Gold Moon - Arany Hold 4. Fejezet - Amit te akarsz és, amit én!

Szia mindenkinek! Szóval, amint láthatjátok, megérkezett a friss. Ez a fejezet már Dawn szemszögéből olvasható. Remélem tetszeni fog mindenkinek! Kérlek titeket írjatok kommentet! Nagyon fontos lenne, mert ez már a 4. fejezet a második könyvből és nem nagyon tudom, hogy tetszik-e nektek vagy sem.

Legyetek jók!
Sok puszi!

Jó olvasást!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Lassan nyitottam ki a szemeimet, mintha csupán öt percet aludtam volna. Az nyakam sajgott, a testem minden porcikáját húzta az ágy, mintha magába akarna szippantani. Az agyam iszonytatosan zakatolt. Üresnek éreztem magam.

Egyedül voltam.

Ez az borzalmas érzés belülről próbálta meg mindenem szétfeszíteni.

Szét tudtam volna robbanni.

Felkeltem az ágyról, majd emberi léptekkel az ablakhoz sétáltam.

Elhúztam a sötét zöld, plüsstapintású függönyt. Halk, lemondással teli sóhaj hagyta el ajkaim.

Rá kellett ébrednem, hogy nem álmodtam, valóban ezen az ocsmány helyen vagyok.

Gyűlölöm Volterrát. Hátrébb léptem, majd visszahúztam a vastag sötétítőt, hogy ne kelljen látnom, hol is vagyok valójában.

Körbe tekintettem a hatalmas szobán. Az antik stílusú bútorok hátborzongatóan terpeszkedtek el, mintha fenyegetni akarnának, hogy ne merjem elhagyni a helyiséget. Bár simán ezt választanám, minthogy visszamenjek abba a terembe, ahová legutoljára zártak be itt.

A szoba középén egy szintén antik hatású asztal helyezkedett el. Egy hatalmas virágcsokorral díszítették.

Vajon mi lehet Seth-el? És mióta aludhattam? Még fel sem hívtam! Hogy lehetek ilyen? Biztosan halálra aggódja magát, és azt hiszi, hogy már nem akarok vele lenni! Még csak fel sem hívtam őket!

Ismét sóhajtottam, visszatartva eleredő könnyeimet.

 - Ebben a szobában még csak egy rohadt telefon sincs! – dörmögtem hangosan.

 - Mert nincs is rá szükséged – jött a válasz egyenesen az ajtó irányából.

 - De van! Fel akarom hívni Alice-t, hogy minden rendben van. Legalább ők érezzék magukat jól.

 - Felesleges – elmosolyodott – én már szóltam nekik – felelte Drake, majd egy lépéssel közelebb jött hozzám, én viszont megduplázva a távolságot hátrálni kezdtem.

 - Ne gyere közelebb! – mondtam.

 - Ugyan már? Miért? Tudom, hogy akarod – egy gúnyos vigyor jelent meg az arcán.

 - Nem! – ismét közelebb jött, én, pedig ismét kettőt léptem hátra.

 - Hát tegnap éjjel nem így viselkedtél – mondta.

 - Micsoda? Mit műveltél velem? Te szemét! Hogy merészelted? – fakadtam ki.

 - Nyugi tigrisem! Nem történt semmi.

 - Te aljas féreg – szűrtem ki a fogaim között. Olyan utálatot éreztem iránta, amit ki sem lehet fejezni szavakkal. Ha csak eszembe jutott a neve, már akkor üvölteni tudtam volna. A homlokom izzadni kezdett az ujjaim pedig vad rángatózással tiltakoztak az rossz emlékek ellen.

Vámpír gyorsasággal ütközött nekem, majd erősen bilincsbe fogta a kezeimet és a falnak lökött. Vöröslő szemeivel pásztázta végig az arcom. Elfordított a fejem.

Egyik kezével erősen markolta a csuklóm, a másikkal, pedig simogatni kezdte a nyakam.

 - Eressz el! Irtózom tőled! – remegtem. Minden porcikámmal tiltakozta, de nem engedte, hogy mozogjak.

 - Ne használd ellenem a képességed!

 - Úgy nem lenne érdekes a játék!

 - Gyűlöllek! Te undorító… - nem engedte, hogy befejezzem. Tenyerét ajkaimra tapasztotta, majd elengedte – Eressz el! – szűrtem ismét a fogaim között.

 - Idefigyelj! – feldühítettem! Ujjai, amik eddig a nyakam simogatták, most ezernyi tű éles hegyével kapaszkodtak az álkapcsomba – Most már nem azoknál a különc férgeknél vagy, hogy megengedhess magadnak egy ilyen hangsúlyt, mert még véletlen baja esik valakinek – eleresztette az állam – mondjuk, a kis házi kedvencednek. Hogy is hívják? Ja, igen – elmosolyodott – Ha az emlékeim nem csalnak, már pedig azok nem csalnak – eleresztett, majd sétálni kezdett az asztal körül. – összeszorult a mellkasom, ahogy meg hallottam, hogy lassan és érthetően ejti ki a nevét.

 - Seth Clearwater – minden egyes szótagot kihangsúlyozott.

 - Te álnok!

 - Nem, nem vagyok az! – újra a szemembe nézett és megint sikerült rám hatnia – Légy velem kedvesebb, vagy nagyon megbánod. Megértetted? – az agyam küzdött, de nem tudtam mit tenni.

 - Igen.

 - És most, hogy mindent megbeszéltünk, bocsánatkérésképpen adj egy puszit – gondolatban üvöltöttem a fájdalomtól, nem akarom! Nem lehet!

 - Hagyd abba! Kérlek! – próbáltam ellenállni.

 - Mit?

 - Ne használd a képességed!

 - Ha megkapom, amit én akarok, te is megkapod, amit te akarsz – ajánlotta fel.

 - És mit akarsz?

 - Azt a puszit Dawnie! – ismét simogatni kezdte az arcomat. Hányni tudtam volna, bár már idejét sem tudom, mikor ettem utoljára – persze csak egyelőre – megint az a cinikus, öklendezést keltő mosoly.

 - Na? Mit gondolsz? – belenézett a szemembe. Már megint befolyásolni próbál.

 - Várj! – szólaltam meg a kelleténél kicsit hangosabban.

 - Mi van? –

 - Mi történt, amióta eljöttünk Forksból?

 - Hát – ismét hátrébb sétált és mesélni kezdett – miután felszálltunk a repülőre bőgni kezdtél, majd elájultál és egy hete folyamatosan alszol.

 - Már egy hete itt vagyok? – hökkentem meg.

 - Te figyelsz rám? Igen! 1 hete, 7 napja, 168 órája, 10080 perce.

 - Jó-jó elég lesz – szólaltam meg.

 - Szóval? Hogy döntöttél? Megkapom végre, amit akarok? – tért vissza a témához.

 - Egy feltétellel – kipréseltem egy adag levegőt – ha, én is megkapom, amit én akarok! – szörnyű volt a gondolat, hogy egy ilyen féreghez hozzá kell, hogy érjek, de muszáj volt beszélnem velük. Hallanom kellett Seth hangját, hogy jól vannak-e.

