Gold Moon - Arany Hold 2. Fejezet – A változás

Megfordultam, hogy utána induljak, de nem tudtam megtenni. Az érzés, hogy engem hibáztat és gyűlöl elviselhetetlen volt. Az egyetlen ember volt számomra valaha is, akit megakartam védeni. Mióta apu meghalt senki nem szeretett úgy, mint Seth. Senki nem figyelt rám és hallgatott meg csak is ő, és én így viszonoztam számára, hogy mikor tudtam, hogy szereti ezt a lányt, nem hagytam, hogy jól érezze magát vele, mert folyamatosan piszkáltam őket valamivel.

 - Seth! Ne haragudj! Szeretlek! Igazad van velem kapcsolatban! – ejtettem ki a számon minden egyes szót érthetően. Tudtam, hogy nem ment messzire és hallja minden mondatom, de csak remélni tudtam benne, hogy valaha megbocsát nekem.

Visszaváltoztam, majd először egészen lassan végül őrült gyorsasággal haladtam a hazafelé vezető úton.

 - Hé Leah! Várj már! Mi történt? – tartotta a tempót mellettem Quil.

 - Összevesztünk – egy sóhajtás kíséretében mondtam.

 - Sajnálom – érzett együtt velem.

 - Igen és az a legfájóbb, hogy igaza van! – vallottam be neki mindent.

 - Akarsz beszélgetni? – ajánlotta fel.

 - Nem, dehogyis! Mit gondolsz? – förmedtem rá. Azért még fenn kell tartanom a sebezhetetlen, póker arcomat.

 - Csak gondoltam, hátha jobb lenne utána. De, ha nem, hát akkor nem.

 - Azért köszi, hogy felajánlottad – gondolatban rá mosolyogtam.

 - Nincs mit, de azért szólj, ha kellek – mondta ő is, ezúttal vigyorogva.

 - Oké. Na, megyek haza.

 - Jó, később látjuk egymást – beszélte.

 - Rendben. Szia! – válaszoltam.

 Most már végre ismét egyedül lehettem. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem veszíthetek el és nem marhatok el mindenkit magam mellől. Nem tehetem, mert akkor már senkire sem tudok majd számítani.

Az erdő ritkulni kezdett, már láttam a szobám ablakát, emberi alakban bemásztam a résnyire nyitott ablakon, majd felkaptam valami ruhát és kimentem anyuhoz.

 - Szia! – köszöntem neki.

 - Elvitted? – kérdezte.

 - Persze – bólogattam – Ne haragudj, ha nyafogtam reggel. Tudod, hogy te és persze Seth vagytok számomra a legfontosabbak, ugye? – belenéztem a döbbentséggel és büszkeséggel teli szemeibe. Elmosolyodtam, végül közelebb léptem hozzá és megöleltem.

 - Szeretlek! – mondtam.

 - Én is kincsem! Örülök neki, hogy ezt mondtad.

 - Miért? – kérdeztem értetlenkedve.

 - Azt hittem, sosem leszel már olyan, mint régen. Amióta Sam megbántott téged, azóta viselkedtél ilyen ellenségesen. Attól fogva vágyom arra, hogy még ha nem is teljesen boldognak és elégedettnek, de valamennyire olyannak lássalak, aki túltette magát az egészen – nem tudtam mit mondani, anyu szavai új lehetőséggel kecsegtettek.

Túl éltem Sam-et, túl éltem, hogy nem engem választott és azt is, hogy elhagyott. Végre itt az ideje tovább lépni az egész ügy felett.

 - Anyu? Van még abból a sütiből?

 - Amiből Jacobnak és Billynek küldtem?

 - Igen.

 - Miért?

 - Vinnék egy tállal Samnek és Emilynek – mondtam ki mosolyogva. Eljött a megbocsátás pillanata.

 - Biztos vagy benne? – kérdezte aggodalmasan. Vettem egy hatalmas adag levőt, majd mosolyogva újra megszólaltam.

 - Teljesen!

 - Rendben, azonnal csomagolok.

 - Köszönöm.

A gondolat, hogy kész vagyok változni, olyan energiával és boldogsággal töltött fel, hogy hirtelen minden sokkal szebb lett, mint valaha. Felhőtlenül éreztem magam. Mintha nem lennének gondjaim, de persze vannak, bár most úgy érzem mindent képes vagyok és leszek megoldani.

 - Tessék kincsem – átadta a kezembe az egyik fatálat, majd  nyomott egy puszit az arcomra.

 - Köszönöm – somolyogtam, majd elindultam az ajtó felé – Ja és anyu! Seth és én ma Cullenéknél leszünk, ne várj meg minket.

 - Rendben – becsuktam magam mögött az ajtót, majd elindultam a Jacob-ék háza felé vezető úton. Sam és Emily nem messze laknak onnét. Alig vártam, hogy odaérjek és lezárjam a múltam.

De az idő lassan telt, az út, pedig még lassabban fogyott. Még alig tartottam a Black háznál, de nem érdekelt ez sem.

El kell felejtenem mindent! Új emberként kell szemlélnem a világot. Seth és apu is ezt várná el tőlem.

 - Szia Leah! – intett felém Jake.

 - Szia – köszöntem boldogan.

 - Hová mész? – kérdezte döbbenten.

 - Hát Emilyhez és Samhez –beszéltem.

 - Minek mész te oda?

 - Miért? Nem mehetek? – néztem rá értetlenül.

 - Ja nem azért, csak, mert ez olyan szokatlan.

 - Tudom – vigyorodtam el.

 - Leah! Kérdezhetek valamit?

 - Persze – még mindig ott volt a mosoly az ajkaimon.

