatalmas hátizsákjával szaladni kezdett felénk.
- Mi a helyzet srácok? – kérdezte a rövid, sötét hajú srác felém fordulva, majd megölelve engem, bemutatkozott.
- Szia a nevem Jared, ő pedig a barátnőm Kim – mutatott a mögötte álló félénken mosolygós lányra. Világosabb bőre volt, mint a többieknek és hosszú világosbarna haja, ami tökéletesen kiemelte zöldeskék szemének szépségét.
- Örülök, hogy találkoztunk, a nevem Dawn – feleltem rájuk mosolyogva.
- Claire, ne fuss olyan gyorsan! Még a végén elesel – emelte fel a hangját az indián srác, majd egy laza kézmozdulattal felénk intett.
- Hali? Történt valami érdekes? – nézett felénk egy gyors pillanatra, majd szemeit ismét a Renesmée felé szaladó kislányra emelte.
- Hello pajtás – nevetett Jake, majd egy gyors kézfogást váltottak egymással.
- Quil, ő itt Dawn – mutatott be Rachel, zavaromban ismét lehajtottam a fejem.
- Ááá, szóval Seth barátnője – beszélte a fiú, majd egy kedves mosollyal fűszerezett biccentéssel köszönt nekem.
- Júj, Claire, de jó, hogy te is elhoztad – örvendezett a két kislány, ahogy felderítették egymás játékainak tartalmát.
A társaság egyre nagyobb zajjal hatolt be a természet egyszerű és megnyugtató világába. A szél a következő órákban ugyan csitulni kezdett, de ennek ellenére még mindig játszadozott hajunk tincsivel. A Nap még mindig teljes erejéből sütött. A forró homok égette a talpunkat.
- Nincs kedved úszni egy kicsit? – néztem farkasomra, majd egy rövid puszit nyomtam arcára.
- Ez remek ötlet – válaszolta, majd gyengéden összekulcsolta forró ujjait az enyéimmel.
Lassan sétáltunk a meleg tenger felé. A hullámok lágyan csapdosták lábunkat, ahogy besétáltunk a vízbe.
- Azon gondolkoztam, hogy valamikor elmehetnénk valamit csinálni – beszélte Seth, majd mosolygós tekintettel pillantott rám.
- Rendben – feleltem gyorsan, s közben éreztem, hogy arcom az eddigi megszokott színéből vörösre vált.
- És mit szeretnél csinálni? – kérdezett újra.
- Nekem bármi jó, csak legyünk együtt – feleltem mosolyogva.
A víz már egészen mély volt, körbe mentünk a sziklás részeknél. Ahogy bentebb hatoltunk a sós víz langyos mélységeibe, egy eldugottabb részhez értünk. Ugyan a sziklafal még itt is végig kísérte a tengert, de sokkal titokzatosabb és nehezebben megközelíthető volt ez a partszakasz. A tenger ezen felén egy apró homokos rész volt mindössze, aminek nagy részét így is eltakarta a víz hullámzó felszíne.
- De szép! – mutattam a homokos területre.
- Akarod közelebbről is megnézni? – kérdezte, majd ismét rám mosolygott.
Nehezített lépésekkel mentünk a fövenyes part felé. A végén már a vizes és homokos talajon sétáltunk, minden lábnyomunk eltorzult mintát hagyott a földön, amit alig néhány másodperc alatt el is mosott a tenger vízének kinyúló karja.
Seth helyet foglalt az egyik sziklának dőltve hátát, és egy apró sóhajtás hagyta el szétnyíló ajkait. Én követtem, majd forró mellkasára hajtottam fejem.
- Mi a baj? – kérdeztem, majd egyik kezemmel megsimogattam karját.
- Nincs semmi – felelte – boldog vagyok – tette hozzá. Úgy helyezkedtem, hogy egy csókot tudjak nyomni ajkaira.
Visszacsókolt, kezeit derekamra helyezte és közelebb húzott magához. Finoman feszültem forró bőrének felületéhez. Szívem hatalmas ütésekkel lüktetett mellkasomban. Alig kaptam levegőt, de ennek ellenére ujjaim telhetetlenül játszottak rövid, nedves hajával.
- Várj! Várj! – lihegte, vállaimat néhány centivel hátrébb tolva.
- Valami baj van? – ziháltam én is, és nem eresztettem tekintetét, gyermekien felnevetett.
- Semmi – felelte, majd ujjait lágyan nyakamra helyzete és egy újabb szenvedélyes, vad és érzéki csókot lehelt ajkaimra.