 - És, te mit akarsz? – kérdezte nyálasan, majd az egyik hajtincsemet a fülem mögé simította. Kirázott a hideg. Minden porcikám tiltakozott az érintései ellen.

 - Felhívni Cullenéket!

 - Hmm – elgondolkodott – Rendben van, de előbb kérem azt a puszit.

 - Nem előbb én! – feleltem.

 - Akkor egyezzünk meg! Itt a mobilom – elővett egy fekete színű telefont a zsebéből, majd lerakta az asztalra - Ha megkapom, akkor a telefonomról felhívhatod őket.

 - Rendben – sóhajtottam, majd lehajtottam a fejem.

Ismét elvigyorodott, majd újra a falhoz szorított. Megállapodtunk! Mit kellene csinálnom? De, ha ezt most nem teszem meg, akkor nem telefonálhatok haza. Mit tegyek?

Ujjait az állam alá helyezte, majd erővel megemelte a fejem, ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Közeledni kezdett felém.

Egyre jobban remegtem. Innen már nem volt vissza út. Nem, nem akarom. Ezt nem tehetem meg Seth-tel. Ezt én nem bírom ki.

Dawn! Ne add fel, utána hallhatod a hangjukat! Erőt vettem magamon, majd az ajkaimat az övéire tapasztottam.

Ismét elkapott a hányinger. Seth finom és édes csókja helyett egy ilyen gusztustalan és visszataszító csók.

Vettem egy mély levegőt, majd elhajoltam.

Belenéztem gonoszul rám meredő szemeibe. Eleresztett. Én, pedig vámpír gyorsasággal a telefonért vetettem magam.

Egyedül hagynál? Kérlek – bár tudom, hogy úgy is kihallgat, de ha nincs itt úgy könnyebb.

 - Persze – felelte majd elhagyta a szobát.

Azonnal tárcsáztam a Cullen ház telefonszámát.

 - Igen? Vette fel a telefont, szinte azonnal Alice. Biztos látta, hogy hívni fogom.

 - Szia – sóhajtottam. Az, hogy hallhattam a hangját megnyugtatott.

 - Dawn! Minden rendben? – kérdezte.

 - Dawn az? Add ide! Beszélnem kell vele! Légy szíves – szólalt meg az édesen csengő ismerős hang.

 - Persze, nyugodjatok meg. Ne haragudjatok rám, hogy csak most tudtam telefonálni, de csak ma keltem fel.

 - Tudom – válaszolta Alice.

 - Nálatok minden rendben? – könyörögtem magamban, hogy így legyen.

 - Igen, persze! Most jut eszembe, hogy a bőröndödbe rejtettem néhány szájfényt.

 - Tényleg? Miért? – Ezt nem értettem. Tudja, hogy sosem használok.

 - Köztük a kedvencedet is. Az alkonyat vöröset is.

 - Óó, hát akkor, köszönöm. Imádlak – mondtam.

 - Teljesen újak, úgy hogy ígérd meg, hogy kipróbálod őket, és tájékoztatsz, hogy állnak rajtad.

 - Még szép. Imádlak – feleltem mosolyogva.

 - Alice! Légy szíves! – hallottam a vonal másik végéről.

 - Seth az? – kérdeztem.

 - Igen, adom – elfogott valami hihetetlen izgalom, hogy hallhatom a hangját.

 - Dawn? – még az is hallatszott, hogy lihegett. Biztos nem rég érkezett.

 - Seth? – elmosolyodtam, mintha ott lettem volna vele.

A világ hirtelen újra csak róla és rólam szólt.

 - Igen – sóhajtott egyet. Tehát ő is megkönnyebbült, hogy minden rendben van.

 - Hiányzol! Ne haragudj rám – beszéltem.

 - Nem haragszom – mondta, de még mindig hallatszott a lemondás a hangjában.

Valaki benyitott a szobába.

 - Most már elég lesz – mondta Drake, jó hangosan.

 - Kérlek! Még egy picit – könyörögtem.

 - Hát rendben, de remélem, látod milyen rendes vagyok. Amit én kértem az sokkal rövidebb ideig tartott.

 - Te szemét álnok! – szűrtem ismét a fogaim között. Elvigyorodott, majd leült az egyik székre, majd felrakta a lábait az asztalra.

 - Itt vagyok – feleltem a telefonba.

 - Jó, kérdezhetek valamit? – remegett a hangja.

 - Persze – mondtam.

 - Mi az, amit az a seggfej kért? – most mit tegyek? Elmondjam neki? Úristen! Mit fog gondolni rólam? Az, hogy egy hetyke mindenkivel kikezdő lány vagyok? Vagy még rosszabbat, hogy nem is szeretem?

Már vagy három perce meg sem szólaltam.

 - Dawn! – szólalt meg Drake – Gyere már várnak ránk! - sóhajtottam egyet.

 - Szeretlek – felelte, de hallottam, hogy bántja, hogy nem válaszoltam a kérdésére. Lehet el kellett volna mondanom.

 - Én is szeretlek! Hiányzol – beszéltem, majd meg sem várva válaszát leraktam a telefont.

 - Tessék! – nyomtam Drake kezébe a mobilt.

 - Köszi vagy valami? – vigyorgott.

 - Ugyan mit kellene megköszönnöm?

 - Hát hogy ki mentettelek abból a kínos kis kérdésből – válaszolta egoistán.

 - Mivel te hoztál ilyen helyzetbe, így ez volt a minimum.

 - Hát, jól van kistigris. Ne légy ilyen morci – ismét közelebb sétált hozzám, és persze megint nem engedte, hogy mozduljak.

 - Mondtam már, hogy ne használd a képességed ellenem.

 - Én pedig, mondtam, hogy úgy nem buli – rázta meg a fejét, majd vigyora ismét nagyobbra húzódott.

 - Undorodom tőled! – mondtam az arcába. Közelebb hajolt, majd kezeivel ismét a nyakamat kezdte szorítani.

 - Ne ellenkezz! Itt te csupán egy senki vagy! Azt teszed, amit mi mondunk neked – nem szólaltam meg, Erőszakkal kényszerített egy újabb undorító csókra.

 - Most pedig, öltözz át, mert Caius már vár rád – az ágy felé lökött. Teljes erőmből zuhantam a puha párnák irányába. Kipréseltem egy adag levegőt a tüdőmből.

A gondolat, hogy azért hagytam el Cullenéket és Seth-et, hogy itt megalázzanak elkeserítő volt. Szegyen szemre ugyan ott tartok, ahonnan indultam. Tessék Dawn! Te választottad ezt, most megkaptad az eredményt is.

Gold Moon - Arany Hold 3. Fejezet - Az utolsó lépés

Szia mindenkinek! Szóval, amint láthatjátok nem lustálkodom! Próbálom helyre hozni a lemaradásom, hátha díjaznátok néhány kommentárral. Remélem azért nem fordultatok el nagyon tőlem és akarjátok olvasni a történetem, bár ha nem akkor sem baj.:D Mert én szeretem megírni..:D Na jó, csak annyit akartam, hogy ez az utolsó Leah szemszögéből való fejezet. A  következő már Dawn-ról fog szólni. Remélem tetszik azért ez is. Próbáltam belevinni egy kis romantikát is. Írjatok komit! KÖNYÖRGÖM!:D

Jó olvasást mindenkinek! Legyetek jók vagy rosszak, ahogy kedvetek tartja!

