Gold Moon - Arany Hold - 9. Fejezet - A levél + Egyéb tudnivalók a pályázatról!

Szia mindenkinek! További tudnivalókat találhattok a pályázatról, A hét főbűn novellák hivatalos oldalán! KATT IDE!

Az érzés, ami elkapott átjárta a bensőm. Mintha az álmom teljes egészében megvalósult volna. Mintha ez csupán a képzelet játéka lenne. Féltem, attól, hogy igaz volt, amit láttam. Féltem attól, hogy valami olyasmi derül ki, ami megváltoztatna mindent. Pont úgy, mint, mikor anyu és apu megjelent Forksban. Utálom a meglepetéseket, főleg az ehhez hasonlókat.

 - Ez – ez lehetetlen – még mindig nem tudtam mást mondani.

 - Mi a baj? – kérdezte tágra nyitott szemekkel.

 - Várj! Eszembe jutott valami – feltartottam a mutató ujjam és az ajkaim elé emeltem, ezzel jelezve, hogy maradjon csendben. Bólintott – a gyakorlással kapcsolatban. Egy egész jó taktika – feleltem elterelésként.

 - És mi az? – nézett rám értetlenül.

 - Azonnal jövök! – vámpír gyorsaságomat elővéve a recepcióra rohantam, kértem egy köteg papírt és egy tollat, majd megköszöntem és ismét a terembe futottam.

 Layla még mindig furcsa pillantásokkal méregetett. De ismét jeleztem neki, hogy néhány másodperc és megtudja, hogy mit is akarok.

Körmölni kezdtem a papírra.

Nézd, tudom, hogy elég nevetséges, hogy „levelet írok”, annak ellenére, hogy itt állsz mellettem, de így nem hallja senki, hogy miről is beszélünk.

Layla! Kérdeznem kell néhány dolgot, hogy megbizonyosodjak valamiről. De ne szólalj meg, nehogy feltűnjön valakinek!

Ismét bólintott. Én, pedig újra írni kezdtem.

Tudom, hogy elég furcsa ez az egész, de meg kell tudnom! Honnan van az a medál?

Átvette a tollat, majd néhány betűt kanyarintott a papírra.

A szüleimtől kaptam, még mielőtt meghaltak volna.

Felém tolta a papírt, hogy könnyebben el tudjam olvasni. Ez olyan lehetetlennek tűnt.

Az egyik felén ugye egy családi kép van. Megnézhetném?

Bólintással jelezte a beleegyezését, majd a kezembe nyomta a nyakláncot. Megfogtam, majd az apró medál kapcsát szétpattintva kinyitottam azt. Egy nő egy férfi és egy kislány volt rajta. Szemeim megteltek könnyekkel. Hihetetlennek tűnt.

Még egy utolsó kérdés Layla. Kik vannak a képen?

A képen lévő férfi az apukám, a nő az anyukám és a kis baba a nővérem, de őt sajnos nem ismerem. De mind ez miért lényeges?

Könnyeim ezúttal, már a bőrömön folytak végig, hogy útjuk végeztével beszívódjanak a sötét színű felsőbe, amit viseltem.

A képen lévő nő az anyám, a férfi az apám és a kisbaba, pedig én vagyok!

Layla tágra nyílt szemei elárulták, hogy pont ugyanolyan meglepett, mint amennyire én vagyok. Nem értem mit kellett volna tennem.

Ez meg, hogy lehetséges? Ezek szerint te vagy az eltűnt nővérem? És, hogy-hogy nem tudtál rólam? És hol voltál eddig? Mi folyik itt?

Nem értem én se! Valószínűleg, az egészért a Volturi hibás. És, ha igaz, hogy a képen a szüleid és a testvéred van, akkor valóban én vagyok az. És mivel egészen az elmúlt néhány héttel ezelőttig azt hittem, hogy a szüleim halottak ezért, nem gondoltam, hogy lenne egy kis húgom.

