Gold Moon - Arany Hold 4. Fejezet - Amit te akarsz és, amit én!

Szia mindenkinek! Szóval, amint láthatjátok, megérkezett a friss. Ez a fejezet már Dawn szemszögéből olvasható. Remélem tetszeni fog mindenkinek! Kérlek titeket írjatok kommentet! Nagyon fontos lenne, mert ez már a 4. fejezet a második könyvből és nem nagyon tudom, hogy tetszik-e nektek vagy sem.

Legyetek jók!
Sok puszi!

Jó olvasást!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Lassan nyitottam ki a szemeimet, mintha csupán öt percet aludtam volna. Az nyakam sajgott, a testem minden porcikáját húzta az ágy, mintha magába akarna szippantani. Az agyam iszonytatosan zakatolt. Üresnek éreztem magam.

Egyedül voltam.

Ez az borzalmas érzés belülről próbálta meg mindenem szétfeszíteni.

Szét tudtam volna robbanni.

Felkeltem az ágyról, majd emberi léptekkel az ablakhoz sétáltam.

Elhúztam a sötét zöld, plüsstapintású függönyt. Halk, lemondással teli sóhaj hagyta el ajkaim.

Rá kellett ébrednem, hogy nem álmodtam, valóban ezen az ocsmány helyen vagyok.

Gyűlölöm Volterrát. Hátrébb léptem, majd visszahúztam a vastag sötétítőt, hogy ne kelljen látnom, hol is vagyok valójában.

Körbe tekintettem a hatalmas szobán. Az antik stílusú bútorok hátborzongatóan terpeszkedtek el, mintha fenyegetni akarnának, hogy ne merjem elhagyni a helyiséget. Bár simán ezt választanám, minthogy visszamenjek abba a terembe, ahová legutoljára zártak be itt.

A szoba középén egy szintén antik hatású asztal helyezkedett el. Egy hatalmas virágcsokorral díszítették.

Vajon mi lehet Seth-el? És mióta aludhattam? Még fel sem hívtam! Hogy lehetek ilyen? Biztosan halálra aggódja magát, és azt hiszi, hogy már nem akarok vele lenni! Még csak fel sem hívtam őket!

Ismét sóhajtottam, visszatartva eleredő könnyeimet.

 - Ebben a szobában még csak egy rohadt telefon sincs! – dörmögtem hangosan.

 - Mert nincs is rá szükséged – jött a válasz egyenesen az ajtó irányából.

 - De van! Fel akarom hívni Alice-t, hogy minden rendben van. Legalább ők érezzék magukat jól.

 - Felesleges – elmosolyodott – én már szóltam nekik – felelte Drake, majd egy lépéssel közelebb jött hozzám, én viszont megduplázva a távolságot hátrálni kezdtem.

 - Ne gyere közelebb! – mondtam.

 - Ugyan már? Miért? Tudom, hogy akarod – egy gúnyos vigyor jelent meg az arcán.

 - Nem! – ismét közelebb jött, én, pedig ismét kettőt léptem hátra.

 - Hát tegnap éjjel nem így viselkedtél – mondta.

 - Micsoda? Mit műveltél velem? Te szemét! Hogy merészelted? – fakadtam ki.

 - Nyugi tigrisem! Nem történt semmi.

 - Te aljas féreg – szűrtem ki a fogaim között. Olyan utálatot éreztem iránta, amit ki sem lehet fejezni szavakkal. Ha csak eszembe jutott a neve, már akkor üvölteni tudtam volna. A homlokom izzadni kezdett az ujjaim pedig vad rángatózással tiltakoztak az rossz emlékek ellen.

Vámpír gyorsasággal ütközött nekem, majd erősen bilincsbe fogta a kezeimet és a falnak lökött. Vöröslő szemeivel pásztázta végig az arcom. Elfordított a fejem.

Egyik kezével erősen markolta a csuklóm, a másikkal, pedig simogatni kezdte a nyakam.

 - Eressz el! Irtózom tőled! – remegtem. Minden porcikámmal tiltakozta, de nem engedte, hogy mozogjak.

 - Ne használd ellenem a képességed!

 - Úgy nem lenne érdekes a játék!

 - Gyűlöllek! Te undorító… - nem engedte, hogy befejezzem. Tenyerét ajkaimra tapasztotta, majd elengedte – Eressz el! – szűrtem ismét a fogaim között.