Sok puszi!

Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Elbújtam az egyik fa mögé levetettem az összes ruhám, majd a lábaimhoz kötöztem őket.

Átváltoztam, majd elindultam megkeresni Seth-et. Gondolatban utána jártam hogy érezte-e valaki az illatát, amióta találkoztunk vele, de senki nem látta még mindig.

Tehát elindultam, abba az irányba, ahol nem olyan rég megtaláltam.

Az erdő most is ugyanolyan magányos volt, mind eddig. A madarak csicsergése pihentető nyugalmat sugárzott az erdőre. Éreztem, ahogy a levegő lassú mozgása felém hozza a fák friss és üde illatát.

Lassan a mező felé sétáltam. Reméltem, hogy itt van. Meg kellett tudnia, hogy igaza volt. Tudatnom kell vele, hogy szeretem, és nem akarom elveszíteni és, hogy minden rendben lesz, mert Dawn biztosan visszajön.

- Itt vagy? Kérlek! Tudom, hogy megbántottalak! Ne haragudj rám – üvöltöztem, nem messze attól a fától, ahol nem olyan rég megtaláltam. Hallottam, ahogy az egyik bokor megrezdül, majd kimászik mögüle Seth.

- Itt vagyok! Szerencséd, hogy én vagyok a testvéred. Hidd el, hogy más évekig nem állna szóba veled.

- Igen, tudom, és szeretnék bocsánatot kérni, illetve meg szeretném köszönni, amit értem tettél – a nyakába borultam, majd sírni kezdtem.

Kezeit a hátamra tette, hogy megnyugtasson. Apró simításokkal csendesítette remegésemet. Végül ő is zokogva szorongatott.

- Szeretlek öcsi! Hidd el minden rendbe jön – szipogtam.

- Olyan lehetetlennek tűnik, hogy visszajönne valaha.

- Tudom, de ha kell a hajánál fogva rángatom vissza hozzád.

- Te be vagy szívva? – elengedte a karom, majd egy kicsit távolabb húzódott tőlem, hogy végig mérje az arcom, nincs e valami bajom. Egyik kezével megtapogatta a homlokom, megbizonyosodva, hogy van e lázam. Bár ez nevetséges, hisz nekünk farkasoknak, amúgy is mindig magasabb a hőmérsékletünk, mint egy átlag embernek.

- Nem! Idióta! – most már sírva nevettünk mindketten.

- Üljünk le – mutatott az egyik hatalmas sziklára, majd a hideg kőfalnak dőlve beszélgetni kezdtünk.

- Amit ma mondtál nekem – kezdtem bele, de közbe vágott.

- Ja, azért bocsi – mentegetőzött.

- Nem! Ne kérj bocsánatot! Igazad volt. Rájöttem, hogy változtatnom kell, ha nem akarok egyedül maradni egész életemben.

- Ja – megrántotta a vállát és mosolyogni kezdett – akkor szívesen – elnevettem magam.

- Hülye! – feleltem – Képzeld! Jártam ma Samnél és Emilynél.

- Igen? – lepődött meg.

- Igen, és bocsánatot kértem tőlük a sok bosszúságért, amit okoztam nekik. Egyébként már ráébredtem arra, hogy túl vagyok az egész Sam-es ügyön. Már régen történt az egész és nem élhetem le az életem azzal, hogy nem tudok túllépni, azon, hogy valaha egy pasi megcsalt. Nem haragszom rájuk, hisz nem ők tehetnek róla, hanem a bevésődés. Túléltem és boldog akarok lenni.

- Büszke vagyok rád! – megfogta a kezem, és simogatni kezdte. Kipréselt egy adag levegőt a tüdejéből.

- Hiányzik nagyon mi? – néztem rá.

- Szörnyű, elviselhetetlen – sóhajtotta – a bevésődés miatt, szinte úgy érzem, hogy belehalok, ha nem lehetek mellette, és nem óvhatom meg a veszélytől.

- Bevésődtél? – kérdeztem.

- Mindenki tudta – felelte egyszerűen.

- Hát, én nem! – vetettem oda, majd megrántottam a vállam - Ja, egyébként anyunak azt mondtam, hogy ne várjon meg minket, mert a Cullen családnál leszünk.

- Köszi – mondta, s egy apró mosoly jelent meg a szája szélén.

- Nincs mit! Azok után, amit értem tettél. Ugye tudod, hogy szeretlek?

- Igen. Örülök, hogy újra a régi Leah vagy – beszélte.

- Én is! Elmondok valamit jó? – kezdtem bele.

- Oké! – válaszolta, majd ismét sóhajtott egyet.

- Tudod történt valami köztem és Embry között – mondtam.

- Úgy érted, hogy…? – nézett felém nagyra nyitott szemekkel.

- Igen – bólogattam – de tudod az-az igazság, hogy ő ma meg akarta beszélni, de én csak annyit mondtam, hogy az egész egy szörnyű hiba volt és beszélni sem akarok róla.

- Fogadjunk bepipult – tippelte Seth.

- A fejemhez vágta, hogy milyen szánalmas vagyok és, hogy csak játszottam vele. Meg, hogy szerencsém van, hogy te vagy a testvérem.

- Ez így van? Mármint, hogy játszol vele?

- Nem tudom – hajtottam le a fejemet a térdemre – Mit kellene csinálnom? Annyira félek belekezdeni a Sam-es eset után. Mit fogok tenni, ha bevésődik és én megint hoppon maradok? – átkaroltam térdeimet. Egyik kezét a vállaimra tette.

- Nézd Leah! Azt nem szabad elfelejtened, hogy most már te is alakváltó vagy és Embry is ugyanúgy retteghet, mint te. Igen, lehet, hogy megtörténik, de addig miért ne lehetnétek boldogok? Különben is, ki garantálja a bevésődést? Egyébként meg még bevésődhettek később is – megrántotta a vállát – Mindenkinél máshogy alakul. Az is lehet, hogy 10 év múlva vésődik be az egyikőtök és a másik sosem. Tehát felesleges ilyesmiken aggódni. Élvezd ki azt az időt, amit együtt tölthettek, mert most a te kezedben van a döntés, hogy mit teszel.

- Nos, igazad van. Megint. Olyan gyorsan felnőttél, öcsi.

- Hmm – sóhajtott egyet.

- Most te jössz! Mondd el, mit érzel – mondtam.

- Hát, mintha üres lenne a világ, amióta elment. Olyan érzésem van folyton, hogy nincs miért élnem.

- Pedig én itt vagyok neked és a többiek is. Tudom, hogy sajnos bőven nem ugyanaz a kettő, de hidd el nekem, hogy megoldjuk valahogy.

- Remélem! – Szemei újra megteltek könnyel – Leah! Mit tegyek? Még csak fel sem hívott, pedig egy hete elment.