Ezt meg hogy érted, hogy „néhány héttel ezelőttig azt hittem, hogy a szüleim halottak”??

Hát mert, én tudod Forksban éltem egy vegetáriánus vámpír családnál és a Volturi eljött hozzám és bemutatta, a szüleimet, akiket már kicsit több mint fél évszázada nem láttam.

Hirtelen valami furcsa zajt hallottunk. Fejünket a hang irányába fordítottuk. A papírt eldugtam, az egyik zsebembe.

 - Nos, Layla, a fejedet mindig emeld fel. Ne felejtsd el! Caius mérges lenne érte – próbáltam menteni a helyzetet.

 - Így? – kérdezte.

 - Pontosan – bólogattam.

 - És most a lábadat fel és egy gyors ugrás! – folytattam.

 - Megmutatnád? – játszotta tovább ő is.

A zaj hamarosan megszűnt, mintha csupán ellenőrizni jöttek volna minket. Mikor már tiszta volt a levegő újra elővettük a papírt.

Még mindig nem értem. A szüleim halottak!

Az meg, hogy lehetséges? Hát itt vannak a kastélyban. Itt vannak Volterrában, és ma is beszéltem anyuval. Az lehetetlen, hogy halottak legyenek.

Dawn ők tényleg azok! Én még sosem találkoztam olyanokkal sem, akik egyáltalán hasonlítottak volna rájuk.

Hiába is próbáltam volna leírni a következő mondatomat, nem tudtam volna. Több ok miatt is. Fogalmam sem volt róla, hogy mit kellett volna írnom. Hogyan kellene reagálnom egy ilyen szituációra?

Néhány hete beállítanak a szüleim, azzal, hogy : „Szia kicsim! Élünk és virulunk”. Most megtalálom az elveszett húgomat, aki azt állítja, hogy mindez hazugság és tényleg halottak.

A másik ok, pedig az volt, hogy ismét jött valaki. Drake.

 - Sziasztok! Végeztetek a gyakorlással? – jött felénk a kérdés.

 - Persze – válaszoltuk szinte egyszerre.

 - Akkor az jó, hisz Caius vár már rátok – bólintottunk, majd együtt elindultunk, hogy ezúttal ne egymás ellen, hanem egymás oldalán harcoljuk.

A sötét és barátságtalan folyosókon sétáltunk végig. Előttünk Drake, lassú, emberi tempóban lépkedett. Layla néhány bátortalan pillantást vetett rám, de én minden alkalommal egy-egy biztató mosollyal viszonoztam.

Ha összetartunk sokkal erősebbek, lehetünk. Ugyan nehéz ezt felfogni és mindez elég meglepő, de ha igazak a jelek, akkor ő, csak az én húgom! Szóval, amúgy amíg a Volturi nem tud arról, hogy mi tisztában vagyunk rokoni szálainkkal, addig azt a saját előnyünkre tudjuk fordítani. Most már csak meg kell akadályoznunk, hogy Aro gyanút fogjon, mert egyetlen kézfogáson múlik a lebukásunk.

Még én gondolkodtam, addig a többiek – engem lehagyva – könnyed beszélgetésbe elegyedtek.

Némán figyeltem zavartalan szóváltásukat. Layla néhányszor csábosan a füle mögé simította egyik vörös hajtincsét, amit Drake mosolyogva és vágyakozva nézett végig.

Hamarosan már ismét ott álltunk a hatalmas ajtó előtt. Már szó nélkül kinyitották előttünk az ajtót. Beléptünk a terembe, majd a három vezető elé léptünk.

 - Dawn, Layla! Remélem ez a csekély idő elég volt arra, hogy megmutathassátok egymásnak mit is tudtok – szólított meg bennünket Aro.

Mi összepillantottunk és szinte egyszerre válaszoltunk egy-egy bólintással.

 - Akkor jöhet a meglepetés – nézett felénk Caius és egy hatalmas, rossz indulatú mosoly jelent meg ajkain.