 - Idefigyelj! – feldühítettem! Ujjai, amik eddig a nyakam simogatták, most ezernyi tű éles hegyével kapaszkodtak az álkapcsomba – Most már nem azoknál a különc férgeknél vagy, hogy megengedhess magadnak egy ilyen hangsúlyt, mert még véletlen baja esik valakinek – eleresztette az állam – mondjuk, a kis házi kedvencednek. Hogy is hívják? Ja, igen – elmosolyodott – Ha az emlékeim nem csalnak, már pedig azok nem csalnak – eleresztett, majd sétálni kezdett az asztal körül. – összeszorult a mellkasom, ahogy meg hallottam, hogy lassan és érthetően ejti ki a nevét.

 - Seth Clearwater – minden egyes szótagot kihangsúlyozott.

 - Te álnok!

 - Nem, nem vagyok az! – újra a szemembe nézett és megint sikerült rám hatnia – Légy velem kedvesebb, vagy nagyon megbánod. Megértetted? – az agyam küzdött, de nem tudtam mit tenni.

 - Igen.

 - És most, hogy mindent megbeszéltünk, bocsánatkérésképpen adj egy puszit – gondolatban üvöltöttem a fájdalomtól, nem akarom! Nem lehet!

 - Hagyd abba! Kérlek! – próbáltam ellenállni.

 - Mit?

 - Ne használd a képességed!

 - Ha megkapom, amit én akarok, te is megkapod, amit te akarsz – ajánlotta fel.

 - És mit akarsz?

 - Azt a puszit Dawnie! – ismét simogatni kezdte az arcomat. Hányni tudtam volna, bár már idejét sem tudom, mikor ettem utoljára – persze csak egyelőre – megint az a cinikus, öklendezést keltő mosoly.

 - Na? Mit gondolsz? – belenézett a szemembe. Már megint befolyásolni próbál.

 - Várj! – szólaltam meg a kelleténél kicsit hangosabban.

 - Mi van? –

 - Mi történt, amióta eljöttünk Forksból?

 - Hát – ismét hátrébb sétált és mesélni kezdett – miután felszálltunk a repülőre bőgni kezdtél, majd elájultál és egy hete folyamatosan alszol.

 - Már egy hete itt vagyok? – hökkentem meg.

 - Te figyelsz rám? Igen! 1 hete, 7 napja, 168 órája, 10080 perce.

 - Jó-jó elég lesz – szólaltam meg.

 - Szóval? Hogy döntöttél? Megkapom végre, amit akarok? – tért vissza a témához.

 - Egy feltétellel – kipréseltem egy adag levegőt – ha, én is megkapom, amit én akarok! – szörnyű volt a gondolat, hogy egy ilyen féreghez hozzá kell, hogy érjek, de muszáj volt beszélnem velük. Hallanom kellett Seth hangját, hogy jól vannak-e.

 - És, te mit akarsz? – kérdezte nyálasan, majd az egyik hajtincsemet a fülem mögé simította. Kirázott a hideg. Minden porcikám tiltakozott az érintései ellen.

 - Felhívni Cullenéket!

 - Hmm – elgondolkodott – Rendben van, de előbb kérem azt a puszit.

 - Nem előbb én! – feleltem.

 - Akkor egyezzünk meg! Itt a mobilom – elővett egy fekete színű telefont a zsebéből, majd lerakta az asztalra - Ha megkapom, akkor a telefonomról felhívhatod őket.

 - Rendben – sóhajtottam, majd lehajtottam a fejem.

Ismét elvigyorodott, majd újra a falhoz szorított. Megállapodtunk! Mit kellene csinálnom? De, ha ezt most nem teszem meg, akkor nem telefonálhatok haza. Mit tegyek?

Ujjait az állam alá helyezte, majd erővel megemelte a fejem, ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Közeledni kezdett felém.

Egyre jobban remegtem. Innen már nem volt vissza út. Nem, nem akarom. Ezt nem tehetem meg Seth-tel. Ezt én nem bírom ki.

Dawn! Ne add fel, utána hallhatod a hangjukat! Erőt vettem magamon, majd az ajkaimat az övéire tapasztottam.

Ismét elkapott a hányinger. Seth finom és édes csókja helyett egy ilyen gusztustalan és visszataszító csók.

Vettem egy mély levegőt, majd elhajoltam.

Belenéztem gonoszul rám meredő szemeibe. Eleresztett. Én, pedig vámpír gyorsasággal a telefonért vetettem magam.

Egyedül hagynál? Kérlek – bár tudom, hogy úgy is kihallgat, de ha nincs itt úgy könnyebb.

 - Persze – felelte majd elhagyta a szobát.

Azonnal tárcsáztam a Cullen ház telefonszámát.

 - Igen? Vette fel a telefont, szinte azonnal Alice. Biztos látta, hogy hívni fogom.