- Ezt meg honnan veszed, lehet, hogy ma egész nap téged keresett. Hisz biztos, hogy ha telefonál, akkor Cullenéket hívja, csak te nem vagy ott. Szerinted ő mit gondol? Ő mit érez, ha hívott és te egyszer sem voltál ott?

- Igazad van – bátorodott fel. Egyetlen könnyed mozdulattal felpattant a földről.

- Te menj el, kérdezd meg hívott-e, nekem, pedig azt hiszem van egy kis dolgom – feleltem.

- Jól leszel? - nézett felém.

- Azt hiszem – ejtettem ki szavaimat bátortalanul.

- Leah! Eddig sosem okozott gondot, hogy elmondd valakinek a véleményed valamiről. Most miért?

- Mert, nem tudom – halkultam el a mondat végére.

- Gyerünk Leah! Én bízom benned – rám mosolygott, majd megfogta a kezem és felhúzott a földről.

- Szeretlek Seth – mondtam, majd megöleltem.

- Én is, nővérkém – adott egy puszit az arcomra, végül elindult Cullenékhoz. Én pedig ugyanezt tettem, mint ő, csak Embry-hez kellett mennem.

Már egészen sötét volt, mire megtaláltam. A parton ültek a fiúkkal. Így viszont nem mehetek oda azzal, hogy Embry hazudtam, mert jelentett nekem is valamit az-az éjszaka. Viszont pont kapóra jött, hogy Seth-el kibékültünk, ráadásul még azt is tudom, hogy biztos helyen van.

Lassan és nyugodtan sétáltam oda hozzájuk.

- Sziasztok srácok! – köszöntem jó kedvűen.

- Hali – üdvözöltek egy kicsit olyan stílusban, mint ami nálam volt a megszokott.

- Képzeljétek, Seth megkerült – nevettem – rávettem, hogy menjen el Alice-hez, hátha telefonál Dawn.

- Hogy-hogy nem használtál semmilyen jelzőt? – kérdezte Alden.

- Mire? – néztem felé.

- Hát, mondjuk Cullenékre vagy Dawn-ra.

- Nem tudom – mosolyogtam.

- Te ki vagy és hová vitted a modortalan, undok Leah-t? – érdeklődte Embry vigyorogva.

- Ezt bóknak szántad? Ugye? – kacagtam fel.

- Persze! Simán – ajkain egy édes mosoly jelent meg.

- Szóval, hogy-hogy ilyen jó kedved van ma? – kérdezte Kaleb.

- Hát ma mondott nekem néhány ember – itt Embry-re néztem – néhány olyan dolgot, ami nem igazán tetszett és jobbnak láttam változtatni.

- Értem – felelte.

- És úgy látom, eddig mindenki maximálisan meg van elégedve. Anyu, Seth, Emily és Sam is – érdekes módon már sokkal könnyebben ejtettem ki a nevét.

- Hogy? Emily és Sam?

- Igen, ma jártam náluk is és elnézést kértem a sok gondért, amit okoztam nekik.

- Gratulálok – jegyezte meg ismét Kaleb.

- Köszönöm – elmosolyodtam, majd ismét egy gyors pillantást vetettem Embry-re, aki szintén ugyanígy tett.

- Na, srácok! – sóhajtottam – Én megyek is – feleltem, majd feltápászkodtam a puha homokból. Megfordultam, hogy távozzak.

- Oh Leah! – szólt utánam Embry.

- Igen? – visszanéztem.

- Ne haragudj, de elfelejtettem kölcsönadni, amit a múltkor kértél, szükséged van még rá?

- Mire is? – elvigyorodtam cinkosan.

- Arra a könyvre – felelte.

- Ja, tényleg! Kár, pedig ma jól esett volna egy kis olvasás – megrántottam a vállam és egy intéssel búcsúztam.

- Várj már! Úgy is indulni készültem, ha gondolod beugorhatok érte.

- Á – legyintettem – nem szükséges. Maradj csak még itt a fiúkkal.

- Nem, tényleg menni akartam – felelte szinte azonnal.

- Jól van, akkor én ezt megköszönném – válaszoltam. Embry felkelt, elköszönt a falka többi tagjától, majd gyors léptekkel utánam eredt.

- Jó csapat vagyunk – szólaltam meg, amint távolabb értünk.

- Igen, azok – bólintotta.

- Jó, hogy velem jöttél, mert beszélnünk kell – kezdtem bele.

- Én azt hittem, hogy nem akarsz dumálni – incselkedett.

- Pedig – sóhajtottam – meggondoltam magam – nevettem fel.

- Az jó – beszélte – Na? Mit akartál mondani? – folytatta, de nem szólaltam meg. Nem tudtam, mivel is kezdjem. Azzal, hogy félek vagy azzal, hogy hazudtam vagy mivel? De végül csak belekezdtem. Vettem egy hatalmas levegőt.

- Hazudtam! – nyögtem ki végre.

- Ezt meg, hogy érted?

- Hát úgy, hogy hazudtam – ismét egy sóhaj hagyta el ajkaim – az estével kapcsolatban.

- Milyen estével? – folytatta, sőt utánozta korábbi viselkedésem. Megálltam és megvártam, hogy felém forduljon.

- Tudod, amit együtt töltöttünk – elmosolyodtam.

- Igen? Mit hazudtál? – még mindig játszott.

- Hát, hogy nem jelentett semmit, pedig igen is jelentett valamit – beszéltem.

- Aha – válaszolta.

- Embry! Ne csináld ezt! Ne nehezítsd meg! Szükségem van rád! – nem hitt a fülének. Szemei egészen kikerekedtek, miközben a szavakkal való szerencsétlenkedésemre figyelt.

- Ez most komoly? Vagy csak valami újabb szemétkedés? – felesleges lett volna beszélnem, helyette cselekedtem. Megmarkoltam világos színű pólóját, majd magam felé kezdtem húzni. Végül megcsókoltam.

Ajkai ugyanolyan gyengédek voltak, mint ahogy emlékeztem. Ujjaim elengedték a ruháját, majd végig kalandoztak a mellkasának minden egyes centijén. Kezeivel átkarolt és nem eresztett.

Elhajoltam.

- Embry én, én félek, hogy bevésődik valamelyikünk – lehajtottam a fejem.

- Ne félj! Én úgy is mindenkibe téged látlak azóta – simogatni kezdte a nyakam.

- Igazán? – néztem fel rá.

- Igen – egy újabb csókot lehelt ajkaimra.

Gold Moon - Arany Hold 2. Fejezet – A változás

Szia mindenkinek! Szóval jól látjátok sikerült feltennem a második fejezetet. Immár ékezettel. Ugyanis hazajöttem..:D és most már lesz elég időm és lehetőségem is arra, hogy feltegyem a fejezeteket. Köszönöm a türelmeteket. Hamarosan jön a következő fejezet. Azért a kommentárokról ne feledkezzetek el lécci..:D. Remélem tetszik, majd mindenkinek.
Sok puszi!
Legyetek jók!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Gold Moon - Arany Hold 2. Fejezet – A változás

Megfordultam, hogy utána induljak, de nem tudtam megtenni. Az érzés, hogy engem hibáztat és gyűlöl elviselhetetlen volt. Az egyetlen ember volt számomra valaha is, akit megakartam védeni. Mióta apu meghalt senki nem szeretett úgy, mint Seth. Senki nem figyelt rám és hallgatott meg csak is ő, és én így viszonoztam számára, hogy mikor tudtam, hogy szereti ezt a lányt, nem hagytam, hogy jól érezze magát vele, mert folyamatosan piszkáltam őket valamivel.