 - Te be vagy lőve? – nézett rám kétellyel a szemeibe.

 - Nem! Miért? – nevettem el hangosan magam.

 - Csak muszáj volt tudnom – mondta – olyan furcsa vagy.

 - Na mennem kell – beszéltem, majd elköszöntem és tovább indultam.

 - Hé! – szólt utánam.

 - Igen? – fordultam hátra.

 - Beszélned kellene Embry-vel.

 - Jó. Köszi, hogy szóltál.

 - Öö, szia! – intett felém, én pedig tovább sétáltam.

Hamarosan már ott is voltam, de most valahogy nem zavart a tudat, hogy velük kellett lennem. Nem érdekelt és nem bántott, sőt kifejezetten tetszett a megbocsátás. Meg láttam a házukat. Szépen és rendesen volt tartva. Világos színű és egy apró, kis kert is van mellette. Emily megint ott dolgozott.

 - Szia! – köszöntem rá hangosan. Szegény! Megijedt, biztos azt hitte, hogy megint veszekedni akarok.

 - Szia! Hogy vagy? – kérdezte, még mindig valami gyanakodó hangon. Rámosolyogtam.

 - Jól, köszönöm és ti? – még mindig vigyorogtam, ő pedig még mindig ledöbbenve nézett rám.

 - Mi is, köszi – válaszolta.

 - Hoztam egy kis süteményt – feleltem és felé nyújtottam.

 - Aranyos vagy. Köszönjük – vette el tőlem.

 - Beszélhetünk? Ráértek?

 - Sam nincs itthon, de én ráérek – válaszolta.

 - Rendben. Tudod Emily még mindig gyönyörű vagy

 - Jajj, dehogyis csupa kosz vagyok – beszélte, s közben zavartan söpörte le a ruhájáról a port – Gyere! Menjünk be! – Lassan követni kezdtem. A nappaliban megállva újra megszólaltam.

 - Tudod, csak mondani akartam valamit.

 - És mit? – kérdezett ismét.

 - Ma rájöttem valamire – kezdtem bele. Ő nem szólalt meg, csak csendesen figyelt – Nem is tudom, hogy mondjam, de azt hiszem, hogy szeretnék bocsánatot kérni tőletek a sok kellemetlenségért, amit okoztam.

 - Mi? – kérdezte meglepetten.

 - Miért? Talán nem okoztam? – néztem rá kérdőn.

 - Hát, várj Leah! Jól vagy? – meg mindig teljesen ledöbbent arcot vágott.

 - Igen, ma ráeszméltem arra, hogy már nincs miért haragudnom és nem jó érzés veletek rosszban lenni.

 - Értem – láttam a szemében, hogy teljességgel hihetetlennek tartja, amit mondok.

 - Tudom, hogy elég furcsa ez a hirtelen változás, de erre ma jöttem rá. Seth ráébresztett arra, hogy változtatnom kell az életemen és a viselkedésemen, ha azt akarom, hogy legyenek olyanok, akikre számíthatok, és akik mindent megtennének értem.

 - Megjött Sam – mondta a lány, majd felpattant a székről, hogy kinyissa az ajtót.

 - Szia drágám – üdvözölte. Sam nyomott egy apró puszit a lány ajkára, majd végig csókolta az Emily arcán elhelyezkedő hegeket. Elmosolyodtam.

 - Hello Sam! Hogy vagy ma? – kérdeztem. Az ő arcán is ugyanaz az érzelem tükröződött, mint a lányén az előbb.

 - Csak beszélni akartam veletek – mondtam.

 - Hozott süteményt is – említette meg a lány.

 - Az jó – mondta mosolyogva. Vett egy szelettel a süteményből, majd helyet foglalt az Emily melletti széken.

 - Miről akartál beszélni?

 - Csak bocsánatot szerettem volna kérni.

 - Hogy? – ismét meghökkent.

 - Azért, a sok bosszúságért, amit okoztam neked, nektek. Seth ma ráébresztett arra, hogyha tovább folytatom, amit eddig. Elveszítek mindenkit, beleértve őt is, és én ezt nem akarom.

Nem élhetek úgy, hogy tudom mindenki a pokolra kíván a viselkedésem miatt – végre ki tudtam mondani ezeket a szavakat.

 - Nagyon szeretlek titeket és remélem meg tudtok bocsátani.

 - Ö – itt Sam Emilyre pillantott, aki egy bólintással jelezte a választ. Mindketten elmosolyodtak.

 - Isten hozott újra közöttünk – szemeim megteltek könnyekkel.

A megkönnyebbülés végig száguldott a fejem búbjától, egészen a talpamig. Mintha egy óriási és sötét szikla hatalmas koppanással szakadt volna le a szívemről és a lelkemről.

 - Hú, most sokkal jobban érzem magam – feleltem.

 - Mi is, hidd el. Rossz volt látni, hogy szenvedsz, és különben is te ne haragudj ránk – mondta Sam.

 - Én megbocsátottam – elmosolyodtam.

Több, mint egy órát beszélgettünk még és meglepően jól esett, hogy újra úgy éreztem, hogy szeretnek.

Igaza volt Sethnek a változtatással kapcsolatban, már nem álltam messze attól, hogy elhagyjon és ellenem forduljon mindenki, aki valaha fontos volt számomra.

Már csak két embertől, kell igazán bocsánatot kérnem. Az egyik Seth, hogy önző módon bántam vele, de ez azt hiszem nem lesz elég neki, be kell bizonyítanom, hogy megváltoztam és ez nem csak pillanatnyi érzés.

A másik, pedig Embry. A vele való beszélgetéstől félek, de csak egy kis erő kell és képes leszek megtenni és bevallani neki az érzelmeim.