 - Szia – sóhajtottam. Az, hogy hallhattam a hangját megnyugtatott.

 - Dawn! Minden rendben? – kérdezte.

 - Dawn az? Add ide! Beszélnem kell vele! Légy szíves – szólalt meg az édesen csengő ismerős hang.

 - Persze, nyugodjatok meg. Ne haragudjatok rám, hogy csak most tudtam telefonálni, de csak ma keltem fel.

 - Tudom – válaszolta Alice.

 - Nálatok minden rendben? – könyörögtem magamban, hogy így legyen.

 - Igen, persze! Most jut eszembe, hogy a bőröndödbe rejtettem néhány szájfényt.

 - Tényleg? Miért? – Ezt nem értettem. Tudja, hogy sosem használok.

 - Köztük a kedvencedet is. Az alkonyat vöröset is.

 - Óó, hát akkor, köszönöm. Imádlak – mondtam.

 - Teljesen újak, úgy hogy ígérd meg, hogy kipróbálod őket, és tájékoztatsz, hogy állnak rajtad.

 - Még szép. Imádlak – feleltem mosolyogva.

 - Alice! Légy szíves! – hallottam a vonal másik végéről.

 - Seth az? – kérdeztem.

 - Igen, adom – elfogott valami hihetetlen izgalom, hogy hallhatom a hangját.

 - Dawn? – még az is hallatszott, hogy lihegett. Biztos nem rég érkezett.

 - Seth? – elmosolyodtam, mintha ott lettem volna vele.

A világ hirtelen újra csak róla és rólam szólt.

 - Igen – sóhajtott egyet. Tehát ő is megkönnyebbült, hogy minden rendben van.

 - Hiányzol! Ne haragudj rám – beszéltem.

 - Nem haragszom – mondta, de még mindig hallatszott a lemondás a hangjában.

Valaki benyitott a szobába.

 - Most már elég lesz – mondta Drake, jó hangosan.

 - Kérlek! Még egy picit – könyörögtem.

 - Hát rendben, de remélem, látod milyen rendes vagyok. Amit én kértem az sokkal rövidebb ideig tartott.

 - Te szemét álnok! – szűrtem ismét a fogaim között. Elvigyorodott, majd leült az egyik székre, majd felrakta a lábait az asztalra.

 - Itt vagyok – feleltem a telefonba.

 - Jó, kérdezhetek valamit? – remegett a hangja.

 - Persze – mondtam.

 - Mi az, amit az a seggfej kért? – most mit tegyek? Elmondjam neki? Úristen! Mit fog gondolni rólam? Az, hogy egy hetyke mindenkivel kikezdő lány vagyok? Vagy még rosszabbat, hogy nem is szeretem?

Már vagy három perce meg sem szólaltam.

 - Dawn! – szólalt meg Drake – Gyere már várnak ránk! - sóhajtottam egyet.

 - Szeretlek – felelte, de hallottam, hogy bántja, hogy nem válaszoltam a kérdésére. Lehet el kellett volna mondanom.

 - Én is szeretlek! Hiányzol – beszéltem, majd meg sem várva válaszát leraktam a telefont.

 - Tessék! – nyomtam Drake kezébe a mobilt.

 - Köszi vagy valami? – vigyorgott.

 - Ugyan mit kellene megköszönnöm?

 - Hát hogy ki mentettelek abból a kínos kis kérdésből – válaszolta egoistán.

 - Mivel te hoztál ilyen helyzetbe, így ez volt a minimum.

 - Hát, jól van kistigris. Ne légy ilyen morci – ismét közelebb sétált hozzám, és persze megint nem engedte, hogy mozduljak.

 - Mondtam már, hogy ne használd a képességed ellenem.

 - Én pedig, mondtam, hogy úgy nem buli – rázta meg a fejét, majd vigyora ismét nagyobbra húzódott.

 - Undorodom tőled! – mondtam az arcába. Közelebb hajolt, majd kezeivel ismét a nyakamat kezdte szorítani.

 - Ne ellenkezz! Itt te csupán egy senki vagy! Azt teszed, amit mi mondunk neked – nem szólaltam meg, Erőszakkal kényszerített egy újabb undorító csókra.

 - Most pedig, öltözz át, mert Caius már vár rád – az ágy felé lökött. Teljes erőmből zuhantam a puha párnák irányába. Kipréseltem egy adag levegőt a tüdőmből.

A gondolat, hogy azért hagytam el Cullenéket és Seth-et, hogy itt megalázzanak elkeserítő volt. Szegyen szemre ugyan ott tartok, ahonnan indultam. Tessék Dawn! Te választottad ezt, most megkaptad az eredményt is.