 - Seth! Ne haragudj! Szeretlek! Igazad van velem kapcsolatban! – ejtettem ki a számon minden egyes szót érthetően. Tudtam, hogy nem ment messzire és hallja minden mondatom, de csak remélni tudtam benne, hogy valaha megbocsát nekem.

Visszaváltoztam, majd először egészen lassan végül őrült gyorsasággal haladtam a hazafelé vezető úton.

 - Hé Leah! Várj már! Mi történt? – tartotta a tempót mellettem Quil.

 - Összevesztünk – egy sóhajtás kíséretében mondtam.

 - Sajnálom – érzett együtt velem.

 - Igen és az a legfájóbb, hogy igaza van! – vallottam be neki mindent.

 - Akarsz beszélgetni? – ajánlotta fel.

 - Nem, dehogyis! Mit gondolsz? – förmedtem rá. Azért még fenn kell tartanom a sebezhetetlen, póker arcomat.

 - Csak gondoltam, hátha jobb lenne utána. De, ha nem, hát akkor nem.

 - Azért köszi, hogy felajánlottad – gondolatban rá mosolyogtam.

 - Nincs mit, de azért szólj, ha kellek – mondta ő is, ezúttal vigyorogva.

 - Oké. Na, megyek haza.

 - Jó, később látjuk egymást – beszélte.

 - Rendben. Szia! – válaszoltam.

 Most már végre ismét egyedül lehettem. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy nem veszíthetek el és nem marhatok el mindenkit magam mellől. Nem tehetem, mert akkor már senkire sem tudok majd számítani.

Az erdő ritkulni kezdett, már láttam a szobám ablakát, emberi alakban bemásztam a résnyire nyitott ablakon, majd felkaptam valami ruhát és kimentem anyuhoz.

 - Szia! – köszöntem neki.

 - Elvitted? – kérdezte.

 - Persze – bólogattam – Ne haragudj, ha nyafogtam reggel. Tudod, hogy te és persze Seth vagytok számomra a legfontosabbak, ugye? – belenéztem a döbbentséggel és büszkeséggel teli szemeibe. Elmosolyodtam, végül közelebb léptem hozzá és megöleltem.

 - Szeretlek! – mondtam.

 - Én is kincsem! Örülök neki, hogy ezt mondtad.

 - Miért? – kérdeztem értetlenkedve.

 - Azt hittem, sosem leszel már olyan, mint régen. Amióta Sam megbántott téged, azóta viselkedtél ilyen ellenségesen. Attól fogva vágyom arra, hogy még ha nem is teljesen boldognak és elégedettnek, de valamennyire olyannak lássalak, aki túltette magát az egészen – nem tudtam mit mondani, anyu szavai új lehetőséggel kecsegtettek.

Túl éltem Sam-et, túl éltem, hogy nem engem választott és azt is, hogy elhagyott. Végre itt az ideje tovább lépni az egész ügy felett.

 - Anyu? Van még abból a sütiből?

 - Amiből Jacobnak és Billynek küldtem?

 - Igen.

 - Miért?

 - Vinnék egy tállal Samnek és Emilynek – mondtam ki mosolyogva. Eljött a megbocsátás pillanata.

 - Biztos vagy benne? – kérdezte aggodalmasan. Vettem egy hatalmas adag levőt, majd mosolyogva újra megszólaltam.

 - Teljesen!

 - Rendben, azonnal csomagolok.

 - Köszönöm.

A gondolat, hogy kész vagyok változni, olyan energiával és boldogsággal töltött fel, hogy hirtelen minden sokkal szebb lett, mint valaha. Felhőtlenül éreztem magam. Mintha nem lennének gondjaim, de persze vannak, bár most úgy érzem mindent képes vagyok és leszek megoldani.

 - Tessék kincsem – átadta a kezembe az egyik fatálat, majd  nyomott egy puszit az arcomra.

 - Köszönöm – somolyogtam, majd elindultam az ajtó felé – Ja és anyu! Seth és én ma Cullenéknél leszünk, ne várj meg minket.

 - Rendben – becsuktam magam mögött az ajtót, majd elindultam a Jacob-ék háza felé vezető úton. Sam és Emily nem messze laknak onnét. Alig vártam, hogy odaérjek és lezárjam a múltam.

De az idő lassan telt, az út, pedig még lassabban fogyott. Még alig tartottam a Black háznál, de nem érdekelt ez sem.

El kell felejtenem mindent! Új emberként kell szemlélnem a világot. Seth és apu is ezt várná el tőlem.

 - Szia Leah! – intett felém Jake.

 - Szia – köszöntem boldogan.

 - Hová mész? – kérdezte döbbenten.

 - Hát Emilyhez és Samhez –beszéltem.

 - Minek mész te oda?

 - Miért? Nem mehetek? – néztem rá értetlenül.

 - Ja nem azért, csak, mert ez olyan szokatlan.

 - Tudom – vigyorodtam el.

 - Leah! Kérdezhetek valamit?

 - Persze – még mindig ott volt a mosoly az ajkaimon.

 - Te be vagy lőve? – nézett rám kétellyel a szemeibe.

 - Nem! Miért? – nevettem el hangosan magam.

 - Csak muszáj volt tudnom – mondta – olyan furcsa vagy.

 - Na mennem kell – beszéltem, majd elköszöntem és tovább indultam.

 - Hé! – szólt utánam.

 - Igen? – fordultam hátra.

 - Beszélned kellene Embry-vel.

 - Jó. Köszi, hogy szóltál.

 - Öö, szia! – intett felém, én pedig tovább sétáltam.

Hamarosan már ott is voltam, de most valahogy nem zavart a tudat, hogy velük kellett lennem. Nem érdekelt és nem bántott, sőt kifejezetten tetszett a megbocsátás. Meg láttam a házukat. Szépen és rendesen volt tartva. Világos színű és egy apró, kis kert is van mellette. Emily megint ott dolgozott.

 - Szia! – köszöntem rá hangosan. Szegény! Megijedt, biztos azt hitte, hogy megint veszekedni akarok.

 - Szia! Hogy vagy? – kérdezte, még mindig valami gyanakodó hangon. Rámosolyogtam.

 - Jól, köszönöm és ti? – még mindig vigyorogtam, ő pedig még mindig ledöbbenve nézett rám.

 - Mi is, köszi – válaszolta.

 - Hoztam egy kis süteményt – feleltem és felé nyújtottam.

 - Aranyos vagy. Köszönjük – vette el tőlem.

 - Beszélhetünk? Ráértek?

 - Sam nincs itthon, de én ráérek – válaszolta.

 - Rendben. Tudod Emily még mindig gyönyörű vagy

 - Jajj, dehogyis csupa kosz vagyok – beszélte, s közben zavartan söpörte le a ruhájáról a port – Gyere! Menjünk be! – Lassan követni kezdtem. A nappaliban megállva újra megszólaltam.

 - Tudod, csak mondani akartam valamit.

 - És mit? – kérdezett ismét.

 - Ma rájöttem valamire – kezdtem bele. Ő nem szólalt meg, csak csendesen figyelt – Nem is tudom, hogy mondjam, de azt hiszem, hogy szeretnék bocsánatot kérni tőletek a sok kellemetlenségért, amit okoztam.

 - Mi? – kérdezte meglepetten.

 - Miért? Talán nem okoztam? – néztem rá kérdőn.

 - Hát, várj Leah! Jól vagy? – meg mindig teljesen ledöbbent arcot vágott.

 - Igen, ma ráeszméltem arra, hogy már nincs miért haragudnom és nem jó érzés veletek rosszban lenni.

 - Értem – láttam a szemében, hogy teljességgel hihetetlennek tartja, amit mondok.

 - Tudom, hogy elég furcsa ez a hirtelen változás, de erre ma jöttem rá. Seth ráébresztett arra, hogy változtatnom kell az életemen és a viselkedésemen, ha azt akarom, hogy legyenek olyanok, akikre számíthatok, és akik mindent megtennének értem.

 - Megjött Sam – mondta a lány, majd felpattant a székről, hogy kinyissa az ajtót.

 - Szia drágám – üdvözölte. Sam nyomott egy apró puszit a lány ajkára, majd végig csókolta az Emily arcán elhelyezkedő hegeket. Elmosolyodtam.

 - Hello Sam! Hogy vagy ma? – kérdeztem. Az ő arcán is ugyanaz az érzelem tükröződött, mint a lányén az előbb.

 - Csak beszélni akartam veletek – mondtam.

 - Hozott süteményt is – említette meg a lány.

 - Az jó – mondta mosolyogva. Vett egy szelettel a süteményből, majd helyet foglalt az Emily melletti széken.

 - Miről akartál beszélni?

 - Csak bocsánatot szerettem volna kérni.

 - Hogy? – ismét meghökkent.

 - Azért, a sok bosszúságért, amit okoztam neked, nektek. Seth ma ráébresztett arra, hogyha tovább folytatom, amit eddig. Elveszítek mindenkit, beleértve őt is, és én ezt nem akarom.

Nem élhetek úgy, hogy tudom mindenki a pokolra kíván a viselkedésem miatt – végre ki tudtam mondani ezeket a szavakat.

 - Nagyon szeretlek titeket és remélem meg tudtok bocsátani.

 - Ö – itt Sam Emilyre pillantott, aki egy bólintással jelezte a választ. Mindketten elmosolyodtak.

 - Isten hozott újra közöttünk – szemeim megteltek könnyekkel.

A megkönnyebbülés végig száguldott a fejem búbjától, egészen a talpamig. Mintha egy óriási és sötét szikla hatalmas koppanással szakadt volna le a szívemről és a lelkemről.

 - Hú, most sokkal jobban érzem magam – feleltem.

 - Mi is, hidd el. Rossz volt látni, hogy szenvedsz, és különben is te ne haragudj ránk – mondta Sam.

 - Én megbocsátottam – elmosolyodtam.

Több, mint egy órát beszélgettünk még és meglepően jól esett, hogy újra úgy éreztem, hogy szeretnek.

Igaza volt Sethnek a változtatással kapcsolatban, már nem álltam messze attól, hogy elhagyjon és ellenem forduljon mindenki, aki valaha fontos volt számomra.

Már csak két embertől, kell igazán bocsánatot kérnem. Az egyik Seth, hogy önző módon bántam vele, de ez azt hiszem nem lesz elég neki, be kell bizonyítanom, hogy megváltoztam és ez nem csak pillanatnyi érzés.

A másik, pedig Embry. A vele való beszélgetéstől félek, de csak egy kis erő kell és képes leszek megtenni és bevallani neki az érzelmeim.

Boooocsiii(L)!

Szia mindenkinek! Elkövettem egy oriasi hibat. Imre Csilla küldött nekem meg fejlecet. Nagyon sajnalom, hogy az öve nem szerepelt az indulok között, de a targyhoz nem volt beirva, hogy fejlec es ezert nem talaltam. Sajnalom! Ugy gondolom, hogy talan engeszteles keppen nehany hetig az ö fejlecet hasznalom tovabba megkapja azt a dijat, amit a többiek, hogy egy keppel együtt kiteszem a kedvenc reszet a fanfiction-böl. Megegyszer iszonyatosan sajnalom. Remelem nem haragudtal meg ram.
Itt vannak a fejlecei:

Tenyleg nagyon sajnalom! Ne haragudj!
Legyetek jok vagy rosszak, ha kedvetek epp ugy tartja.:D
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Hali Haloo! :)

Szia mindenkinek! Elöször is köszönöm az induloknak a sok szep munkat amit beküldtek. Masodszor, azoknak, akik szavaztak. Illetve harmadszor pedig azoknak, akik elolvastak az elsö fejezetet es kommentart is irtak hozza. Elrontottam, hisz en megigertem nektek, hogy 2 fejezetet rakok fel a rengeteg kesesem miatt, ugy, hogy most nem veszem figyelembe, hogy nincs meg  a 7 kommentar a bejegyzeshez, szoval hamarosan jön az ujabb fejezet igaz ekezet nelkül megint ( hisz, aki nekem javitja Magyarorszagrol csak eleg ritkan er ra), de ne aggodjatok hamarosan lesz majd ehhez is ekezet.
Visszaterve a lenyeghez. :) A fejlec verseny nyertese az elsö kep, azaz Kajtar Nikolett. Felvettem vele a kapcsolatot es megegyeztünk, hogy egy Twilight-os rajzot küldök neki, amit most meg is mutatok nektek:

Eredmenyhirdetes

A közönsegdij is öt illetne, de megkert arra, hogy igazsagos legyen..:D es mas is nyerjen ne csak ö, igy tehat ugy döntöttem, hogy a masik ket resztvevö (mivel nem sokkal maradtak le) megkapjak a dijat, tehat kirakom az oldaluk es a fanfiction-bol valo kedvenc reszüket is kiteszem egy keppel roluk. Szoval, aki benne vagy irja meg nekem e-mailbe a következö cimre: szozsa914@gmail.com. Az level tamajahoz irjatok, hogy kedvenc reszlet, illetve küldjetek nekem kepet, es a sajat blogotok cimet.
Remelem mindenki meg van elegedve. :D En totalisan. XD
Szoval hamarosan jön a következö fejezet csak le kell meg gepelnem. Varom az e-maileket a nyertesektöl.
Legyetek jok!
Sok puszi!
Üdv.: Zsani alias Szozsa914

Gold Moon - Arany Hold 1. Fejezet - Miért nem mondtátok el?

Szia mindenkinek! Szóval a nagy helyzet az, hogy ékezet nincs..:D De mivel, tudom, hogy szeretnétek már az új fejezetet ezért fel rakom így..Akit zavar, az várjon még egy kicsit és felkerül hamarosan ékezetekkel is. Sok puszi nektek és bocsánat, hogy ennyit késtem ne feledjétek sose SZERETLEK TITEKET!

Üdv.: Zsani alias Szozsa914
U.I.: Egy kis változás csak, hogy ne érjen váratlanul titeket az első néhány fejezetet Leah szemszögéből olvashatjátok. Amint meg van a 7 kommentár jön a következő fejezet. Puszi: Szeretlek titeket (L) 

Hangos koppanásokat hallottam mindenfelől. Az eső vadul ostromolta a ház falait és a tető könnyed léceit.
Kinyitottam a szemem, körbe tekintettem a szobámon, majd egy könnyed mozdulattal felpattantam az ágyból.
Leah! – mintha valami radarral lenne felszerelve anyu. Komolyan mindig megtalál.
Leah! – üvöltözött, de még mindig nem válaszoltam, hátha nem zaklat tovább.
Leah az Istenért! – nyitott be a szobámba.
Mi van? – förmedtem rá, ahogy felé fordultam.
Ezeket vidd át Billynek es Jacobnak! – mutatott egy világos vesszőkből font, hatalmas kosárra.
Jajj – sóhajtottam – nem lehet később? Meg csak most keltem fel – beszéltem.
 - Nem érdekel! Jobb volna ha sietnél! Hamarosan újra elered az eső! - észre sem vettem, hogy elállt. Felkaptam egy fehér pólót és egy sötét, rövid nadrágot, majd hatalmas léptekkel elindultam a Black  ház felé vezető úton.
Az eső ugyan nem esett, de az eget meg mindig szürke lepel fedte el. A víz cseppek halk koppanással zuhantak le a fák tetejéről a mélybe.
Szerencsére Jake és az apja nem laknak túlságosan messze tőlünk.
Már látszódott a fák mögött elhelyezkedő házikó. Gyors léptekkel haladtam feléjük kezemben a hatalmas kosárnyi étellel.
Lassan odaértem a sötét színű bejárati ajtóhoz, majd bekopogtam.
Jake nyitott ajtót, aki hangos csörtetéssel caplatott végig a nappalin.
 - Helló! – köszönt felém egy hatalmas vigyorral.
Ezt anyu küldte – kezébe nyomtam a kosarat, majd megfordultam és elindultam hazafelé.
 - Várj! Nem láttad Seth-et? – kérdezte
 - Nem, hol kellett volna látnom? Mióta az a liba elment azóta tisztára meg van zakkanva.
 - Jól van! Nekem mindegy. Csak azt hittem, hogy te tudod – mondta sóhajtva.
 - Mondtam már hogy nem! – én is kipréseltem egy adag levegőt – Mehetek végre?
 - Igen – bólintott rá Jake.
 - Végre! Helló! – vágtam oda neki majd hátat fordítottam és sétálni kezdtem az erdő felé.
 - Szia – mondta ki utoljára.
Ahogy beértem az erdő biztató nyugalmába szinte átjárta a testem a melegség mely ezzel jár. Behunyt szemmel magamba szívtam az üde levegőt. Átadtam magam a környezetemnek.
A madarak hangos csicsergése hirtelen elhalkult. Az avar reccsenése ébresztett fel magányomból. A hang irányába fordultam. Láttam, ahogy farkasból emberi alakba változik át. Láttam, ahogy magára veszi a nadrágot, melyet a lábáról ráncigált le, majd közeledni kezd felém.
 - Szia! Már régen találkoztunk! – köszönt egy mosollyal az arcán Embry.
 - Szia! – üdvözöltem egy unottabb sóhaj kíséreteben.
Mi a helyzet? – kérdezett felém.
 - Semmi.
 - Őő, nem láttad véletlen Seth-et?
 - Jaj már te is? Nem vagyok a dadája, ha akarna látni titeket már megkeresett volna mindenkit! – mondtam – különben is honnan kellene tudnom?
 - Hát gondoltam tudod, mivel a testvére vagy.
 - Ja igen és ez azt jelenti, hogy a nap minden percébe tudnom kell mit tesz, igaz?
 - Nem, mindegy! – sóhajtotta – Tudod Leah, néha beszélhetnél kedvesebben is főleg azokkal, akik még bírnak valamennyire.
 - Tudod Embry nem kellene beleszólnod mindenbe. Azért mert történt valami, amit ki sem mondok. Ami egy óriási, de óriási hiba volt a részemről, azért az még nem jogosít fel arra, hogy beleszólj a dolgaimba.
 - Jól van! Bocsáss meg! Nem akartam! – mondta egy kis lemondással és sértődöttséggel a hangjában.
 - Na akkor én megyek is – sóhajtottam.
 - Ne még légy szíves! Beszéljük meg - szinte könyörgött.
 - De mit? – kérdeztem, mintha mit se tudnék.
 - Hát azt, ami történt – beszélte.
 - Miért mi történt?
 - Az estéről Leah, amit együtt töltöttünk! – már szinte üvöltött a dühtől.
 - Miért?
 - Mert én meg akarom beszélni!
 - Én viszont nem! Az egy tévedés volt, de ez megbocsájtható dolog beszéltem undorral a hangomban.
 - Megbocsájtható? Amikor játszol a másik érzelmeivel?
 - Jaj Embry! Milyen érzelmekkel? – kérdeztem.
 - Nekem jelentett valamit az az este.
 - Nekem viszont nem! Nem érted?
 - Ja, szóval megbocsájtható! Ennyi erővel akkor Sam is biztos megbocsájtható bűnt követett el amikor elhagyott Emily-ért nem?
 - Úú, Sam-et és Emily-t ne keverd bele! Ne merészeld!
 - Na látod! Én megmondtam! jól van, ahogy akarod Leah. Én majd kiheverem! Na megyek is! – megfordult, majd sétálni kezdett az egyik nagyobb fa irányába.
 - Ne merészelj faképnél hagyni így – üvöltöttem utána.
 - Miért? – fordult vissza felém – Csak te teheted meg? – nyeltem egy hatalmasat majd felkészültem a visszavágásra de nem hagyta.
 - Nem csak te Leah, ébredj már fel nem vagy te annyira különleges mint hiszed! – nem tudtam szóhoz jutni. Nem gondoltam, hogy valaha pont Embry mondd nekem ilyesmit.
 - És most mi van? Azt gondoltam, hogy ha mindenkivel bunkózol azok mindig megbocsájtanak? Hát nem. Néha neked is kell adnod, hogy aztán kapj! – szemeiből szinte sütött a méreg, minden  pillantásában láttam a megvetést, amit irántam érzett.
 - Sajnálom! – nyögtem ki végül megadva magam.
 - Nem Leah! Ezúttal ennyi most nem elég. Bár lassan már ritkaság számba megy, ha te bocsánatot kérsz! De ez most nem érdekel. Ha jól tudom neked sem volt elég annyi, hogy sajnálom mikor Sam ott hagyott – csak néztem, ahogy a réz bőrén megcsillan a levelek közt átszűrődő napfény, ahogy minden egyes szavát bántásként a fejemhez vágja és hallgattam – Ezúttal sikerült megutáltatnod magad azzal az emberrel is akit még foglalkoztattál vagy érdekel valamennyire. És tudod mit? Annyi szerencséd van, hogy Seth a testvéred, mert ő mindig ott lesz veled, amikor már más nem, annak ellenére, hogy rajtad kívül mindenki észrevette már a falkából, hogy mióta elüldözted Dawnt, azóta senki nem látta Seth-et.
 - Hogy mi? – kérdeztem döbbenten.
 - Így van Seth eltűnt és mivel kilépett a falkából nem tudjuk, hogy hol van – beszélte.
 - És ezt nekem miért nem mondta senki?
 - Hagytad, hogy elmondjuk? Csak magadra gondolsz mindig!
 - Ez nem igaz! Hogy merészeltétek? – megfordultam, hogy a Black ház fele induljak. Nem törődve ruháimmal farkassá változtam. Rohannai kezdtem Embry lihegett utánam emberi alakban. Végül átváltozott ő is, majd megpróbált megállítani.
Már egész közel voltunk a célhoz, mikor egy jól irányzott ugrással a hátamon landolt és egy hatalmas harapással a földre terített.
 - Mi ez az egész? – robbant ki Jacob-ból, amint ki ért a házból.
 - Embry leszállnál rólam? – osztottam meg gondolataimat.
 - Persze, bocsi – mondta lágyabb hangon, majd egy kissebb erőfeszítéssel ellökte magát a földről.
 - Kössz! – sziszegtem fejemben a szavakat.
 - Most meg mi van? – kérdezte Jake, nem válaszoltam, hisz emberi alakban úgy sem érti.
 - Sóhajtott egyet, majd farkassá alakult. Ruhái cafatokban hullottak a homokos talajra. Zsemleszínű bundáját megrázta, majd felénk fordult.
 - Nos, mi ez az egész? – beszélte gondolatban.
 - Embry most közölte velem, hogy Seth eltűnt.
 - Igen – lehajtotta fejét.
 - Miért nem szóltatok? Egyáltalán keresitek?
 - Legutóbb Forkstól 40 km-re éreztük a szagát, de azóta onnan is tovább állt.
 - De lehet, hogy csak egyedül kellene hagyni! Hisz Jake te is voltál ilyen helyzetben!
 - Na azt már nem! Itthon is tud egyedül lenni! – üvöltöttem Embry-re.
 - Mindenesetre azt tudnunk kellene, hogy mere van. Az senkinek sem lenne jó ha valami hülyeséget csinálna – mondta az alfa.
 - De Quil-ek már keresik es ők úgy is szólnak, ha valamit tudnak – érvelt Embry.
 - Jajj, nem bírnád befogni? – förmedtem rá.
 - Elég Leah! A magán életi problémáid a fontosabbak vagy a testvéred? – kérdezte Jacob.
 - Akkor most mi legyen? – néztem rá.
 - Eredj Quillek után és segíts nekik keresni. Embry te meg gyere velem – bólintottam, majd a szag irányába elindultam.
Vad gyorsasággal száguldottam a falka tagjai után, hogy Seth keresésére induljak.
Hogy nem vettem észre? Hogy lehetek ilyen figyelmetlen, egoista barom? Ráadásul Embry-vel is mit műveltem? Nem mutathatom ki, hogy mit érzek!
Leah légy erős!
Szerencsére mostanában mindig sikerül, hogy ne mutassam meg a gondolataim egy részét. Azt nem tudom, hogy ez megy-e a többieknek, de nem akarok rákérdezni, mert akkor tudni fogják, hogy elhallgatok valamit.
Egyre erősebben éreztem a falka tagjainak szagát.
 - Sziasztok! – loholtam utánuk.
 - Hello! Ezek szerint tudsz róla.
 - Ezek szerint igen – válaszoltam – előbb is szólhattatok volna.
 - Azt hittük észre veszed. Meg nem akartunk felzaklatni – mondta Quil gondolatban.
 - Felzaklatni? Pff – érdekes dolgokat tudnak mondani.
 - Már egyszer jártunk erre – szólalt meg Kaleb.
 - Igen, de most hátha találunk is valamit.
 - Nem lenne egyszerűbb, ha szétválnánk és ugy keresnénk?
 - De! Én is ezt mondtam.
 - Akkor én keresem észak felé, ti meg amerre akarjátok! – megrántottam vállam.
 - Rendben, akkor, ha valaki talál valamit akkor az szóljon – ismertette a szabályokat Kaleb.
 - Oké – mondta Quil.
 - Jó! – feleltem
Minden bokrot es fát körbe szaglásztam, már már a többi farkast megszégyenítő precizséggel. Csak haladtam előre a vad ismeretlenbe. Lassan vagy egy órája bolyongtam, mikor, hirtelen megéreztem Seth illatát. Követni kezdtem.
Hihetetlen gyorsasággal es elszántsággal vetettem bele magam az erdő magányába, hogy megtaláljam az öcsémet.
Követtem a nyomokat.
 - Srácok! Valahol a közelben van! De még ne gyertek, hátha tudok vele beszélni.
 - Rendben! Szólj ha kellünk – válaszoltak, az üzenetemre. Éreztem, hogy nincs messze. Minden erőmet a futásra összpontosítottam, nehogy elmeneküljön.
Az erdő ritkulni kezdett. A fény egyre erősebben világított, ahogy kiértem a fák takarásából.
Visszaváltoztam.
 - Seth! Itt vagy? Seth? – kiáltoztam – Tudom, hogy itt vagy!
 - Mit érdekel az téged, hogy itt vagyok e, vagy sem?
 - Hát mert a kis öcsém vagy es szeretlek!
 - Hagyj békén!
 - De miért? Azért mert az a liba – nem hagyta, hogy befejezzem.
 -Ne merd így nevezni őt! Dawn –nak hívják!
 - Szóval azért mert elhagyott attól még velem nem kell így viselkedned. Én ezt előre megmondtam, nem? – néztem, ahogy magányosan és letörve ül a fa tövében. Sötét haja az eddig szinte mindig jókedvű arcába hullott.
 - Leah, te nem tudsz semmit!  Te üldözted el! Miért hibáztatod? Ha jó lett volna itt neki nem megy el, nem érted? Azért mert neked tönkre ment a szerelmi életed azért őt nem kell hibáztatnod. Ő nem Sam!
 - Dehogynem! Ugyanaz! Vagy tévedek? Ő nem hagyott el téged?
 - De! – felelte. A dühtől remegett az egész teste.
 - Akkor? Miről van szó? És még én vagyok a hibás! – nem szólalt meg.  Mély levegőt vett, de szinte már rázkódott. Felkelt a földről, majd felém fordult.
 - Udnorodom tőled! Sajnálom, hogy a testvéred vagyok! – egy utolsó pillantást vetett rám, majd farkasként elrohant a fák sűrű és sötét takarásába.